Arsenal-Burnley 3-1
2010-03-07 22:25 | Írta: ciboy | Kategória: Elemzések

2010.03.06. Emirates Stadium Premier League 29.forduló Arsenal-Burnley 3-1

Annyit szeretnék előzetesen hozzátenni, hogy a meccset nem élőben néztem, így az eredmény tudatában próbáltam jobban egyénekre összpontosítani és nem szarráizgulni magam. Az utolsó 5percet nem vette fel a videó, így ha valamit kihagytam volna szóljatok, de nem hiszem, hogy ez túl sokat változtatna bármelyik pontszámon.

Almunia: 7- Az első félidőben hiba nélkül védett, 4kapura tartó lövést fogott nagyon biztosan. Ám az „erős”kezdés után kissé visszaesett, igaz a gólról egyáltalán nem tehetett, de a második játékrész közepén és a végén is bizonytalankodott, szerencsére a szöglet után lecsorgó labdát a Burnley játékosa fölé vágta.

Eboue: 6.5- Az első játékrészben ő is sokkalta aktívabb volt, ez egy gyönyörű Cesc-Eboue (sarok) -Cesc háromszögezés után kialakított és helyzetben csúcsosodott ki. Kevesebbszer kapcsolódott be a támadásokba, egy-két alkalommal viszont hosszan szöktette magát. A második félidőben kiharcolt egy sárga lapot, majd Bendtnernek centerezett, de… Nem nyújtott maradandót, szürke mezei teljesítmény az elmúlt meccseihez képest. (1lövés, 49passz, 92%passzpontosság, 2labdaszerzés)

Vermaelen: 7.5- Hibátlan teljesítmény. 8alkalommal fejjel, míg lábbal háromszor mentett 90perc során. Silvestre hatására Wenger nem nagyon engedte előre, de nélküle is gáláztunk. Mivel nem túl erős ellenfél ellen sikerült a produkció, így „csak” 7.5… (49passz, 96%passzpontosság, 3labdaszerzés)

Silvestre: 6.5- A vén legény is majdnem tökéleteset alkotott, de csak majdnem. A meccs során háromszor mentett fejjel, kétszer lábbal, és kétszer állta el a labda útját tömzsi testével. De rossz megmozdulások is társultak játékához, egyszer csupán szabálytalansággal tudta megállítani az ellenfelét, s volt rá példa, hogy a középpályára kimozdulva mögé kerültek. (52passz, 85%passzpontosság)

Clichy: 7.5- Kezdi megtalálni igazi formáját a francia. Amellett, hogy a „160”centijével három alkalommal tudott fejjel tisztázni, és becsúszva kétszer, még cselezni is futotta szuflával. Jól kapcsolódott be a támadásokba, ám még mindig sántít nekem, hogy Arshavinnal nem „százas” az összhang. Ezt persze nem tudom kinek felróni. (70passz, 76%passzpontosság, 1labdaszerzés)

A védőknél megpróbáltam a védekezésbeli hatékonyságot díjazni, de a gólnál tényleg az egész védelem (talán Clichy kivételével, hisz ő aztán tényleg nem tudta volna megakadályozni) hibázott.

Denilson: 6.5- A középpályások közül talán a leggyengébb teljesítményt tőle láthattuk, de ez nem az ő kritikája, sokkal inkább a többiek jó napja miatt. Tette, amit tennie kellett, a védősor előtt fel-alá ingázott, s ezt a nem túl acélos Burnley támadásokat szűrte hibátlanul. Az első félidőben 3alkalommal avatkozott nagyszerűen közbe, míg a második játékrészben megunta a kezdeti semmittevést és előrébb húzódott. Ekkor már belefért egy-két csel, s csodák csodájára mélységi passzt is adott, melyről egy dán vitéz sokat mesélhetne… (65passz, 82%passzpontosság, 2labdaszerzés)

Fabregas: Nem kap pontot, ha kapna is, akkor se sokat. Csupán azért mert, amit tett ugyebár százalékosan egyáltalán nem volt rossz, ám kevés. Ezt a biztonsági játék számlájára írnám. (2lövés, 1gól, 28passz, 71%passzpontosság, 1labdaszerzés)

Nasri:8.5- A meccs egyik legjobbja. Mióta várok arra, hogy végre ezen a (z eredeti) poszton szerepeljen. Az egyik tizenhatostól a másikig robotolt, ha kellett letámadta Jensent, ha kellett Clichy helyére zárt vissza. Amikor arccal Almunianak lefordult, s két védőt küldött el egyszerre, majd a harmadikat egy csellel, összerosáltam majdnem. Egy dolgon mindenféleképpen lehetne javítani, a távoli lövéseken. Nem akarok jóslatokba bocsátkozni, de ha véletlenül a katalán újságok által megszellőztetett hír egyszer bebizonyosodik, én nem vennék senkit arra a posztra… (3lövés, 61passz, 89%passzpontosság, 1gólpassz, 3labdaszerzés)

Walcott: 8.5- Ha Bendő nem ilyen napot fog ki, (és akkor finoman fogalmaztam) kétség kívül a meccs embere lenne. Megpróbáltam összeszámolni, az első félidőben egy jó és kettő rossz beadás, (és két ordító nagy labdakezelési hiba…) a második játékrészben viszont négyszer hozta kihagyhatatlan helyzetbe társait. A szünetben kaphatott egy nagy agymosást, s végre kapura is veszélyes volt.  3életerős és veszélyes lövést láthattunk, emellett egy sárgát is kiharcolt. Amit nagyon díjaztam benne, 2-1es állásnál letámadott még az ellenfél térfelén is, majd ha bedobásra pattant, máris nyújtotta oda a labdát, hogy végezze el Fox. (5lövés, 1gól, 90%passzpontosság, 21passz, 1labdaszerzés)

Rosicky: 6.5- Amit ki lehetetne emelni, az az lenne, hogy a szélről középre tartó beindulásait csak szabálytalanságok árán tudták kivédekezni. Még a meccs elején volt egy veszélyes kapáslövése, szerintem a Porto ellen tartalékolt. (2lövés, 34passz, 82%passzpontosság)

Bendtner: ??- A nagy kérdőjel. Lehetne szidni, mert „ennyi helyzetből a bajnokságot is meg lehetne nyerni”, de mégis úgy érzem nem az a bizonyos mostani Eduardo-s „feeling”, hisz ennyiszer nem kerül csak úgy helyzetbe az ember. Küzdött, volt, hogy a félpályán becsúszva szerelt, reméljük kedden kicsivel jobb napja lesz. Megérdemli a 7est. (8lövés, 31passz, 71%passzpontosság, 1gólpassz)
cserék:

Arshavin: Amikor kedve szottyan, hátramegy védekezni, de eltelik öt perc és sétálgat az ellenfél térfelén, miközben hátul a többiek kilehelik a lelküket. A gólja magáért beszél, és kezd emlékeztetni a régi lövés/gól-os oroszra, de én több motiváltságot várok tőle.

Diaby: Ha osztályoznám akkor Nasri és Denilson között valahol. Több hibával, mint a francia, de hatékonyabban, mint a brazil. Elsőre nem volt rossz.

Eduardo: Nem is emlékszem, hogy lett volna helyzete…

Statisztikák:

Labdabirtoklás: 65%-35%

Kaput nem találó lövések: 11-3

Kaput találó lövések: 10-6

Lesek: 2-0

Szögletek: 8-2

Sikeres passzok: 83%-67



Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a PremierShip.hu-t!

HIRDETÉSEK:  


- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
Chimera véleménye:
2010-03-08 17:35
silvstre teljesítménye meglepett azt hittem hogy ott leszünk a legsérülékenyebbek de meglepően jól oldotta meg a feladatát, bendőt azért annyira szidni nem kell (persze mikor néztem a meccset én is szidtam) de azért nem mindenki kerül ennyiszer helyzetbe és ennek zöme az ő helyezkedésének köszönhető, egyszerűen rossz napot fogott ki és a végén már semmi nem jött össze neki, nasritól már vártam egy ilyen jó teljesítményt és örülök h megjött, ezen a poszton kéne játszatni őt a porto ellen is, walcott is jó volt szép volt a gólja őt is kezdőbe raknám a porto ellen, remélem rosi tényleg a porto elleni meccsre készült mert ha nem akkor elég gyengén teljesített.....mindenesetre örülök a győzelemnek és a porto ellen is kell a győzelem h továbbjussunk (200 forintomba fog kerülni ha kikapunk :D) SZÉP VOLT GO GUNNERS
 
Profil
Üzenet
bendáj17 véleménye:
2010-03-08 17:25
érdekes értékelés.
 
Profil
Üzenet
Feri véleménye:
2010-03-08 16:34
normális vagy? Clichy 181 cm magas.....
 
Profil
Üzenet
m.almunia véleménye:
2010-03-08 16:26
Szerintem Vermaelen nagyon hasonlit D.Alveshez!!!Ma hatalmasat játszot !! csak igy tovváb !!!
 
Profil
Üzenet
orgencs véleménye:
2010-03-08 14:49
Ha annyira érdekel menj Londonba és kérdezd meg Clichy-t!! :D:D
 
Profil
Üzenet
ciboy véleménye:
2010-03-08 14:46
nem tök mind1?

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (27 felhasználó már megtette)



Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
West Bromwich Albion vs Arsenal
The Hawthorns, 2012/05/13, 16:00, Premier League
Gól: 10' Long, 15' Dorrans ill. 4' Benayoun, 28' Santos, 54' Koscielny
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...



Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Véleményem a 2011/12-es szezonról.
2012-05-20 18:45 | GoldHand

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Manchester United
34
82-28
82
2.
Manchester City
34
85-27
77
3.
Arsenal
34
67-43
64
4.
Tottenham
33
57-38
59
5.
Newcastle United
33
50-42
59
6.
Chelsea
33
56-38
57
7.
Everton
33
38-34
47

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
Stoke City
2012.04.28. / 16:00
Norwich
2012.05.05. / 13:45
W.B.A.
2012.05.13. / 16:00
Arsenal
2012.XX.XX. / XX:XX
:: Előző mérkőzések
Wolves
PL / Molineux / 3:0
Man. City
PL / Emirates / 1:0
QPR
PL / Loftus Road / 1:2
Aston Villa
PL / Emirates / 3:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 34. hét)
Rúgott gól - 67   Kapott gól - 43
9 0' - 15' 4
10 15' - 30' 7
11 30' - 45' 9
9 45' - 60' 5
12 60' - 75' 9
15 75' - 90' 8
Rúgott gólátlag : 1.55 Kapott gólátlag: 1.26 / 3.23 gól / meccs

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
 
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 2381
Hirek száma: 1944
Blog írások: 61
Összes hozzászólás: 79530
Top kommentelő: babe ( 4127 )
Online Regisztrált: 2
Vendég: 30
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2010 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Focilabdák - Focicipők - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design