„Versenyképesek lehetünk a nagy meccseken”
2014-08-09 15:24 | Írta: boszibence | Kategória: Interjúk

A Liverpool, a Manchester City és a Chelsea elleni súlyos vereségek jelentették az Arsenal bajnoki címről szőtt álmainak a végét a 2013/2014-es szezonban, de Arséne Wenger csapata mindössze 7 ponttal végzett a bajnok Manchester City mögött a negyedik helyen.

A tabella első felében tanyázó csapatok elleni javulás jelentheti a különbséget az idei szezonban, és Arteta szerint a vasárnapi Community Shielden egy esetleges győzelem a City ellen megadhatja a kezdő lökést.

„Mentálisan túl kell lépnünk ezen az akadályon, mert nem hathat ránk az idei szezonban”- nyilatkozta a spanyol játékmester az Arsenal Player-nek.

„Ez egy másik szezon, más felállás, új játékosokkal. Korábban értünk el jó eredményeket idegenben is, megvertük a Chelsea-t 5-3-ra, és a Manchester City ellen is megérdemeltük a győzelmet, nagyon jól játszottunk.”

„Nem hathat ránk, a nagy vereségek néha megesnek, balesetnek kezeljük ezeket, el kell felejtenünk, és biztosnak kell lennünk abban, hogy a nagy csapatok ellen versengünk.”

Artetanak jó emlékei vannak a Wembleyről, mivel 3 hónappal ezelőtt magasba emelhette ott az FA Kupa trófeát, és a spanyol középpályás újabb kellemes emlékkel gazdagodna.

„Nagyon távolinak tűnik már, de nagyon jó érzés volt és hatalmas megkönnyebbülés is.”- mondta.

„Az összes Arsenal szurkoló megérdemelte ezt a napot, mert már nagyon rég óta vártak erre, és fantasztikusan buzdították a csapatot”

„Boldog voltam, hogy egy pillanatnyi boldogságot tudtunk okozni nekik, és a következő napon is, mikor a buszon ünnepeltünk. Láttuk, hogy az összes szurkoló arra várt, hogy ez a nap eljöjjön. Elégedett voltam, hogy egy kis darabot adhattunk nekik, mert ennek már el kellett kezdődnie. Az Arsenalnak nagyobb kupákért és célokért kell küzdenie.”

Forrás: Arsenal.com


HIRDETÉSEK:  
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
8Arteta8 véleménye:
2014-08-10 15:19
Így van Szasza! Ne kérdőjelezzük már annak a trófeának az értékét melyet a Wembleyben rendeznek és a világ (egyik) legerősebb bajnokságának győztese és vilag legpatinásabb kupasorozatának győztese játszik érte!
 
Profil
Üzenet
Thierry14 véleménye:
2014-08-10 15:16
hát kupának kupa, de az Emirates Cup is az volt és láttad mi lett belőle.. nem azt mondom, hogy szándékosan kikapjunk, de ha nem nyerjük meg nem dől össze a világ. de remélem abban egyetértünk, hogy nincs egy szinten még a Liga kupával sem :D bár a tavalyi FA kupa győztes és a bajnok játssza a meccset, szóval presztízs miatt mindenképpen fontos.
 
Profil
Üzenet
szasza86 véleménye:
2014-08-10 15:12
ui. szeritnem meg van értéke...mert akkor nem ynertük volna meg 12szer. Igenis minden kupa kupa....! Aki mást mond az nem nyertes alkat hanem örökös 2.
 
Profil
Üzenet
szasza86 véleménye:
2014-08-10 15:11
Sanogo....a city védelme instabil jelenleg (nem összeszokott vagyis szarabb mint a milyénk) és ezt megfejelni Sunnyogoval akire egy PL védelem sincs még felkészülve....háát brilliáns ha bejön. Bár tök mindegy mert Giru égre nézésétől én szédülök! Hajrá!
 
Profil
Üzenet
Thierry14 véleménye:
2014-08-10 15:06
hát én nem szomorkodnék, ha kikapnánk.. ez egy szaros szuperkupa semmilyen komoly értéke nincsen szerintem. de erre a kezdőre nem számítottunk sokan szerintem: Arsenal: Szczesny, Debuchy, Koscielny, Chambers, Gibbs, Arteta, Wilshere, Ramsey, Alexis, Cazorla, Sanogo Subs: Martinez, Monreal, Flamini, Campbell, Oxlade-Chamberlain, Rosicky, Giroud
 
Profil
Üzenet
bojan véleménye:
2014-08-10 15:05
a BBC szerint Sanogo a kezdőben lesz

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (49 felhasználó már megtette)

Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Boreham Wood vs Arsenal
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése.
2016-12-06 19:02 | pIeTRo

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Arsenal
0
0-0
0
2.
Bournemouth
0
0-0
0
3.
Brighton and Hove Albion
0
0-0
0
4.
Burnley
0
0-0
0
5.
Chelsea
0
0-0
0
6.
Crystal Palace
0
0-0
0
7.
Everton
0
0-0
0

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
:: Előző mérkőzések
Huddersfield
PL / Smith's. S / 0:1
Leicester
PL / King Power / 3:1
Burnley
PL / Emirates / 5:0
Alt.Madrid
EL / Metropolitano / 1:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét)
Rúgott gól - 0   Kapott gól - 0
0 0' - 15' 0
0 15' - 30' 0
0 30' - 45' 0
0 45' - 60' 0
0 60' - 75' 0
0 75' - 90' 0
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
-
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 5897
Hirek száma: 10827
Blog írások: 185
Összes hozzászólás: 353692
Top kommentelő: szasza86 ( 6606 )
Online Regisztrált: 0
Vendég: 9
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2015 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design