Akkor kezdjük előlről
2010-03-09 13:28 | Írta: Breex | Kategória: Mérkőzések
William utoljára a Liverpool ellen játszott, azóta egy vádlisérülés tartja távol a pályától. Először nem túnt súlyosnak, de lassan már egy hónapja húzódik a visszatérése. Arsene Wenger a Porto elleni mérkőzés sajtótájékoztatóján elárulta, hogy a Hull elleni meccset is kihagyja a 32 éves védő és alig javult Gallas állapota a sérülés kezdetétől.

"Gallas már egy hónapja nem játszhatott és most megismétlődött a sérülése," mondta Wenger. "Tegnap nagyon jól érezte magát, kiment edzeni, de csak rosszab lett. Sajnos ott tartunk ahonnan elindultunk.

"Először csak egy kisebb sérülésnek tűnt. Nem tudjuk mennyit kell kihagynia. Hétfőn részt vett egy vizsgálaton, ezt ki kell elemeznünk, de a Hull ellen nincs esély, hogy pályára lépjen.

"Türelmetlenek voltunk vele és már ő is túl akart lenni ezen a problémán, ezért történt ami történt. Nincs egyértlmű jel arra, hogy mi tartja vissza, mert egyáltalán nem fáj neki, de amint kocog egy kicsit újra előjön a fájdalma."

Időközben Gallasnak a nyáron lejár a szerződése. A két francia hamaroson leül tárgyalni, de Wengernek a 30 évnél idősebb játékosok szerződésében szigorú álláspontjai vannak és úgy tűnik, hogy ki is tart melletük.

"A hétén találkozni fogunk az ügynökével. Nagyon elszánt vagyok. Általában a 30 évnél idősebb játékosoknak mindig egy éves szerződést ajánlunk," mondta Wenger.

Forrás: arsenal.com

Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a PremierShip.hu-t!

HIRDETÉSEK:  
computer konzol
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
Garcia véleménye:
2010-03-09 15:40
Fun Persie, minden 30 feletti játékossal 1 éves szerződéskedés megy:)amúgy meg Sol lesz a kezdő, mákra:D
 
Profil
Üzenet
Garcia véleménye:
2010-03-09 15:38
nem játékost kell vásárolnunk hanem az egész ORVOSI csapatot kénelecserélnünk.hogy lehet az h gallast elengedik edzeni erre kiújul a sérülése.angol másodosztályban nincs ennyi sérült, pedig ott még gyengébb lehet az orvosi stáb.nevetésges komolyan és ezen úszik el minden
 
Profil
Üzenet
Fun Persie véleménye:
2010-03-09 15:30
de bassza meg ha lejár a szeződése akk ingyen lemehet???? vagy rosszul tom, nem tom de bassza már meg wenger mért nem két éves szrződést add neki és 1év után meg eltudnánk adni... de ha 1évest add neki akk ingyen elmehet ... ezt nem vágom... tényleg enniyre leszarja h most kapunk érte pénzt vagy nem? am basszameg akk silvestre lesza kezdőő?????????????? vagy legalább campbell?
 
Profil
Üzenet
peti0429 véleménye:
2010-03-09 15:24
Annyira neki fogunk menni a portonak, h alig lesz náluk a labda;) :D
 
Profil
Üzenet
peti0429 véleménye:
2010-03-09 15:23
Fabregas16 nyugi..;) Vegyél egy rekesz sört és élvezzed este a csodás győzelmünket!!!!!;):D
 
Profil
Üzenet
inspectah véleménye:
2010-03-09 15:21
szerintetek neki esünk ma a portonak rendesen?már az elején?1.félidő hazai?mit mondtok!!!

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (31 felhasználó már megtette)
Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Arsenal vs Blackburn Rovers
Emirates Stadium, 2012/02/04, 14:00, Premier League
Gól: 2' 38' 62' van Persie, 40' 54' Oxlade-Chamberlain, 51' Arteta, 90' Henry ill. 32' Pedersen
:: Következő meccs
  - -  
Sunderland vs Arsenal
Stadium of Light, 2012/02/11, 16:00, Premier League
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Az FC-Arsenal kötelékében ez az első blogírásom, amelyben néhány aktuális dologról értekezem.
2012-02-07 15:48 | Matthew7

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Manchester City
24
63-19
57
2.
Manchester United
24
59-24
55
3.
Tottenham
24
44-25
50
4.
Chelsea
24
44-29
43
5.
Newcastle United
24
36-31
42
6.
Arsenal
24
46-34
40
7.
Liverpool
24
28-21
39

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
AC Milan
2012.02.15 / 20:45
FA
2012.02.18. / 18:15
Tottenham
2012.02.26. / 14:30
Liverpool
2012.02.03. / 13:45
:: Előző mérkőzések
Bolton
PL / Reebok S. / 0:0
Aston Villa
FA / Emirates / 3:2
Man. Utd.
PL / Emirates / 1:2
Swansea
PL / Liberty S. / 2:3

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 24. hét)
Rúgott gól - 46   Kapott gól - 34
5 0' - 15' 1
7 15' - 30' 5
7 30' - 45' 8
8 45' - 60' 5
8 60' - 75' 7
10 75' - 90' 8
Rúgott gólátlag : 1.91 Kapott gólátlag: 1.41 / 3.33 gól / meccs

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
 
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 2381
Hirek száma: 1944
Blog írások: 61
Összes hozzászólás: 79530
Top kommentelő: babe ( 4127 )
Online Regisztrált: 5
Vendég: 61
Eddigi rekord: 1298
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2010 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Focilabdák - Focicipők - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design