|
|
|
|
|
|
2014-03-29 10:40 | Írta: arsenal1995 | Kategória: Interjúk
|
|
Arséne Wenger nem adja fel a bajnoki címhez fűzött reményeit - de elmondta, hogy a Manchester City elleni találkozó lesz csapata utolsó esélye.
Az ágyúsok hat pontra vannak az éllovas Chelsea mögött hét mérkőzéssel a szezon vége előtt, és szombat este Manuel Pellegrini csapatát fogadják.
Wenger elismerte, hogy az Arsenalnak most már erőn felül kell teljesítenie, hogy újra az élre törjön, de meg van róla győződve, hogy jól fejezik be a bajnokságot.
"Igen, ez az utolsó esélyünk, hogy beleszólhassunk a bajnoki cím sorsába" - mondta a menedzser. "De úgy gondolom, hogy tovább kell hajtanunk a két rossz eredmény után is. Ha az emberek azt mondják, hogy az Everton elkaphat minket, az azt jelenti, hogy mi is elkaphatjuk az előttünk állókat, mert ők is játszanak még egymás ellen."
"A következő találkozónak nagy jelentősége van, mert a Manchester City ellen játszunk, akik az élre törnének. Ők, a Chelsea és a Liverpool a bajnoki cím nagy esélyesei, de ha az egyik esélyes ellen játszunk, akkor csökkenthetjük a távolságot közöttünk."
"Higgyenek nekem, nem adtuk fel. Ezt szombaton meg is mutathatjuk - a hozzáállásunkon fog minden múlni. A bajnokok még akkor sem adják fel, amikor már mások igen. Itt a lehetőség számunkra, hogy bizonyítsuk, bennünk van ez a mentalitás."
Ezt követően Wenger elmondta, hogy a négy közé való bejutás nem elég neki.
"Meg akarjuk nyerni a bajnokságot, de vannak más céljaink is" - mondta. "Ott akarunk lenni a Bajnokok Ligájában természetesen, de semmi sem jobb az elsőségnél."
"Az ember a legjobbját akarja nyújtani a sportban, és ez a végcél. Mindig azt reméli az ember, hogy ez sikerül. A második, harmadik, negyedik hely már nem olyan jó."
"Ha megkérdeznek egy csapatot, akkor ott akarnak lenni a négy között. Nem mondhatjuk tehát, hogy ez nagy kár, de természetesen az első helyen akarunk végezni. Nem azért dolgozunk minden nap, hogy a második helyet megszerezzük."
"Nem szabad elfelejteni, hogy versenyben vagyunk a Premier League-ben, és ott vagyunk az FA-kupa elődöntőjében. Nem olyan rossz a helyzetünk, mint azt többen lefestik."
"Olyan időszakban élünk, ahol minden mérkőzés meghatározza a csapat megítélését, de az élet folyamatosan változik. A változás az élet része, és ebben benne vannak a csalódások is, amiket pozitívumokká kell átalakítani."
Forrás: Arsenal.com
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
nemes71
véleménye: |
2014-03-29 15:53 |
|
|
|
osztom a véleményed danhen.....max x-re::))
|
|
|
|
|
|
|
|
|
roberts2222
véleménye: |
2014-03-29 14:02 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
danhen
véleménye: |
2014-03-29 13:12 |
|
|
|
Tippmix. 1. Számú szabály: Arsenal ellen soha nem fogadok. :D
|
|
|
|
|
|
|
|
|
titi12
véleménye: |
2014-03-29 13:03 |
|
|
|
Lehet pénzt keresni 2.0 szorzó a City gyözelem!!!!
|
|
|
|
|
|
|
|
|
danhen
véleménye: |
2014-03-29 13:03 |
|
|
|
Simán megússzuk. Szar meccsen, szokás szerint szar játékkal kicsikarunk egy döntetlent. Ha azt tudnánk hozni mint münchenben akkor már elégedett lennék.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
selymes
véleménye: |
2014-03-29 11:33 |
|
|
|
Ha megússzuk 4 alatt, büszke leszek a csapatra!
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
:: Előző mérkőzés
|
|
|
|
|
Boreham Wood vs Arsenal |
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés |
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan |
|
:: Következő meccs
:: Streamek
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése. |
|
|
2016-12-06 19:02 | pIeTRo |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2. |
|
Bournemouth |
0 |
0-0 |
0 |
3. |
|
Brighton and Hove Albion |
0
| 0-0 |
0 |
|
4. |
|
Burnley |
0 |
0-0 |
0 |
5. |
|
Chelsea |
0 |
0-0 |
0 |
|
6. |
|
Crystal Palace |
0 |
0-0 |
0 |
|
|
|
|
|
Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét) |
|
|
|
|
|
Rúgott gól - 0 |
|
Kapott gól - 0 |
0 |
0' - 15' |
0 |
0 |
15' - 30' |
0 |
0 |
30' - 45' |
0 |
0 |
45' - 60' |
0 |
0 |
60' - 75' |
0 |
0 |
75' - 90' |
0 |
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.
|
|
|
|
|
|
|
|
|