Mérkőzés elemzés
2010-01-28 08:51 | Írta: dede1 | Kategória: Mérkőzések
A mérkőzés elején változatos játék, enyhe Arsenal fölény. Az első nagy helyzet a 9. percben adódott, de nem sikerült kihasználnunk. A 13. percben Vermaelen egy rossz becsúszás után sárgát kap.

Az első 20 perc után megállapítható volt, hogy a Villa csatárai a labdavesztés után azonnal letámadták a védelmünket, igy nehéz volt a labdakihozatal.

A 35. percben a sérűlt Vermaelen helyett Campbell lépett pályára. Változatos, kűzdelmes csata folyt a pályán közepes irammal.

A 46.percben Fabregas lövése a kapufáról jött vissza, de Ramsey és Rosicky egymást zavarták, igy nem sikerült a kipattanót értékesíteni.

Az első félidő alapján el kell ismerni, hogy Ramsey beállítása jó húzásnak bizonyult, mert a fiatal középpályás nagyon jó teljesítményt nyújtott !

A szünet után a 48. percben újra nagy helyzetet hagytunk ki: Clichy beadása után a Villa kapusa Fabregas elé üti a labdát, de a spanyolnak nem sikerül a labdát a hálóba lőni. A kontrából viszont majdnem gólt kaptunk csak a szerencse segített !

Folytatódott a változatos küzdelem, javult az iram, ebben az időszakban több kemény belemenés is történt a Villa játékosok részéről. A 60.percben Eduardo meghúzódott és elhagyta a pályát. 10 emberrel majdnem gólt lőttünk: egy Arshavin szóló után Rosicky a felső kapufát találta telibe- óriási helyzetet hagytunk ki ! 63. perc Bendtner a pályán.

Mindkét csapat nyílt sisakkal játszott, ettől nagyon jó iramú lett a mérkőzés, rengeteg gólhelyzetet dolgozott ki mindkét egyűttes. A Villa hol a jobb, hol a baloldalon igyekezett létszámfölényt kialakítani és a védelmünk mögé kerülni.

80.percben Rosicky- Nasri csere. /előbb kellett volna/

84.percben Clichy egy kemény belépő után besárgult. A 92.percben egy szöglet után még egy utolsó lehetőség nálunk, de nem sikerűlt a győzelmet megszerezni.

Összegzés: az első félidőben közepes iram, változatos játék, kihagyott helyzetek. A második félidőben nagy iram, jó, élvezetes játék. Igazságos döntetlen. Annyit el kell mondanom, hogy az ellenfeleink-sajnos-megtalálták a taktikánk gyenge pontját: Rosicky és Arshavin a középpálya jobb és bal oldalán nem tud hatékony szűrést végezni, igy a két szélsőhátvédünk gyakran kiszolgáltatott helyzetbe kerül. Ezt már sok csapat felismerte és alkalmazzák is ellenünk. Középen a Denilson, Ramsey páros nagyon jól működött, de a szélén gondok vannak, ezen javítani kell !

Egyénileg: Almunia jól védett, a hátvédsorban a középső védők jól játszottak, a szélsővédőket többször átjátszották a fent említett okok miatt. Clichy dolgát még az is nehezítette, hogy ellene játszott A. Young, aki szerintem a mezőny legjobbja volt. Denilson és Ramsey nagyon jó teljesítményt nyújtott, óriási mezőnymunkát végeztek, különösen a welszi fiú emelkedett ki, elől-hátul jól mozgott. Fabregas kicsit "halványabb" teljesítményt nyújtott, mint az elmúlt időben, de hozzá kell tenni, hogy nagyon őrizték és rengeteget szabálytalankodtak vele szemben. Rosicky sajnos igen mérsékelt teljesítményt nyújtott-még nincs formában a cseh játékos. Eduardo-t teljesen "levették a pályáról", egy az egyben teljesen veszélytelen kapura. Arshavin támadójátéka javult, igyekezett az orosz, de a védekezésben keveset segített a középpályán, ezért volt veszélyes a Villa jobb oldala. Bendtner-nél még "dadogott" a labda, de az Ő esetében még megbocsátható.

A következő meccseken javítani kell a középpálya szélső védekezésén és hát kellene egy "gólvágó", de nagyon !!!

Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a PremierShip.hu-t!

HIRDETÉSEK:  

- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
Pvt. Ryan véleménye:
2010-01-28 18:21
nállama tegnapi meccs denilsonon ment el, szerintem nagyon gyenge volt. Most nehogy elkezdjetek oltani nem aztmondtam hogy szar hanem hogy tegnap nem cisnált semmit. Az én értékelésem: Almunia-5:hibátlan teljesítmény|Clichy-3.5:Csak azért nem 4 mert Young sokszor átment rajta, sebezhető volt, de kezd formába lendülni.|Cambel-5*-Hibátlan teljesítmény, nagyon meglepőttem a formáján.|Gallas-5:Ugyanugy hibátlan teljesítmény, nem lehetett rá panasz.|Sagna-4:Egy féllel azért jobb mint Clichy mert nem az ő oldalán volt young:D|Rosicky-4.5:Rosi szerintem legjobb meccse volt visszatérése óta, kezdi elérni régi formáját.|Denilson-3:KVK-nak nem a legjobb megoldás, 10 labdaszerzésből 4 et visszaad az ellenfélnek, gyenge volt a teljesiménye, de csak a többiekéhez képest.|Fabregas-4:Jól játszott, denem hozta a mostanában megszokott formáját|Ramsey-3.5:Csak azért nem több, mert volt egy csunya hibája, ha az nincs lehet győzünk(rosi elől elviszi a labdát és...)|Arshavin-4.5:Neki is sztem eddigi legjobb meccse ebben az évebn, nagyon aktív volt a kis orosz.|Eduardo-2,5:Nagyon gyenge teljesitmény, már meccsek óta, nem lesz ez így jó, dudu mindent bele, jobb vagy te ennél!!CSerék:Bendő: labdák elpattantak tőle, egy helyzetben önző volt, de sérült volt, elnézzük.|Nasri: Ő nem sokat mutatott, nem is volt ideje.|Vermaelen:Direkt cserék közt emlegetem, mert Sol többet volt a pályán. Vermaelen ismét hozta a szokásosat, cslezi mecccsen hibázott egyet, de eddig az volt az első, és utolsó ágyus cimmerrel a mellkasán. A csapat együtt:4:Csak azért mert kevesett mentek vissza védekezni a támadók, de amugy végre láttam arsenalos passzjátékot, büszke voltam a fiukra.
 
Profil
Üzenet
Pvt. Ryan véleménye:
2010-01-28 18:11

Chimera véleménye:
2010-01-28 17:52
ez mekkora reklám xd, rosi kapufája naggyon durva volt, nem kellett volna izomból csak megemelni és berugni, cső, nagy gólt akart - nem sikerült
 
Profil
Üzenet
ArshaWIN véleménye:
2010-01-28 17:26
de az biztos hogy sokat fejlodik es nagyon jo jatekos lesz, talan mar jovore..
 
Profil
Üzenet
ArshaWIN véleménye:
2010-01-28 17:25
Dede: az lehet h ramsey vegig robotolta a meccset, csak epp a legtisztabb golhelyzetben vette el a labdat a loni keszulo Rosicky elol.. Nem hittem el, amit latok, mint ahogy a jatekosok sem. Ez olyan erthetetlen hiba, ami sajnos ranyomja a belyeget a tegnapi teljesitmenyere. Ezt a megmozdulasat leszamitva sajnos semmi xtrat nem tett hozza a csapat jatekahoz, bar ezt se tette volna. Azt erzem vele kapcsolatban, hogy 1-1 meccsen tud kiemelkedoen jot nyujtani, de nem tudja a formajat atmenteni a kovetkezore...
 
Profil
Üzenet
Fabre véleménye:
2010-01-28 17:23
nasri megoldja a szelsoproblemat

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (33 felhasználó már megtette)

Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:

Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
West Bromwich Albion vs Arsenal
The Hawthorns, 2012/05/13, 16:00, Premier League
Gól: 10' Long, 15' Dorrans ill. 4' Benayoun, 28' Santos, 54' Koscielny
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...

Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Véleményem a 2011/12-es szezonról.
2012-05-20 18:45 | GoldHand

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Manchester United
34
82-28
82
2.
Manchester City
34
85-27
77
3.
Arsenal
34
67-43
64
4.
Tottenham
33
57-38
59
5.
Newcastle United
33
50-42
59
6.
Chelsea
33
56-38
57
7.
Everton
33
38-34
47

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
Stoke City
2012.04.28. / 16:00
Norwich
2012.05.05. / 13:45
W.B.A.
2012.05.13. / 16:00
Arsenal
2012.XX.XX. / XX:XX
:: Előző mérkőzések
Wolves
PL / Molineux / 3:0
Man. City
PL / Emirates / 1:0
QPR
PL / Loftus Road / 1:2
Aston Villa
PL / Emirates / 3:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 34. hét)
Rúgott gól - 67   Kapott gól - 43
9 0' - 15' 4
10 15' - 30' 7
11 30' - 45' 9
9 45' - 60' 5
12 60' - 75' 9
15 75' - 90' 8
Rúgott gólátlag : 1.55 Kapott gólátlag: 1.26 / 3.23 gól / meccs

PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 2381
Hirek száma: 1944
Blog írások: 61
Összes hozzászólás: 79530
Top kommentelő: babe ( 4127 )
Online Regisztrált: 4
Vendég: 39
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2010 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Focilabdák - Focicipők - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design