Mertesacker a válogatottságról
2014-10-09 20:25 | Írta: arsenal1995 | Kategória: Interjúk
Per Mertesacker elmondta: azért mondta le a válogatottságot, hogy az Arsenalra koncentrálhasson.

Mertesacker fontos tagja volt a világbajnok német csapatnak a nyár során, és a világbajnoki cím megnyerése után lemondta a válogatottságot.

Miután májusban megnyerte az FA-kupát is, a 30 éves játékos eltökélt, hogy még nagyobb sikereket érjen el az ágyúsokkal.

"Visszaemlékezve nagyon nehéz volt a tavalyi szezon" - mondta Mertesacker az Arsenal Playernek. "Ez az évad sem lesz könnyebb, ezért szükségem van a pihenésre és feltöltődésre. A klubomban szeretnék fejlődni tovább."

"Az utóbbi néhány év során észrevettem, hogy a klubnak nagy szüksége van rám, ezért nagyon motivált, hogy először a klubommal, majd a válogatottal sikeres legyek. Most már még többet nyújthatok az Arsenalban."

"Nagyobb a tisztelet és megbecsülés, mint arra számítottam, amikor aláírtam. A klub minden szinten kiváló, ezért nagyon büszke vagyok rá, hogy részese lehetek ennek a nagyszerű közösségnek, még jobban meg szeretném ismerni a szurkolókat és a klub történelmét."

"Kapitányhelyettesként még felelősségteljesebben végzem a munkámat, így a következő három évben még keményebben fogok dolgozni. Egy fejezet lezárult az életemben, de egy új nyílt, amit még csak most kezdek átélni."

Forrás: Arsenal.com

HIRDETÉSEK:  
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
mrkvcspl véleménye:
2014-10-10 16:20
Tök mindegy, hogy milyen kiemelésünk lesz. Nem vagyunk tényezők nemzetközi szinten. Nagy nehezen továbbjutunk még a csoportokból, de minek? A nyolcaddöntőben állandóan lealáznak minket.
 
Profil
Üzenet
roszko véleménye:
2014-10-10 14:33
Ez az uj kiemelési rendszer csak az ilyen balfasz uj gazdag kluboknak jó mint a City mert a csoportból is nehezen jutnak továb ha továb jutnak nagyon rosz irányba halad ez a foci sajnos
 
Profil
Üzenet
kiralysanyi véleménye:
2014-10-10 13:48
Elvész a BL egyik varázsa, ha megbolygatják a kiemelési rendszert, csak a pénz fog számítani.(az FFP lófaszt se ér, lásd Lampard) Bár egy-két Basel mindig lesz. Legalább is remélem.
 
Profil
Üzenet
bojan véleménye:
2014-10-10 13:37
Ha második harmadik kalaposok leszünk,akkor majd kapjuk a jó kis Barcát,Bayernt,Psg-t már a csoportban.A dolog pozitív oldala hogy még jobban kell majd erősíteni a csapatot,hogy azért a csoportból ne essünk ki és a premier league győzelemért is jobban party-ban legyünk...
 
Profil
Üzenet
szasza86 véleménye:
2014-10-10 11:37
Jack egyáltalán nem volt szar....mi van már nincs Ozil akkor keresünk mást. Most Ő volt lelektelen?:D Sőt egyik arsenalosra se lehet panasz tegnap. Hozták amit kell. Inkább Kosi kiesése szopás. Hull ellen. Bellerin-Merte-Hayden (Nacho)-Gibbo lesz. Hát nem egy összeszokott védelem.
 
Profil
Üzenet
Csacsa996 véleménye:
2014-10-09 22:04
Most epp adott ket remek passzt ami Rooney elszurt

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (8 felhasználó már megtette)

Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Boreham Wood vs Arsenal
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése.
2016-12-06 19:02 | pIeTRo

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Arsenal
0
0-0
0
2.
Bournemouth
0
0-0
0
3.
Brighton and Hove Albion
0
0-0
0
4.
Burnley
0
0-0
0
5.
Chelsea
0
0-0
0
6.
Crystal Palace
0
0-0
0
7.
Everton
0
0-0
0

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
:: Előző mérkőzések
Huddersfield
PL / Smith's. S / 0:1
Leicester
PL / King Power / 3:1
Burnley
PL / Emirates / 5:0
Alt.Madrid
EL / Metropolitano / 1:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét)
Rúgott gól - 0   Kapott gól - 0
0 0' - 15' 0
0 15' - 30' 0
0 30' - 45' 0
0 45' - 60' 0
0 60' - 75' 0
0 75' - 90' 0
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
-
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 5897
Hirek száma: 10827
Blog írások: 185
Összes hozzászólás: 353692
Top kommentelő: szasza86 ( 6606 )
Online Regisztrált: 0
Vendég: 16
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2015 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design