Mérkőzés utáni interjú
2014-03-30 17:27 | Írta: arsenal1995 | Kategória: Interjúk
Arséne Wenger nyilatkozott a médiának, miután csapata 1-1-s döntetlent játszott hazai pályán a Manchester City ellen szombat este.

Arról, hogy igazságos-e a döntetlen...

"Talán igen. A mérkőzés elején kicsit idegesek voltunk, és a legutóbbi két eredmény miatt megingott a hitünk is. De még 1-0-s hátrányban is lehetett látni, hogy a csapat kész küzdeni, és uraltuk a második félidőt - és az első 20 percet is. Összességében az első félidőben talán volt még az ellenfélnek egy helyzete, amivel megduplázhatta volna az előnyét, de a másodikban pedig nekünk volt lehetőségünk a fordításra. A második félidőben akár kiharcolhattuk volna a győzelmet is, de jó mérkőzést játszottunk egy minőségi ellenfél ellen, és mindkét csapat nagy akarattal küzdött."

A második félidei teljesítményről...

"Volt több jó teljesítmény is. Természetesen ott volt a fejekben a múlt heti vereség, és ha az ember olvasta az újságokat, el sem hitte amit olvasott. Ha megnézzük a szezon eleji eredményeinket és azt a tényt, hogy ott vagyunk az FA-kupa elődöntőjében. Kiejtettük a Tottenhamet, a Liverpoolt és az Evertont is, 10 emberrel kikaptunk a Bayern ellen hazai pályán, majd Németországban 1-1-s döntetlent értünk el. Az ember erre nem lenne képes, ha olyan szörnyen teljesítene, mint ahogy azt az újságok megírták. Úgy gondolom, hogy a ma pályára lépett játékosok bizonyították, hogy nem rossz csapatunk van. Úgy gondolom, hogy a múlt hét igazi rémálom volt. A Swansea elleni 2-2 alkalmával lehetett látni, hogy a csapat padlón van és nagyon csalódott, mert az utolsó percben szereztünk egy öngólt. Ennek ellenére most jól sikerült válaszolnunk erre."

Az eltérő teljesítményekről...

"Nem mondhatják azt sem, hogy jól, de az sem, hogy rosszul játszottunk a Chelsea otthonában. Ha valaki 2-0-s hátrányba kerül, majd 10 emberre fogyatkozik egy rangadón, akkor már minden eldől."

Arról, hogy rosszul játszottak a Chelsea otthonában...

"Én ezt nem mondanám, de úgy gondolom, hogy az a mérkőzés egy igazi rémálom volt. Még azt sem lehet mondani, hogy mérkőzés volt. 10 emberrel támadnunk kellett, 3-0-s hátrányban voltunk, ezért nem volt esélyünk már akkor."

Flamini jelentőségéről...

"Úgy gondolom, hogy ugyanaz a csapat játszott 1-1-s döntetlent a Bayern otthonában, amelyik kikapott a Chelsea ellen. Tetszik Flamini játéka, ezért igazoltam le mindenki meglepődésére, és úgy gondolom, hogy kiválóan teljesít. Kiegyensúlyozza a csapatot, és megvannak benne a képességek, amire a csapatunknak szüksége van. De összességében voltak vele és nélküle is jó mérkőzéseink."

Arról, hogyan áll most a bajnoki harchoz...

"Nem sokat érünk a Chelsea vereségével, mert itt ezért most pontot nem osztanak nekünk. Ez csak azt bizonyítja, hogy a szezon végéig kell küzdenünk, mert bárki legyőzhet bárkit. A Chelsea ma kikapott a Crystal Palace otthonában, ezért nekünk is óvatosnak és kiegyensúlyozottnak kell lennünk. Matematikailag még van esélyünk, de nem a saját kezünkben van a sorsunk. Ez azt jelenti, hogy nem rajtunk fog múlni a dolog, és nem valószerű ma a bajnoki címről beszélni. Magunk elé és mögé is figyelnünk kell, mert a mögöttünk állók is jönnek fel ránk."

Arról, hogy a játékosok visszanyerik az önbizalmukat...

"A végéig küzdeni fogunk. Ez a csapat a pályán tudja bizonyítani, hogy minőségi játékosok alkotják, és a végéig hinni fogunk a sikerben."

Arról, hogy a csapatnak idegeskednie kellene...

"Úgy gondolom, hogy a szezon eleje óta kiegyensúlyozottan teljesítettünk. Talán eddig nem játszottunk ilyen jól, de nem tudom megmagyarázni, miért van minden mérkőzés előtt bizonytalanság a csapatban. Egy vagy két rossz eredmény mire képes... a Real Madrid például 30 mérkőzésen keresztül veretlen volt, majd elvesztette a Barcelona elleni rangadót, utána pedig kikaptak a Sevilla ellen, mert nehezen tudták feldolgozni a csalódottságukat. A rossz eredmények után nagy nyomás nehezedik a csapatra, és ezzel senkinek sem könnyű megbirkózni."

Rosicky büntetőgyanús esetéről...

"Szereztünk egy gólt, amit befújtak lesnek, ezért ezt is szeretném megnézni még egyszer, hogy tényleg az volt-e. Szerintem Giroud lesen volt, de Flaminiben nem vagyok ennyire biztos. A büntetőt sem tudom, meg kell még néznem az esetet újra. Én megadtam volna. De ezen már meg sem lepődöm."

Forrás: Arsenal.com

HIRDETÉSEK:  
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
kalocsapi véleménye:
2014-03-31 18:59
Szasza: A Pool nem adta el Suarezt, mert nem akkora marhák, mint mi amikor elengedünk egy Fabregas vagy Nasri vagy RvP vagy Song szintű embert. Ráadásul ezek közül kettőt közvetlen riválisnak! Az volt a céljuk, hogy legalább BL helyre jussanak vele, most már az is reális, hogy behúzzák a bajnoki aranyat. Nekünk ezzel szemben mi is volt a célünk? Hogy gazdaságosak maradjunk? Nekem meg ez nem fér össze a szurkolói mentalitással, hogy egy klub elvárja a szurkolóitól, hogy a gazdaságos működés fenntartásáért drukkoljanak, mert az a realitás, nem a trófea. ÉS akkor ennek tetejében lehúzzák őket a jegyek árában! Megjegyzem azt is, hogy van olyan összeg amiért elengedik majd Suarezt, csak nem 40 millió. És meg is lehet érteni. Így jártunk, de van más csatár a piacon. De akkor miért nem mentünk rá másra? EZ a kérdés itt... És egyébként egy csapatnak szurkolunk még mindig, és pont azért vagyunk szomorúak mert ez a klub többet érdemel.
 
Profil
Üzenet
beneszoltan véleménye:
2014-03-31 18:38
Jimcer ha akarunk valamit akkor uj edzo kell !!!
 
Profil
Üzenet
danhen véleménye:
2014-03-31 17:58
A Suarez-Giroud párhuzam és a sérülések közel sem magyarázzák meg teljesen azt a támadójátékbeli különbséget ami a két csapat között már évek óta megfigyelhető. Szükség van a csapat lényeges megerősítésére, de másra is szükség lenne szerintem.... Attól félek hogy Wenger a nyáron jön a kis tudálékos igazolásaival és ugyanezt a semmitmondó játékot fogja erőltetni.
 
Profil
Üzenet
danhen véleménye:
2014-03-31 17:29
Szasza: Nem szurkolok a poolnak. megérdemelnék, de egyáltalán nem fogok rágölcsölni a tv-re. Dicsérem de csak azért hogy példaként hozzam fel, hogy mit várnák el a mi hasonló erősségű csapatunktól.
 
Profil
Üzenet
Jonah véleménye:
2014-03-31 17:00
Én azért nem szeretném, ha a Liverpool érne oda az első helyre a végén, mert mégse ünnepeje már egy olyan csapat, hogy idén ők voltak a "legjobbak", akiket mi 3-ból 2-szer levertünk...
 
Profil
Üzenet
szasza86 véleménye:
2014-03-31 16:15
jó hát akkor drukkoljatok a poolnak......azoknak a faszokn ak akik nem adták el nekünk Suarezt amikor minden klappolt. Nekem aztán tökmindegy! Én még nem írtam le a csapatot teljesen!

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (33 felhasználó már megtette)

Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Boreham Wood vs Arsenal
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése.
2016-12-06 19:02 | pIeTRo

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Arsenal
0
0-0
0
2.
Bournemouth
0
0-0
0
3.
Brighton and Hove Albion
0
0-0
0
4.
Burnley
0
0-0
0
5.
Chelsea
0
0-0
0
6.
Crystal Palace
0
0-0
0
7.
Everton
0
0-0
0

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
:: Előző mérkőzések
Huddersfield
PL / Smith's. S / 0:1
Leicester
PL / King Power / 3:1
Burnley
PL / Emirates / 5:0
Alt.Madrid
EL / Metropolitano / 1:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét)
Rúgott gól - 0   Kapott gól - 0
0 0' - 15' 0
0 15' - 30' 0
0 30' - 45' 0
0 45' - 60' 0
0 60' - 75' 0
0 75' - 90' 0
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
-
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 5897
Hirek száma: 10827
Blog írások: 185
Összes hozzászólás: 353692
Top kommentelő: szasza86 ( 6606 )
Online Regisztrált: 0
Vendég: 7
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2015 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design