Manchester United vs Arsenal
2009-08-29 17:22 | Írta: Bergi | Kategória: Mérkőzések

Tegnap késő délután felharsant a kezdő sípszó az Old Trafford gyepén. A címvédő Manchester United a negyedik helyezett Arsenalt fogadta. Még a szezonkezdet előtt elhagyta mindkét csapatot egy-egy meghatározó játékosa, Cristiano Ronaldo a Real Madridba igazolt, míg a togói a másik manchesteri csapatba a city-be.


Az első helyzet a MU előtt adódott, Rooney előreívelését Fletcher ballal, 8 méterről rúgta kapura, de tévedett.
A másik oldalon Robin veszélyeztetett, de lövése egy védőn megpattanva elkerülte a kaput, majd egy szöglet után Arsa lövőse ment el centikkel a kapu melett.
Fletcher buktatta Arsavint, tán még kézzel is a labdába ért, a büntető elmaradt - de nem bánta az Arsenal orosz középpályása, hiszen nem sokkal később 20 méterről nagyon szép gólt lőtt.
A 40. percben vezetéshez Arsavin 19 méterről teljesen tisztán lőhetett (még vezetgethette is a labdát), bombájába Fosters csak beleérni tudott, a labda a jobb felsőben landolt.

A rangadó első 45 perce visszafogott játékot hozott, a két csapatból egyedül Andrej Arsavin nőtt a mezőny fölé. A második félidő sokkal magasabb színvonalú játékkal folytatódott.

A 48. percben Arsavin futott el a balszélen, az alapvonal közeléből ziccerhelyzetbe hozta a középen érkező Van Persie-t, aki lőtt - Fosters óriási bravúrral védett. Öt percre rá a manchesteri Valencia 19 méterről szúrta rá - jócskán fölé.

Az 58. percben Almunia elkaszálta a 16-oson belül lendületesen érkező Rooneyt - 11-es! A büntetőt a sértett a kapu bal oldalába lőtte, a kapus a másik irányba vetődött (1-1).

Öt perccel később a rengeteget mozgó Van Persie Dzsudzsák Balázst próbálta másolni, ám a jobbszélről elvégzett szabadrúgása a felső kapufán csattant - úgy, hogy picit beleért a MU kapusa.

Pár pillanattal később, a másik oldalon - szinte teljesen ugyanonnan, mint az előbb Van Persie - a jobb oldali oldalvonal mellől Giggs ívelt pontrúgásból középre, az arsenalos Diaby pedig az ötösről a saját kapujába csúsztatott (2-1).

A középkezdés után az öngólszerző Diaby majdnem azonnal javított: szép előretörés után, 11-ről laposan a bal kapufa mellé lőtt.

A rendes játékidő letelte után még inkább felpörögtek az események. A 93. percben Nani a bal oldalról álompasszal szöktette a csereként beált Berbatovot, aki 13 méterről nem tudta átemelni a labdát a kapuson.

A 96. percben Van Persie 8 méterről hiába lőtt gólt, Gallas lesen volt, így maradt a 2-1. Arsene Wenger a kispadon előbb örült, majd legyintett, a bíró ezt nem tűrte, és kiállította a francia szakvezetőt. A csodálkozó Wenger nem tudott hová menni, így felsétált a MU drukkerei elé, és ölbe tett kézzel, a rá jellemző pókerarccal figyelte az eseményeket, a hazai fanatikusok pedig nagy tapssal és őrjöngéssel üdvözölték a rivális edzőjét, aki nem értette, miért küldték fel. 

-----

A meccs végén igaz a MU örülhetett a 3 pontnak, de egy kommentelőt idézve, ezen a mérkőzésen nem megvertek minket hanem kikaptunk.
Egy szép napon, nem fog több lóhere nőni az Old Trafford sokat látott gyepén. De fogadom, hogy ilyen játékkal, és ha fortuna sincs ellenünk, bárkit bárhol meg tudunk verni. Akik szeretett csapatunkat becsmérlik, azok ássák el magukat jó mélyre...



Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a PremierShip.hu-t!

HIRDETÉSEK:  
computer konzol
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
gery299 véleménye:
2009-08-30 19:50
egyébként nagyoin jól védekeztünk a meccse na manchesternek igfazi helyzete nemis volt. az old trafordon. ez nagy szó. ugyhogy ttényleg egy jogtalan 11 es + egy öngól. és máris kikaptunk ien a foci
 
Profil
Üzenet
ericsson- véleménye:
2009-08-30 19:08
1 órán át néztem a Ronney féle esetet és jelentem, hogy az nem volt tizenegyes. Almunia már a kezét letette a földre de akkor már rooney lába már megbicsaklott, hogy esik. Utánna esés közben már hozzáért a keréghez de attól még nem tizenegyes. Na ennyit erről. Eduardot tudják basztatni, hogy tiltsák el, de akkor ezt is.... Ez egy nagyon szép műesés volt. Egy műeséssel és egy öngóllal nyerni nem tudomány. Jobbak voltunk. Jó lesz ez az idény
 
Profil
Üzenet
Donald véleménye:
2009-08-30 18:45
Szerintem ez a meccs Almunián ment el. Utána megzavarodott a csapat, Diaby öngólja is ennek tudható be.
 
Profil
Üzenet
edem14 véleménye:
2009-08-30 17:15
azértz grat a fiuknak.jah és who the fuck are man utd?:D
 
Profil
Üzenet
Bettye véleménye:
2009-08-30 10:59
GO GUNNERS!!!messze verték játékban a MU-t...bajnoknak született ez a csapat és ezt meg is mutatták tegnap!! !!ARSENAL!!
 
Profil
Üzenet
bendáj17 véleménye:
2009-08-30 10:54
a bíró egy kiba*zott nagy hülye volt. a Mu egy kalap szart sem ért. mocskos vörösök.

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (571 felhasználó már megtette)
Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Arsenal vs Blackburn Rovers
Emirates Stadium, 2012/02/04, 14:00, Premier League
Gól: 2' 38' 62' van Persie, 40' 54' Oxlade-Chamberlain, 51' Arteta, 90' Henry ill. 32' Pedersen
:: Következő meccs
  - -  
Sunderland vs Arsenal
Stadium of Light, 2012/02/11, 16:00, Premier League
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Az FC-Arsenal kötelékében ez az első blogírásom, amelyben néhány aktuális dologról értekezem.
2012-02-07 15:48 | Matthew7

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Manchester City
24
63-19
57
2.
Manchester United
24
59-24
55
3.
Tottenham
24
44-25
50
4.
Chelsea
24
44-29
43
5.
Newcastle United
24
36-31
42
6.
Arsenal
24
46-34
40
7.
Liverpool
24
28-21
39

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
AC Milan
2012.02.15 / 20:45
FA
2012.02.18. / 18:15
Tottenham
2012.02.26. / 14:30
Liverpool
2012.02.03. / 13:45
:: Előző mérkőzések
Bolton
PL / Reebok S. / 0:0
Aston Villa
FA / Emirates / 3:2
Man. Utd.
PL / Emirates / 1:2
Swansea
PL / Liberty S. / 2:3

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 24. hét)
Rúgott gól - 46   Kapott gól - 34
5 0' - 15' 1
7 15' - 30' 5
7 30' - 45' 8
8 45' - 60' 5
8 60' - 75' 7
10 75' - 90' 8
Rúgott gólátlag : 1.91 Kapott gólátlag: 1.41 / 3.33 gól / meccs

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
 
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 2381
Hirek száma: 1944
Blog írások: 61
Összes hozzászólás: 79530
Top kommentelő: babe ( 4127 )
Online Regisztrált: 6
Vendég: 54
Eddigi rekord: 1298
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2010 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Focilabdák - Focicipők - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design