Elnézést, de technikai hiba miatt csak ma tudtam elkészíteni az elemzést. / bocs,bocs,bocs /
A mérkőzés úgy kezdődött ahogy minden Arsenál szurkoló szerette volna. Nagy lendülettel kezdett a csapatunk, erős iramot diktálva irányította a játékot. Az első félóra igazi álomfoci volt egyetlen szépséghibával : Vermaelen szép fejesgólja mellett legalább 5 ziccert hagyott ki a csapat.
A 30. perctől feljött a Wigan és bizony 3 lehetősége is volt az egyenlítésre. A félidő utolsó 5 perce viszont újra a mienk volt, de Eboue ügyetlen kapura lövése, és RvPersie kapkodása miatt nem szereztünk újabb gólokat. A fölényünkre jellemző a labdabirtoklás aránya : 65 -35 a javunkra !
A második félidő talán még szebben kezdődött mint az első, teljesen a kapujához szegeztük a Wigan-t. Nagyon gyorsan és lendületesen focizott a csapat, levegőben lógott az újabb gól. Ez a gól egy nagyon szép összjáték után meg is született. Az előrehúzódott Vermaelen ballal 20 /!/ méterről csavart a jobb felsőbe.
A Wigan kontrákkal próbálkozott, de ezt sikerült a védelemnek semlegesíteni. Magabiztosan focizott a csapatunk és egy gyors támadás után Eduardo lövése, Eboue " támogatásával" a bal alsóban kötött ki.
A cserék után is szárnyalt a csapat, a Wigan láthatóan lélekben már feladta, igy egy lendületes Bendtner elfutás után jött a beadás és a nagyszerűen érkező Fabregas perdített a bal alsóba.
Noha a Wigan teljesítménye elég mérsékelt volt de úgy gondolom, hogy ezen a napon, ezzel a játékkal bárkit legyőztünk volna !
Összegezve : csak igy tovább, tartani kell ezt a formát és akkor nem lesz gond a következő meccseken.
Egyénileg: Vermaelen és RvPersie 9 a 10-es skálán. Sagna és Diaby 7, a többi 8 !
HAJRÁ ÁGYÚSOK !
Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a
PremierShip.hu-t!