Miután aludtunk egyet a tegnapi kudarcra, nézzük meg a vereség okait.
A mérkőzés előzetesemben már jeleztem, hogy téved az aki könnyű mérkőzésre számít. Ennek ellenére voltak akik elfogultságukban 3-4 gólos győzelmet vártak anélkül, hogy tisztába lettek volna a Sunderland képességeivel.
Ezeknek a szúrkolóknak üzenem - nem megbántásnak szánva -, hogy a szúrkoláshoz nemcsak szív, hanem ész is kell.
A tegnapi mérkőzésről: minden találkozón ki lehet kapni, ezért a szúrkoló tudomásul veszi, ha a kedvencei alul maradnak egy olyan mérkőzésen, ahol a csapat mindent megtesz a győzelemért, de az ellenfél jobb és megérdemelten nyer.
Azonban egy akaratgyenge, mélyen a tudása alatt játszó, lélektelen focit bemutató csapat veresége kétszeresen is fáj! Már pedig tegnap az Arsenal csapatának minden tagja mélyen a tudása alatt teljesített, beleértve a szakmai stábot is!
Egy fáradtnak tűnő, fásult, szakmailag felkészítetlen csapat gyenge produkcióját láttuk az Arsenal részéről.
Sem akarást, sem taktikailag felkészített csapatjátékot nem láttunk kedvenceinktől. Egy rendkívül kevés mozgásra épülő, kivárásos taktikával játszó tizenegyet láttunk tegnap.
Tettük-vettük a labdát minden elképzelés nélkül és ahogy múlt az idő egyre idegesebb, kapkodó játékot produkált a csapat. Rossz volt nézni a sok labdacipelést, aminek törvényszerűen az lett a vége, hogy a lelkes és taktikus, területet lezáró Sunderland megszerezte a labdát.
Nem volt gyors szélső játék, nem láttunk átlövést 18-20-ról, egyáltalán nem láttunk gyors betöréseket és olyan lendületet a csapattól, amivel gólhelyzeteket lehet kialakítani és gólokat elérni!
Láttunk viszont "Wenger féle" sokpasszos, de rendkívül erőtlen technikára épülő eredménytelen próbálkozásokat, melyeket a lendületes Sunderland könnyedén semlegesített!
Az ilyen játéknak törvényszerűen csak vereség lehet a "hozadéka". Sürgősen el kell felejteni a játékosoknak és a szakmai stábnak, hogy "elég kivinni az Arsenal feliratú mezeket" a pályára és mindenki "hanyatt dobja" magát a P.L.-ben.
EREDMÉNYT CSAK TELJES ERŐBEDOBÁSSAL JÁTSZÓ CSAPAT ÉRHET EL !!!
A bajnokság 38 mérkőzésből áll, 12 meccs után 3 vereség, kezdünk ott tartani, mint tavaly!
Ezen el kellene gondolkodni mindenkinek!
Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a
PremierShip.hu-t!