Manchester City- Arsenal
2009-09-12 15:00 | Írta: boszibence | Kategória: Mérkőzések
Tavaly a borzasztóan kezdtük a szezont, 14 mérkőzést követően 5 vereséggel állt a csapat. Hiába követte aztán ezt egy 21 mérkőzéses veretlenségi széria, a végelszámolásnál sehol sem voltunk. Meghökkentő vereségeket szenvedtünk a Fulham, a Hull és Stoke ellen is.

De mégis a legfájóbb zakó a City of Manchetserben történt, az Arsenal 3-0-ás vereséget a Man City vendégeként. E mérkőzést követően dönött úgy Arsene Wenger, hogy William Gallast leváltja a csapatkapitányi posztról és helytte Cesc Fabregast tette meg. 

Az Arsenal most bizakodóbban várhatja a manchetseri dernit, mert azóta jócskán megerősődőtt és más felállásban is focizik. Csupán egyetlen gond van, a csapat 2 héttel ezelőtt ugyanebben a városban nem valami jó játékkal vereséget szenvedett. Arsene Wenger is úgy érzi, hogy a tavalyi csalódást keltő vereség nem mutatta a csapat erejét és most kész visszavágn érte. 

De ez volt az utolsó vereség novemberben és utána csak május elején kellett az ágyúsoknak fejet hajtaniuk a Chelsea előtt. A válogatott szünet jót tett a csapatnak, hisz így biztosan elszállt már a fejükből az Old Traffordi rémálom. 

A sérültek: Andrey Arshavin, Johan Djourou, Theo Walcott, Samir Nasri, Lukasz Fabianksi, és Carlos Vela. 

Rosicky a hétközben már pályára lépett a cseh válogatottban, de ez nem jelenti azt, hogy Wenger megkockáztatná szerepeltetését. A mester nem tért ki Cesc Fabregas állapotára, aki a hétközben góllal tért vissza. 

A tavalyi meccs óta új arcok kerültek az arab tulajdonoshoz: Shay Given, Wayne Bridge, Roque Santa Cruz, Sylvinho, Gareth Barry, Joleon Lescott, Craig Bellamy, Carlos Tevez, Kolo Toure és Emmanuel Adebayor.

Touré a Manchester City kapitánya, Emmanuel Adebayor meg a góllövőlista élén áll. Mindketten a nyáron hagyták el az Emirates Stadiumot és remekül teljesítenek új csapatukban. Érdemes lesz rájuk odafigyelni.

Nézzük az oddsokat az első gólra : Robin van Persie(6.00), Eduardo (6.00), Bendner(7.50), Walcott(11.00), Rosicky(12.00), Vermaelen(25.00)

Walcottra és Rosickyra nem érdemes fogadni, mert az angol biztosan nem lép pályára, a cseh meg legfeljebb csak csereként.

Linekt itt keressetek: [ link]


Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a PremierShip.hu-t!

HIRDETÉSEK:  
computer konzol
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
edem14 véleménye:
2009-09-12 21:47
mi lenne ha eccer a nagycsapatok ellen is 4-3-3 ban állnánk ki mert idén amikor ugy álltunk ki csak nyertünk erre a mu ellen beálltunk szinte védekezőbe meg is lett az eredémye na meg ma is:S
 
Profil
Üzenet
Chimera véleménye:
2009-09-12 18:24
GO GUNNERS GOO
 
Profil
Üzenet
go-gunners véleménye:
2009-09-12 15:48
[link] egy link ha kell valakinek
 
Profil
Üzenet
Gara véleménye:
2009-09-12 15:41
igen, az az alom resze, de komolyan mondom elegedett leszek akkor is, ha csak gyozunk. de kell mind a 3 pont! ha meg az alomjatek is osszejonne... jaaaaj istenem - akarom!
 
Profil
Üzenet
Adebayor25 véleménye:
2009-09-12 15:40
sajnos ez hivatalos kezdő,és 4-5-1-nek van írva
 
Profil
Üzenet
Ade72 véleménye:
2009-09-12 15:39
Gara szívemből szólsz, de ha a citynek rugunk egy 6ost akkor elmegyek apácának...:)

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (39 felhasználó már megtette)
Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Arsenal vs Blackburn Rovers
Emirates Stadium, 2012/02/04, 14:00, Premier League
Gól: 2' 38' 62' van Persie, 40' 54' Oxlade-Chamberlain, 51' Arteta, 90' Henry ill. 32' Pedersen
:: Következő meccs
  - -  
Sunderland vs Arsenal
Stadium of Light, 2012/02/11, 16:00, Premier League
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Az FC-Arsenal kötelékében ez az első blogírásom, amelyben néhány aktuális dologról értekezem.
2012-02-07 15:48 | Matthew7

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Manchester City
24
63-19
57
2.
Manchester United
24
59-24
55
3.
Tottenham
24
44-25
50
4.
Chelsea
24
44-29
43
5.
Newcastle United
24
36-31
42
6.
Arsenal
24
46-34
40
7.
Liverpool
24
28-21
39

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
AC Milan
2012.02.15 / 20:45
FA
2012.02.18. / 18:15
Tottenham
2012.02.26. / 14:30
Liverpool
2012.02.03. / 13:45
:: Előző mérkőzések
Bolton
PL / Reebok S. / 0:0
Aston Villa
FA / Emirates / 3:2
Man. Utd.
PL / Emirates / 1:2
Swansea
PL / Liberty S. / 2:3

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 24. hét)
Rúgott gól - 46   Kapott gól - 34
5 0' - 15' 1
7 15' - 30' 5
7 30' - 45' 8
8 45' - 60' 5
8 60' - 75' 7
10 75' - 90' 8
Rúgott gólátlag : 1.91 Kapott gólátlag: 1.41 / 3.33 gól / meccs

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
 
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 2381
Hirek száma: 1944
Blog írások: 61
Összes hozzászólás: 79530
Top kommentelő: babe ( 4127 )
Online Regisztrált: 6
Vendég: 59
Eddigi rekord: 1298
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2010 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Focilabdák - Focicipők - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design