Mérkőzés elemzés
2009-09-30 09:01 | Írta: dede1 | Kategória: Mérkőzések

Erre a mérkőzésre összeállt az általam legjobbnak tartott Rosicky, Fabregas, Song, Arshavin négyes. Illetve mégsem, mert Wenger meglepett minket és a középpályán Diabyt játszatta és Arshavint feljebb tolta R.v.Persie mellé.

Mivel a görögök eleve megerősített középpályával, de egy csatárral játszottak, a labda bírtoklás tekintetében az első perctől kezdve fölényben voltunk. Ahogy számítani lehetett az Arsenal technikai fölényben játszott, helyzeteket is kialakított, de nem diktált olyan iramot, amivel teljesen szétzilálta volna a görög védelmet. Ennek ellenére voltak helyzeteink, de az Olympiacost vagy a szerencse /kapufa/ vagy a rutinos kapusuk mindig megmentette a góltól.

A második félidőben nagyobb iramot diktálva már többször hibára kényszerítettük a görög védelmet, ám a gól nem akart megszületni. Ekkor végre Wenger meglépte azt amire vártunk, jött Eduardo és rögtön veszélyesebb lett a támadósorunk, sőt egy gyönyörű támadás után R.v.Persie "megtalálta a góllövő cipőjét" és belőtte vezető gólunkat!

Az utolsó 15 percben olyan játékot produkált a csapat, amelyre minden labdarugást szerető ember azt mondhatta, ez igen ez a foci !

Gyors, ötletes, szemet gyönyörködtető támadások futottak a pályán, a szó valódi értelmében "játszott a csapat"! Ennek meg is lett az eredménye, mert a befejezés előtt Arshavin - lesgyanus helyzetből ugyan - zseniális gólt lőtt a görög kapuba, beállítva a 2:0-ás végeredményt.

Mielőtt valaki "fanyalogna", hogy jó-jó szép gól volt, de lesgól szaga van, annak azt üzenem, hogy "az a gól, amit a bíró megad"! Ennyi ! Ezen az estén bebizonyosodott, hogy melyik a jobb csapat és ez az Arsenal !

Szakmai szemmel nézve kiderült, hogy a csapat támadó játéka Eduardoval sokkal hatékonyabb, mint nélküle! 

Egyéni teljesítményeket nézve nem emelnék ki senkit, mindenki odatette magát, ez a csapat akarta a győzelmet és ki is harcolta!

SZÉP VOLT FIÚK !!! 



Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a PremierShip.hu-t!

HIRDETÉSEK:  
computer konzol
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
ArshavinBoy véleménye:
2009-09-30 18:17
Igazad van,Eduardo nagyon nagy játékos.:D
 
Profil
Üzenet
Chimera véleménye:
2009-09-30 18:13
eduardo egyértelműen kell...ő és arsah nagyon jók sőt ha ott van rvp is akk sztem a pl és a bl egyik elgerősebb támadósora a miénk...szép volt fiuk
 
Profil
Üzenet
ArshavinBoy véleménye:
2009-09-30 18:10
Nekem már lent van edem,hát mit is mondjak...hm...nem az amit vártam,de jó. :D:) És 2.-án a Magyar-t is leszedem.:D
 
Profil
Üzenet
edem14 véleménye:
2009-09-30 18:01
nekem még 6 % és lenn van a spanyol nyelvű:D:D:D
 
Profil
Üzenet
ArshavinBoy véleménye:
2009-09-30 17:32
Nasri nem lenne rossz DM.:D Amúgy Október 2.-tól lehet leszedni a Magyar kommentáros verziót...:D
 
Profil
Üzenet
edem14 véleménye:
2009-09-30 16:38
srácok ezt rosszul gondoljátok ha Walcott meg Nasri visszajön akkor Walcott meg csatárnak.jah és ha Song elmegy akkor minden bizonnyal Denilson lesz a vkp aztán AW rájön h az ugy nem állapot és Nasrit a szélről végre valahára behuzza középre dm posztra.:)

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (47 felhasználó már megtette)
Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Arsenal vs Blackburn Rovers
Emirates Stadium, 2012/02/04, 14:00, Premier League
Gól: 2' 38' 62' van Persie, 40' 54' Oxlade-Chamberlain, 51' Arteta, 90' Henry ill. 32' Pedersen
:: Következő meccs
  - -  
Sunderland vs Arsenal
Stadium of Light, 2012/02/11, 16:00, Premier League
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Az FC-Arsenal kötelékében ez az első blogírásom, amelyben néhány aktuális dologról értekezem.
2012-02-07 15:48 | Matthew7

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Manchester City
24
63-19
57
2.
Manchester United
24
59-24
55
3.
Tottenham
24
44-25
50
4.
Chelsea
24
44-29
43
5.
Newcastle United
24
36-31
42
6.
Arsenal
24
46-34
40
7.
Liverpool
24
28-21
39

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
AC Milan
2012.02.15 / 20:45
FA
2012.02.18. / 18:15
Tottenham
2012.02.26. / 14:30
Liverpool
2012.02.03. / 13:45
:: Előző mérkőzések
Bolton
PL / Reebok S. / 0:0
Aston Villa
FA / Emirates / 3:2
Man. Utd.
PL / Emirates / 1:2
Swansea
PL / Liberty S. / 2:3

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 24. hét)
Rúgott gól - 46   Kapott gól - 34
5 0' - 15' 1
7 15' - 30' 5
7 30' - 45' 8
8 45' - 60' 5
8 60' - 75' 7
10 75' - 90' 8
Rúgott gólátlag : 1.91 Kapott gólátlag: 1.41 / 3.33 gól / meccs

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
 
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 2381
Hirek száma: 1944
Blog írások: 61
Összes hozzászólás: 79530
Top kommentelő: babe ( 4127 )
Online Regisztrált: 2
Vendég: 67
Eddigi rekord: 1298
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2010 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Focilabdák - Focicipők - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design