Ma két dologért is szurkolhatunk. Az első, hogy 16-kor /Digisport élő / legyen mérkőzés az Arsenal és az Everton csapatai között, a másik, hogy szerezzük meg a három pontot.
Amennyiben az időjárás is úgy akarja, mit is várhatunk a mérkőzésen ? A kellemetlen idő miatt egy szép, technikás, magas színvonalú találkozót aligha. Inkább a kűzdelem és a győzelmi kényszer fogja meghatározni játékunkat, mert az ellenfél verhető. A 12.-ik helyezés azt mutatja, hogy az Everton gyengébb mint tavaly, a megszerzett 22 pont pedig jelzi, hogy erősen közepes teljesítményt nyújtott eddig a vendégcsapat.
Most pedig nézzük, hogy Wengernek milyen lehetőség áll rendelkezésre ami az összeállítást illeti. A kapus és a hátvédnégyes adott, itt stabil a kezdő.
A középpályán egy egészséges Denilson kezdeni fog, hasonlóan a fizikailag sokat fejlődött Diaby játéka is bíztosnak tünik. Ramsey vagy Rosicky ez itt a kérdés, Ramsey mellett szól, hogy az utóbbi időben jól mozgott, formája felfelé ível, mig Rosicky mellett szól a rutin és a nagyobb tudás a játékszervezésben. Érzésem szerint Wenger Ramsey mellett dönt, de csereként pályára fog lépni a cseh fiú is.
Nasri, Arshavin, Eduardo hármasnál én Wenger helyében szakítanék azzal, hogy Arshavint centerbe erőltessem. Az elmúlt mérkőzéseken nem igazán működött ez az "Arshavinos" centerjáték !
Az oroszt játszatnám bal futóban és Eduardo centerjátékát erőltetném még 2-3 meccsen keresztül. Amennyiben Eduardo játékba lendülne, akkor megvan a megoldás, ha nem, padra ültetném a horvátot és egy fiatalnak adnám meg a lehetőséget vagy egy frissen igazolt gólvágónak. /de jó lenne/
Nasri jobb oldali támadójátéka - a francia nagy játéktudása miatt - rendben van.
A játékot nekünk kell irányítani és kűzdeni teljes erővel, mert ez itt a PL. ami a világ legerősebb bajnoksága ! Itt lazítani nem lehet, mert nagy a tét, szerencsés esetben ma meg lehet a második hely is.
HAJRÁ ARSENAL !!!
Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a
PremierShip.hu-t!