Manchester City- Arsenal
2009-09-12 15:00 | Írta: boszibence | Kategória: Mérkőzések
Tavaly a borzasztóan kezdtük a szezont, 14 mérkőzést követően 5 vereséggel állt a csapat. Hiába követte aztán ezt egy 21 mérkőzéses veretlenségi széria, a végelszámolásnál sehol sem voltunk. Meghökkentő vereségeket szenvedtünk a Fulham, a Hull és Stoke ellen is.

De mégis a legfájóbb zakó a City of Manchetserben történt, az Arsenal 3-0-ás vereséget a Man City vendégeként. E mérkőzést követően dönött úgy Arsene Wenger, hogy William Gallast leváltja a csapatkapitányi posztról és helytte Cesc Fabregast tette meg. 

Az Arsenal most bizakodóbban várhatja a manchetseri dernit, mert azóta jócskán megerősődőtt és más felállásban is focizik. Csupán egyetlen gond van, a csapat 2 héttel ezelőtt ugyanebben a városban nem valami jó játékkal vereséget szenvedett. Arsene Wenger is úgy érzi, hogy a tavalyi csalódást keltő vereség nem mutatta a csapat erejét és most kész visszavágn érte. 

De ez volt az utolsó vereség novemberben és utána csak május elején kellett az ágyúsoknak fejet hajtaniuk a Chelsea előtt. A válogatott szünet jót tett a csapatnak, hisz így biztosan elszállt már a fejükből az Old Traffordi rémálom. 

A sérültek: Andrey Arshavin, Johan Djourou, Theo Walcott, Samir Nasri, Lukasz Fabianksi, és Carlos Vela. 

Rosicky a hétközben már pályára lépett a cseh válogatottban, de ez nem jelenti azt, hogy Wenger megkockáztatná szerepeltetését. A mester nem tért ki Cesc Fabregas állapotára, aki a hétközben góllal tért vissza. 

A tavalyi meccs óta új arcok kerültek az arab tulajdonoshoz: Shay Given, Wayne Bridge, Roque Santa Cruz, Sylvinho, Gareth Barry, Joleon Lescott, Craig Bellamy, Carlos Tevez, Kolo Toure és Emmanuel Adebayor.

Touré a Manchester City kapitánya, Emmanuel Adebayor meg a góllövőlista élén áll. Mindketten a nyáron hagyták el az Emirates Stadiumot és remekül teljesítenek új csapatukban. Érdemes lesz rájuk odafigyelni.

Nézzük az oddsokat az első gólra : Robin van Persie(6.00), Eduardo (6.00), Bendner(7.50), Walcott(11.00), Rosicky(12.00), Vermaelen(25.00)

Walcottra és Rosickyra nem érdemes fogadni, mert az angol biztosan nem lép pályára, a cseh meg legfeljebb csak csereként.

Linekt itt keressetek: [ link]


Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a PremierShip.hu-t!

HIRDETÉSEK:  


- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
Gara véleménye:
2009-09-12 15:36
fuuu sracok en nagyon izgulok! oszinten remelem, hogy nyerni fogunk, egy nem nyogvenyelos meccsen, hanem egy amolyan sima-konnyed-szep jatekkal (mint mondjuk a nyitomeccsen az everton ellen :P )
 
Profil
Üzenet
Adebayor25 véleménye:
2009-09-12 15:36
remélem hogy ez nem hivatalos mert nem a legerősebb kezdő! pl: DUDU remélem kezdő lesz
 
Profil
Üzenet
Adebayor25 véleménye:
2009-09-12 15:36
kezdő 11 Almunia Sagna Vermaelen Gallas Clichy Bendtner Song Fábregas Denílson Diaby Van Persie cserepad Mannone Eboué Silvestre Gibbs Ramsey Rosický Eduardo
 
Profil
Üzenet
slice véleménye:
2009-09-12 15:33
grat boszibence nekem is nagyon tetszenek a cikkeid
 
Profil
Üzenet
boszibence véleménye:
2009-09-12 15:31
köszi zsombor
 
Profil
Üzenet
Adebayor25 véleménye:
2009-09-12 15:30
Kezdő?

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (39 felhasználó már megtette)



Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
West Bromwich Albion vs Arsenal
The Hawthorns, 2012/05/13, 16:00, Premier League
Gól: 10' Long, 15' Dorrans ill. 4' Benayoun, 28' Santos, 54' Koscielny
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...



Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Véleményem a 2011/12-es szezonról.
2012-05-20 18:45 | GoldHand

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Manchester United
34
82-28
82
2.
Manchester City
34
85-27
77
3.
Arsenal
34
67-43
64
4.
Tottenham
33
57-38
59
5.
Newcastle United
33
50-42
59
6.
Chelsea
33
56-38
57
7.
Everton
33
38-34
47

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
Stoke City
2012.04.28. / 16:00
Norwich
2012.05.05. / 13:45
W.B.A.
2012.05.13. / 16:00
Arsenal
2012.XX.XX. / XX:XX
:: Előző mérkőzések
Wolves
PL / Molineux / 3:0
Man. City
PL / Emirates / 1:0
QPR
PL / Loftus Road / 1:2
Aston Villa
PL / Emirates / 3:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 34. hét)
Rúgott gól - 67   Kapott gól - 43
9 0' - 15' 4
10 15' - 30' 7
11 30' - 45' 9
9 45' - 60' 5
12 60' - 75' 9
15 75' - 90' 8
Rúgott gólátlag : 1.55 Kapott gólátlag: 1.26 / 3.23 gól / meccs

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
 
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 2381
Hirek száma: 1944
Blog írások: 61
Összes hozzászólás: 79530
Top kommentelő: babe ( 4127 )
Online Regisztrált: 1
Vendég: 51
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2010 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Focilabdák - Focicipők - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design