Mérkőzés elemzés
2009-10-25 20:44 | Írta: dede1 | Kategória: Mérkőzések

Váltakozó, jó iramú játékot hozott az első 10 perc. Mindkét védelemnek és a kapusoknak is volt dolga. 12 percben West Ham kezezés a kapu előtt, de a játékvezető továbbot int. Ez bizony 11-es volt!

16. perc: ragyogó Sagna beadás jobbról és v.Persie hat méterről a kapuba passzolja a labdát 0:1. Nagy volt a küzdelem a pályán, ebben az időszakban a West Ham teljesen egyenrangú ellenfele volt az ágyusoknak. Az Arsenal felváltva támadott jobb és baloldalon, de a hazaiak védekezése jól "tolódott" és sikerült megakadályozni a pontos beadásokat.

37. perc: jobboldali v.Persie szöglet és Gallas három méterről befejelte csapatunk második gólját 0:2. A félidő vége újra az Arsenalé, egyre inkább szinezi a játékot a csapat, érzékelhető, hogy a két gól "megfogta" a kalapácsosokat.

A második félidő eleje ismét változatos játékot hozott. Ráerősített a West Ham és több támadást vezetett, de a védelmünk a helyén volt. Ebben az időszakban a középpályás sorunk is inkább védekezésre kényszerült, így a támadók kevesebb támogatást kaptak.

70. percben csúnyán rácsúsztak Clichy lábára, nagy szerencse, hogy a hátvédünk tudta folytatni a játékot. A következő percben Arshavin nagy lövését védte Green kapus.

74. perc: West Ham szabadrugás, Mannone középre üti a labdát és Cole befejeli a szépítő gólt. 1:2.

79. perc: ajándék 11-est kapott a West Ham, ezt belövik 2:2. Csapatunk elkövette azt a hibát, hogy a két gólos előny bírtokában visszavett a tempóból, ez megbosszúlta magát. A gól után Eboue - Bendtner csere.

85. perc: a hazai Parker megkapja a második sárgáját, így a bíró kiállítja.

88. perc: Diaby - Eduardo csere, véleményem szerint későn! 91. percben Sagna beadás után v.Persie fejel, de a West Ham kapusa lábbal hárít, marad a 2:2.

Összegezve: igazságos eredmény született, de hozzá kell tenni, hogy két gólos vezetésről pontokat veszíteni nagy könnyelműség. Én a két pont elvesztését egyértelműen Wenger hibás csapat összeállításában látom.

Véleményem szerint Eboue-val és Diaby-val csak "többen vagyunk", mert ez a két játékos tudása messze nem üti meg azt a szintet, amit egy Arsenal középpályástól elvárunk!

Nagyon, de nagyon kell Rosicky és Nasri észjátéka.

Persze tragédia nincs, de ez a két pont nagyon kellett volna!

 



Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a PremierShip.hu-t!

HIRDETÉSEK:  


- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
Nasri008 véleménye:
2009-10-27 13:53
De örülök h Robin is lő gólt! Nekem Xboxon mindig ő a gólkirály:D
 
Profil
Üzenet
Nasri008 véleménye:
2009-10-27 13:52
Az egész második félidő hiba volt!
 
Profil
Üzenet
edem14 véleménye:
2009-10-27 10:35
Mannone nem egyedül volt hibás hanem az egész csapat de legfőképpen AW.ezt igy nem lehet csiinálni h látja h nem megy a játék annyira és nem cserél hanem amikor gyorsba kapunk 2 golt akkor akarja 10 perc alatt megváltatni a világot Bendtnerrrel meg Duduval..edzői karrierje talán 1ik legrosszab huzása volt:(
 
Profil
Üzenet
inspectah véleménye:
2009-10-26 18:44
A kapust hibáztatni istenem.......ezt a legkönnyeb!!!nézd már meg ezt a videót először [link]!! Mannone nyerte meg nekünk a fulham elleni mecset!!!Nagyon jó kapus nem kell ide senki más!!Tapasztalat kell neki semmi más!!ugyanakkora klasszis lesz belőle mint David Seaman-ből!!!!
 
Profil
Üzenet
bendáj17 véleménye:
2009-10-26 17:12
egyetértek a mecs elemzéssel.
 
Profil
Üzenet
Dobos Zoltán véleménye:
2009-10-26 13:01
nem kell világsztár lenni ahoz h 1 RÖVIDRE!!!! érkező labdát normálisa ki lehessen ütni. Ajánlom h nézzétek meg a lassítást 1 kapuval szembeni kamerán jól látszik h Mannone megtorpan 1 másodpercre és ez elég volt h baj legyen belőle.Én nm őt hibáztatom,hanem azt h nincs 1 ide illő KAPUS!!!!

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (56 felhasználó már megtette)



Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
West Bromwich Albion vs Arsenal
The Hawthorns, 2012/05/13, 16:00, Premier League
Gól: 10' Long, 15' Dorrans ill. 4' Benayoun, 28' Santos, 54' Koscielny
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...



Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Véleményem a 2011/12-es szezonról.
2012-05-20 18:45 | GoldHand

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Manchester United
34
82-28
82
2.
Manchester City
34
85-27
77
3.
Arsenal
34
67-43
64
4.
Tottenham
33
57-38
59
5.
Newcastle United
33
50-42
59
6.
Chelsea
33
56-38
57
7.
Everton
33
38-34
47

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
Stoke City
2012.04.28. / 16:00
Norwich
2012.05.05. / 13:45
W.B.A.
2012.05.13. / 16:00
Arsenal
2012.XX.XX. / XX:XX
:: Előző mérkőzések
Wolves
PL / Molineux / 3:0
Man. City
PL / Emirates / 1:0
QPR
PL / Loftus Road / 1:2
Aston Villa
PL / Emirates / 3:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 34. hét)
Rúgott gól - 67   Kapott gól - 43
9 0' - 15' 4
10 15' - 30' 7
11 30' - 45' 9
9 45' - 60' 5
12 60' - 75' 9
15 75' - 90' 8
Rúgott gólátlag : 1.55 Kapott gólátlag: 1.26 / 3.23 gól / meccs

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
 
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 2381
Hirek száma: 1944
Blog írások: 61
Összes hozzászólás: 79530
Top kommentelő: babe ( 4127 )
Online Regisztrált: 2
Vendég: 46
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2010 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Focilabdák - Focicipők - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design