Akkor kezdjük előlről
2010-03-09 13:28 | Írta: Breex | Kategória: Mérkőzések
William utoljára a Liverpool ellen játszott, azóta egy vádlisérülés tartja távol a pályától. Először nem túnt súlyosnak, de lassan már egy hónapja húzódik a visszatérése. Arsene Wenger a Porto elleni mérkőzés sajtótájékoztatóján elárulta, hogy a Hull elleni meccset is kihagyja a 32 éves védő és alig javult Gallas állapota a sérülés kezdetétől.

"Gallas már egy hónapja nem játszhatott és most megismétlődött a sérülése," mondta Wenger. "Tegnap nagyon jól érezte magát, kiment edzeni, de csak rosszab lett. Sajnos ott tartunk ahonnan elindultunk.

"Először csak egy kisebb sérülésnek tűnt. Nem tudjuk mennyit kell kihagynia. Hétfőn részt vett egy vizsgálaton, ezt ki kell elemeznünk, de a Hull ellen nincs esély, hogy pályára lépjen.

"Türelmetlenek voltunk vele és már ő is túl akart lenni ezen a problémán, ezért történt ami történt. Nincs egyértlmű jel arra, hogy mi tartja vissza, mert egyáltalán nem fáj neki, de amint kocog egy kicsit újra előjön a fájdalma."

Időközben Gallasnak a nyáron lejár a szerződése. A két francia hamaroson leül tárgyalni, de Wengernek a 30 évnél idősebb játékosok szerződésében szigorú álláspontjai vannak és úgy tűnik, hogy ki is tart melletük.

"A hétén találkozni fogunk az ügynökével. Nagyon elszánt vagyok. Általában a 30 évnél idősebb játékosoknak mindig egy éves szerződést ajánlunk," mondta Wenger.

Forrás: arsenal.com

Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a PremierShip.hu-t!

HIRDETÉSEK:  


- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
hamard véleménye:
2010-03-10 19:59
amugy szerintem is Sol tudja pótolni gallaszt
 
Profil
Üzenet
hamard véleménye:
2010-03-10 19:58
nem ide tartozik de nem tudja valaki hogy RVP mikor tér visza!
 
Profil
Üzenet
Fabre véleménye:
2010-03-09 18:52
sol tudja potolni remelem
 
Profil
Üzenet
Chimera véleménye:
2010-03-09 18:40
jó lenne ha visszatérne, inkább ne erőltesse csak épüljön fel teljesen addig megoldja sol simán
 
Profil
Üzenet
gunnerfiju véleménye:
2010-03-09 16:09
nem jó hír ...hiányzik már Verminator mellől ...de Campbellben bízhatunk ;) Gallasban még simán van 2 év vagy akár több is...simán adhatnánk neki egy 2 éves szerződést :) dehát ezt már csak Wenger bá tudhatja ;) GO GUNNERS !!! " A csontunkat eltörhetitek a hitünket SOHA !!! "
 
Profil
Üzenet
peti0429 véleménye:
2010-03-09 15:43
Most v olyan, h az orvosok gyógyítanak vkit és annak később megint előjön a sérülése. Inkább edzésen derüljön ki, h baj v a lábával mint, h ma este kelljen lecserélni 10 perc után!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (31 felhasználó már megtette)



Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
West Bromwich Albion vs Arsenal
The Hawthorns, 2012/05/13, 16:00, Premier League
Gól: 10' Long, 15' Dorrans ill. 4' Benayoun, 28' Santos, 54' Koscielny
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...



Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Véleményem a 2011/12-es szezonról.
2012-05-20 18:45 | GoldHand

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Manchester United
34
82-28
82
2.
Manchester City
34
85-27
77
3.
Arsenal
34
67-43
64
4.
Tottenham
33
57-38
59
5.
Newcastle United
33
50-42
59
6.
Chelsea
33
56-38
57
7.
Everton
33
38-34
47

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
Stoke City
2012.04.28. / 16:00
Norwich
2012.05.05. / 13:45
W.B.A.
2012.05.13. / 16:00
Arsenal
2012.XX.XX. / XX:XX
:: Előző mérkőzések
Wolves
PL / Molineux / 3:0
Man. City
PL / Emirates / 1:0
QPR
PL / Loftus Road / 1:2
Aston Villa
PL / Emirates / 3:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 34. hét)
Rúgott gól - 67   Kapott gól - 43
9 0' - 15' 4
10 15' - 30' 7
11 30' - 45' 9
9 45' - 60' 5
12 60' - 75' 9
15 75' - 90' 8
Rúgott gólátlag : 1.55 Kapott gólátlag: 1.26 / 3.23 gól / meccs

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
 
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 2381
Hirek száma: 1944
Blog írások: 61
Összes hozzászólás: 79530
Top kommentelő: babe ( 4127 )
Online Regisztrált: 1
Vendég: 39
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2010 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Focilabdák - Focicipők - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design