Játékos értékelő: Abou Diaby
2010-06-14 19:24 | Írta: Roll | Kategória: Elemzések

Ha elkerülik a sérülések, akkor egy nagyon jó Abou Diabyt fogunk látni. Ezt mondják a csapat szurkolói, és a 2009/10-es szezonban jóval többet kaptak tőle, mint vártak.

Diabynak láb-és térdproblémái voltak az újév elején, de 35 alkalommal volt kezdő minden sorozatot figyelembe véve, ez 10-zel több, mint az előző legjobb szezonja volt. És időnként az Arsenal legdinamikusabb játékosa volt a pályán. Abou a védekezés helyett inkább a támadásokat segítette váratlan megoldásainak és futómennyiségének köszönhetően, szerzett 7 gólt, és a fizikai jelenléte felbecsülhetetlen volt, mikor Alex Song nem volt ott, hogy a középpálya „keménysége, izma” legyen.

Mint a csapat többi tagjának, Diabynak is leromlott a teljesítménye a szezon vége felé, de ne csodálkozzunk majd azon, ha Dél-Afrikában sztárként ünneplik majd a nyáron- és Angliában a következő szezonban.

Hangok:
„Ebben az évben a középpálya közepén borzasztóan sokat fejlődött. Egy nagyon erős játékossá nőtte ki magát.” – Arséne Wenger.

Legszebb pillanata:
Abou pontossága a gólok előtt lenyűgöző volt, például a Portsmouth, Birmingham, Alkmaar és az Aston Villa ellen. De a legeslegjobb pillanata a Liverpool elleni győzelmet jelentő fejes volt. Az Arsenalnak feltétlenül szükséges volt a három pont, hogy életben tartsák a bajnoki reményeket – és Abou meg is tette ezt.

Sorozat Meccsek száma Gólok
Premier League 26+3 6
FA Kupa 0+1 0
Liga Kupa 0 0
Bajnokok Ligája 9+1 1
Összesen 35+5 7

1. rész: Sol Campbell

Forrás: Arsenal.com



Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a PremierShip.hu-t!

HIRDETÉSEK:  


- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
fokitamas véleménye:
2010-06-15 11:13
én is remélem!!!!!!!!!!!!!!!!!!
 
Profil
Üzenet
Chimera véleménye:
2010-06-15 09:19
diaby sokat fejlődött, remélem sokáig nálunk marad
 
Profil
Üzenet
Fabre véleménye:
2010-06-15 09:18
nagyon jo jatekos songal jol biztositotak iden hatul fabregas enek koszonheti a jo szezonjat nagyreszt
 
Profil
Üzenet
bendáj17 véleménye:
2010-06-15 07:51
szerintem nagyon fontos része volt a csapatnak. Jól fejlödött.
 
Profil
Üzenet
adimakker véleménye:
2010-06-14 23:04
hobcsi: szerintem vakon vagy...Denilsont tény, h eladnám azonnal, kukába való, nem Arsenal szint, mint ahogy Sillvesztre és bendő sem! Diaby technikai tudása nekem ideje korán feltűnt,és végre Domenech is meglátta ezt...Elmondanám,h a Francia-válogatott egyik húzóembere lesz nemsokára,mint Vieira volt! Diaby esete nagyban hasonlít Iniesta-éra,ugyanis ő rá is "későn" kezdtek felfigyelni,pedig én már régóta láttam,h technikai tudása elismerésre méltó...és lásd most a világ egyik legjobb kp-ja,Diaby is hamarosan....
 
Profil
Üzenet
Ragi véleménye:
2010-06-14 22:06
Én szerintem az Uruguay - Francia meccsen a Franciák legjobbja volt! Szerintem egy jó játékos ,és én is örülök ,hogy nálunk van , nagyon sokat fejlődött a 2009-2010 -es szezonban!

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (10 felhasználó már megtette)



Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
West Bromwich Albion vs Arsenal
The Hawthorns, 2012/05/13, 16:00, Premier League
Gól: 10' Long, 15' Dorrans ill. 4' Benayoun, 28' Santos, 54' Koscielny
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...



Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Véleményem a 2011/12-es szezonról.
2012-05-20 18:45 | GoldHand

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Manchester United
34
82-28
82
2.
Manchester City
34
85-27
77
3.
Arsenal
34
67-43
64
4.
Tottenham
33
57-38
59
5.
Newcastle United
33
50-42
59
6.
Chelsea
33
56-38
57
7.
Everton
33
38-34
47

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
Stoke City
2012.04.28. / 16:00
Norwich
2012.05.05. / 13:45
W.B.A.
2012.05.13. / 16:00
Arsenal
2012.XX.XX. / XX:XX
:: Előző mérkőzések
Wolves
PL / Molineux / 3:0
Man. City
PL / Emirates / 1:0
QPR
PL / Loftus Road / 1:2
Aston Villa
PL / Emirates / 3:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 34. hét)
Rúgott gól - 67   Kapott gól - 43
9 0' - 15' 4
10 15' - 30' 7
11 30' - 45' 9
9 45' - 60' 5
12 60' - 75' 9
15 75' - 90' 8
Rúgott gólátlag : 1.55 Kapott gólátlag: 1.26 / 3.23 gól / meccs

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
 
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 2381
Hirek száma: 1944
Blog írások: 61
Összes hozzászólás: 79530
Top kommentelő: babe ( 4127 )
Online Regisztrált: 2
Vendég: 44
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2010 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Focilabdák - Focicipők - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design