Aaron Ramsey brutális sérülése
2010-02-27 22:18 | Írta: Dzsozzy | Kategória: Mérkőzések

Az Arsenal fiatal középpályása Aaron Ramsey brutális sérülést szenvedett a Stoke City elleni bajnoki mérkőzésen. A Stoke City csapatkapitánya, Shawcross belépője után (vélhetően nem szándékos volt) maradt a földön a pengés középpályás.

Wenger nyilatkozata a mérkőzés után: „Nem tudjuk még, hogy szükség van-e sürgős műtéti beavatkozásra, ez majd Londonban fog kiderülni. Egyelőre csak azt tudjuk, hogy eléggé súlyos sérülésről van szó és Aaron-ra hosszú kihagyás vár. Elkeseredett, ugyanakkor nagyon büszke is vagyok. Mindenki láthatta, hogy a történtek sokkolták a játékosaimat, akik később bebizonyították, mennyire erősek lélekben."

A brutális eset a 66. percben esett. Amint a vétkes Shawcross meglátta, hogy eltört Ramsey lába hirtelen azt sem tudta, hogy mit csináljon. A játékvezető azonnal pirosat adott neki amit Shawcross először fel sem fogott. Amint észhez tért és elindult lefelé a pályáról odament a földön fekvő Ramsey-hoz, feltehetőleg elnézést kért és utánna könnyeivel küszködve lesétált a pályáról. Ramsey-t pár perces ápolás után egyből kórházba szállították.

 

Innen kívánok a szerkesztőség és az olvasók nevében mielőbbi jobbulást Aaron Ramsey-nek.



Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a PremierShip.hu-t!
HIRDETÉSEK:  
computer konzol
- Médiaajánlat -

HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
m.almunia véleménye:
2010-03-06 22:50
nagyon kegyetlenül elbántak a sráccal de az aranyé elfog menni!! egy jojátékos szerintem Ramsey!
 
Profil
Üzenet
dóka10 véleménye:
2010-02-28 17:25
Szegény srác még csak 19 éves és valószínű kb fél évig nem játszhat. A BL aranyat azért majd már talán át tudja venni májusba.
 
Profil
Üzenet
Kloon véleménye:
2010-02-28 13:14
Köszönöm szépen t.tomi!!!
 
Profil
Üzenet
edem14 véleménye:
2010-02-28 12:58
talán annyibol lesz jobb Ramseynek h ő még fiatalabb és talán hamarabb felépül de pont most van neki az az időszak amikor oriási lépéseket tudott vna megtenni ahhoz h bebiztositsa helyét a csapatban.:S
 
Profil
Üzenet
loui008 véleménye:
2010-02-28 12:34
Van meg egyaltalan 11 egezseges jatekosunk???
 
Profil
Üzenet
Songi véleménye:
2010-02-28 11:53
Be kell vallanom könnybe lábadt a szemem a sérülés láttán. A Stoke nem a technikás játékosairól híres, hanem inkább az ilyen csontkovácsokiról. Hiába hogy nem akart ilyen sérülést okozni, a meccs hevében képesek ezek a játékosok elveszíteni az önuralmukat és nem gondolnak arra, hogy egy ilyesfajta belépő után milyen sérülés lehet. Hát ennek itt az eredménye. Ramsey a Walesi foci egyik nagy reménysége (volt). Láthatjuk Eduardo is felépült, de még meg sem közelíti a sérülés előtti formáját. Talán már nem is fogja... Remélem Ramsey-nek is sikerül mihamarabb felépülnie és ott folytathatja ahol abbahagyta! Ezúton kívánok neki mielőbbi felépülést!!!

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (32 felhasználó már megtette)
Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Blackburn Rovers vs Arsenal
Ewood Park, 2010/08/28, 13:45, Premier League
Gól: 27' Mame Diouf ill. 20' Walcott, 51' Arsavin
:: Következő meccs
  - -  
Arsenal vs Bolton Wanderers
Emirates Stadium, 2010/09/11, 16:00, Premier League
:: Streamek
Streamek később...

Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Amikor nem vagyunk eléggé tájékozottak, sok mindent félreértünk...
2010-09-07 17:15 | dede1

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Chelsea
3
14-0
9
2.
Arsenal
3
9-2
7
3.
Manchester United
3
8-2
7
4.
Aston Villa
3
4-6
6
5.
Bolton
3
5-3
5
6.
Birmingham City
3
6-5
5
7.
Wolverhampton
3
4-3
5

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
Braga
2010.09.15. / 20:45
Sunderland
2010.09.18. / 18:30
Tottenham
2010.09.20. / XX:XX
W.B.A.
2010.09.25. / 16:00
:: Előző mérkőzések
Blackpool
PL / Emirates / 6:0
Liverpool
PL / Anfield / 1:1
Legia Varsó
BM / W. Polskiego / 6:5
Celtic
BM / Emirates / 3:2

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 1. hét)
Rúgott gól - 9   Kapott gól - 2
1 0' - 15' 0
1 15' - 30' 1
2 30' - 45' 0
3 45' - 60' 1
0 60' - 75' 0
2 75' - 90' 0
Rúgott gólátlag : 3.00 Kapott gólátlag: 0.66 / 3.66 gól / meccs

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
 
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 2381
Hirek száma: 1944
Blog írások: 61
Összes hozzászólás: 79530
Top kommentelő: babe ( 4127 )
Online Regisztrált: 1
Vendég: 27
Eddigi rekord: 1298
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2010 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Focilabdák - Focicipők - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design