Mérkőzés értékelés
2009-09-17 16:54 | Írta: dede1 | Kategória: Mérkőzések

Nem szívesen emlékeztetlek benneteket a keddi előzetesem utolsó bekezdésére : " nem szabad lazítani, mert könnyen meglepetés érhet bennünket ". Sajnos " bejött " a figyelmeztetés !

Nem figyeltünk eléggé és 5 perc után 2:0 a Liege javára. Egy könnyelmüen eladott labda, majd Gallas felesleges kaszáló mozdulata és jött a hidegzuhany. Az első félidő többi részében is a csapat gyengeségei kerültek előtérbe.

Nem tudtunk iramot diktálni, elképzelés nélküli " grund focit " játszottunk, rengeteg rossz passzal, és a legszomorúbb az volt, hogy szinte minden párharcot elvesztettünk !

Látta valaki a nyári fizikai felkészítés eredményét ? Nos én nem ! A másik elképesztő adat : az első félidőben talán 3 távoli lővés ment a kapu felé !

" Kisértett a múlt "- azaz a Wenger csapat csak 5 méterről tud gólt lőni. Sajnos ezt kevesen tudjátok, de a külföldi edzőknek már régóta ez a véleménye. Elképzelhető, hogy mi volt a szünetben az öltőzőben, mert egy a vereség árnyékától megijedt, de már egy sokkal nagyobb akarással játszó Arsenál kezdte a második félidőt.

Ezt érezte a belga csapat is és egyre hátrább vitte a kp. védekezését igy üres rész keletkezett a csatársor és a kp. között ami megkönyítette a labdaszerzésünket. Többet is szabálytalankodtak, igy pontrúgásokból, és a partjelző " áldásos " tevékenysége után sikerült forditani.

Anélkül, hogy valakit is kiemelnék, vagy elmarasztalnék a csapatból ezt az eredményt végül is egy olyan csapat érte el amely -szerintem- messze van a legjobb összeállítástól, és messze van a legjobb formájától.

Egy dolgot nagyon várok, mégpedig azt, hogy össze álljon a Rosicky,Fabregas,Song,Arshavin középpálya és legalább 7-8 meccset tudjon együtt játszani !

Mivel a remény hal meg utoljára, bizunk abban, hogy a következő hetekben nem kell annyit idegeskednünk mint az elmúlt két hétben !

HAJRÁ FIÚK !!!



Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a PremierShip.hu-t!

HIRDETÉSEK:  
computer konzol
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
Chimera véleménye:
2009-09-18 10:01
elég gyérül kezdtük de remélem h lesz ez még jobb is...örülök h nyertünk de nem így kellett volna...
 
Profil
Üzenet
edem14 véleménye:
2009-09-17 23:27
én kiprobálnék egy olyat h Manu-Sagna,Gallas,Vermaelen-Song-Rosicky,Nasri,Fabregas,Arshavin-RvP,Dudu
 
Profil
Üzenet
lalller véleménye:
2009-09-17 21:45
én arshavint nem szélen játszatnám..szerintem a középpálya elött jobb lenne.... pontosabban fabregas ellött mögöttük song a széleken meg nasri rosicky ,de hát ez csak szerintem :D
 
Profil
Üzenet
Eduardo9 véleménye:
2009-09-17 20:37
Én azt várom dede1, hogy a Nasri,Fabregas,Song,Arshavin középpálya előtt egy olyan csatársor álljon össze, amiben Eduardo és Van Persie ontja a gólokat, a védelem pedig adott szerintem... :)
 
Profil
Üzenet
Gara véleménye:
2009-09-17 19:15
egyszer mar orulnek nagyon, ha bejonne az itteni nagy bizakodo tarsasag elkepzelese a kovetkezo meccsunkrol. ertem ezalatt, hogy tobben irtak a liege elott, hogy sima meccs 3-4 gollal nyerunk...stb... es csak paran voltunk, akik azt mondtak, hogy ne irjuk le oket, mert nem lesz az setagalopp. orulnek ha a wigan-t vegre sikerulne egy nyugis meccsen megverni, de nehany eve meg a wigan volt a nagy "mumus" nekunk, akik FA kupaban es bajnoksagban is megvertek minket... na ezt felejtsuk most el es tenyleg gyozzunk!
 
Profil
Üzenet
ArshavinBoy véleménye:
2009-09-17 18:19
Megszórjuk a Wigan-t ;) szerintem 3-1 ide:D

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (12 felhasználó már megtette)
Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Arsenal vs Blackburn Rovers
Emirates Stadium, 2012/02/04, 14:00, Premier League
Gól: 2' 38' 62' van Persie, 40' 54' Oxlade-Chamberlain, 51' Arteta, 90' Henry ill. 32' Pedersen
:: Következő meccs
  - -  
Sunderland vs Arsenal
Stadium of Light, 2012/02/11, 16:00, Premier League
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Az FC-Arsenal kötelékében ez az első blogírásom, amelyben néhány aktuális dologról értekezem.
2012-02-07 15:48 | Matthew7

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Manchester City
24
63-19
57
2.
Manchester United
24
59-24
55
3.
Tottenham
24
44-25
50
4.
Chelsea
24
44-29
43
5.
Newcastle United
24
36-31
42
6.
Arsenal
24
46-34
40
7.
Liverpool
24
28-21
39

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
AC Milan
2012.02.15 / 20:45
FA
2012.02.18. / 18:15
Tottenham
2012.02.26. / 14:30
Liverpool
2012.02.03. / 13:45
:: Előző mérkőzések
Bolton
PL / Reebok S. / 0:0
Aston Villa
FA / Emirates / 3:2
Man. Utd.
PL / Emirates / 1:2
Swansea
PL / Liberty S. / 2:3

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 24. hét)
Rúgott gól - 46   Kapott gól - 34
5 0' - 15' 1
7 15' - 30' 5
7 30' - 45' 8
8 45' - 60' 5
8 60' - 75' 7
10 75' - 90' 8
Rúgott gólátlag : 1.91 Kapott gólátlag: 1.41 / 3.33 gól / meccs

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
 
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 2381
Hirek száma: 1944
Blog írások: 61
Összes hozzászólás: 79530
Top kommentelő: babe ( 4127 )
Online Regisztrált: 4
Vendég: 62
Eddigi rekord: 1298
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2010 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Focilabdák - Focicipők - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design