Gyenge hóesésben és gyenge iramban kezdtük a mérkőzést. Az első 10 percben feltünően kapkodva, rengeteg labdát vesztve játszottunk. A labdavesztésben különösen a három középpályás "jeleskedett". Ramsey például az első 10 percben hatszor ért labdához és mindannyiszor elvesztette!
Az álmos kezdésnek meg lett az "eredménye": a 12. percben Everton szöglet és Osman befejelte a vendégek vezető gólját 0:1.
Közepes iramban folytatódott a mérkőzés, az Arsenal nem találta a játék ritmusát, a sok elvesztett labda miatt az Everton uralta a középpályát és veszélyesebben támadott.
Ennek ellenére mégis "találtunk" egy gólt: a 28. percben Denilson lövése megpattant egy vendég védőn és a tehetetlen kapus mellett a hálóba vágódott 1:1.
Az Arsenal próbálkozott, hogy a sokpasszos játékával helyzeteket teremtsen, de az Everton taktikusan lezárta a területeket és keményen, határozottan hárította csapatunk kisérleteit. Közepes iramban és erősödő hóesésben ért véget a félidő.
A második félidőben arra számítottunk, hogy Wenger "helyre teszi" a csapatot és sokkal nagyobb iramot kér a játékosoktól. Csalódnunk kellett, mert az Arsenal nem volt képes olyan iramot diktálni, amivel egyértelműen átvette volna a játék irányítását. Noha a szakadó hóesés szemmel láthatóan zavarta több technikás játékosunkat, mégis feltünő volt a sok technikai hibából eredő labdavesztés. Többet támadtunk, mégis az Everton volt a kapura veszélyesebb.
A 65. percben az indiszponált Ramsey-t Rosicky váltotta. /fájdalmas volt nézni 65 percen keresztül a fiatal Ramsey halovány, hibát hibára halmozó játékát/.
75. percben Eduardo - Vela csere után nagyobb és keményebb küzdelem folyt a pályán. Az Everton egyértelműen kontra játékot játszott a kitámadó csapatunk ellen és sikerült nekik a kontragól. A 81. percben Pienaar saját térfélről indulva megszerezte az Everton második gólját 1:2.
Az Arsenal a vereség árnyékában mindent egy lapra téve rohamozni kezdett. /miért csak most ???/ Az Everton szabálytalanságokkal igyekezett széttördelni játékunkat, ennek "áldozata" Denilson lett. A brazil fiú egy ütközés során bordasérülést szenvedett: Merida jött be helyette.
A hosszabbításban mellénk állt a szerencse: már a 92. percben jártunk, amikor Rosicky kapura lövése egy Everton védőt érintve került a kapuba 2:2.
Összegzés: egy ideges csapat és egy ideges edzői stáb sóhajtott fel a lefujás után, hogy legalább egy pontot sikerült mentenünk. A West Ham elleni játékot ismételte meg csapatunk: közepes iramot diktálva, technikai fölényét kihasználva próbálta meg begyűjteni a három pontot. Ismét bebizonyosodott, hogy a PL.-ben ez kevés ! Az a csapat, amelyik az első perctől az utolsóig nem diktál mindent elsöprő iramot, ráadásul ennyit hibázik, annak keservesen kell megtapasztalnia, hogy nincs győzelem!
Egyénileg: Almunia: közepes teljesítmény, Sagna: közepes, Gallas: jó, Vermaelen: jó, Traore: gyenge - Ramsey: igen gyenge, Denilson: közepes, Diaby: közepes - Nasry, Arshavin, Eduardo: közepes.
A cserék Rosicky, Vela, Merida: közepes.
Megjegyezni kivánom, hogy Sagna és Traore teljesítménye azért nem magasabb, mert az előttük játszó Ramsey, illetve Diaby gyenge védekezése és szürő munkája miatt Sagna és Traore néha kiszolgáltatott helyzetben focizott!
Mivel a remény hal meg utoljára, ezért reménykedjünk egy jobb folytatásban és egy-két jó igazolásban !
HAJRÁ ARSENAL ! ! !
http://www.arsenal.com/news/news-archive/tv-online-arsenal-v-everton-highlights
Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a
PremierShip.hu-t!