Arsenal-Manchester United előzetes
2010-01-30 12:51 | Írta: Dzsozzy | Kategória: Mérkőzések

Régebben ez a rangadó meghatározhatta akár a bajnoki cím kimenetelét is, de ez a csillogás elkezdett visszaesni az utóbbi évtized egy részében Wenger oldaláról mivel nem tudott lépést tartani a "nagyokkal" és már nem volt versenyben a bajnoki címért.

Mindazonáltal az Arsenal idén igazán bajnokesélyes és az elkövetkező négy mérkőzésből álló időszakban behozhatja azokat a pontokat a Chelsea-n amiket Novemberben elhullajtott.

A szerdai Aston Villa elleni döntetlennel az Arsenal visszaesett a tabella 3. fokáig, de egy győzelem vasárnap az Emirates-ben, ami után egy héttel egy Stamford Bridge-i győzelem nagy lépést jelentene, hogy 2004 után újra megnyerjük a bajnoki trófeát és az ezzel járó dicsőséget.

Campbell bevetése Vermaelen gyógyulásától függ. Amikor a belga 35 perc játék után elhagyta a pályát a Villa Park-ban, az volt az első alkalom, hogy Gallas párja más volt a védelem tengelyében, amikor a Premier League-ben játszottunk. Vermaelen felépülése kétséges vasárnap, de minden erőfeszítésre szükség lesz.

Emmanuel Eboué és Alex Song visszatértek az Afrikai Nemzetek Kupájáról de fáratságuk egy olyan tényező amin Wenger gondolkodni fog. Pénteken mondta Wenger: "Ma felmérjük Song állapotát. Tegnap reggel óta itthon van, de egész éjjel utazott, úgyhogy leellenőrizzük és hazaküldjünk pihenni mert egész éjszaka nem aludt.

Eduardo nem épült fel sérüléséből, amit az Aston Villa ellen szedett össze, de Bendter pótolhatja (jelenleg erőnléti edzéseken vesz részt, hogy fitt legyen miután három hónapig sérült volt). Nasri hétközben már csere volt és valószínűsíthető a játéka miközben Vela térdproblémákkal küzd.

Van egy általános tény, miszerint ez a Manchester United már nem ugyanaz, mint a Cristiano Ronaldo-val felálló csapat. Mindazonáltal a tabella 2. helyét foglalják el és a Bajnokok Ligájában is jelen vannak mellesleg a hét közepén bejutottak a Carling Cup döntőjébe.

Az Arsenal foggal-körömmel fog küzdeni a bajnoki trófeáért és valljuk be, meg is érdemlik az előző két hónapban mutatottak alapján.

Dörögjenek azok az ágyúk, elérkezett az idő az újabb bajnoki cím begyűjtéséhez.

Forrás: Arsenal.com



Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a PremierShip.hu-t!

HIRDETÉSEK:  


- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
bendáj17 véleménye:
2010-01-31 10:41
remélem nyerni fogunk, nagyon jó lenne.
 
Profil
Üzenet
samir8 véleménye:
2010-01-31 09:16
nyerni fogunk én tudom!!
 
Profil
Üzenet
komaka véleménye:
2010-01-31 08:51
a következő 3 mecsen nemszabad kikapni. győzni kell GOO GUNNERS!!!!
 
Profil
Üzenet
gallas555 véleménye:
2010-01-31 08:24
kezdö almunia,sagna,gallas,cambell,clichy,fabregas,song,denilson,arshavin,bendner,rosy csere:fabianski,ebue,nasri,walcott,traore,
 
Profil
Üzenet
Arshavid23 véleménye:
2010-01-31 08:15
Nyerni kell ma !!! GO GUNNERS !!! (Y)
 
Profil
Üzenet
The Gunners véleménye:
2010-01-30 22:40
Nyernünk kell holnap!!!! Muszáj!!!!!! GO GUNNERS!!!!!!

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (25 felhasználó már megtette)



Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
West Bromwich Albion vs Arsenal
The Hawthorns, 2012/05/13, 16:00, Premier League
Gól: 10' Long, 15' Dorrans ill. 4' Benayoun, 28' Santos, 54' Koscielny
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...



Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Véleményem a 2011/12-es szezonról.
2012-05-20 18:45 | GoldHand

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Manchester United
34
82-28
82
2.
Manchester City
34
85-27
77
3.
Arsenal
34
67-43
64
4.
Tottenham
33
57-38
59
5.
Newcastle United
33
50-42
59
6.
Chelsea
33
56-38
57
7.
Everton
33
38-34
47

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
Stoke City
2012.04.28. / 16:00
Norwich
2012.05.05. / 13:45
W.B.A.
2012.05.13. / 16:00
Arsenal
2012.XX.XX. / XX:XX
:: Előző mérkőzések
Wolves
PL / Molineux / 3:0
Man. City
PL / Emirates / 1:0
QPR
PL / Loftus Road / 1:2
Aston Villa
PL / Emirates / 3:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 34. hét)
Rúgott gól - 67   Kapott gól - 43
9 0' - 15' 4
10 15' - 30' 7
11 30' - 45' 9
9 45' - 60' 5
12 60' - 75' 9
15 75' - 90' 8
Rúgott gólátlag : 1.55 Kapott gólátlag: 1.26 / 3.23 gól / meccs

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
 
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 2381
Hirek száma: 1944
Blog írások: 61
Összes hozzászólás: 79530
Top kommentelő: babe ( 4127 )
Online Regisztrált: 4
Vendég: 41
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2010 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Focilabdák - Focicipők - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design