Wenger újabb gondolatait olvashatjátok
2010-03-12 14:53 | Írta: ciboy | Kategória: Interjúk

Arsené Wengert nem érdeklik, hogy a továbbiakban 5-0ra vagy 1-0ra nyerjük meg az összecsapásokat, a lényeg, hogy ugyan azzal a lelkesedéssel kell a győzelemért küzdeni.

Az ágyúsok kedden egy ötössel ütötték ki a Bl-ből és küldték haza az Emiratesből a portugál bajnokot, így bejutottak a legjobb nyolc közé. A bajnokságban is előkelő helyen áll az együttes, miután zsinórban négy fontos győzelmet szereztek meg, s újra versenyben vannak a bajnoki trófeáért.

Wenger szerint is hatalmasat dobott a játékosai önbizalmán a hétközi továbbjutás, de fontosabbnak tartja azt, hogy a szezon hátralevő részében a kemény munka és a csapat "szelleme" ugyan ilyen jó maradjon.

"A legfontosabb dolgokban megfeleltek nekem, teljesen mindegy, hogy egy vagy öt góllal győzünk," mondta a francia.

"Úgy gondolom próbáltunk a játékra koncentrálni és persze a magatartásunkra. Amíg ezeket a dolgokat tiszteletben tartjuk, esélyünk lesz győzni."

"Nem szabad elszállnunk, mert 5-0ra nyertünk. Reálisan kell látnunk a helyzetet, a labdát a földön kell járatnunk, s nem szabad, hogy a tűz kialudjon."

"A bajnokságban minden meccs ugyanolyan veszélyes, mint bárhol Európában. Meg kell róla győződnünk, hogy jól felkészültünk a Hull ellen."

arsenal.com



Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a PremierShip.hu-t!

HIRDETÉSEK:  
computer konzol
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
RvP 19 véleménye:
2010-03-15 18:20
így van nem szabad hogy kialudjon a tűz hanem minél inkább lángoljon a Premier League trófeáért!! Go Gunners!!
 
Profil
Üzenet
edem14 véleménye:
2010-03-12 21:04
ha ugyanannyi pontja van 2 vagy több gárdának akkor a végelszámolásnál az egymáselleni v a golkül dönt?
 
Profil
Üzenet
bendáj17 véleménye:
2010-03-12 20:38
teljesen igaza van. GO GUNNERS
 
Profil
Üzenet
lorenzo95 véleménye:
2010-03-12 20:22
azért nem mindegy hogy 1-el nyerünk vagy 5-tel..lehet h a gólkülönbség lesz a végén a döntő..de az biztos h a Hull elleni bajnokit be kell húznunk
 
Profil
Üzenet
Chimera véleménye:
2010-03-12 18:33
nem szabad elszállni, és a hull elleni emccset is komolyan kell venni mint az összes többit, mert ha itt hibázunk akkor az könnyen a szezon végét jelentheti, koncentráltnak kell maradni és mindig a következő meccsre figyelni GO GUNNERS
 
Profil
Üzenet
mrszab véleménye:
2010-03-12 17:53
Henry 3 véleményéhez én is csatlakozom!

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (15 felhasználó már megtette)
Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Arsenal vs Blackburn Rovers
Emirates Stadium, 2012/02/04, 14:00, Premier League
Gól: 2' 38' 62' van Persie, 40' 54' Oxlade-Chamberlain, 51' Arteta, 90' Henry ill. 32' Pedersen
:: Következő meccs
  - -  
Sunderland vs Arsenal
Stadium of Light, 2012/02/11, 16:00, Premier League
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Az FC-Arsenal kötelékében ez az első blogírásom, amelyben néhány aktuális dologról értekezem.
2012-02-07 15:48 | Matthew7

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Manchester City
24
63-19
57
2.
Manchester United
24
59-24
55
3.
Tottenham
24
44-25
50
4.
Chelsea
24
44-29
43
5.
Newcastle United
24
36-31
42
6.
Arsenal
24
46-34
40
7.
Liverpool
24
28-21
39

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
AC Milan
2012.02.15 / 20:45
FA
2012.02.18. / 18:15
Tottenham
2012.02.26. / 14:30
Liverpool
2012.02.03. / 13:45
:: Előző mérkőzések
Bolton
PL / Reebok S. / 0:0
Aston Villa
FA / Emirates / 3:2
Man. Utd.
PL / Emirates / 1:2
Swansea
PL / Liberty S. / 2:3

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 24. hét)
Rúgott gól - 46   Kapott gól - 34
5 0' - 15' 1
7 15' - 30' 5
7 30' - 45' 8
8 45' - 60' 5
8 60' - 75' 7
10 75' - 90' 8
Rúgott gólátlag : 1.91 Kapott gólátlag: 1.41 / 3.33 gól / meccs

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
 
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 2381
Hirek száma: 1944
Blog írások: 61
Összes hozzászólás: 79530
Top kommentelő: babe ( 4127 )
Online Regisztrált: 3
Vendég: 53
Eddigi rekord: 1298
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2010 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Focilabdák - Focicipők - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design