Chamakh az Arsenalban?
2010-03-08 15:44 | Írta: syddy1 | Kategória: Interjúk

A Daily Mirror bejelentette, a Bordeaux csatára, Marouane Chamakh megerősítette, a nyáron az Arsenalhoz szerződik, és „élete legnagyobb kihívásával” néz majd szembe.

A marokkói csatár nem volt hajlandó belemenni részletekbe, és azt mondta, most a Bajnokok Ligája megnyerésére koncentrál a Bordeaux-val. Mivel mindkét csapat még versenyben van a BL-győzelemért, megvan a lehetősége, hogy a jövőbeli csapattársaival kell összecsapnia a következő fordulóban.

Chamakh a következőt nyilatkozta: „Mindig a Premier League-ben akartam játszani, és minden csatár meg szeretné mérettetni magát és játszani abban a ligában.”

„Felkészültem a távozásra, habár teljes mértékben a jelenlegi klubom segítésére koncentrálok. Ez fontosabb, mint a személyes helyzetem.”

„Nem könnyű Angliában, de a kihívás a karrierem során mindig az volt, hogy minden nap tanuljak, folyamatosan fejlődjek, és mindig sikerhez segíteni a csapatomat.”

A Liverpool keményen próbálkozott, hogy „elcsenje” Chamakhot az Arsenaltól, de Rafa Benitez is megerősítette, hogy lemondott róla, mivel a játékos az Arsenalt preferálta.

Most úgy néz ki, az előszerződést megkötötték, és Chamakh már várja az eddigi hírekben szereplő 50000 fontos heti fizetésére az Emiratesben, és Wengernek lesz +1 csatárja, ha ne adjisten Van Persie a következő idényben is megsérülne.

Forrás: JustArsenal.com


Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a PremierShip.hu-t!

HIRDETÉSEK:  
computer konzol
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
Joci4 véleménye:
2010-03-18 21:46
wikipédián is már megerősítették hogy 2010 nyarától az Arsenal játékosa
 
Profil
Üzenet
Songi véleménye:
2010-03-09 17:41
Simondr: Ez egy baromság! Igen, lehet hogy Cesc elhagyja majd az Arsenalt, de annak biztosan semmi köze a látott sérülésekhez. Sokkal inkább az, hogy pl. évek óta semmilyen trófeát nem nyernek.
 
Profil
Üzenet
Fabre véleménye:
2010-03-08 20:55
ez nagyon jo hir isten hozott chamakh
 
Profil
Üzenet
Feri véleménye:
2010-03-08 20:12
sztem nincs megelégedve a brit fogpiszkálóval Cesc és költséges spanyolból behozatni ezért visszatér katalóniába
 
Profil
Üzenet
Erik véleménye:
2010-03-08 19:41
nagyobb hülyeséget* :)
 
Profil
Üzenet
Erik véleménye:
2010-03-08 19:40
Francescnek igaza van Simondr nagyonn hülyeséget nem irhattál volna...

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (33 felhasználó már megtette)
Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Arsenal vs Blackburn Rovers
Emirates Stadium, 2012/02/04, 14:00, Premier League
Gól: 2' 38' 62' van Persie, 40' 54' Oxlade-Chamberlain, 51' Arteta, 90' Henry ill. 32' Pedersen
:: Következő meccs
  - -  
Sunderland vs Arsenal
Stadium of Light, 2012/02/11, 16:00, Premier League
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Ramsey(jelen) vs Cesc(múlt)
2012-02-02 00:09 | ciboy

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Manchester City
22
60-18
54
2.
Manchester United
22
54-21
51
3.
Tottenham
22
41-24
46
4.
Chelsea
22
40-25
41
5.
Arsenal
22
39-33
36
6.
Newcastle United
22
32-30
36
7.
Liverpool
22
25-21
35

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
Bolton
2012.02.01. / 21:00
Blackburn
2012.02.04. / 14:00
Sunderland
2012.01.11. / 16:00
AC Milan
2012.01.15 / 20:45
:: Előző mérkőzések
Swansea
PL / Liberty S. / 2:3
Leeds United
FA / Emirates / 1:0
Fulham
PL / Craven C. / 2:1
QPR
PL / Emirates / 1:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 21. hét)
Rúgott gól - 39   Kapott gól - 33
4 0' - 15' 1
7 15' - 30' 5
5 30' - 45' 7
6 45' - 60' 5
8 60' - 75' 7
9 75' - 90' 8
Rúgott gólátlag : 1.77 Kapott gólátlag: 1.5 / 3.27 gól / meccs

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
 
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 2381
Hirek száma: 1944
Blog írások: 61
Összes hozzászólás: 79530
Top kommentelő: babe ( 4127 )
Online Regisztrált: 5
Vendég: 39
Eddigi rekord: 1298
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2010 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Focilabdák - Focicipők - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design