Alig 2 hét maradt hátra a naptári 2023-as évből, de még 4 bajnoki mérkőzés vár az Arsenal csapatára. Ma kora délután a Brighton látogat az Emirates Stadion-ba.
A sérülési listán továbbra is 5 fő van feljegyezve, Tomiyasu, Vieira, Timber, Partey, Elneny. Elneny-nek kisebb sérülése van, Partey pedig megkezdte az edzéseket. Viszont velük 2024 elején, ha nem sérülés, akkor Afrika kupa miatt nem is szamolhatunk, valamint Tomiyasu felépülése is január elejére várható, aki Ázsia kupára megy, minden bizonnyal.
Jói hír, hogy Smith Rowe felépült, a hétközi PSV ellen mérkőzésen már a padon volt. Januárban, a téli átigazolási ablakban várhatja minden fanatikus, hogy ki érkezik majd a középpályára (Talán Patino vissza kölcsönből?)
Addig viszont erre a következő 4 mérkőzésre kell mindenkinek koncentrálni. Legelőször a De Zerbi vezette Brighton-ra. Bár idén nem annyira kiemelkedőek, mint tavaly, még így is tudnak meglepetést okozni. A múltheti Aston Villa elleni vereség ellenére viszont az Arsenal-nál egyre bíztatóbb a mutatott játék és erre alapozhat Arteta.
Kezdő:
Hamarosan
Tv | Spíler 1
Kezdés | 15:00
Játékvezető | Robinson T.
Helyszín | Emirates Stadion (London)