Meccs utáni interjú
2010-03-10 08:08 | Írta: syddy1 | Kategória: Interjúk
A csapat teljesítményéről a Porto ellen a második félidőben…
„Volt egy vagy két helyzetük a második félidő elején, nem koncentráltunk eléggé, amikor visszajöttünk az öltözőből, de a meccsen szereztünk néhány nagyszerű gólt. Azt csináltuk, amit szeretünk; stílussal nyertünk, és meggyőzően törtünk előre.”

Bendtner teljesítményéről…
„Megmondtam, hogy a futball egy játékos számára három nap alatt megváltozhat. Gyorsan lesz jobb és rosszabb. És az is látható, hogy nem vesztette el az önbizalmát, amikor az este koncentráltan játszott, ugyanazzal a hittel. Ez az egyik erőssége. Az önbizalom-szintje viszonylag stabil.”

Bendtner játékáról a múlt hétvége után…
„Olyan méretű jelenség a pályán, ami kell nekünk. Elég alacsony csapat vagyunk, szóval egy vagy két magasabb játékos fontos, mind a támadásban, védekezésben és a pontrúgásoknál is.”

Arról, hogy Bendtner volt-e kijelölve a büntető elvégzésére…
„Ő volt a 3. számú. Az 1. Nasri, a 2. Arshavin volt. Ő pedig a 3. Szerencséje volt. Arshavin már nem volt fönt a pályán, ahogy Nasri sem, amikor a büntetőt megítélték.”

Arról, hogy kivel szeretne játszani a következő fordulóban…
„Amit mondani akartam, az az, hogy nem akarjuk a Man Unitedet vagy a Chelseat. És talán ha azt mondanám, hogy ’abszolúte nem akarunk angol csapat ellen játszani’, alárendelt helyzetbe juttatnám magunkat a kezdésnél. Azt hiszem, ha esetleg őket kapjuk, jó lehetőség, hogy megmutassuk nekik, milyen jól tudjuk csinálni.”

Arról, hogy bosszún gondolkodik-e a MU vagy a Chelsea ellen…
„Nem. A negyeddöntőn való túljutáson gondolkozom. De nem akarok egyértelmű nemet mondani egy angol csapat elleni meccsre, mert először is nem én döntök. Ha választhatnék, igent mondanék, de nem így megy. Ha megkapjuk őket, nem tudunk rosszabbul teljesíteni, mint ahogy azt a ligában tettük. Csak jobbak lehetünk.”

„Sztorival akarunk sztorit írni. Elfogadom majd a sorsolást. És nem akarok negatív rögeszmét csinálni abból, ha nem a Chelsea vagy a Man United ellen játszunk. Ennyi.”

Az Arsenal „feltámadásáról” és a meccs megnyeréséről…
„Ha megnézik a történelmet, a statisztikák ellenünk szóltak. De a mai este (kedd – a szerk.) megmutatja, hogy a történelmi statisztikák nem jelentenek sokat, ha jó csapatunk van a pályán, akik elhiszik, hogy megnyerhetik a meccset.”

Arról, hogy a Barcelona is lehetséges ellenfél a következő fordulóban…
„Ugyanaz. Először is, boldogok vagyunk, hogy a nyolc közé jutottunk. Ha megnézik az utóbbi 5 évet, azt hiszem, egy párszor az utolsó nyolcban voltunk. Soha sem könnyű a legjobb nyolcban lenni Európában. Szóval a Barcelona, Manchester United, Chelsea, biztosan. Nehéz lesz, de az idény elején senki nem várta volna, hogy ez a csapat ott lesz majd, ahol most van.”

„De megmutattuk, hogy fejben erősek vagyunk, és elszántak. Minőségi keretünk van. Azt hiszem, fontosabb, hogy a csapat tovább fejlődjön. Még mindig vannak gyenge pillanatok a játékunkban, amit jobban is tudnánk. És mielőtt a Manchester Unitedről vagy a Barcelonáról beszélünk, fontos, hogy fejlődjünk. Azután meglesz az esélyünk.”

Samir Nasriról…
„Azt hiszem, Samir Nasri nagyon remekül fejlődik. Amit ma (kedden – a szerk.) mutatott, azt mutatta az edzésen is, és számítottunk rá, hogy kijön a meccseken is. Tehetséges játékos, ezt ma is megmutatta, szombaton is, és most már hatékony is. Azt hiszem az első passza a Burnley ellen fantasztikus volt. Most az első gólnál remek passzt adott Arshavinnak, és egy nagyszerű gólt szerzett. Számomra a nagy játékosok asszisztálnak, és gólt szereznek. Ezt akarjuk tőle is.”

Van Persie visszatéréséről…
„Legalább egy hónap.”

Cesc Fabregas sérüléséről…
„Számomra ő egy remek játékos, és ha ott lett volna, csak jobban játszottunk volna. Azt hiszem, fontos, hogy visszatérjen, amilyen gyorsan csak lehet.”

„Ez dicséret volt a csapatnak. Néha kihagyható egy nagy játékos egy vagy két meccsre, de egy meccs sosem elég, hogy ítéljünk. Hosszabb távon jobban látható.”

Fabregas esélyeiről a Hull ellen…
„50/50.”

Arshavin teljesítményéről…
„Kedvelem Arshavint, mert különbséget tud csinálni a 16-oson belül. Amikor egy az egy elleni párharcban van a védővel, tudom, hogy megveri. És ehhez különlegesnek kell lenni.”

A Porto védelméről…
Azt hiszem, a tempó, amit diktáltunk problémát okozott a Portonak. Talán ez volt a különbség. Amikor gyors pályán játszunk, mint amilyen ez is (Emirates), és játszani tudjuk a gyorspasszos játékunkat, mindenkinek nehéz.”

Nasri gyakoribb középső szerepéről…
„Ha megkérdezem, ott akarna játszani, ne aggódjanak. Szóval nem kérdezem meg. Tud ott játszani, de amikor Fabregas visszatér, (Nasri) a szélen játszik majd.”

Arról, hogy a Premier Ligára vagy a BL-re koncentrál…
„Úgy érzem, nem vagyunk olyan helyzetben pillanatnyilag, hogy döntsünk. Amit tudunk, az az, hogy olyan időszakot élünk, amikor minden meccs létfontosságú, és tegnap este (hétfő – a szerk.) láttuk, hogy a Premier League minden meccsén koncentráltnak kell lennünk. Ha nem vagyunk, bárhol veszíthetünk. Szóval a fejemben már a Hull van, mert tudom, hogy nagy meccs lesz.

Forrás: Arsenal.com


Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a PremierShip.hu-t!

HIRDETÉSEK:  


- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
orgencs véleménye:
2010-03-10 14:27
Hát akkor remélem öreganyád jó tizenegyeslövő...
 
Profil
Üzenet
danny94 véleménye:
2010-03-10 14:25
hát én nem nagyon szeretném, ha angol csapatot kapnánk a bl-ben, mert az már elég unalmas lenne... am szép győzelem volt, így tovább!
 
Profil
Üzenet
Na mi nem tetszik? véleménye:
2010-03-10 14:08
Bendtner: Rúgott 3 olyan gólt, amit nagyanyám is berúgott volna, de az egész meccses teljesítménye gyenge volt, mint általában...
 
Profil
Üzenet
szaszaa véleménye:
2010-03-10 12:26
Benő a labdarugás Kimi Raikkonenje, igazi ice man. hétvégén kismillió kihagyott helyzet után ugyanolyan rágozó flegma fapofával ment le a pályáról mint tegnap mester3-as után... akárhányszor az arcát mutatták, elkapott a nevetés... :) most persze örülünk, és büszkék vagyunk rá, de jó lenne ha biztosabb lábakon állna majd a kapu előtt, mert a kihagyott helyzetek meg fogják egy erősebb ellenfél ellen bosszulni magukat.
 
Profil
Üzenet
bendáj17 véleménye:
2010-03-10 11:48
jó kis nyilatkozat Wengertől.
 
Profil
Üzenet
lady arsenal véleménye:
2010-03-10 10:37
1et értek az előttem szólóval h nem kell fikázni a játékosokat, de nem is kell összehasonlítani a Real Madriddal mert az Arsenal közelébe se ér ...összevásárolt csapattal játszani nem nehéz, de felépíteni mint Wenger az már vmi:) nem hiába akarták őt eredetileg:) de a Barca más kategória , teljesen más stílus de hogy ők is kiakarják cselezni a gól vonalat a támadásoknál az tutiii:) köszönöm a szép játékot!!! csak így tovább!!!

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (14 felhasználó már megtette)



Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
West Bromwich Albion vs Arsenal
The Hawthorns, 2012/05/13, 16:00, Premier League
Gól: 10' Long, 15' Dorrans ill. 4' Benayoun, 28' Santos, 54' Koscielny
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...



Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Véleményem a 2011/12-es szezonról.
2012-05-20 18:45 | GoldHand

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Manchester United
34
82-28
82
2.
Manchester City
34
85-27
77
3.
Arsenal
34
67-43
64
4.
Tottenham
33
57-38
59
5.
Newcastle United
33
50-42
59
6.
Chelsea
33
56-38
57
7.
Everton
33
38-34
47

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
Stoke City
2012.04.28. / 16:00
Norwich
2012.05.05. / 13:45
W.B.A.
2012.05.13. / 16:00
Arsenal
2012.XX.XX. / XX:XX
:: Előző mérkőzések
Wolves
PL / Molineux / 3:0
Man. City
PL / Emirates / 1:0
QPR
PL / Loftus Road / 1:2
Aston Villa
PL / Emirates / 3:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 34. hét)
Rúgott gól - 67   Kapott gól - 43
9 0' - 15' 4
10 15' - 30' 7
11 30' - 45' 9
9 45' - 60' 5
12 60' - 75' 9
15 75' - 90' 8
Rúgott gólátlag : 1.55 Kapott gólátlag: 1.26 / 3.23 gól / meccs

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
 
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 2381
Hirek száma: 1944
Blog írások: 61
Összes hozzászólás: 79530
Top kommentelő: babe ( 4127 )
Online Regisztrált: 2
Vendég: 47
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2010 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Focilabdák - Focicipők - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design