'Lenyűgöző'
2010-03-10 08:52 | Írta: syddy1 | Kategória: Interjúk

Az Arsenal védekező középpályása, Denilson Nasri ’lenyűgöző’ gólját dicsérte, amelyet a Porto elleni keddi összecsapáson szerzett.

A brazil éppen Nasri helyére érkezett a 73. percben, nem sokkal a francia bámulatos gólja után, amely a torna egyik legnagyobb gólja lehet.

Nasri az Ágyúsok sérült kapitánya, Fabregas helyén játszott, meggyőző teljesítménnyel, különösen a gólja volt említésre méltó, amikor három Porto-védőn táncolta magát keresztül, majd orvosi precizitással fejezte be az akciót Helton kapus mellett rettentően éles szögből.

„Egy lenyűgöző, lenyűgöző gól.” Mondta Denilson a meccs után.

„A leglenyűgözőbb gól a BL-ben számomra.”

Fontos játékosok (mint Fabregas, Gallas, Ramsey) sérülése mellett Denilsonnak bátorító jel, hogy Nasri, és a csapat többi része ilyen nagy győzelmet tudott aratni a nyomás alatt is.

„Nem számít, ki játszik. Samir jött, és játszott Cesc helyén, és megmutatta, hogy nagyon fontos számunkra.”

Az Arsenal a legjobb nyolcba jutott, Denilson tudja, hogy az egyik szezon előtti célkitűzésük már látótávolságba került.

„Amikor elkezdődött a szezon, a Bajnokok Ligája egy nagy cél volt számunkra. Most úgy hiszem, erős pozícióban vagyunk.”

„Tovább fogunk harcolni, játszani, edzetni, nyernünk kell.”

Forrás: Goal.com


Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a PremierShip.hu-t!

HIRDETÉSEK:  


- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
alpigunner.ro véleménye:
2010-03-10 18:49
Ezt Bármelyik védő hármas bevette volna. Gratula
 
Profil
Üzenet
tomigunner véleménye:
2010-03-10 17:00
Hatalmas gól volt....nálam megütötte azt a lécet amit Henry tett fel még a Real elleni nyolcaddöntőben.
 
Profil
Üzenet
lady arsenal véleménye:
2010-03-10 16:14
KÖSZÖNÖM a köszöntéseket igazán jól esik így látatlanba!!! Apám Gunners tortát csináltatott nekem szülinapomra rolettiből:) fini lesz , aki kér küldök neki a tortából:) NASRI csak így tovább de azért túlzás már azt mondani h ki az a Cesc!!
 
Profil
Üzenet
Henry 3 véleménye:
2010-03-10 15:04
Hihetetlen gól volt az biztos! Szeretnék még több hasonló megmozdulást látni Samirtól!
 
Profil
Üzenet
Bence17 véleménye:
2010-03-10 14:31
Nagyon boldog voltam látva a tegnapi játékot fantasztikus és dinamikus játékot produkáltak a srácok!Ebué és Nasri teljesítménye pedig külön dícséretet érdemel,Arshavin is remekül játszott és Bendtner is bevágta a helyzeteit ÍGY TOVÁBB.Viszont az előttük álló feladatra kell most koncentrálni a hét végi bajnokira az is nagyon fontos,utána pedig lehet várni a remélem kedvezően alakuló sorsolást.GO GUNNERS GOOO
 
Profil
Üzenet
Feri véleménye:
2010-03-10 14:21
én azt remélem, hogy a bayernt kapjuk aztán szétverjük őket, az mennyire szép lenne...Oszt társam Bayern szurkoló és jó lenne elkenni a száját.

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (24 felhasználó már megtette)



Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
West Bromwich Albion vs Arsenal
The Hawthorns, 2012/05/13, 16:00, Premier League
Gól: 10' Long, 15' Dorrans ill. 4' Benayoun, 28' Santos, 54' Koscielny
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...



Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Véleményem a 2011/12-es szezonról.
2012-05-20 18:45 | GoldHand

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Manchester United
34
82-28
82
2.
Manchester City
34
85-27
77
3.
Arsenal
34
67-43
64
4.
Tottenham
33
57-38
59
5.
Newcastle United
33
50-42
59
6.
Chelsea
33
56-38
57
7.
Everton
33
38-34
47

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
Stoke City
2012.04.28. / 16:00
Norwich
2012.05.05. / 13:45
W.B.A.
2012.05.13. / 16:00
Arsenal
2012.XX.XX. / XX:XX
:: Előző mérkőzések
Wolves
PL / Molineux / 3:0
Man. City
PL / Emirates / 1:0
QPR
PL / Loftus Road / 1:2
Aston Villa
PL / Emirates / 3:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 34. hét)
Rúgott gól - 67   Kapott gól - 43
9 0' - 15' 4
10 15' - 30' 7
11 30' - 45' 9
9 45' - 60' 5
12 60' - 75' 9
15 75' - 90' 8
Rúgott gólátlag : 1.55 Kapott gólátlag: 1.26 / 3.23 gól / meccs

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
 
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 2381
Hirek száma: 1944
Blog írások: 61
Összes hozzászólás: 79530
Top kommentelő: babe ( 4127 )
Online Regisztrált: 0
Vendég: 48
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2010 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Focilabdák - Focicipők - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design