Hatpontos találkozó lesz
2014-04-05 21:53 | Írta: arsenal1995 | Kategória: Interjúk
Arséne Wenger elmondta, hogy az Everton elleni, vasárnapi mérkőzés esélyt teremt csapatának arra, hogy bebiztosítsák a negyedik helyet és ottmaradjanak a bajnoki harcban.

Roberto Martinez csapata megnyerte a legutóbbi öt mérkőzését a Premier League-ben, és most itt a lehetőség számunkra, hiszen egy Goodison Parkban aratott győzelemmel akár egy pontra megközelíthetik az Arsenalt.

A két csapat harmadszor fog találkozni az idei szezonban, és Wenger tisztában van azzal, hogy az Everton milyen veszélyes csapat, de szerinte a csapata nagy lehetőség előtt áll.

"Itt a lehetőség számunkra, hogy előrelépjünk, így egy kis különbséget csikarjunk ki az Everton előtt" - mondta. "Amint már a Manchester City elleni mérkőzés után is elmondtam, magunk elé és mögé is tekintünk. A holnapi mérkőzés sem lesz más."

"Az Everton jó csapat, ezért vannak ott, ahol jelenleg állnak. Úgy gondolom, hogy az első mérkőzésen, decemberben a végén megfogtak minket. A másodikon 4-1-re tudtunk nyerni, de két gólt csak a végén sikerült begyötörnünk, ezért két érdekes összecsapáson vagyunk túl ellenük. Úgy gondolom, hogy ez vasárnap sem lesz másként."

"Nagyon nehéz elképzelni, milyen hatással lesz ránk, ha negyedik helyen végzünk, de meg akarjuk nyerni ezt a mérkőzést. Az Everton az utolsó percben nyert a Swansea City ellen, és sosem adják fel, amiért elismerés illeti őket."

"Nehéz a sorsolásuk, még sok nehéz csapattal játszanak."

Forrás: Arsenal.com

HIRDETÉSEK:  
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
Thierry14 véleménye:
2014-04-05 23:20
az előző idegenbeli 6 pontos meccseinket nem úsztuk meg 6 alatt..

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (2 felhasználó már megtette)

Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Boreham Wood vs Arsenal
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése.
2016-12-06 19:02 | pIeTRo

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Arsenal
0
0-0
0
2.
Bournemouth
0
0-0
0
3.
Brighton and Hove Albion
0
0-0
0
4.
Burnley
0
0-0
0
5.
Chelsea
0
0-0
0
6.
Crystal Palace
0
0-0
0
7.
Everton
0
0-0
0

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
:: Előző mérkőzések
Huddersfield
PL / Smith's. S / 0:1
Leicester
PL / King Power / 3:1
Burnley
PL / Emirates / 5:0
Alt.Madrid
EL / Metropolitano / 1:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét)
Rúgott gól - 0   Kapott gól - 0
0 0' - 15' 0
0 15' - 30' 0
0 30' - 45' 0
0 45' - 60' 0
0 60' - 75' 0
0 75' - 90' 0
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
-
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 5897
Hirek száma: 10827
Blog írások: 185
Összes hozzászólás: 353692
Top kommentelő: szasza86 ( 6606 )
Online Regisztrált: 1
Vendég: 48
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2015 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design