| |
|
Nasri helyettesítheti Fabregast |
|
|
|
|
2010-03-08 19:32 | Írta: almunia | Kategória: Interjúk
|
|
Arséne Wenger szerint Samir Nasri egyre erősebb és minden mérkőzéssel egyre több önbizalomra tesz szert.
A francia tagja volt a hétvégi csapatnak, amely győzött a Burnley ellen. Nasri egy álompasszt adott Fabregasnak ez első gól előtt, majd a kapitány kényszerű cseréje után leginkább ő képviselte a kreativítást a pályán.
Könnyen elfelejtik, hogy Nasri lábtörés miatt kihagyta a szezon első két hónapját, de az utóbbi hetekben megtalálta a formáját és kedden minden bizonnyal ő helyettesíti majd Fabregast, amikor a Porto az Emirates Stadionba látogat. Wenger biztos benne, hogy Nasri képes lesz megoldani ezt a feladatot.
"Ő ugyanannyi mint Cesc, 22 éves, szóval még nagyon fiatal" - mondta a menedzser. "De nagyon gyorsan alkalmazkodott. Ő egy nagyon intelligens, remek srác. Kiválóan lát a pályán. Jó technikai adottságai vannak."
"Nagyon sokoldalú játékos. Tud játszani védekező és támadó középpályást, valamint a széleken is képes játszani. Számos ilyen játékosunk van és én kedvelem ezt."
"Nasri lábtöréssel kezdte a szezont, és 2 hónap kellett, hogy újra a legjobbját tudja nyújtani. De az utóbbi néhány hétben egyre erősebb és magabiztosabb."
A francia játékos a legjobbkor lendült formába, hiszen a BL-álmukat Fabregas nélkül kell fenntartaniuk. Nasri a Burnley ellen középen játszott és Wenger szerint honfitársa egyre többet fog azon a poszton szerepelni.
"Ha megkérdezed a játékost hol szeret leginkább játszani, azt fogja válaszolni, hogy középen" - mondta Wenger. "Boldog, ha középen játszhat, de szerintem a széleken is ugyanolyan jó."
Forrás: arsenal.com
Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a PremierShip.hu-t!
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| |
|
|
|
Chimera
véleménye: |
2010-03-09 18:32 |
|
|
|
sztem sem lesz gond cesc hiány amiatt samir helyettesíteni fogja, úgy hogy észre sem fogjuk venni a cséká hiányát
|
|
|
|
|
| |
|
|
|
bendáj17
véleménye: |
2010-03-09 14:45 |
|
|
|
más megoldás nincs ezért bizok benne.
|
|
|
|
|
| |
|
|
|
Koller
véleménye: |
2010-03-09 11:57 |
|
|
|
No azért ha kreativitásról van szó akkor Rosicky is ott van a legjobbak közt! Olyan váratlanokat húz sokszor, hogy még cak a csapattársak se gondolnak rá, de ilyen Arsavin is sokszor!
|
|
|
|
|
| |
|
|
|
bigface09
véleménye: |
2010-03-08 23:22 |
|
|
|
Wenger még Bendtnerről is elismerően nyilatkozik, sőt még Fabianskiról is:D(címre utalva)
|
|
|
|
|
| |
|
|
|
hobcsi
véleménye: |
2010-03-08 22:14 |
|
|
|
Nasri kiváló és tehetséges játékos. Anno a Marseille-ben ugyanolyan jónak tűnt, mint Fabregas. Szerintem ezt sokszor bizonyította is. A szememben az a baj, hogy alapvetően ő egy irányító, van esze a játékhoz, ehhez képest szélső szerepkörben szinte szenved. Ez hasonló, mint az Angol válogatottban Gerrard és Lampard. Két dudás egy csárdában. Egyiknek alá kell rendelnie magát a másiknak, az pedig azt eredményezi, hogy elmarad a legjobbjától. Most az ifjoncok közt van Ramsey és Wilshire, nekik is van eszük a játékhoz, szóval valóban lenne Fabregasnak helyettese. Ismételje meg a szombati játékát, annak örülnék.
|
|
|
|
|
| |
|
|
|
Henry 3
véleménye: |
2010-03-08 21:05 |
|
|
|
Lehet, hogy ezzel csak Én vagyok így, de Én Nasrit a marseilles időszakában legalább akkora tehetségnek tartottam, mint Fabregast. Ehhez képest eddig azért nem tudja azt hozni, amit Cesc. Persze lehet, hogy csak Én várok túl sokat tőle, de sztem Ő sokkal jobban is tudna játszani. Viszont nem vagyok biztos benne, hogy jót tett neki az, hogy Wenger szélsőt akart csinálni belőle. Samir az egyik legtechnikásabb játékosunk és emelett ahogy szombaton is láthattuk, hogy elég jól lát a pályán is. Na most a széleken azért annyira nem tud érvényesülni, mint mondjuk középen. A Marseilleben sokkal szabadabb szerepköre volt, itt pedig néha szinte visszafogja magát. Régen sokkal többet cselezett és lőtt. De sajnos ez már csak egy Arsenalos vagy inkább Wengeres betegség, hogy nem lehet lőni távolról... Sztem holnap meg tudja oldani Fabregas szerepét és remélhetőleg Song és Diaby fog majd mellette játszani a középpályán.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
:: Előző mérkőzés
| |
 |
 |
 |
|
| Arsenal vs Blackburn Rovers |
| Emirates Stadium, 2012/02/04, 14:00, Premier League |
| Gól: 2' 38' 62' van Persie, 40' 54' Oxlade-Chamberlain, 51' Arteta, 90' Henry ill. 32' Pedersen |
|
:: Következő meccs
:: Streamek
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Ramsey(jelen) vs Cesc(múlt) |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1. |
|
Manchester City |
22 |
60-18 |
54 |
|
2. |
|
Manchester United |
22 |
54-21 |
51 |
|
4. |
|
Chelsea |
22 |
40-25 |
41 |
5. |
 |
Arsenal |
22 |
39-33 |
36 |
|
6. |
|
Newcastle United |
22 |
32-30 |
36 |
|
|
|
|
|
| Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 21. hét) |
|
|
|
|
|
| Rúgott gól - 39 |
|
Kapott gól - 33 |
4  |
0' - 15' |
1 |
7  |
15' - 30' |
5 |
5  |
30' - 45' |
7 |
6  |
45' - 60' |
5 |
8  |
60' - 75' |
7 |
9  |
75' - 90' |
8 |
|
Rúgott gólátlag : 1.77 Kapott gólátlag: 1.5 / 3.27 gól / meccs
|
|
|
|
|
|
|
|
|