Mérkőzés előzetes
2009-11-29 12:29 | Írta: dede1 | Kategória: Mérkőzések

Az Arsenal ma 17-kor /Eurosport 2/ játsza az őszi idény legfontosabb PL. meccsét az Emirates stadionban.

Ma eldől, hogy csapatunk az idén sikeresen harcol-e a továbbiakban a bajnoki címért, vagy már az ősz folyamán lemarad ebben a küzdelemben. A Chelsea egy esetleges siker esetén már szinte megállíthatatlan lesz, érzésem szerint akkor már nem fogják kiengedni kezükből a bajnoki serleget.

A nagy kérdés, hogy melyik csapat tudja ráerőltetni akaratát, játékstílusát a másikra. Ebben  rendkivül nagy szerepe lesz a taktikának. Ez a meccs nemcsak a két csapat játékosainak csatája lesz, hanem a két edző presztis harca is.

Wenger valószinüleg nem a Standard elleni 2-4-4-es taktikát válassza, vagyis a két szélsőhátvéd nem lesz "feltolva" a középpályára Denilson és Song mellé mint a BL. meccsen.

Ez elég öngyilkos taktika lenne, mert ezt a Chelsea kíméletlenül kihasználná a villámgyors szélsőjátékával. Ez a totális támadójáték taktika azért veszélyes mert a két középső védőnek sokszor kell a szélsőhátvédek helyén kisegíteni és Anelkát. Drogbát középen üresen hagyni- életveszélyes!

Csak erős védekező középpályát tudok elképzelni, gyors kontrákkal a széleken, amihez íszonyú sokat kell futni ma délután.

Ami az összeállítást illeti : Amennyiben Gallas nem játszik, akkor valószinüleg Song belső védőjátéka kerül előtérbe, ebben az esetben Denilson biztos kezdő lesz, mellette Eboue is bekerül. Fabregas és Nasri előtt a gyors Arshavint és Walcottot fogja játszatni amennyiben kontrára épül a taktika.

A másik variáció a hagyományos Arsenal taktika . nincs kimondott szélsőjáték, mert a szélsők futó középpályást játszanak, akkor viszont Eduardo középcsatár játéka kerül előtérbe.

Én ezt a két taktikát tudom elképzelni és kiváncsian várom, hogy Wenger melyiket válassza. Egy biztos, a Chelsea támadójátéka életveszélyes, egy pillanatra sem lehet őket szabadon hagyni és a kényszerítő passzokra nagyon kell figyelni mert az egész támadójátékuk erre épül, eddig elég sikeresen.

Nagy taktikai csatára kell felkészülni az biztos , hogy szép játék helyett óriási küzdelem lesz. Tehát csatára fel, hajrá Ágyúsok !!!



Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a PremierShip.hu-t!

HIRDETÉSEK:  


- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
Chimera véleménye:
2009-11-29 16:57
GO GUNNERS GOO nyernünk kell
 
Profil
Üzenet
EDUARDOdaSILVA véleménye:
2009-11-29 16:39
EZAZ GALLAS KEZDŐ!!!!hogy hogy megnyugtattál Gunnerboy!!!::):)
 
Profil
Üzenet
Gunnerboy véleménye:
2009-11-29 16:35
HÁl'istennek Gallas kezdő lesz. Hivatalos oldalon nemrég láttam. GOO GUNNERS!!!
 
Profil
Üzenet
Bence17 véleménye:
2009-11-29 16:32
Ma MI fogunk nyerni efelől kétségem sincs GOOOO GUNNERS
 
Profil
Üzenet
EDUARDOdaSILVA véleménye:
2009-11-29 15:44
DUDU 2 GÓLT VÁRUNK!!!!!!!!
 
Profil
Üzenet
KOVI véleménye:
2009-11-29 15:41
bocs h ezt mondom de támadó focit kell jáccani mert nem erős annyira a védelem hogy a kibirja a hosszú nagy nyomásokat.épp ezért támadjuk meg őket és sztem nem lesz semmi baj. GO GUNNERS!

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (38 felhasználó már megtette)



Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
West Bromwich Albion vs Arsenal
The Hawthorns, 2012/05/13, 16:00, Premier League
Gól: 10' Long, 15' Dorrans ill. 4' Benayoun, 28' Santos, 54' Koscielny
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...



Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Véleményem a 2011/12-es szezonról.
2012-05-20 18:45 | GoldHand

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Manchester United
34
82-28
82
2.
Manchester City
34
85-27
77
3.
Arsenal
34
67-43
64
4.
Tottenham
33
57-38
59
5.
Newcastle United
33
50-42
59
6.
Chelsea
33
56-38
57
7.
Everton
33
38-34
47

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
Stoke City
2012.04.28. / 16:00
Norwich
2012.05.05. / 13:45
W.B.A.
2012.05.13. / 16:00
Arsenal
2012.XX.XX. / XX:XX
:: Előző mérkőzések
Wolves
PL / Molineux / 3:0
Man. City
PL / Emirates / 1:0
QPR
PL / Loftus Road / 1:2
Aston Villa
PL / Emirates / 3:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 34. hét)
Rúgott gól - 67   Kapott gól - 43
9 0' - 15' 4
10 15' - 30' 7
11 30' - 45' 9
9 45' - 60' 5
12 60' - 75' 9
15 75' - 90' 8
Rúgott gólátlag : 1.55 Kapott gólátlag: 1.26 / 3.23 gól / meccs

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
 
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 2381
Hirek száma: 1944
Blog írások: 61
Összes hozzászólás: 79530
Top kommentelő: babe ( 4127 )
Online Regisztrált: 3
Vendég: 40
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2010 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Focilabdák - Focicipők - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design