Bendtner túl fogja magát tenni
2010-03-08 20:18 | Írta: boszibence | Kategória: Interjúk
Arsene Wenger szerint Nicklas Bendtnert nem fogja befolyásolni a szombati meccsen sok kihagyott helyzet.

A dán csatár számos helyzetet puskázott el a Burnley ellen, bár az Arsenal így is nyert hazai pályán 3-1-re. Azonban a 22 éves csatár mindig is a önbizalmáról volt híres, és Wenger egyet ért abban, hogy ez túl fogja segíteni a jelenlegi formáján.

„Hiszem, hogy felfelé megy és közreműködésével egyre jobbak leszünk”- mondta Wenger a kritikusnak ígérkező Porto elleni Bajnokok Ligája visszavágó előtt.

„Kihagyott pár nagy helyzetet szombaton, de ez minden fiatal támadóval előfordul. Megnézte, hogy miért hibázta el a helyzeteket és a következő meccsre már tanul belőle. Fontos egy fiatal csatár számára.”

„Szerintem jelenleg remekül fejlődik. Ez egy másik meccs volt. Minden bajnokságban a legjobbadat kell nyújtanod, és megmutatni, hogy mire is vagy képes.”

„Mentálisan nagyon erős, még akkor is, mikor a kihagyott helyzetek miatt szomorú volt, nem fogja csökkenteni akarását és önbizalmát a következő meccs előtt.”

Forrás: Arsenal.com



Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a PremierShip.hu-t!

HIRDETÉSEK:  
computer konzol
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
Chimera véleménye:
2010-03-09 18:35
sztem a mai meccsen nem lesznek olyan gondok vele mint a burnley ellen, ontani fogja a gólokat REMÉLEM GO GUNNERS
 
Profil
Üzenet
Songi véleménye:
2010-03-09 17:33
Akár túlteszi rajta magát, akár nem, akkor is egy nyomorult, szerencsétlen, idióta... Nem láttam még Bendtnert jól játszani az Arsenalban. Robin Van Persie sáros nyomába sem érhet soha Bendtner!!!
 
Profil
Üzenet
bendáj17 véleménye:
2010-03-09 14:48
remélem túl teszi magát.
 
Profil
Üzenet
hobcsi véleménye:
2010-03-08 21:52
Hát nem is tudom. Song-ról lehetett tudni, hogy a véréban van a jó játék. Nagybátjya is focilegenda lett, illetve valóságos futballdinasztiából származik. Mindenkiből nem lesz nagy játékos, az itt nevelkedők 70-80%-a örök ígéret marad. Kinek kellene mondjuk most Aliadiere, holott egykor ő is itt pallérozódott, s az egyik legígéretesebb francia csatártehetség volt. Én látom benne a lehetőséget, de úgy érzem, hogy az Arsenal-szurkolók belé vetett minden hite rá rosszul hat mentálisan. Érdekes módon a válogatottban szinte mindig rúg gólt, s van egy olyan érzésem, hogy mondjuk egy másik csapatban szórná a gólokat...
 
Profil
Üzenet
Fabre véleménye:
2010-03-08 21:36
gocs befogjak a szajukat
 
Profil
Üzenet
Fabre véleménye:
2010-03-08 21:15
az emberek akkor befojak a szjukat ha bendo goljaval(jaival)nyerunk

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (13 felhasználó már megtette)
Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Arsenal vs Blackburn Rovers
Emirates Stadium, 2012/02/04, 14:00, Premier League
Gól: 2' 38' 62' van Persie, 40' 54' Oxlade-Chamberlain, 51' Arteta, 90' Henry ill. 32' Pedersen
:: Következő meccs
  - -  
Sunderland vs Arsenal
Stadium of Light, 2012/02/11, 16:00, Premier League
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Az FC-Arsenal kötelékében ez az első blogírásom, amelyben néhány aktuális dologról értekezem.
2012-02-07 15:48 | Matthew7

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Manchester City
24
63-19
57
2.
Manchester United
24
59-24
55
3.
Tottenham
24
44-25
50
4.
Chelsea
24
44-29
43
5.
Newcastle United
24
36-31
42
6.
Arsenal
24
46-34
40
7.
Liverpool
24
28-21
39

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
AC Milan
2012.02.15 / 20:45
FA
2012.02.18. / 18:15
Tottenham
2012.02.26. / 14:30
Liverpool
2012.02.03. / 13:45
:: Előző mérkőzések
Bolton
PL / Reebok S. / 0:0
Aston Villa
FA / Emirates / 3:2
Man. Utd.
PL / Emirates / 1:2
Swansea
PL / Liberty S. / 2:3

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 24. hét)
Rúgott gól - 46   Kapott gól - 34
5 0' - 15' 1
7 15' - 30' 5
7 30' - 45' 8
8 45' - 60' 5
8 60' - 75' 7
10 75' - 90' 8
Rúgott gólátlag : 1.91 Kapott gólátlag: 1.41 / 3.33 gól / meccs

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
 
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 2381
Hirek száma: 1944
Blog írások: 61
Összes hozzászólás: 79530
Top kommentelő: babe ( 4127 )
Online Regisztrált: 1
Vendég: 32
Eddigi rekord: 1298
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2010 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Focilabdák - Focicipők - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design