Chamakh az Arsenalban?
2010-03-08 15:44 | Írta: syddy1 | Kategória: Interjúk

A Daily Mirror bejelentette, a Bordeaux csatára, Marouane Chamakh megerősítette, a nyáron az Arsenalhoz szerződik, és „élete legnagyobb kihívásával” néz majd szembe.

A marokkói csatár nem volt hajlandó belemenni részletekbe, és azt mondta, most a Bajnokok Ligája megnyerésére koncentrál a Bordeaux-val. Mivel mindkét csapat még versenyben van a BL-győzelemért, megvan a lehetősége, hogy a jövőbeli csapattársaival kell összecsapnia a következő fordulóban.

Chamakh a következőt nyilatkozta: „Mindig a Premier League-ben akartam játszani, és minden csatár meg szeretné mérettetni magát és játszani abban a ligában.”

„Felkészültem a távozásra, habár teljes mértékben a jelenlegi klubom segítésére koncentrálok. Ez fontosabb, mint a személyes helyzetem.”

„Nem könnyű Angliában, de a kihívás a karrierem során mindig az volt, hogy minden nap tanuljak, folyamatosan fejlődjek, és mindig sikerhez segíteni a csapatomat.”

A Liverpool keményen próbálkozott, hogy „elcsenje” Chamakhot az Arsenaltól, de Rafa Benitez is megerősítette, hogy lemondott róla, mivel a játékos az Arsenalt preferálta.

Most úgy néz ki, az előszerződést megkötötték, és Chamakh már várja az eddigi hírekben szereplő 50000 fontos heti fizetésére az Emiratesben, és Wengernek lesz +1 csatárja, ha ne adjisten Van Persie a következő idényben is megsérülne.

Forrás: JustArsenal.com


Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a PremierShip.hu-t!

HIRDETÉSEK:  
computer konzol
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
Francesc véleménye:
2010-03-08 19:20
Simondr ez akkora baromság h eszméletlen....
 
Profil
Üzenet
Simondr véleménye:
2010-03-08 19:13
utobbi idöben sokat gondolok arra amit az egyik cimborám mondott: fabregas nyáron otthagyja londont mert az eddigi 3 sulyos sérülés amit látott elvette a kedvét az angol futballtol. Sajna lehet benne vlmi
 
Profil
Üzenet
Geri14 véleménye:
2010-03-08 19:11
Mekkora lenne ha azt mondaná Ribéry h:Real Chelsea?Arsenal!!!:D És az Arsenalba jönne!
 
Profil
Üzenet
danny94 véleménye:
2010-03-08 18:56
leta11: ez asszem Arshával volt fennt, az nagyon nagy... ;)
 
Profil
Üzenet
buckey10 véleménye:
2010-03-08 18:23
Chimera! abban egyet értek veled ho eduardo helyére kéne mégegy csatár...hihetetlen amit művel.azonban az a baj hogy bendtner sem ér többet(lásd a burnley ellen)
 
Profil
Üzenet
Chimera véleménye:
2010-03-08 18:04
jobban örültem volna másnak és azért remélem ha tényleg jön igazol wenger samak melé még egy csatárt, mert én nem érzem samakban hogy itt megállná a helyét, sztem ő egy olyan csatár lenne itt mint most eduardo szal nagyjából nem ér semmit, bár ne legyen igazam és remélem h dudu is visszanyerni a formáját

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (33 felhasználó már megtette)
Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Arsenal vs Blackburn Rovers
Emirates Stadium, 2012/02/04, 14:00, Premier League
Gól: 2' 38' 62' van Persie, 40' 54' Oxlade-Chamberlain, 51' Arteta, 90' Henry ill. 32' Pedersen
:: Következő meccs
  - -  
Sunderland vs Arsenal
Stadium of Light, 2012/02/11, 16:00, Premier League
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Az FC-Arsenal kötelékében ez az első blogírásom, amelyben néhány aktuális dologról értekezem.
2012-02-07 15:48 | Matthew7

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Manchester City
24
63-19
57
2.
Manchester United
24
59-24
55
3.
Tottenham
24
44-25
50
4.
Chelsea
24
44-29
43
5.
Newcastle United
24
36-31
42
6.
Arsenal
24
46-34
40
7.
Liverpool
24
28-21
39

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
AC Milan
2012.02.15 / 20:45
FA
2012.02.18. / 18:15
Tottenham
2012.02.26. / 14:30
Liverpool
2012.02.03. / 13:45
:: Előző mérkőzések
Bolton
PL / Reebok S. / 0:0
Aston Villa
FA / Emirates / 3:2
Man. Utd.
PL / Emirates / 1:2
Swansea
PL / Liberty S. / 2:3

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 24. hét)
Rúgott gól - 46   Kapott gól - 34
5 0' - 15' 1
7 15' - 30' 5
7 30' - 45' 8
8 45' - 60' 5
8 60' - 75' 7
10 75' - 90' 8
Rúgott gólátlag : 1.91 Kapott gólátlag: 1.41 / 3.33 gól / meccs

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
 
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 2381
Hirek száma: 1944
Blog írások: 61
Összes hozzászólás: 79530
Top kommentelő: babe ( 4127 )
Online Regisztrált: 5
Vendég: 69
Eddigi rekord: 1298
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2010 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Focilabdák - Focicipők - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design