Meccs utáni interjú
2010-03-10 08:08 | Írta: syddy1 | Kategória: Interjúk
A csapat teljesítményéről a Porto ellen a második félidőben…
„Volt egy vagy két helyzetük a második félidő elején, nem koncentráltunk eléggé, amikor visszajöttünk az öltözőből, de a meccsen szereztünk néhány nagyszerű gólt. Azt csináltuk, amit szeretünk; stílussal nyertünk, és meggyőzően törtünk előre.”

Bendtner teljesítményéről…
„Megmondtam, hogy a futball egy játékos számára három nap alatt megváltozhat. Gyorsan lesz jobb és rosszabb. És az is látható, hogy nem vesztette el az önbizalmát, amikor az este koncentráltan játszott, ugyanazzal a hittel. Ez az egyik erőssége. Az önbizalom-szintje viszonylag stabil.”

Bendtner játékáról a múlt hétvége után…
„Olyan méretű jelenség a pályán, ami kell nekünk. Elég alacsony csapat vagyunk, szóval egy vagy két magasabb játékos fontos, mind a támadásban, védekezésben és a pontrúgásoknál is.”

Arról, hogy Bendtner volt-e kijelölve a büntető elvégzésére…
„Ő volt a 3. számú. Az 1. Nasri, a 2. Arshavin volt. Ő pedig a 3. Szerencséje volt. Arshavin már nem volt fönt a pályán, ahogy Nasri sem, amikor a büntetőt megítélték.”

Arról, hogy kivel szeretne játszani a következő fordulóban…
„Amit mondani akartam, az az, hogy nem akarjuk a Man Unitedet vagy a Chelseat. És talán ha azt mondanám, hogy ’abszolúte nem akarunk angol csapat ellen játszani’, alárendelt helyzetbe juttatnám magunkat a kezdésnél. Azt hiszem, ha esetleg őket kapjuk, jó lehetőség, hogy megmutassuk nekik, milyen jól tudjuk csinálni.”

Arról, hogy bosszún gondolkodik-e a MU vagy a Chelsea ellen…
„Nem. A negyeddöntőn való túljutáson gondolkozom. De nem akarok egyértelmű nemet mondani egy angol csapat elleni meccsre, mert először is nem én döntök. Ha választhatnék, igent mondanék, de nem így megy. Ha megkapjuk őket, nem tudunk rosszabbul teljesíteni, mint ahogy azt a ligában tettük. Csak jobbak lehetünk.”

„Sztorival akarunk sztorit írni. Elfogadom majd a sorsolást. És nem akarok negatív rögeszmét csinálni abból, ha nem a Chelsea vagy a Man United ellen játszunk. Ennyi.”

Az Arsenal „feltámadásáról” és a meccs megnyeréséről…
„Ha megnézik a történelmet, a statisztikák ellenünk szóltak. De a mai este (kedd – a szerk.) megmutatja, hogy a történelmi statisztikák nem jelentenek sokat, ha jó csapatunk van a pályán, akik elhiszik, hogy megnyerhetik a meccset.”

Arról, hogy a Barcelona is lehetséges ellenfél a következő fordulóban…
„Ugyanaz. Először is, boldogok vagyunk, hogy a nyolc közé jutottunk. Ha megnézik az utóbbi 5 évet, azt hiszem, egy párszor az utolsó nyolcban voltunk. Soha sem könnyű a legjobb nyolcban lenni Európában. Szóval a Barcelona, Manchester United, Chelsea, biztosan. Nehéz lesz, de az idény elején senki nem várta volna, hogy ez a csapat ott lesz majd, ahol most van.”

„De megmutattuk, hogy fejben erősek vagyunk, és elszántak. Minőségi keretünk van. Azt hiszem, fontosabb, hogy a csapat tovább fejlődjön. Még mindig vannak gyenge pillanatok a játékunkban, amit jobban is tudnánk. És mielőtt a Manchester Unitedről vagy a Barcelonáról beszélünk, fontos, hogy fejlődjünk. Azután meglesz az esélyünk.”

Samir Nasriról…
„Azt hiszem, Samir Nasri nagyon remekül fejlődik. Amit ma (kedden – a szerk.) mutatott, azt mutatta az edzésen is, és számítottunk rá, hogy kijön a meccseken is. Tehetséges játékos, ezt ma is megmutatta, szombaton is, és most már hatékony is. Azt hiszem az első passza a Burnley ellen fantasztikus volt. Most az első gólnál remek passzt adott Arshavinnak, és egy nagyszerű gólt szerzett. Számomra a nagy játékosok asszisztálnak, és gólt szereznek. Ezt akarjuk tőle is.”

Van Persie visszatéréséről…
„Legalább egy hónap.”

Cesc Fabregas sérüléséről…
„Számomra ő egy remek játékos, és ha ott lett volna, csak jobban játszottunk volna. Azt hiszem, fontos, hogy visszatérjen, amilyen gyorsan csak lehet.”

„Ez dicséret volt a csapatnak. Néha kihagyható egy nagy játékos egy vagy két meccsre, de egy meccs sosem elég, hogy ítéljünk. Hosszabb távon jobban látható.”

Fabregas esélyeiről a Hull ellen…
„50/50.”

Arshavin teljesítményéről…
„Kedvelem Arshavint, mert különbséget tud csinálni a 16-oson belül. Amikor egy az egy elleni párharcban van a védővel, tudom, hogy megveri. És ehhez különlegesnek kell lenni.”

A Porto védelméről…
Azt hiszem, a tempó, amit diktáltunk problémát okozott a Portonak. Talán ez volt a különbség. Amikor gyors pályán játszunk, mint amilyen ez is (Emirates), és játszani tudjuk a gyorspasszos játékunkat, mindenkinek nehéz.”

Nasri gyakoribb középső szerepéről…
„Ha megkérdezem, ott akarna játszani, ne aggódjanak. Szóval nem kérdezem meg. Tud ott játszani, de amikor Fabregas visszatér, (Nasri) a szélen játszik majd.”

Arról, hogy a Premier Ligára vagy a BL-re koncentrál…
„Úgy érzem, nem vagyunk olyan helyzetben pillanatnyilag, hogy döntsünk. Amit tudunk, az az, hogy olyan időszakot élünk, amikor minden meccs létfontosságú, és tegnap este (hétfő – a szerk.) láttuk, hogy a Premier League minden meccsén koncentráltnak kell lennünk. Ha nem vagyunk, bárhol veszíthetünk. Szóval a fejemben már a Hull van, mert tudom, hogy nagy meccs lesz.

Forrás: Arsenal.com


Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a PremierShip.hu-t!

HIRDETÉSEK:  
computer konzol
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
Fabre véleménye:
2010-03-10 19:33
jo kis nyilatkozat ,bendo jol jatszott nem csak a goljai miatt
 
Profil
Üzenet
Chimera véleménye:
2010-03-10 18:37
ha már az interjúban szó volt a lehetséges ellenfelekről annyit elmondanék hogy angol csapatot és a barcát semmiféleképpen nem szeretném ha kapnánk mert erős csapatok de az is igaz hogy innentől nem lesznek ilyen könnyű meccsek mint a porto ellen itt már mindenki kemény ellenfél , nasri és arsah óriásiak voltak kíváncsi lettem volna mi van ha cesc is a pályán van...szép győzelem volt GO GUNNERS (nyertem 200 forintot :D :P)
 
Profil
Üzenet
tomigunner véleménye:
2010-03-10 16:48
Egy csatár fő jelzői a jó helyezkedés és a gólérzékenység, ez Bendőnek megvolt tegnap, sztem nemvolt hiba a játékában, bár sokszor belevitte az emberbe a labdát és elpasszolta magát, de ezen kívül jól teljesített!
 
Profil
Üzenet
arsenal90 véleménye:
2010-03-10 16:07
Na mi nem tetszik,te tuti nem vagy Arsenal drukker..... Bendtnert fikázni máshol is lehet,te gyökér,de nem itt....
 
Profil
Üzenet
syddy1 véleménye:
2010-03-10 15:43
Na mi nem tetszik?: azért azt megjegyezném, hogy persze amior hozzákerült a labda, akkor már csak bele kellett pöckölnie, amit az oldal olvasóinak nagy százaléka meg tudna csinálni, de azt kellene figyelembe venned, hogy hogyan követte a támadásokat, milyen precízen helyezkedett, hogy ilyen labdát lehetett neki adni. Amúgy megnézném, hogy a nagyanyád milyen büntetőt rúg...
 
Profil
Üzenet
Henry 3 véleménye:
2010-03-10 15:03
"Ha megkérdezem, ott akarna játszani, ne aggódjanak. Szóval nem kérdezem meg." Azért kicsit sajálom Samirt, mert középen látszik, hogy sokkal jobban megy neki!

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (14 felhasználó már megtette)
Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Arsenal vs Blackburn Rovers
Emirates Stadium, 2012/02/04, 14:00, Premier League
Gól: 2' 38' 62' van Persie, 40' 54' Oxlade-Chamberlain, 51' Arteta, 90' Henry ill. 32' Pedersen
:: Következő meccs
  - -  
Sunderland vs Arsenal
Stadium of Light, 2012/02/11, 16:00, Premier League
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Az FC-Arsenal kötelékében ez az első blogírásom, amelyben néhány aktuális dologról értekezem.
2012-02-07 15:48 | Matthew7

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Manchester City
24
63-19
57
2.
Manchester United
24
59-24
55
3.
Tottenham
24
44-25
50
4.
Chelsea
24
44-29
43
5.
Newcastle United
24
36-31
42
6.
Arsenal
24
46-34
40
7.
Liverpool
24
28-21
39

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
AC Milan
2012.02.15 / 20:45
FA
2012.02.18. / 18:15
Tottenham
2012.02.26. / 14:30
Liverpool
2012.02.03. / 13:45
:: Előző mérkőzések
Bolton
PL / Reebok S. / 0:0
Aston Villa
FA / Emirates / 3:2
Man. Utd.
PL / Emirates / 1:2
Swansea
PL / Liberty S. / 2:3

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 24. hét)
Rúgott gól - 46   Kapott gól - 34
5 0' - 15' 1
7 15' - 30' 5
7 30' - 45' 8
8 45' - 60' 5
8 60' - 75' 7
10 75' - 90' 8
Rúgott gólátlag : 1.91 Kapott gólátlag: 1.41 / 3.33 gól / meccs

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
 
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 2381
Hirek száma: 1944
Blog írások: 61
Összes hozzászólás: 79530
Top kommentelő: babe ( 4127 )
Online Regisztrált: 5
Vendég: 54
Eddigi rekord: 1298
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2010 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Focilabdák - Focicipők - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design