Mérkőzés elemzés
2010-02-11 10:38 | Írta: dede1 | Kategória: Mérkőzések

Wenger két helyen változtatott a Chelsea ellen pályára lépő csapat összeállításán. Sagna helyett Eboue, Walcott helyett Bendtner kezdett.

Bendtner beállításával a taktikai hadrend is változott, hisz a dán fejjátéka bizonyos lehetőségekre ad alkalmat a támadó taktikában.

Közepes iramban és színvonalon kezdődött a találkozó. Mindkét együttes sok hibával játszott, rengeteg eladott labda jellemezte az első félórát, gólhelyzetek nélkül. Az első igazi gólhelyzet a 26. percben Bendtner előtt adódott, de a dán csatár 13 méterről fölé lött.

Az Arsenal egy árnyalattal nagyobb akarással játszott, igy többet bírtokolta a labdát. A két 16-os között folyt a küzdelem, de a kapuk ritkán forogtak veszélybe.

Nasri egy esés után megsérűlt, megpróbált tovább játszani, de a 34. p.-ben le kellett cserélni: Rosicky jött be helyette. Az utolsó negyedórában nagyobb iramban folytatódott a játék, de mindkét együttes fegyelmezetten védekezett ezért nem született gól.

A második félidő egy Arshavin lehetőséggel kezdődött, de az orosz 15 m-ről az oldalhálóba lött. Érezhetően nagyobb sebességre kapcsolt az Arsenal, egyes időszakokban már olyan akarással játszott a csapatunk, amit régen láttunk a játékosainktól.

53. percben Rosicky óriási helyzetben ügyetlenkedett és kimaradt a lehetőség. 56.p-ben Bendtner elől jó helyzetben mentettek a Pool védői. Jó ritmusa volt a mérkőzésnek, mindkét csapat bátran támadott, döntésre akarta vinni a dolgot. Egy-egy mélységből indított támadásunk már-már a "régi" Arsenal-t idézte !

A 64.p-ben Bendtnert buktatták a 16-oson belül, de a bíró a dán fiúnak adott sárgát pedig nagyon büntető gyanús eset volt. 67.perc Arshavin-Walcott csere.

72. percben gyors Arsenal támadás után Rosicky jobboldali beadását a jó ütemben érkező Diaby 5 méterről befejeli a vendégek kapujába.1:0

Rákapcsolt a Liverpool, több veszélyes támadást vezettek, de a védelmünk jól állt a lábán. 82.p. Bendtner helyett Sagna a pályán, a csere egyértelműen a védelem megerősítését szolgálta.

86. percben Babel nagy lövését Almunia a kapufa segítségével hárította. Elkeseredetten támad a Pool, de csapatunk nagy akarással, jól játszva állja a rohamokat. A 4 perc ráadást sikeresen kivédekezzük és nyertünk !

Összegzés: egy magas center,egy "új" taktika, egy, a második félidőben nagyon jó középpálya, végig kiválóan játszó védelem és megvan a 3 pont! A győzelem egyértelmüen a fegyelmezett csapatjátéknak és az akarásnak köszönhető.

Egyénileg: Almunia jól védett- a védelem nagy akarással, jól játszott, a két belső védő Gallas és Vermaelen a csapatunk két legjobbja volt- a középpálya az első félidőben nyújtott közepes teljesítmény után a második félidőben nagyon jól és szervezetten játszott, különösen Diaby mozgott sokat és teljesítményére a góljával tette fel a "koronát"- az "új" csatársor az "új" taktikával: mélységből indulva támadtak, ezzel az Ő teljesítményük is feljavult.

A MU. és a Chelsea pontvesztései egy kis reményt adtak a "csodához", de a következő mérkőzések sem lesznek könnyebbek, mert a PL.-ban NINCS KÖNNYÜ ELLENFÉL !

http://www.arsenal.com/news/news-archive/31668/tv-online-arsenal-v-liverpool-highlights



Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a PremierShip.hu-t!

HIRDETÉSEK:  


- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
Fabre véleménye:
2010-02-12 10:20
almuniaval az a baj lehet ahogy en elnezem hogy ha nem vezetunk bizonytalan mert nincs onbizalma es ha vezetunk 3-4 golal akkor elbiza magat,az utobbi nem mindig van igy
 
Profil
Üzenet
Martin04 véleménye:
2010-02-11 21:06
 
Profil
Üzenet
Martin04 véleménye:
2010-02-11 20:41
 
Profil
Üzenet
edem14 véleménye:
2010-02-11 20:33
ha viszont kizárják őket akkor mi meg a mu 1-el több meccset jáccunk a szezon hátralévő résézben mint a cselzi!
 
Profil
Üzenet
Dani92 véleménye:
2010-02-11 20:21
nem hát....de még az se biztos,hogy kizárják őket
 
Profil
Üzenet
babe véleménye:
2010-02-11 20:17
oylat nemcsinálhatnak sztem most az jár jól aki kétszer is kikaott tőlük és aki kátszer nyert az emg szarul?! ilyen nem lehet

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (65 felhasználó már megtette)



Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
West Bromwich Albion vs Arsenal
The Hawthorns, 2012/05/13, 16:00, Premier League
Gól: 10' Long, 15' Dorrans ill. 4' Benayoun, 28' Santos, 54' Koscielny
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...



Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Véleményem a 2011/12-es szezonról.
2012-05-20 18:45 | GoldHand

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Manchester United
34
82-28
82
2.
Manchester City
34
85-27
77
3.
Arsenal
34
67-43
64
4.
Tottenham
33
57-38
59
5.
Newcastle United
33
50-42
59
6.
Chelsea
33
56-38
57
7.
Everton
33
38-34
47

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
Stoke City
2012.04.28. / 16:00
Norwich
2012.05.05. / 13:45
W.B.A.
2012.05.13. / 16:00
Arsenal
2012.XX.XX. / XX:XX
:: Előző mérkőzések
Wolves
PL / Molineux / 3:0
Man. City
PL / Emirates / 1:0
QPR
PL / Loftus Road / 1:2
Aston Villa
PL / Emirates / 3:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 34. hét)
Rúgott gól - 67   Kapott gól - 43
9 0' - 15' 4
10 15' - 30' 7
11 30' - 45' 9
9 45' - 60' 5
12 60' - 75' 9
15 75' - 90' 8
Rúgott gólátlag : 1.55 Kapott gólátlag: 1.26 / 3.23 gól / meccs

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
 
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 2381
Hirek száma: 1944
Blog írások: 61
Összes hozzászólás: 79530
Top kommentelő: babe ( 4127 )
Online Regisztrált: 2
Vendég: 43
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2010 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Focilabdák - Focicipők - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design