PSG-Arsenal Bajnokok Ligája előzetes
2016-09-12 20:51 | Írta: pIeTRo | Kategória: Elemzések

Tavaly a PSG-t sokan várták legalább a legjobb négy közé a Bajnokok Ligájában. Laurant Blanc együttesét még csak megközelíteni sem tudta egyik ellenfele sem a francia élvonalban, melyet mérföldekkel sikerült – sorozatban negyedjére – megnyerniük. Emellett begyűjtötték a Francia Kupát és a Szuperkupát is. A szezon ünnepelt sztárja, Zlatan Ibrahimovic volt, aki 38 góllal vette ki a részét a diadalmenetnek is tekinthető bajnoki elsőségből. A BL viszont csalódást keltően alakult a fővárosiaknak, ami elővezethette Blanc mester távozását is, hiszen egy csapat sem tekinthető igazi gigásznak a BL trófea nélkül. Márpedig hiába a minőségi játékoskeret, nemzetközi porondon a PSG még mindig nem tekinthető titánnak.

A szezon végén Blanc méltósággal távozott a kispadról, hogy átadja helyét az Európa Liga specialista Unai Emerynek.  A fiatal, ambiciózus és már rendkívüli sikereket elérő szakembert a Sevillától sikerült elcsábítani, ahol úgy tűnt karrierje egy bizonyos ponton szintén megakadt, akárcsak francia sorstársának. Bár a Sevillával egyedüli módon egymás után háromszor is megnyerte az Európa Ligát, a bajnokságban rendszeresen az elvártak alatt teljesített, a Bajnokok Ligája pedig még nagy falatnak bizonyult. Mindenesetre a PSG figyelmét így is felkeltette annyira, hogy idei munkáját már Párizsban kezdhesse meg egy alapos változáson áteső, nagy elvárások elé állított klubnál.

Ez a PSG egyelőre viszont nem tűnik lehetetlen küldetésnek Arsenalos fiaink számára, ugyanis több fronton is gyengült az együttes, nem beszélve arról, hogy Emeryvel egy új stílust is át kell venniük a játékosoknak.

A legégetőbb probléma Zlatan Ibrahimovic hiánya. A svéd legenda tavaly minden sorozatot figyelembe véve 50 gólt termelt. 34 évesen. És emellett 19 gólpasszt osztott ki. Csatárként. De nem csak egy rendkívül gólérzékeny és jó helyzetkialakító játékost veszített vele a PSG, hanem egy vezért. Jelenléte, karizmája mentálisan kihatással volt saját csapattársai és ellenfelei játékára is. Pótlása nem csak a pályán, de az öltőzőben is Emery legnehezebb feladata lesz. Ibra távozásával bár így megnyílt az út Edinson Cavani előtt, aki évekig kénytelen volt a másodhegedűs szerepében tetszelegni, jelenlegi formáját tekintve nem biztos, hogy egyelőre képes élni a lehetőséggel vagy hogy Emery benne látja-e a svéd által hátrahagyott űr betöltésének kulcsát. Példának okáért, idén az elmúlt 5 tétmérkőzésen játszott már középcsatárt Cavani, Jesé és Ben Arfa is.

A keret szemmel láthatóan átalakulóban van. Laurent Blanc-nak megvoltak a kedvenc játékosai, akiket nem szívesen mozdított el posztjaikról. Egy viszonylag egységes felállással küldte az esetek túlnyomó többségében pályára csapatát. Előre lehetett tudni, hogy az Aurier-Marquinhos-Silva-Luiz-Maxwell ötösbőll állítja össze megszokott védelmét. A középpályáról Motta kirobbanthatatlan volt, mellette Matuidi, Lucas és Rabbiot kapták a legtöbb lehetőséget. A támadósorban pedig a Di Maria-Ibra-Cavani hármas igyekezett eredményesen végigfocizni a szezont. Unai Emery viszont úgy tűnik, igyekszik fiatalítani a helyenként erősen érett keretet. David Luiz egész demoralizáló módon hagyta el a klubot és visszatért korábbi sikerei helyszínére a Chelseahez, Maxwellel pedig látszólag nem számol a spanyol tréner. Helyettük Kurzawa és Kimpembe találták magukat a kezdőben. A középpályára magával hozta a Sevillától Grzegorz Krychowiakot, a támadó sorba pedig a nagy tehetségnek kikiáltott argentin Giovani Lo Celso-t – bár őt kölcsönben hagyták az Atletico Rosarionál.

 

A taktikai hadrend tekintetében is még a kísérleti stádiumban van a csapat. Blanc a 4-3-3-as felállást részesítette előnyben, taktikája a labdatartáson és a passzos játékon alapult. Átlagban több mint 63%-ban birtokolta csapata labdát, amit közel 90%-os pontossággal járattak egymás között a játékosok. Támadó szellemiségüket pedig a meccsenkénti átlagosan 15 kapura lövés is bizonyította.
Emery Sevillája tavaly a bajnokságban a 4-2-3-1-es felállást preferálta, de kevesebb, mint 50%-ban birtokolta a labdát és a passzpontosságuk is alig volt több 77%-nál, támadásaik zömét pedig a széleken erőltették, szemben a PSG kiegyenlítettebb területhasználatával.
A csapat labdabirtoklása és passzpontossága idén is gyakorlatilag hasonló mértékű, mint Blanc idején, viszont Emery úgy tűnik még nem találta meg a saját elképzeléseinek megfelelő felállást. Nem csak csatársorát cserélgeti meccsről meccsre, de a középpályán is újabb és újabb játékosok kerülnek be a kezdőbe. A taktikai bizonytalanság és a csapategység hiánya kedvező feltételeket biztosíthat az Arsenal számára arra, hogy akár mind a három pontot elrabolják a francia fővárosból.

A londoniak 21.-ik alkalommal kezdték a szezont Arsene Wenger keze alatt és a híresen fukar vezetőségnek köszönhetően a játékoskeret is viszonylag állandó. Habár a nyáron Rosicky, Arteta és Flamini is búcsút intettek a klubnak, velük pusztán tölteték embereket veszítettek. Viszont a nyári szünet alatt sikerült végre a hiányposztokra igazolnia a csapatnak, így Mustafi a védelem tengelyében, Xhaka a középpálya védekező felében, Perez pedig a csatársorban töltheti ki az évek óta tátongó lyukakat. A válogatott szereplés miatt pihentetett játékosok, mint Giroud, Sanchez és Xhaka valószínűleg a kezdőben lesznek, a hétvégén pedig visszatért sérüléséből Iwobi is, aki nagyszerűen szállt be a Southampton ellen a második félidőben. Koscielny bár csúnya sérülést szedett össze a szeme környékén, a csapat edzését így sem hagyta ki és vélhetően szintén bevethető lesz. A keret tehát a tartósabban hiányzók ellenére is egységesnek és minőséginek tűnik ahhoz, hogy megörvendeztessen minket egy nagyszerű Bajnokok Ligája rajttal.

 

forrás: whoscored.com


HIRDETÉSEK:  
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
Makaveli1971 véleménye:
2016-09-12 21:55
Megbasszuk ezeket.. oldalrol palrikaslecsoba.. :D 0-2

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (1 felhasználó már megtette)

Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Boreham Wood vs Arsenal
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése.
2016-12-06 19:02 | pIeTRo

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Arsenal
0
0-0
0
2.
Bournemouth
0
0-0
0
3.
Brighton and Hove Albion
0
0-0
0
4.
Burnley
0
0-0
0
5.
Chelsea
0
0-0
0
6.
Crystal Palace
0
0-0
0
7.
Everton
0
0-0
0

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
:: Előző mérkőzések
Huddersfield
PL / Smith's. S / 0:1
Leicester
PL / King Power / 3:1
Burnley
PL / Emirates / 5:0
Alt.Madrid
EL / Metropolitano / 1:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét)
Rúgott gól - 0   Kapott gól - 0
0 0' - 15' 0
0 15' - 30' 0
0 30' - 45' 0
0 45' - 60' 0
0 60' - 75' 0
0 75' - 90' 0
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
-
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 5897
Hirek száma: 10827
Blog írások: 185
Összes hozzászólás: 353692
Top kommentelő: szasza86 ( 6606 )
Online Regisztrált: 0
Vendég: 19
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2015 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design