Arsenal [2-0] Olympiacos
2009-09-29 23:56 | Írta: Zimi | Kategória: Mérkőzések
Az Arsenal az előző csoportmérkőzésén, a Standard Liege otthonában kétgólos hátrányból fordított, hazai pályán azonban Arsene Wenger együttese nem akart ekkora előnyt adni az Olympiakosznak.

Ennek megfelelően már az első pillanatoktól a londoniak irányítottak, ám Antonisz Nikopolidisz remek napot fogott ki, és védéseivel az első félidőben „meccsben tartotta” csapatát: Andrej Arsavin két próbálkozásánál is a legjobb helyen volt a görög kapus. Amikor pedig már verve volt, akkor a kapufa segített, mint Cesc Fabregas 16. percben eleresztett lövésénél.

A vendégek első lehetőségére egészen a 34. percig kellett várni, Vaszilisz Toroszidisz kísérlete azonban nem okozott gondot a Fulham elleni bajnokin már bizonyító Vito Mannonénak.

Csütörtökön lesz tizenhárom éve, hogy Arsene Wenger irányítja az „ágyúsokat", és a francia mesternek mindenképpen három pontot szeretett volna ajándékozni csapata. Ennek megfelelően a második félidőben is az Arsenal játszott fölényben.

A mindent eldöntő találat azonban csak nem akart megszületni. A 78. percben aztán mégis megtört a jég: Robin van Persie eldöntötte a három pont sorsát. A holland csatár Eduardo beadását lőtte közelről a kapuba.

A 86. percben pedig Andrej Arsavin adta meg a kegyelemdöfést. A könnyen lehet, hogy lesen álló orosz remek mozdulattal talált be, és alakította 2–0-ra az állást.

Az Arsenal 12-szer találta el az ellenfél kapuját, hatszor annyiszor, mint ahányszor a görög csapat veszélyeztetett. A londoniak győzelme tehát teljesen megérdemelt.

Forrás: NSO.hu

Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a PremierShip.hu-t!

HIRDETÉSEK:  


- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
edem14 véleménye:
2009-09-30 08:30
hát nem azzal volt a gond h nem volt helyezve hanem h Nikopolidis kiváloan védett.:S
 
Profil
Üzenet
Silent véleménye:
2009-09-30 07:39
Szép győzelem, jók voltunk, de megint a helyzetkihasználás.Miért nem tudjuk helyezni a rohadt labdát.Cesc egyik lövése is tuti bement volna ha ésszel csinálja nem erővel.Na mindegy nyertünk, de ez még megbosszulhatja magát.
 
Profil
Üzenet
dunner véleménye:
2009-09-30 07:03
Gratulálok! (12-ből 2, nem valami jó arány nem?)
 
Profil
Üzenet
Gólgép véleménye:
2009-09-30 06:51
Csak így tovább !
 
Profil
Üzenet
levproff véleménye:
2009-09-30 06:41
Gratulálok a Csapatnak!Jól játszottak!;)
 
Profil
Üzenet
suttyo véleménye:
2009-09-30 06:37
Gratulálok a csapatnak!Ja és HAJRÁ ARSENAL!

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (16 felhasználó már megtette)



Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
West Bromwich Albion vs Arsenal
The Hawthorns, 2012/05/13, 16:00, Premier League
Gól: 10' Long, 15' Dorrans ill. 4' Benayoun, 28' Santos, 54' Koscielny
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...



Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Véleményem a 2011/12-es szezonról.
2012-05-20 18:45 | GoldHand

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Manchester United
34
82-28
82
2.
Manchester City
34
85-27
77
3.
Arsenal
34
67-43
64
4.
Tottenham
33
57-38
59
5.
Newcastle United
33
50-42
59
6.
Chelsea
33
56-38
57
7.
Everton
33
38-34
47

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
Stoke City
2012.04.28. / 16:00
Norwich
2012.05.05. / 13:45
W.B.A.
2012.05.13. / 16:00
Arsenal
2012.XX.XX. / XX:XX
:: Előző mérkőzések
Wolves
PL / Molineux / 3:0
Man. City
PL / Emirates / 1:0
QPR
PL / Loftus Road / 1:2
Aston Villa
PL / Emirates / 3:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 34. hét)
Rúgott gól - 67   Kapott gól - 43
9 0' - 15' 4
10 15' - 30' 7
11 30' - 45' 9
9 45' - 60' 5
12 60' - 75' 9
15 75' - 90' 8
Rúgott gólátlag : 1.55 Kapott gólátlag: 1.26 / 3.23 gól / meccs

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
 
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 2381
Hirek száma: 1944
Blog írások: 61
Összes hozzászólás: 79530
Top kommentelő: babe ( 4127 )
Online Regisztrált: 2
Vendég: 75
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2010 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Focilabdák - Focicipők - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design