Wenger meglepett bennünket, mert ebben a felállásban még soha nem kezdtünk : Eduardo a center és mellette Eboue a balszélen !
Uraljuk az első perceket, de a helyzeteket erőtlenül akarjuk befejezni. Újra a régi hiba: tili-toli, lövés nincs ! 6. perc Walcott beadását Eduardo a kapusba perdíti. 13.perc Sagna óriási helyzetben hibázik, majd Eboue ügyetlen megoldását láthatjuk : lövés helyett sarkalni akar, oda a lehetőség.
Egykapura játszunk, de gólt nem tudunk lőni. játékunk teljesen egyoldalas, Walcott jól mozog a jobbszélen, gyakran megjátszható, míg Eboue eltünik a balszélről. Teljesen behúzódik Eduardo "nyakára" és együtt ügyetlenkedik el a helyzetek sokaságát !
Az utolsó 5 percben feljönnek a vendégek és a 43.percben Almunia tisztáz veszélyes helyzetben.
Wenger a szünetben "hű maradt önmagához", nem cserélt. Pályán hagyta a nevetségesen gyenge játékot produkáló Eboue-t és azt az Eduardo-t, aki jó ha 2 km.-t futott / az átlagos 4-5 helyett / az első félidőben !
Továbbra is nálunk a kezdeményezés, Walcott sorozatban lövi be jobbról a labdákat, de belül súlytalanok vagyunk ! 54.percben Eduardo a sokadik helyzetét puskázza el : 10 méterről mellé lő. A 60.perc környékén már kezd nevetségessé válni, hogy a nyomasztó fölényünk ellenére nem tudunk gólt lőni ! A vendégek pedig majdnem "büntetnek, de megússzuk.
64.perc : Eboue - Bendtner csere. Egy perc múlva Rosicky-t dúrván felrugja a vendégek kapitánya - Henry -, a bíró jogosan kiállítja a játékost !
71.perc : Song - Nasri csere. Továbbra is szinte egykapura játszunk. Ebben az időszakban több jó lövés és fejes megy kapura, de a Wolves kapusa kivédi a szemünket ! 79. p: Eduardo - Vela csere.
Óriási izgalom után a 94.percben Sagna ragyogó beadását Bendtner befejeli a vendégek hálójába !!!1:0
Összegzés : "vért" izzadtunk ezért a három pontért. Wenger majdnem "eltaktikázta" a meccset : 64 percig a pályán hagyta azt a két csatárunkat- Ebouet és Eduardo-t- akik ha 2x90 percig tartana egy mérkőzés, akkor sem tudnának gólt lőni !
A gyors Walcott mellett centerbe nem Bendtner-t játszatni "több mint bűn". A "kis angol" sorozatban adta be a labdákat és 64 percig nem volt center ! Mester ???
Egyénileg : ezen a meccsen "öröm volt" védőt játszani az Arsenal csapatában, ugyanis nem volt dolguk. A középpályán Rosicky, Song, Denilson remek hármast alkotott, Sagna-val kiegészülve. /Sagna-nak nem volt embere/. Walcott remekül focizott, le a kalappal az angol fiú igyekezete előtt ! Eboue és Eduardo érthetetlenül gyenge játékot mutatott.
A cserék közül Bendtner és Nasri "színt" hozott a játékunkba, míg Vela nem sokat mutatott -igaz, hogy csak pár percet kapott !
Kínkeserves győzelmet arattunk, de sikerült ! ÉL A REMÉNY ÉS MOST EZ VOLT A LEGFONTOSABB !!!
http://www.arsenal.com/news/news-archive/tv-online-arsenal-v-wolves-highlights
Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a
PremierShip.hu-t!