Alexis Sanchez a VB-ről
2014-07-12 16:57 | Írta: syddy1 | Kategória: Interjúk
Az Alexis Sanchezzel készített exkluzív interjú második részében a játékos a Világbajnokságról, a La Ligáról, a Premier League-ről, és egyéb témákról is beszélt.

Alexis, most érkeztél vissza a VB-ről. Milyen élmény volt?
„Remek élmény volt, számomra és a csapat számára is. Sajnos Chile nem jutott tovább, de mindent beleadtunk, és megmutattuk, hogy erős csapat vagyunk, minőséggel. Úgy érzem, kiérdemeltük mindenki tiszteletét.”

Dél-Amerikában rendezték ezt a tornát, mennyire volt ennek tükrében fontos a szereplés Chilének, mint nemzetnek?
„Nagyon sokat jelentett, hogy a saját kontinensünkön játszottunk. Személyes szinten ez a VB teljesen megváltoztatta az életemet. A támadó- és védőjátékokról egyaránt sokat tanultam, és a pályán lévő döntéseim terén is fejlődtem.”

Az Arsenalhoz a spanyol bajnokságból érkezel, Argentínában és Olaszországban is játszottál már. Mire számítasz az angol futballban általánosan?
„Mindig is szerettem az angol futballt, és természetesen nézni is szerettem. Olaszországban, Spanyolországban és Argentínában is sokat tanultam az országok futballistáiról és a népről is. Most Angliában is az a célom, hogy tanulhassak.”

Milyen kihívásokra számítasz az angol futballban?
„Úgy érzem, az angol bajnokságba szerződés talán a legnagyobb kihívást tartogatja számomra futballkarrierem során. Nagyon sok versenyképes csapat van a bajnokságban, és a lehető legjobban akarok teljesíteni, hogy minél többet nyerjünk.”

Minden új érkezőnek időbe telik az átállás. Gondolod, hogy előnyödre válhat, hogy máskor is voltak ilyen nagy váltásaid?
„Egészen egyszerű: idővel adaptálódni fogok. Csak futballozni szeretnék, és élvezni a pályán töltött időt.”

A chilei válogatottban csapattársad Gary Medel, akinek már van PL-rutinja. Beszéltél vele az angol futballról?
„Igen, természetesen Gary és én beszéltünk erről. Nagyon szereti az angol focit, és remek munkát végez itt Angliában.”

Keményen dolgozó játékos hírében állsz, ezt tartod a legfontosabb tényezőnek az adaptálódásban?
„Egy futballistának mindig keményen kell dolgoznia a csapatáért, hogy mindent megnyerhessen, szóval ez mindenki számára fontos kvalitás kell, hogy legyen.”

A La Ligában tavaly 19 gólt értél el, 10 gólpassz mellett. Melyiket szereted jobban, szerezni a gólokat, vagy előkészíteni?
„Őszintén szólva, mindkettőt szeretem. Természetesen nagyon kellemes dolog gólt lőni, de a csapattársak számára előkészíteni is. Végső soron a legjobb érzés akkor is a győzelem.”

Salas és Zamarano jól teljesítettek spanyol és olasz top kluboknál, de Angliában még egy chilei sem nyert komoly címeket. Hogy érzed, a nemzetedet is képviseled ezzel az átigazolással?
„Mindig úgy érzem, hogy a hazámat képviselem. Ezért igyekeztem a legjobbat nyújtani az eddigi klubjaimnak is. Gyerekkorom óta mindig azt mondtam, hogy mindent meg akarok nyerni, bárhova is menjek, és ez az oka annak, hogy most itt vagyok."

Ki volt a te futball-ideálod gyerekkorodban, és miért?
„Nem volt konkrét hősöm kicsiként. Zamorano-t és Salast csodáltam, mert fontos chilei játékosok voltak, de ha egyet kell kiválasztani, a brazil Ronaldo-t mondanám. Mindig csodáltam őt játékosként.”

Mi tette őt olyan csodálatossá?
„Nagyon erős volt a pályán, és nagyon motivált engem is, hogy futballozzak.”

Végezetül: üzennél valamit a szurkolóknak?
„Végső soron azért jöttem az Arsenalhoz, hogy mindent megnyerjek, amit csak lehet a csapattársaim segítségével. Alig várom már, hogy nagyon boldoggá tegyem a szurkolókat.”

Forrás: Arsenal.com

HIRDETÉSEK:  
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
Renaissance véleménye:
2014-07-12 22:40
like
 
Profil
Üzenet
abisanyi véleménye:
2014-07-12 20:22
Holnap Özilék nyernek??? [link]
 
Profil
Üzenet
csaba1220 véleménye:
2014-07-12 20:18
AS-nek jobban örülök mint tavaj özilnek bár lenne egy de maria az biztos bajnoki cím és bl
 
Profil
Üzenet
csaba1220 véleménye:
2014-07-12 20:13
Ez a srác nagy tuti szerintem indul a nagy korszak,ki emlékszik hasonló igazolásokra 2 éven belül
 
Profil
Üzenet
roszko véleménye:
2014-07-12 17:49
Nagyon erős fejben a srác és nagyszerü sportoló és mint ember is példa értékü alig várom már hogy a pályán lássam .

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (5 felhasználó már megtette)

Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Boreham Wood vs Arsenal
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése.
2016-12-06 19:02 | pIeTRo

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Arsenal
0
0-0
0
2.
Bournemouth
0
0-0
0
3.
Brighton and Hove Albion
0
0-0
0
4.
Burnley
0
0-0
0
5.
Chelsea
0
0-0
0
6.
Crystal Palace
0
0-0
0
7.
Everton
0
0-0
0

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
:: Előző mérkőzések
Huddersfield
PL / Smith's. S / 0:1
Leicester
PL / King Power / 3:1
Burnley
PL / Emirates / 5:0
Alt.Madrid
EL / Metropolitano / 1:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét)
Rúgott gól - 0   Kapott gól - 0
0 0' - 15' 0
0 15' - 30' 0
0 30' - 45' 0
0 45' - 60' 0
0 60' - 75' 0
0 75' - 90' 0
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
-
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 5897
Hirek száma: 10827
Blog írások: 185
Összes hozzászólás: 353692
Top kommentelő: szasza86 ( 6606 )
Online Regisztrált: 0
Vendég: 11
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2015 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design