danhen hozzászólásai
Ezt a meccset is be kell húzni. Nem hullajthatunk pontokat, mint ahogy a következő két fordulóban sem, mert november-decemberben jön még csak a neheze.
2013-10-06 16:43
Megy a hasa a westbrom-nak. Nem tudtunk velük mit kezdeni. Ezt a meccset leszámítva elég jók voltunk eddig. De a válogatott szünet után még egy lapáttal rá kell pakolni, mert attól tartok, hogy ez még mindig kevés. Ti hogy látjátok?
2013-10-06 19:10
Gnabry-t kezdettem volna jobb szélen. Egy kicsit deffenzívek voltunk arteta-val meg flamoval. A napoli ellen jó taktika volt, de a premier leagube kell a lendületes szélső játék.
2013-10-06 20:37
Szerintem wengernek nem kéne erőltetni a két szűrős játékot (néhány meccset leszámítva) Sok támadó szellemű középpályásunk van. Különben is van két egész pályát bejátszó középpályásunk wilshere és ramsey, szóval az esetek többségében elég az egy vkp.
2013-10-07 14:34
hát igen valahogy így fog kinézni a középpályánk ha mindenki egészséges. Már alig várom, hogy özil és cazorla együtt játszon. Szétszedünk mindenkit! Go ARSENAL!
2013-10-07 16:39
di maria nem kell a reálnak? Beszarok! Ellehetne hozni? 1-2 minőségi igazolás még kellene télen, mondjuk nem feltétlenül di maria kell nekünk, inkább jó lenne benzema meg még egy belső védő
2013-10-07 17:43
a védelmünkel a széleken nincs gond. Szerintem meg gibbs remekül játszik, monreálnál meg cserének hova jobbat. A másik oldalon ugyanez a helyzet sagnaval, igaz jenkinson nem egy életbiztosítás, de sokat fejlődött és még fejlődhet, mintenesetre cserének jó. Inkább belső védő kéne. Ugyan mertesacker klasszis védő, de lassúsága gondot okozhat, verminátor meg sokat sérült, szóval koscielny-n kívül nincs igazán ütőképes kh.
2013-10-07 18:21
én azért nem írnám le jenkinsont, lehet belőle nagy játékos. Annak idején gibbs-re én is azt mondtam, hogy ez a wenger mi a lószart vár ettől a szerencsétlentől, aztán évről évre egyre jobb lett. Szerintem az egyik legjobb baloldali védő a pl-ben. Jenkinson is néhány év múlva jó lehet, igaz addig nem alapemberként számítunk rá, meg van egy antifutbalista mozgása a srácnak, de látom benne a lehetőséget.
2013-10-09 17:24
kiket hoztak szóba velünk (esesetleges igazolásokra gondolok) akikre reális esély van és komoly erősítést jelentene?
2013-10-09 18:16
lehet hogy igazad van, de sagnatól aligha találsz jobbat a posztján, akit még ésszerű pénzösszegért le lehetne igazolni, úgyhogy sagnatól nekünk nincs jobb és nem is lesz egy jó ideig.
2013-10-09 18:55
akinek nem elég heti 60000 font az ne beszéljen klubhűségről meg méltánytalanságról, csak azért mert a psg meg a real meg a tudja faszom kicsoda 100-150ezret fizet hetente. Húzzon akkor a picsába!
2013-10-09 20:14
a hollandok már évek óta nem kaptak ki hazai pályán, ebben bízhatunk. Egyszer minden sorozat véget ér és nem biztos, hogy egy sztárválogatott fogja ezt megszakítani, lehet hogy éppen mi leszünk azok.
2013-10-11 17:28
szép volt özil!
2013-10-11 22:42
Wenger beszél itt hülyeségeket! Mi vagyunk a legesélyesebbek. Észtország megveri romániát, a törökök nem nyernek hollandia ellen, mi megverjük andorrát, majd sikerrel vesszük a pótselejtezőt és lám már kint is vagyunk és megnyerjük. XD
2013-10-13 16:12
az új csatáry lászló stadion egy igazi ördögkatlan lesz. xd
2013-10-13 17:28
A digi 2-őn mindenféle szir-szar autóverseny lesz, ez a digi minden szart megvesz. Hát a pofám leszakad, kihullik a hajam a hülyeségtől. Simán adhatná párhuzamba a mi meccsünket is. Mondjuk ha valami komoly grandslam tenisz van, vagy a veszprém, győr, ftc játszik a kézilabda bl-be akkor megérteném. Na de így! Felháborító!
2013-10-14 18:32
köszi scared24. De hogy én erről eddig miért nem tudtam? Ha csak tényleg egy meccset adhat a digi, akkor logikusabb, hogy a mu-soton meccs az. Ez van sajnos.
2013-10-14 20:29
azért logikus mert papíron a miénk sokkal simább mérkőzés, a címvédő 9. Mu és az 5. Soton egy semleges néző számára érdekesebb, izgalmasabb lehet. Én is szivesebben nézném az özil-cazorlat(amire már annyira vártam) de hát ez van. Hogy a franc vigye el a pofáját a digi gecinek annak!
2013-10-14 21:12
na, jön az évszázad mérkőzése. Himnusznál tessék vigyázba állni!
2013-10-15 19:43
na ilyen se volt még. Két válogatott fordulót lehoztunk sérültek nélkül. Csak az a baj, hogy még így is sok van. De azért remélem, hogy a dortmund ellen majd ütőképesek leszünk.
2013-10-18 18:08
Nagyszerű! Végre egy ellentmondást nem tűrő győzelem, szinte kifogástalan játékkal. Sok sima meccsünk volt már, de ilyet évek óta nem láttam. Igazi ütőképes csapatunk van, felvehetjük a versenyt a szűk elittel.
2013-10-19 19:27
szerintem a dortmund ellen arteta lesz a vkp ramsey meg wilshere majd besegít neki a védekezésbe. Megoldjuk ezt a Flamini problémát. De amúgy a norwich ellen minek álltunk fel 2 vkp-val?
2013-10-21 17:09
ha walcott visszatér gondok lehetnek. De remélem csak kellemes gondok.
2013-10-22 07:58
A digisportnak szar van az agya helyén. Egy újabb elmebetegség. Na mindegy nézzük a ds2-őn. Legalább a meccs előtt nem tömik hülyeségekkel a fejünket.
2013-10-22 20:27
nem tudunk mit kezdeni velük, igaz ők se velünk. Nem lenne itt semmi baj, a dortmundot lefocizva megverni nemigen lehet. Nem kéne ilyen ostoba hibákat elkövetni, el kell rúgni a picsába azt a labdát. Türelmesen játszva meg lehet ez a 3 pont.
2013-10-22 21:41
a kurva életbe! Egy már nyerhető meccset elbukni. A franc vinné el!
2013-10-22 22:34
egy eladott labda, egy helyezkedési hiba. Ennyi elég egy dortmundnak. Különben le a kalappal a srácok előtt. Csak azért kaptunk ki, mert dortmund.
2013-10-22 22:44
Ha ezt a szintet hozzuk hétről hétre akkor nagy baj nem lehet. Mert ha megnézzük ki volt az ellenfél, akkor azt kell mondjam igenis jól játszottunk. A dortmund kondícióba gyengébb mint mi, a hatvanadik perctől nem voltak annyira élesek, nem tudtak olyan jól közbelépni. Ezt kell majd dortmundba kőkeményen kihasználni mint a bayern a bl döntőbe, persze a ramsey féle hibákat mellőzni.
2013-10-23 15:54
ja, tegnap egy kicsit sok volt a cselezgetés, főleg a saját térfelünkön. Még a saját tizenhatosunkról is sokszor cselezve, vagy szép összjátékkal akarjuk kihozni a labdát szorított helyzetből, ahelyett hogy el rúgnák a picsába. Wenger már szólhatna nekik, mert ez az ostobaság már évek óta benne van a játékunkba
2013-10-23 17:54
Nem játszott itt gyengén senki, összeségében majdnem a maximumot hoztuk. A dortmundot nagyon nehéz megverni, nem lehet őket lefutbalozni a pályáról, ez nem a norwich meg stb., ez a dortmund kérem szépen. Képesek vagyunk őket megverni, ha hasonló teljesítményt nyújtunk, csak nem szabad ramsey féle hibákat elkövetni.
2013-10-24 17:22
Na még az hiányozna, hogy eladjuk wilshere-t a szarcelonának 3 forinért( ahogy egyébként szoktuk). Még pletykának is rossz.
2013-10-24 19:53
hát búfelejtőnek jó lesz. Habár most se búsúljunk, mert nem zuhantak össze a srácok, bőven volt tartás a csapatban ami bíztató. Hétvégén sima győzelmet várok. A crystal csaknem pont ellenünk kezd el majd sziporkázni.
2013-10-24 20:20
2018-ban VILÁG BAJNOKSÁG lesz nem eb
2013-10-25 16:21
Szerintem is vermaelen jobb mint mertesacker. Én amúgy kipróbálnám vkp-nak, minden képessége meg van hozzá, de viszont flamini is kirobbanthatatlan. Hát nem tudom mi lesz szegénnyel, az önmagában még kevés, hogy megkapjuk minden meccsen a gólt, ettől még nem lesz újra kezdő sajnos.
2013-10-25 19:20
mondjuk a crystal ellen beraknám vermát a kezdőbe, nem azon fog múlni a győzelmünk. Holnapi kezdőm: viviano, jenkinson, koscielny, vermaelen, monreal, flamini, gnabry, özil, ramsey, cazorla, bendtner. Én már most is tartalékolnák nem csak a chelsea ellen.
2013-10-25 19:32
Hát ezt a tavalyihoz hasonló gyalázatos teljesítményt felejtsük el gyorsan. A 19 ből 17 csapat ellen kikaptunk volna ilyen játékkal.
2013-10-26 16:26
Kell ide egy csatár oszt kész. Már középhátvéd sem kell, mert akkor vermalen megy, tehát ugyanott vagyunk. Ha ezzel a csapattal nem lépünk előrébb az utóbbi évekhez képest, akkor nincs megoldás, illetve van, de nem szeretném hogy chelsea vagy man city módjára lépnénk előre. 2006-ban elindítottunk egy lavinát(ami az átigazolási politikánkat illeti) amit özillel sikerült lelassítani, de lehet hogy még 2-3 ilyen kaliberű igazolás kell, hogy visszaállítsuk mondjuk a 2004-es állapotokat.
2013-10-27 12:38
na most flamini megsérült vagy nem? Frimpongot kölcsönadtuk? Vkp nélkül chelsea ellen biztos kiesünk. Még vermaelen beszállhatna vkp-nak, na de akkor ki lesz a kh, mert kosi vagy merte pihenni fog.
2013-10-27 18:10
hát a chelsea ellen nem lesz ütőképes vkp. Ha flamini tényleg 2 hét akkor a pool meg a dortmund ellen nem játszik. Arteta a pool ellen már ott lesz. A dortmund ellen se flamini hiányán múlott, szóval nem látok problémát.
2013-10-27 19:17
Még egy csatár kell semmi több. Ez a csapat elég kell hogy legyen az előrelépéshez az utóbbi évekhez képest. Ha meg igazán nagyot szeretnénk alkotni, ahhoz 2-3 özil szintű igazolás kell. Az hogy feltöltjük a cserepadot minőségi de mégis középszerű játékosokkal, ahelyett hogy a fiatal tehetségeink kapjanak ott helyet annak semmi értelme.
2013-10-28 17:45
Még egy csatár kell semmi több. Ez a csapat elég kell hogy legyen az előrelépéshez az utóbbi évekhez képest. Ha meg igazán nagyot szeretnénk alkotni, ahhoz 2-3 özil szintű igazolás kell. Az hogy feltöltjük a cserepadot minőségi de mégis középszerű játékosokkal, ahelyett hogy a fiatal tehetségeink kapnának ott helyet annak semmi értelme.
2013-10-28 17:56
Hát ja. Giroud (Walcott, podolski, sanogo felépül meg ott van bendtner). Wenger fejével gondolkodva nem jön itt télen senki, sőt szerintem még soknak is találja, úgy hogy eladja giroud-ot a monaconak 3 forintért XD.
2013-10-28 20:10
Elég jól állunk fel, habár én ramsey-t pihentetném, de ezt leszámítva meg vagyok elégedve a kezdővel. A chelsea minden áron nyerni akar, mourinho túl nagy nyomás alatt dolgozik rá fognak baszni. Kivégezzük őket.
2013-10-29 13:55
szakértő= szakértetlen szakember=Wenger
2013-10-29 15:59
Pont azért jutunk tovább mert szarnak bele. Amúgy tartalékosan állunk fel ha jól tudom, de wenger nem viszi túlzásba. Gnabry kezd egyedül mint ifista.
2013-10-29 18:26
ligakupa ide vagy oda, ha megint így kapunk ki szétverek valamit.
2013-10-29 21:38
Hallottátok tegnap a kommentátort a meccs végén? "Taktikus és okos játékkál győzött a chelsea a nálánál jóval gyengébben futbalozó arsenal ellen." Na most ha reális, semleges szemmel nézem ez akkor is egy hatalmas hazugság. Vérlázító!
2013-10-30 10:48
Nem hiszem hogy az orvosi stábbal lenne a baj Kondícióban mi vagyunk a legjobbak a világon, mi fáradunk el a legkevésbé csak ennek ez a sok sérülés az ára, túlságosan meg van terhelve a szervezet. Kicsit kevesebb erőnléti edzés, kicsit több mentális edzés. Fejben azért túl sokszor elfáradunk.
2013-10-30 15:33
Richards-ot kéne leigazolni a man cityből. Belátom kell még egy védő, igazatok van jenki fos, még egy szaros wc papír kupán se játszatnám egyértelműen rajta ment el a meccs, sagna meg nem biztos hosszabbít és lehet hogy vermalen sem, ezért tökéletes megoldás richards, szerintem el lehetne hozni, nem kérnének érte túl sokat.
2013-10-30 20:59
Nem teljesen értek egyet a cikkel. Jelentős különbséget tesz a két csapat közé. Kiegyenlített mérkőzés volt, ugyanolyan megérdemelten nyerhettünk volna mi is.
2013-10-31 10:35
Végre! Behúztúk! Kulcsfontosságú győzelem. A végén ugyan 6 védővel beszorultunk, de 4 védővel 2-0 ig jók voltunk az a lényeg. PL nálam eddig 100%.
2013-11-02 20:33
Ja. Özil nem szélső, de szeret sokat lenni a jobb oldalon, már a realnal is így játszott, ez nem wenger utasítása.
2013-11-03 06:24
Ha Gibbs is megsérült az már sok. Dortmundba kevesen leszünk. Szerintem minimum felállás a győzelemhez: Szcesny, Sagna, Merte, Kosi, Gibbs, Arteta, Ramsey, Rosicky, Özil, Cazorla, Giroud. De jó volna ott is győzni mert ha győznénk akkor már rossz szezont nem produkálunk szerintem.
2013-11-03 11:21
Én azért az utolsó 20 percért seggberúgnám a csapatot főleg szczesny-t.:)
2013-11-03 13:37
persze nem a remek védésekért.
2013-11-03 13:39
Egy ilyen szczesny húzás a dortmund ellen oszt már ki is kaptunk. Wenger szólhatana már a játékosoknak, hogy ne dédelgessék azt a kibaszott labdát saját tizenhatosunk környékén, hanem rúgják el a jó büdös picsába. Szczesny fiam erről kéne nyilatkozni. A dortmund meg a chelsea ellen az ilyen és efféle idióta hibák miatt kaptunk ki.
2013-11-03 17:23
Hát így hogy nem lett belőle gól eddig tényleg nagyszerű hibátlan szezonja van szczesny-nek. De ne csináljunk már ostoba hibákat mint jenkinson a chelsea vagy ramsey a dortmund ellen. Szorult helyzetbe a legegyszerűbb, leggyorsabb megoldást válasszuk.
2013-11-03 18:53
CSINOS!
2013-11-03 20:31
Inkább szerdán nyerjünk és hétvégén jó a döntetlen, már ha az egy győzelem egy döntetlen elvét nézem. De nyerjük meg mindkettőt. Hatalmas dolog lenne. Sírva fakadnék.
2013-11-04 17:06
Érdekes, én meg azt álmodtam, hogy a dortmundot vertük 7-3 ra..:D Nem viccelek.
2013-11-04 18:01
Én csak azt nem értem, hogy van két ilyen klasszis+a PL-be van egy jó pár walesi játékos, közben a válogatottjuk meg közelébe nincs az európa és világbajnokságoknak.
2013-11-05 15:42
Ha hozzuk az első meccsen mutatott formát, akkor szerintem behúzzuk. Az utolsó 30 percet még jobban meg kell nyomni mint az első meccsen, mert ott lesz megint esélyünk megnyerni a meccset, remélem wenger jól feltérképezte a dortmundot.
2013-11-06 17:08
Özil ugyan a pályán, de pihentette magát a hétvégén. :D Remélem ma nagy formában lesz.
2013-11-06 18:55
A támadójátékunk eddig egyenlő a nullával. Sokkal többre nem is számítottam, de azért egy lövést azért megereszthettünk volna, mert kezd de ja vu érzésem lenni (majd a dortmund lő egy öngólt). XD. Na de mindegy, türelem ki kell húzni a második félidő elejét, utána szétszedjük őket.
2013-11-06 21:37
Gratula a csapatnak! és a tippmixelőknek. :D Annyira elégedett vagyok, hogy tőlem a hétvégén még lazíthatnak is a fiúk. Örömfocit várok.
2013-11-07 08:31
Hát még sok van hátra, de egy győzelemmel kiiktatnánk őket a bajnoki címért folyó küzdelemből.
2013-11-07 08:54
Pont annak a kevés csapatnak az egyikével játszottunk aki ellen pont leszarom hogy szerencsével nyertünk, de ha a bl-be nagyot akarunk alkotni, akkor ennél azért többre lesz szükség.
2013-11-07 18:33
Böde Dánielt kéne leigazolni a fradiból, vagy Tököli Attilát kölcsönvenni a pakstól. Mindkettő játszhat a BL-be. Szerintem Böde bomba üzlet lenne, biztos megérné az árát.
2013-11-08 17:36
Nyugodtan pihenhetnek. A dortmundi meccs sokat kivett a csapatból. Hétvégén menjenek ki, játszanak egy jó meccset, tudják ők hogy mit kell csinálni, nem kell különösebben rákoncentrálni, nem lehet bírni hogy egymás után főleg egy ilyen meccs után, ekkora nyomás alatt játszunk. Néha csak ki kell menni és élvezni a játékot.
2013-11-08 19:48
Az a baj hogy ez a "pár hét múlva visszatérnek a többiek" mondatot hallhatjuk egész évben. Ekkora létszámmal kell megoldanunk, mindig lesz meghatározó sérültünk 1 vagy 2 minimum. Vagy télen hozni kell két jó játékost, akkor minden fronton versenybe lehetünk a végéig.
2013-11-09 12:14
11zolee11 ebben igazad van. Most legalább már van 17-18 minőségi játékosunk abból több mint 11 egészséges, ez bíztató, tehát a sérültek ellenére is várunk legalább egy kis előrelépést a csapattól az utóbbi néhány évhez képest.
2013-11-09 13:20
Flamini játékával semmi gond, soha nem is volt, Arteta is remekül végzi feladatát, tehetségnek meg ott van az a Frimpong gyerek. Szóval nem kell ide vkp. Csatárra meg egy sokoldalú védőre van szükségünk. Pato? Hát nem tudom. Annak idején Van Persie-t se néztem semmibe, de Wenger képes csodákra. Védőnek Richardsot hoznám mindenféleképpen.
2013-11-09 15:48
Rendhagyó módon most télen kéne igazolni 2-3 jó játékost, következő szezonra összeérnének a már most nagyon jó kerettel.
2013-11-09 16:48
Tököli Attila kell nekünk a paksból. :-D
2013-11-09 17:44
Szegény Diaby-t én már el is felejtettem. Olyan akár Owen Hargreaves a mu-ban anno. Holnap a spurs is bukhatna amúgy, és ha nyernénk akkor csak a pool lenne két fordulónyi távolságon belül.
2013-11-09 19:10
Érzem, ez nagy meccs lesz. Tiszta gyomorideg vagyok.
2013-11-10 08:59
Egyébként ez volna a legerősebb felálásunk ami azt illeti
2013-11-10 16:31
Szarjuk már le az egzisztenciánkat! Tegyünk fel mindent egy lapra a második félidőben. Nagy játékot akarok már látni, elegem van ebből a pötyögésből. Általában jól működik, de most már ideje volna rákapcsolni.
2013-11-10 18:08
Ezt így elbaszni! Egy kevésbé szar, egyáltalán nem jó játékkal simán nyerhettünk volna. Sebaj, jókor jön a szünet. Két hét múlva lemossuk a southampton-t, már épp ideje volna nekik lerohadni az élmenyőzből, sima lesz.
2013-11-10 19:30
Rooney-t meg is baszták volna a mu szurkolók ha másképp nyilatkozik, de az is lehet hogy ez a meggyőződe, akkor viszont vannak a fejbe problémák.
2013-11-10 19:43
Mindkét csapatnak nulla pontot adnék, tehát egy döntetlent még így is megérdemeltünk volna, ami 1 pont. Wengernek a hülyesége volt a probléma, Gnabry-t mikor akarja kezdetni, mikor walcott visszatér? mintha annyira kirobbanthatatlanul jól játszana a ramsey cazorla özil hármas, arról nem is szólva, hogy rájuk férne a pihenés. Szegény gnabrynak itt lett volna a lehetőség, azzal együtt a csapatnak is a győzelemre.
2013-11-10 19:58
Lewandowski lehetne az a bizonyos fenegyerek akit sokan hiányoltok a csapatból, de én még mindig Tököli Attilára esküszöm. :-D
2013-11-11 13:09
Összeségében meg vagyok elégedve az eddigi teljesítménnyel. Nem volt összezuhanásunk, kiegyensúlyozottak vagyunk, nem játszunk alárendelt szerepet kivéve dortmundban, de ott meg nyertünk parádés védekezéssel a meccs végére megölve őket. Játszottunk két olyan tanári meccset a napoli meg a norwich ellen amit már évek óta nem láttam. Szóval le a kalappal a csapat előtt. Hajrá ARSENAL!
2013-11-11 16:12
Most ez ellen a gyenge mu ellen - mondja már meg valaki - Wenger mi a lófaszt kockáztatott volna azzal ha Gnabry-t a kezdőbe teszi? Egy hulla fáradt halovány Özilnek muszáj kezdeni, vagy muszáj nekünk minden szar csapat ellen két vkp-val felállni? Már amikor mindkettő bevethető, pl. a palace ellen is. Nem értem Wenger-t.
2013-11-11 20:14
A Dortmund nem azért olyan jó mert ki tudja mekkora játékosok alkotják. Ott egy remek de mégis középszerű játékosokból egy fantasztikus edző csinált egy félelmetes csapatot. Ezek a játékosok máshol nem tudnák ugyanazt a teljesítményt hozni. Egy Hummels-t vagy egy Lewandowski-t érdemes volna leigazolni, de a többi az nem jelentene érdemi erősítést.
2013-11-12 16:11
Na jó, túloztam. :D Még reus-t meg gündogan-t. Reus még jó is lenne ha tényleg érdeklődnek podolski iránt. Gündogan viszont fölösleges hiszen itt van flamesz, arteta, de még ide sorolnám diaby-t és frimpong-t is.
2013-11-12 16:40
Don ricco nem láttam őket játszani, de akkor sem kell ide még egy vkp.
2013-11-12 17:21
Suarez-t szerintem felejtsük el, Benzema-t is kihúzhatjuk, a real nem fogja eladni az egyetlen ékjét. Lewandowski-nak nagyon örülnék, ha netán a dortmund kiesne a bl-ből akkor látok esélyt a leigazolására. Dzeko-val az a probléma, hogy nálunk sem játszana többet és ráadásul kevesebb fizetéssel kell beérnie, mondjuk az mellettünk szól, hogy kisebb a konkurencia, mert akkor bendtner mehet isten hírével. Ha más nem, akkor nagyon remélem hogy a jó öreg Thierry jön megint kölcsönbe.
2013-11-16 19:08
Vegyünk egy klasszist. Növekednének a variációs lehetőségeink. Ha idehozunk egy 15 milliós csatárt, ennyi erővel játszhatna Bendtner is, meg ott van Sanogo, meg ugye Walcott, Podolski. Ráfér a csapatra még egy minőségi játékos, már ha megnézzük a topcsapatok játékosállományát.
2013-11-17 11:49
Nem kéne átálni 4-4-2-re, de ha a helyzet úgy hozza akkor jól jöhet, hogy két klasszis csatár ostromolja az ellenfél kapuját. Sőt esetenkét kezdő felállás is lehet. Mondom még egy klasszis csatár meg egy sokoldalú védő oszt olyan csapatunk lesz, hogy beszarás. Wengernek meg a vezetőségnek nem kéne nyárig várni a nagy igazolásokkal. 1. Általában sok a sérült és lehet, hogy kipukkad a vége előtt a csapat. 2. Következő szezonra lenne egy bivalyerős összeszokott csapatunk.
2013-11-17 15:59
Hát ezek gyalázatos szereplések, meg ezek a lebetegedések fasza mondhatom. Koscielny főleg gyalázat. Rühellem ezeket a kurva válogatott geci meccseket.
2013-11-17 18:54
Nincs egy olyan válogatott forduló amit elfogadható módon és sérülés nélkül letudnánk hozni. A tököm tele van az egésszel.
2013-11-17 18:58
Mondjuk Koscielny-től már nem egyszer láttunk hasonlót, két öngól egy meccsen stb.. Ha van rossz meccse az nem csak egyszerűen rossz, hanem egy katasztrófa. Ezeket leszámítva kifogástalan, tanári módon végzi a dolgát. Nagy forma a srác. :D
2013-11-17 20:00
Így ne várjunk sokat a csapattól. Inkább dőljünk hátra és élvezzük ezt a kabarét. VICC BASZDMEG! A southamptont még így is meg kell verni. Meg elég jó most a sorsolásunk, reménykedjünk.
2013-11-18 11:14
Az a helyzet hogy ezek a profi labdarúgók annyira meg vannak terhelve, annyira ki vannak hegyezve a mérkőzésekre, hogy ha nem várt hatás éri őket a szervezetük nem bírja megfelelően lereagálni, mert az az intenzív és koncentrált, csak a mérkőzésekre való felkészülésnek van kitéve. Ehhez még hozzátartozik az is, hogy pl. az izületeik sem bírják és hónapokra lesérülnek. Ez a profi futbal átka. Én ugye meg ha rosszul lépek vagy rosszul érek földet max. 2 nap és újra rúghatom a bőrt.
2013-11-18 18:43
Az a helyzet hogy ezek a profi labdarúgók annyira meg vannak terhelve, annyira ki vannak hegyezve a mérkőzésekre, hogy ha nem várt hatás éri őket a szervezetük nem bírja megfelelően lereagálni, mert az az intenzív és koncentrált, csak a mérkőzésekre való felkészülésnek van kitéve. Ehhez még hozzátartozik az is, hogy pl. az izületeik sem bírják és hónapokra lesérülnek. Ez a profi futbal átka. Én ugye meg ha rosszul lépek vagy rosszul érek földet max. 2 nap és újra rúghatom a bőrt.
2013-11-18 18:44
Ha Platini intézkedik akkor biztos.
2013-11-19 18:10
napi tutik: 176 h, 177 h
2013-11-20 10:59
Az érthető, hogy általában nálunk a legtöbb a sérült, de azt megérteni, hogy Theo-ra anno azt mondták 2-3 hét oszt majdnem 2 hónap lett belőle, de ez már nem az első eset, rengeteg ilyen volt az utóbbi években. Míg más csapatok sérültjei "igyekeznek" minél hamarabb visszatérni, nálunk annak kell örülni ha nem hagynak ki hónapokat. Röhej.
2013-11-21 19:40
Mindegy hogy állunk fel ma, nyerünk. Nincs olyan, hogy a soton ne kapjon ki. Mixen ajándék az az 1,55-ös szorzó, ha lenne szazezrem ráraknám. :D
2013-11-23 11:05
Mindegy hogy állunk fel ma, nyerünk. Nincs olyan, hogy a soton ne kapjon ki. Mixen ajándék az az 1,55-ös szorzó, ha lenne szazezrem ráraknám. :D
2013-11-23 11:08
Voltak szép megoldásaink, nem játszottunk alárendelt szerepben, de valljuk be összességében ez egy nagy nulla foci volt. Kezd megint sok lenni a nyögvenyelős meccsekből, a kicsit sem egyértelmű, ellentmondásos győzelmekből. Mintha megint kezdenénk beszürkülni. Az első gól amúgy nem szerencse volt inkább balszerencse, előtte rúghattunk volna két szép gólt, ehellyett egy viccgólt szereztünk, a tizenegyes meg szintén röhej. Na mindegy, remélem összekapjuk magunkat.
2013-11-23 18:33
Jimcer lehet hogy igazad van és csak az elmúlt 8 év csalódottsága valamint az azt megelőző nagyszerű 8 év mondatja velem hogy ez kevés. Körülbelül a kettő között vagyunk. Habár hozzá kell tennem, hogy 2005 és 2010 között jobban játszottunk mint most, de most jobban játszunk mint az utóbbi 2-3 szezonban ez mindenképpen bíztató. Nem tudom, talán nem vagyok eléggé elvakult vagy egy kicsit maximalista vagyok. Most már mindegy csak nyerjünk már valamit!
2013-11-23 19:56
A spurs-t jól elverték. :D De a city is törölje ki a seggét ezzel a győzelemmel. XD Egy összevásárolt kirakatcsapat soha nem fognak kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani. Nem egy világverő csapat nem is lesz az. Ahhoz képest hogy mennyi pénzt beleölnek 2008 óta - ha arányaiban nézem - egyenlőek a nullával. A spurs meg csak erőlködik állandóan, sokszor szorongatnak minket a tabellán(pl. tavaly is) de akkor is csak egy erős középcsapat.
2013-11-24 18:29
Most még teljesen fölösleges annyira figyelni hogy a rivális csapatok mit játszanak. Olyan könnyű sorsolásunk van most, ha itt elbaszunk pontokat, akkor nagy szarban leszünk vezessünk akárhány ponttal. 2007/2008as-ban 11 pontos előnyt szartunk el ha jól emlékszem. Messze van még a vége.
2013-11-24 20:18
Persze hát én is büszke vagyok meg örülök ha szépen játszunk és nagy eredményeket érünk el, még ha nem is nyerünk trófeát, de engem nem hoz egy kicsit se lázba, hogy mit játszik a rivális, kivéve ha pont azzal a meccsel, annak eredményéből kifolyólag matematikailag is megnyerhetjük a bajnokságot.
2013-11-24 20:32
Attól félek hogy a márszej vagy nekünk vagy a dortmundnak be fog keverni. Annyira nem gyengék hogy 0 ponttal végezennek még ha bivalyerős a csoport akkor sem. De ne legyen igazam.
2013-11-26 20:04
Jó látni hogy ilyen szervezettek, stabilak vagyunk hátul, de az egész csapatra elmondható ugyanez és kiegyensúlyozottak vagyunk. Ezek sokkal fontosabbak mint a fergeteges elsöprő játék, mert arra rá lehet mondani azt hogy csak pillanatnyi fellángolás. De ez a szervezett kiegyensúlyott játék mutatja a fejlődésünket az utóbbi évekhez képest.
2013-11-27 19:11
Nem tudom miféle elmebetegség ez a mez vagdosás, de nincs jelentősége. El kell verni a kezét mint a hülyegyereknek. :D Nem tartja ő magát többnek mint ami, legfeljebb csak nagyobb hülyének.
2013-11-28 17:13
Nyerünk holnap vagy nyerünk holnap? :D
2013-11-29 18:09
Digisport1 15:45(16:00) Cardiff city - Arsenal, utána MKB MVM Veszprém - Szentpétervár.
2013-11-29 19:55
A most következő két bajnokin remélem hogy Wenger jól megvariálja a csapatot, most talán van idő néhány játékosnak pihenni és néhánynak formába lendülni. Mai kezdőm: Szczesny, Sagna, Mertesacker, Vermaelen, Monreal, Arteta, Ramsey, Wilshere, Rosicky Cazorla, Giroud.
2013-11-30 13:46
A márszej elleni meccs után Wenger: "rotálni fogom a csapatot." Hát ez kurva nagy rotáció! A sérülteket, rehabosokat, náthásakat stb. leszámítva mindig kiküldi a legerősebb csapatot. Ennyire rugalmatlan embert. Még jó hogy kiestünk a ligakupából, kipukkasztja a fél csapatot. Nincsen sok minőségi cserénk oké aláírom, de ez már túlzás.
2013-11-30 15:43
Le a kalappal a csapat előtt! Egy erős cardiff-ot sikerült ma legyőzni. Szczesny, Arteta, Ramsey félelmetesek voltak, a védősor betonbiztos, Özil-re rosszat mondani nem merek(menetrendszerű gólpassz), hát ez a Flamini egy hatalmas figura, Walcott-ot is volt értelme pályára küldeni, szóval nagyon meg vagyok elégedve.
2013-11-30 18:06
De úgy hogy nem is a cardiff csinált belőle nagy játékost. Tényleg tiszteletre méltó.
2013-11-30 18:17
Az FA miér nem szórja szét a meccseket? Mondjuk kedd, szerda, csütörtök meg 19:00, 21:00. Nem a digit kell szidni. Bebasszák az angolok az összes meccset egy időpontba, persze a kurva nagy crystal-whu meccset lejátszották külön mert azt tényleg az egész világ lélegzetvisszafolytva várta. Már hányingerem van a hülyeségtől.
2013-12-04 17:30
Bendtner(Jenkinson) hát beszartam! :D
2013-12-04 21:01
Szerencsés ütemben fogjuk ki az ellenfeleket. Ezt hétvégén is ki kell használni, az everton már nem parádézhat. Kulcsfontosságú meccs lesz.
2013-12-05 07:48
Most nézem lesz egy 9 napos pihenőnk a man. city elleni mérkőzést követően. Jó volna a city-t 6+ pontra leszakítani majd kipihenten a chelsea-t is és aztán úgy fordulni az új évre.
2013-12-05 17:26
Most már a számok is igazolják védelmünk nagyságát. Szerintem még az evertont is lenulázzuk, csak Lukaku-t ki kell kapcsolni a játékból. Nem becsülöm le az evertont, de valljuk be jelenleg lukaku nélkül - a mi mostani formánkat figyelembe véve - nem okozhatnak problémát. Őt kell levenni a pályáról.
2013-12-05 18:07
Ha az everton-t verjük és a city meg a chelsea ellen szerzünk 1 pontot - lehetőleg a chelsea ellen - akkor már nem leszünk szarban.
2013-12-06 16:55
A man. united-t innentől kezdve leszarhatjuk. Mondjuk én idáig is leszartam. Érdekel, de nem hoz lázba hogy a rivális csapatok hogy és mint.... Ha ellenük játszunk verjük őket szarrá, egyébként nem gyalázkodom.
2013-12-07 17:28
Valami baj van az oldallal? Nem mindig akarja nekem betölteni, valami hibát ír ki, távoli kiszolgáló nem található valami ilyesmit.
2013-12-07 19:15
Tegnap az első 35 perc felejtős volt, de utána küzdöttünk hajtottunk csúsztunk másztunk le a kalappal a csapat előtt, nagyon erős most ez az everton. Egy hiba van, a meccseink többségén kevés helyzetet alakítunk ki, már nagyon hiányoznak a szélsők.
2013-12-09 08:07
mrkpcsvl: egyetértek, a bayern verhetetlen. De azért a négy közé jó volna bemenni, annak is örülnék, nagy büszkeséggel töltene el.
2013-12-09 12:21
nttt: Azért tegyük hozzá hogy az évszázad mázlija lett volna ha azzal a gyenge játékkal kiüssük a bayern-t, mind a két meccsen szinte végig egykapuztak ellenünk.
2013-12-09 13:37
Miért utáltatja meg velem Szalait a digisport? Mondjuk a milan-ajax meccs helyett is adhatna minket.
2013-12-10 07:46
Amúgy azért is nem adja a mi meccsünket, mert a schalke-basel és a milan-ajax ki-ki meccsek aki nyer az tovább megy, a napoli-t meg egyéb tényezők is befolyásolhatják.
2013-12-10 15:50
Nem azért mert nem nekünk drukkolnak, hanem azért mert szar van az agyuk helyén. Mondjuk szerdán a bl-be valamennyerire meg tudom érteni hogy más meccseket ad. A bl közvetítésekkel is de inkább a bajnoki közvetítésekkel van gond. Nem is a digivel hanem az FA-val. Amikor szombat 16:00 órára berak három nagycsapatot miközben hétvégén 6 időpontban rendeznek mérkőzést, meg a hétközi forduló meccseit besűrítik egy időpontba. És ezekre a digi ráfejel még egy lapáttal emiatt elég sok meccsről lemaradunk. De az FA meg a Digisport biztos jobban ért hozzá és én vagyok a hülye.
2013-12-10 19:42
Hát olyan tényleg nincs. :D Zomborit leigazolhatná a digi a sport tv-től. Ő Arsenal szurkoló.... De azért nem is utálnak bennünket. Sőt Bánki, Monoki, Szántó kedvel minket. Mondanak elég sok nekünk nem tetsző dolgot és nyilvánvaló hogy mi elkötelezett Arsenal szurkolók nem értünk egyet a szimplán minket kedvelőkkel :D
2013-12-10 20:13
Egy kicsit nehéz helyzetben vagyunk. Hétvégén az everton volt az eddigi legerősebb ellenfél, mindenki ezt nyilatkozta, de ez az adott meccstől is függ, remélem nem bízzuk el magunkat és egyáltalán nem alapozzunk a hétvégi meccsre, mert biztos vagyok benne hogy jobb teljesítményt kell nyújtani a most következő három mérkőzésen.
2013-12-11 15:13
Nem láttam tegnap a meccset, de ahogy olvasom nem valami bíztató. Mi a lófaszt művelünk?! Beleférne egy hullámvölgy csak pont nem most. Ha elbukjuk a következő két meccset, bebukjuk a bl sorsolást, akkor kidobhatjuk a kukába ezt a szezont.
2013-12-12 06:47
Richards, Lewandowski
2013-12-12 18:00
fifa11: +Gnabry-n kívül ki a negyedik szélsőnk? :) Esetleg Cazorla, Monreal vagy kire gondoltál? Egyébként tényleg nem kell szélső. De Wenger úgy se fog igazolni senkit, mert azt fogja mondani, hogy télen nem igazol mert..... Na ez a legnagyobb baromság, ugyanolyan átigazolási időszak a téli mint a nyári. Ha egy csapatnál nincs meg a megfelelő számú minőségi létszám(nálunk már két-három sérült esetén elmondható) az tavasszal kipukkad.
2013-12-12 20:31
A bayern-t meg a real-t kell elkerülni. A barcelon be van fáradva, az atletico nem annyira erős mint ahogy azt gondoljuk, még a psg sem jelenthet akadályt.
2013-12-13 13:25
Toloszek: Nagyrészt egyetérték. Elbasztuk az utolsó két meccset és ez óriási hiba volt. Mert megyünk manchesterbe, jön a chelsea, utána jön a sűrű program aztán FA kupa meccsek is, Wenger nem igazol senkit mert nem fog az biztos, aztán a Bl-be egy nehéz ellenfél stb.. Stabil, talán a legerősebb védelmünk nekünk van a világon, de a támadójáték nem az igazi és elkezdett haldokolni, eddig két-három meccset leszámítva kevés gólhelyzetet alakítunk ki, a 90 perc nagy részében szinte tehetetlenek vagyunk. Mintha túlfegyelmezettek lennénk, kevés vállalkozó szellem, szinte egy csel sincs, rengeteg hátrapassz, kevés lendület. De tudom hogy ettől többre vagyunk képesek, remélem felpörgünk ha visszatérnek a szélsőink.
2013-12-13 18:37
Nem sok esély van rá de remélem lesöpörjük a city-t a pályáról nem csak egy nyögvenyelős meccs lesz, mert abból már volt egy pár. Meg kell mutatnunk, hogy nem csak nyerni tudunk egy nagycsapat ellen, hanem be is tudjuk őket darálni. Néha kellenek a minden tekintetben nagy teljesítmények ahhoz, hogy bajnokok tudjuk lenni.
2013-12-13 20:14
Ennyire még nem féltem meccstől.
2013-12-14 08:58
A kurva életbe!
2013-12-14 13:59
nevetséges!
2013-12-14 14:06
Csak fetrengünk össze-vissza. Nem hiszem el!
2013-12-14 14:14
Ez az!
2013-12-14 14:18
mit integet ez a majom?!
2013-12-14 14:22
Sajnos gyengék vagyunk. Szerencsével talán szerezhetünk egy pontot. Jobb csapat a city el kell ismerni. A kurva életbe abba!
2013-12-14 14:25
Na ne! Koscielny megsérült.
2013-12-14 14:26
Hát mindjárt szétverek valamit!
2013-12-14 14:29
Na! Játszunk egy jó meccset.
2013-12-14 15:08
Annyi mindent tudnák most írni, hogy ide se férne, de egy valamit megosztok. A man. city évek óta tucatjával igazolja 20-30-40 milló fontért a jobbnál jobb játékosokat, elköltöttek úgy lehet 1milliárd fontot. Összeszerencsétlenkedtek egy bajnoki címet, oszt erre büszkék a klub háza táján, hát töröljék ki vele a seggüket. Úgy hogy azt mondom ne szidjuk a csapatunkat, egy ilyen csapat ellen ne vonjunk le messze menő következtetéseket, mert ha a city-nek kijön a lépés sajnos ez benne van a pakliban.
2013-12-14 15:54
Ha nem kapunk ki nápolyban, komolyan mondom nem is lennék csalódott.
2013-12-14 16:47
A pl-be előfordulhat, hogy 6 gólt kapunk, önmagában nincs is vele probléma, csak az a fájó hogy mi kevésbé tudunk 4-5-6 gólt rúgni egy nagycsapatnak, viszont annál többször kaptunk tőlük ennyit, legalábbis az utóbbi években.
2013-12-14 18:49
Pingvin2623: Én ennek ellenére továbbra is azt mondom nekünk van a legjobb védelmünk. Egy ilyen csapat ellen, nem sokat ér a jó védelem, már az elejétől kezdve 100% támadófocit kellett volna játszani, felvenni a kesztyűt ha ők hatot rúgnak akkor mi hetet. Óvatos kezdéssel kaptunk hatot, ami nem jelenti azt, hogy bátran játszva kilencet vagy tizenkettőt kapunk. Ezzel a mindig óvatos biztonsági játékkal rábasztunk, egy city-t nem lehet lepötyögtetni a pályáról. Persze amikor ki vagyunk kapva akkor mindig bizonyítjuk, hogy képesek vagyunk sok gólhelyzetet kialakítani.
2013-12-14 19:08
Nem a játékosok formájával volt a gond, hanem mindig ugyanebben az óvatos szellemben lépünk pályára. Ha ész nélkül támadunk, akkor sem kapunk ennél több gólt. Ezt kéne Wenger fejébe verni, hogy egy ilyen és ilyen formába lévő bayern verő, hazai pályán félelmetes csapat ellen a legjobb védekezés a támadás. Meg voltak a helyzeteink lőttünk három gólt, de ők szereztek vezetést, mindig egy lépéssel előttünk jártak a gyenge kezdés miatt.
2013-12-14 19:56
Tetszett Wilshere bemutatása. Laza volt nem volt benne semmi indulat. Mintha csak azt mondta volna le vagytok szarva, akkor is csak egy nagy nullák vagytok.
2013-12-14 20:11
Azért ez a Wenger tud valamit. Amíg a többi nagycsapat ha fiatal játékost hoz a klubhoz azok mind szupertehetségek és már nevük van. Wenger meg sokszor olyan fiatalakból csinál klasszist, akikért egy árva fityinget nem adtunk volna. Ramsey, Wilshere, Fabregas, Song, Gibbs, Szczesny, Clichy, Kolo Touré, Flamini
2013-12-14 20:41
Ez nem 8 nap pihenés, hanem 8 nap türelmetlenkedés. Nem lesz ez így jó.
2013-12-15 10:32
bassethound: Mondok egy érdekességet. Az egyik haverom 12 éve fanatikus mu szurkoló és ki nem állhat minket, Az egész digis társaságra azt mondja hogy szidja a mu-t és mindegyik Arsenal szurkoló.... Hogy is van ez?! Szerintem semmi jogunk nincs megkérdőjelezni itt az fc-arsenal.hu-n bárkinek is az elhivatottságát. Gondolkodjunk reálisan, és fogadjuk el a szélsőséges nézőpontokat. Én engem itt még nem sértett meg senki, sem személyesen sem ágyús mivoltomban. Nem tudom mi itt ez a cirkusz. Meg a digisek így úgy amúgy....
2013-12-15 17:28
Lehetne itt vitatkozni napestig erről, meg különböző taktikai problémákról mert vannak. De most igazán remek csapatunk van, és csak egy igazi probléma van. Annak idején rövid idő alatt elvesztettük nagyjainkat,(Campbell, Vieira, Pires, Henry stb., később Silva, Touré, Gallas) Nem játékügyességben, labdaügyességben vagy taktikailag gyengültünk meg akkor. Ezek mind csupaszív, hatalmas mentális erővel, mentális képességekkel, hatalmas tekintéllyel rendelkező játékosok voltak. Ez hiányzik azóta is. De most fordulatot vett a játékos igazolási illetve eladási politikánk és ez megoldhatja a problémát.
2013-12-15 19:41
Hát azért kaphattunk volna gyengébbet is, sőt ettől csak gyengébbet lehetett volna. :D
2013-12-16 16:41
Én az atletico-nak örültem volna.
2013-12-16 18:25
Megvertük a spanyolokat! Szép volt lányok!
2013-12-16 18:58
Ezt csak és kizárólag Nápolyba basztuk el. Amúgy galata-chelsea vicc, olimpiakosz-mu röhej. A bl sorsolás nem a mi erősségünk.
2013-12-16 19:32
Van Persie baromság, Suarez most őszintén? Nem tudom miben reménykedünk. Lewandowski max. nyáron. A többi szóban forgó nincs olyan jó mint Giroud és érdemi erősítést nem jelentene. De valakit akkor is hozni kell mert kevesen vagyunk. Egyébként Wenger fejével gondolkodva: Bendtner megfelelő, Sanogo tavaszra felépül+Walcott+Podolski visszatér+ugye Ramsey+remek középpálya=nem fog jönni senki. Ugyanígy a védelemben Wenger fejjel gondolkodva..... pedig oda is kéne vakakit igazolni.
2013-12-16 20:38
Amúgy visszafogadnám, de Wenger nem csinál magából bohócot, rajtunk szórakozna az egész világ.
2013-12-16 20:57
Vajon mennyi az a pénz ami rendelkezésünkre áll igazolásokra, mindenféle pénzügyi kockázat nélkül?
2013-12-17 20:19
Én erről a Costa gyerek létezéséről csak idén hallottam elősször. Hogyhogy ilyen hirtelen jó lett? Vagy már lehetett azért tudni korábban is, hogy nagy tehetség ez a srác?
2013-12-18 16:40
Köszi Jimcer. Csak azért voltam rá kíváncsi, hogy ne tiszavirág életű csatárt hozzunk ide. De akkor tényleg egy remek játékosról van szó és remélem tudja, hogy nálunk nagyobb karriert futhat be. Az atletico nem biztosíték a stabil folyamatos jó teljesítményre, lehet hogy évek múlva sehol nem lesznek. Az egyetlen, reális eséllyel leigazolható érdemi erősítés. Nagyon remélem hogy összejön.
2013-12-18 17:40
Ilyenek ezek a latinok.
2013-12-18 19:56
Kell! :D Megnyerjük mind a hármat!
2013-12-19 10:19
Át kell állni a téli igazolásokra. Sokkal logikusabb, főleg Angliában. 1. Szezonkezdet bivalyerős kész csapattal nyugodt felkészülés mellett. 2. Télen minőségi frissítés, hogy ne pukkadjunk ki a szezon második felében. De lehet hogy nem értek hozzá.
2013-12-20 20:33
Hát ez egy vicc! Kiket akar ez idehozni?!
2013-12-21 11:08
Remélem Costa összejön+egy remek védő. Ezt a baseles srácot nem ismerem. Inkább egy jobbhátvéd kéne, főleg hogy Sagna nem hosszabbít. Richardsot el kéne hozni a cityből, jobboldali és középhátvédnek is tökéletes. A bl nem szempont mert nem alapember a csapatában és akkor még finoman fogalmaztam. A két játékos 50-60 millió fontból megoldható és jó ideig nem kéne nagyobb pénzeket költeni.
2013-12-21 11:59
Azért büntetik ennyire ezeket a kis megnyilvánulásokat is, hogy kizárják illetve csökkentsék a már botrányos viselkedések lehetőségét.
2013-12-21 12:57
Persze. Az elmúlt szezonok folyamán kisebb nagyobb célkitűzés módosításokkal mindig sikerült elérni az elvárható minimumot.
2013-12-21 15:35
Úgy látom kötelező lesz megverni a chelsea-t.
2013-12-21 17:04
Jimcer: Azért annyit még hozzátennék, hogy az elmúlt nyolc év egyikében sem voltunk annyira gyengék, hogy ez idő alatt ne lehetett volna összehozni egy nyomorult trófeát.
2013-12-21 19:49
Ugye idegenben kezdenek a csoportelsők. Nos önmagában ez semmi előnyt nem jelent, ezért ez az idegenben lőtt gól szabály jelenti az előnyt számukra, mivel az első mérkőzésen a hazai csapatnak jobban oda kell figyelni a kapott gólokra. Ezzel garantálják a csoportelsőségért kiérdemelt minimális előnyt.
2013-12-22 13:33
Mondjuk a negyeddöntőben meg az elődöntőben eltörölném. Ott nincs alapja még a minimális előnyben részesítésnek sem.
2013-12-22 13:46
Maradunk elsők. A forduló eredményeiből kiindulva holnap egy akkora döntetlent játszunk mint még soha. :D
2013-12-22 18:53
Nem szabad kikapni ez a minimum. Mindegy milyen lesz a játékunk, most speciel leszarom csak most az egyszer ne kapjunk ki. Mindössze ennyit kérek karácsonyra.
2013-12-22 21:02
Jól mondjátok! Oda kell baszni a chelsea-nek, már elegem van a biztonsági játékból!
2013-12-23 12:27
Szoppants(b)á(n)ki! :D
2013-12-23 20:52
Hát ez felért egy agyérgörccsel, de elégedett vagyok, ilyen kevés helyzetből ne várjunk el többet.
2013-12-23 23:00
holy +1
2013-12-23 23:10
Özil is kezd elveszni, bukdácsol össze-vissza bojong a pályán.
2013-12-23 23:13
Meg vagyok győződve hogy az Arsenal a világ fizikálisan legjobban felkészített csapata. Mindig is mentális problémák vannak, voltak. Talán Wenger hiányossága, nem tudom. Elkezdett dübörögni a bajnokság fel kéne pörögni, még mindig jó helyzetben vagyunk, de véleményem szerint ha az újévre hátrányt szedünk össze hát hogy is mondjam ismerős lesz a forgatókönyv.
2013-12-24 08:36
Önmagunkat csapjuk be ha 8 év nyeretlenséget a sérülésekre meg a bírókra fogjuk. Na ezt jól megbeszéltem magammal. :D BOLDOG KARÁCSONYT MINDENKINEK!
2013-12-24 09:43
Az utolsó három(négy) meccsen valamennyire meg tudtam érteni az antifocit, csak az a baj majdnem minden meccsen így mentünk ki a pályára. De most komoly ellenfeleink voltak, elkezdett dübörögni a bajnokság és most már senki ne reménykedjen abban, hogy minden rivális csapat bénázni fog és 70-75 ponttal megnyerjük a bajnokságot. Nem csak az ellenfél játékát kell megölni, hanem egy picit többet felvállalni, gólhelyzeteket kialakítani. Mindössze 3-4 nagyobb helyzet a meccsek elég nagy százalékában kevésnek bizonyulhat.
2013-12-25 15:27
Na jó nem játszunk antifocit. A Wenger taktika amit az utóbbi években megfigyeltem(ami egyben jó de elég sajnálatos is) a következő: Lepd meg az ellenfelet, szerezd meg a vezetést az első 10-15 percben, ha sikerül ha nem állj be védekezni öld a játékot tartsd a labdat(sokszor a saját térfeleden), várj az ellenfél hibájára, majd a végén jobban elfárad az ellenfél mint mi,(ez amúgy igaz mindig így van) nyerd meg a meccset. Ez a taktika működik egy gyengébb vagy rossz napot kifogó ellenfél ellen, jönnek a gólok a sok helyzet, nem kell a végéig várni. De egy erős vagy jó napot kifogó ellenfél ellen, a zárt védekezés következtében elől csak bukdácsolunk össze-vissza, nem tudunk helyzetbe kerülni, az ellenfél ugyan a végére elfárad, de kevés az idő ennek következtében elkapkodjuk a helyzeteket.
2013-12-26 10:13
Ez a mérkőzés nagyban meg fogja határozni a szezon hátralevő részét.
2013-12-26 12:51
Gratula a csapatnak! Érdekes meccs volt, nem játszottunk jól, ennek ellenére rengeteg helyzetet alakítottunk ki. Vegyes érzések kavarognak bennem. A szélsőink visszatértek de ugyanakkor Özil, Cazorla Ramsey hármas fejben elfáradt. Ha Ramsey nem sérül meg átkozhatnánk Wengert.... A spurs elleni meccs után lesz még egy 8 pihenőnk.
2013-12-26 18:33
Ja és Newcasle-be nyerünk. Ajándék szorzó duplára. :D Képtelenség hogy a szarkák ennyi ideig ne kapjanak ki főleg hogy velünk, egy Nagycsapattal játszanak.
2013-12-26 18:38
titi1982: rátapintottál a lényegre.
2013-12-26 18:44
Hát ez a liverpool nagyon jól játszik. Nehezemre esik de el kell ismernem.
2013-12-26 19:11
Mignolet out-ot fogott.
2013-12-26 19:16
A spurs elleni meccs után lesz 8 nap szünet, akkor kéne valaki(ke)t igazolni . Állítólag 80 millió font áll rendelkezésre télen átigazolásokra.
2013-12-27 11:46
Valahol olvastam néhány hete. Talán nemzetisporton nem tudom.
2013-12-27 13:28
Miért nem mondják meg hogy Ramsey kidőlt 2 hónapra? Itt hitegetnek minket állandóan.
2013-12-27 18:02
A milan a kedvenc csapata, szóval ha ott nem képes tűrtőztetni magát, sehol nem fogja. Max kölcsönbe jöhetne, ha januárba nem sikerül senkit megvenni.
2013-12-28 15:00
Hát ja. Oxlade is visszatér, Cazorla is jó balszélen, de még Monreal is. Ugyanígy meg van oldva a csatárkérdés is: Giroud, Podolski, Bendtner, Sunnyogó is visszasunnyog idővel, Walcott-ot is fel lehet nyugodtan tolni ha úgy van, helyére ki lehet tolni Özil-t vagy be lehet hozni Gnabry-t. Diaby kinövi a sérülését, Ramsey csak 2-3 hét ugye(lófaszt), Sagna hosszabbít(kétlem)...... Szóval meg vannak itt oldva a dolgok és attól félek Wenger is így gondolkodik, úgy hogy törődjünk bele: nem jön senki.
2013-12-28 19:02
Attól félek Wenger alapvetően a közgazdazdász agyával gondolkodik és Özil esetében csak a "hú ba...meg igazoljuk valakit mert nagy baj lesz" játszott szerepet. Pedig 1-2 hasonló igazolásra még szükségünk van - akár már télen is - hogy újra régi fényünkben tündökölhessünk. A mai labdarúgásban - ahol olajmilliárdok röpködnek - a közgazdasági diploma nem sokat ér.
2013-12-28 21:23
Jimcer: Én Wenger fejével gondolkodtam. És nem mondtam, hogy a felsorolt játékosok tökéletesen megfelelnének a más posztokon, de már láttunk rá példát hogy ott játszottak. Arra gondoltam, hogy egy adott mérkőzés közben, azért jól meg lehet forgatni a csapatot és Özil sem halna bele ha a negyedórát a jobbszélen kéne játszania, ha esetleg úgy alakul. Abból az írásomból talán kivehető akár egy vészforgatókönyv is, ami elég valószínűtlen hogy bekövetkezik, tehát Wengernek ez nagy biztonságot és sok variációs lehetőséget ad, ami tényleg nagyon jó és bíztató. Ha a sérülések elkerülnének minket.... De akkor is kell egy csatár, ez nyílvánvaló. :D
2013-12-29 08:41
Kimagasló teljesítményre számítok. Esélytelen hogy a Newcastle ott tolakodjon az első 4 hely közelében és ezt ma bizonyítani is fogjuk.
2013-12-29 12:27
Már elegem van az elcsúszásokból meg a hempergésekből. Ez megy már egy hónapja.
2013-12-29 15:24
Ébresztő Wenger!
2013-12-29 15:49
Az anyámot!
2013-12-29 15:58
Erről a mérkőzésről csak egy pozitívumot tudok elmondani: azt hogy nyertünk.
2013-12-29 16:42
Az rendben van, hogy nem lehet mindig sziporkázni, de ennél azért többször kéne. Remélem a cardiff ellen már látunk egy igazán meggyőző teljesítményt.
2013-12-29 18:54
Nálam Arteta a hónap játékosa.
2013-12-30 10:23
A cardiff meg a spurs elleni meccset B csapattal is lehozzuk szerintem, de utána jó volna ha a sérültek fokozatosan visszatérnének, valamint a további sérülések elkerülnének. Remélem a január-február időszakban cserekapusaink is megkapják a lehetőségeket, látni szeretném őket is a pályán, hiszen ők is Arsenal játékosok ugyebár
2013-12-31 14:58
2014 a trófeák éve lesz. Boldog Új évet ágyústársaim!
2013-12-31 18:41
A picsába! A legütőképesebb játékosunknak lőttek. 6 hónap?! Örüljünk ha látjuk még valaha is játszani.
2014-01-06 19:45
Sajnos ez benne van a mai labdarúgásban. Inkább csak simán játszani kéne nem futballkatonákat kitermelni.
2014-01-06 21:19
Meglátásom szerint most kezdte volna beváltani az annak idején hozzáfűzött reményeket, de ennek már lőttek. Ezekből a térdszalagsérülésekből közel sem lehet 100%-osan felépülni, főleg nem a labdarúgásnak ezen a szintjén. Nem lesz már belőle világklasszis.
2014-01-07 20:57
Nem értek egyet. Mojsz egy kiváló szakember, kihozta az evertonból a lehető legtöbbet, éveken keresztül hozta az 5., 6., 7. helyeket. Meg azért egy SAF-ot váltani egy mu-nál 26 év után és úgy folytatni ahogy ő abbahagyta lehetetlen.
2014-01-08 16:37
Wenger remélem intézkedik. Podolskin kívül nincs bevethető igazán ütőképes kapura kifejezetten veszélyes játékosunk a támadó harmadban. Giroud ugyan már bevethető lesz, nagy küzdő, meg hasznos tagja a csapatnak, de nem érzem benne azt a fajta gólveszélyt vagy pengét mint pl. Walcott-ban.
2014-01-08 21:34
Azt jelenti hogy megint spórolunk. Bármikor aktiválható, ilyen nem létezik.
2014-01-09 07:59
Jimcer ez megbeszéléses alapon megy. A klub és a játékos szóban megegyeztek. Magában a hivatalos záradékban ilyen opció nincs. Ha kötik az ebet a karóhoz akkor nem igazolnak el télen. De ha a játékos mégis úgy dönt hogy menni akar, akkor a klub földhöz verheti a seggét.
2014-01-09 16:26
Wenger egy közgazdász politikus. Addig okoskodik, spekulálgat amíg kifutunk az időből. Ebből kifolyólag hoz majd egy látszatintézkedést, vagy esetleg bankot robbant.
2014-01-09 19:52
A coventry elleni FA kupa meccs miért pénteki napon lesz?
2014-01-10 21:02
Köszönöm szépen!
2014-01-10 21:28
Ryo Miyaichi-val mi a fene van? Valaki írta itt valamelyik nap hogy heti 60 ezer fontot keres. Hát ennyiért vagy játszon eleget, vagy adjuk el a picsába, mert így csak fölösleges ember a csapatban és pénzkidobás.
2014-01-11 13:13
Engem európai emberként valahogy hidegen hagy a japán bajnokság. Viszont láttam már róluk néhány videót és mit ne mondjak vannak szezációs megoldások. Úgyhogy csak ajánlani tudom.
2014-01-11 14:10
Remélem holnap mi is vágunk egy ötöst. Ideje lenne már felzárkózni a rúgott gólok tekintetében.
2014-01-12 19:56
Kapja aki kapja az aranylabdát, de minek adja a tv? Mit lehet ezen közvetíneni?
2014-01-13 17:11
Én is félek egy kicsit. Mind a 6 csapat nyert mögöttünk. Nem jó ómen.
2014-01-13 19:41
Komolyan mondom kész röhej. Már nem az első de nem is a második ilyen nyert meccs. Ez így nem fog működni, bóbiskolunk mint Vitray Tamás a kibicekben.
2014-01-13 23:07
Volt néhány meccsünk amit így nyertünk meg, mint a villa ellen. De ezzel néhányszor akár rá is baszhatunk, hiába tanári a védekezesésünk. Padlóra kell küldeni az ellenfelet és padlóra is tudnánk, ezért néha nem is értem mi ez a töketlenkedés.
2014-01-15 17:48
Az igaz hogy nem a rúgott gólok száma dönt hanem a pontszám. De egy csapat nem 1,95-ös rúgott gólátlaggal szokott bajnok lenni, Olyan 2,15-től lenne az optimális.
2014-01-15 19:34
Gyerekjáték
2014-01-24 21:00
Na! A napi kapusbravúr is meg van.
2014-01-24 21:05
Besétáltunk a 16 közé. Én azért megnéztem volna egy C csapatot egy izgalmas meccsen.
2014-01-24 21:15
meg
2014-01-24 21:25
Falcao szerdán, két héttel később ugyanolyan sérülést szenvedett mint Walcott. 50% hogy ott lesz a vb nyitányon. Walcott-nak meg örüljünk ha augusztusban szezonrajton pályára léphet. Nem értem, a szalag ugye mindkettőjüknél elszakadt mi ez a nagy különbség?
2014-01-26 07:40
Szégyen, gyalázat!
2014-01-28 21:45
Nyugi! Hétvégén a palace-t elpicsázzuk végre egy izmos játékkal. A city a chelsea-t már nem fogja tudni megverni, visszaállunk az élre.
2014-01-30 09:07
Nem hinném hogy a nagy igazolásoktól kéne várni a trófeákat. Ez a csapat mindig is jó volt arra és most is az. Csak azok az állandó mentális problémák mindig előjönnek. Meg az utóbbi 2-3 évben ez az óvatos visszafogott támadójáték nem tetszik, nem tudom mennyire tudatos.
2014-01-31 21:05
A liverpool elleni meccs nem egy kisiklás volt. Az útóbbi két hónap Arsenalhoz méltatlan játéka kicsúcsosodott.
2014-02-13 14:07
pisti200 Ha csak szimplán a tabellát nézem én sem látom borúsan a helyzetet. De ez a gyenge játék..... Nem várom el a csapattól a bajnoki címet de azt elvárom hogy a klub nevéhez méltó focit mutassunk be. Alig volt a szezonban olyan meccs amire tényleg azt mondtam, hogy remek volt.
2014-02-14 21:05
Nem feltétlenül a mai meccsre gondolok, de szándékot vélek felfedezni Wengernél ebben az óvatos visszafogott játékban. A kis csapatok ellen működik, de egy erős csapat ellen esetleg szerencsével bejöhet. Nem tudjuk isten igazából fölülmúlni az ellenfeleket. Nem hiszem el hogy ez a keret csak ennyire képes, egyszerűen becsapnak minket. Vannak sérültek? Vannak. Kell még igazolni? Kell. De az igazi problémát nem ezekben látom. Inkább haljunk meg szép játékkal, mint gyenge játékkal ugyanúgy ne nyerjünk semmit. A trófeákhoz ennél több kell. Várok, várok és várok, de 2-3 éve csak rosszabodik.
2014-02-16 22:09
kalocsapi egyetértek. Flamini az igazi vezéregyéniség a csapatban. Ő az egyetlen "leszármazottja" a nagy Arsenalnak..... Tegnap végre valahára játszhattunk volna egy jó meccset, bízonyíthattuk volna a csapat igazi erejét, erre jellemzően jöttek a szokásos dolgok(kiállítás stb).... Özil-t meg az utóbbi hónapokban nyújtott teljesítményét lehet magyarázni, de ez akkor is egy nagyrakás ..ar, egy nulla. Egy kétfilléres játékostól is többet várok. Egyébként szarok az árakra nem az én pénzem.
2014-02-20 17:49
Igen Özil a legjobbunk ezt nem vitatom. De a teljesítménye a körülmények ellenére sem üti meg az elfogadható szintet, legalább is szerintem. Az utóbbi időben(nem csak a rangadókon) igencsak gyenge a támadójátékunk, küzdünk, csúszúnk mászunk a középpályán, jól védekezünk, ilyenkor egy Özil típusú játékos felesleges a pályán. Egyébként nem Özil formája a fő probléma, de nem is a sérültek meg a csatárkérdés. 2-3 éve valami nem stimmel, a mutatott játék terén, néha vannak remek mérkőzéseink és az alapvető eredményeket hozzuk, de a játékunk alapján nem vagyunk nagycsapat, a játékoskeret, nevek alapján pedig mégiscsak annak kéne lenni, illetve jobb játékot kéne játszani. Valami változtatni kéne... nem tudom.
2014-02-20 21:50
Játszunk már végre egy jó meccset ma, könyörgöm!
2014-02-22 10:14
Tegnap bőven megvolt az a bizonyos elfogadható játék a csapattól, szóval önmagában ezzel a meccsünkel elégedetleneket nem értem. 3.gól Top10.
2014-02-23 10:48
titi1982 öt az a kettő pont a united ellen.....
2014-02-24 21:24
Bajnoki cím lefújva. Ősszel elhúzták előttünk a mézes madzagot, ennyi. Oszt ne legyek ideges. FA kupa gyerekek FA kupa, a rohadt életbe, nyerjük már meg!
2014-03-01 18:41
Egyetértek. Ha a finoman szólva sem acélos támadójátékunkat a sérültekkel meg az igazolások hiányával magyarázzuk, csak önmagunkat csapjuk be. A remek első 2-2,5 hónapot leszámítva, többnyire szarabbnál szarabb játék, ellentmondásos győzelmek, nyomokban szép játékkal. Ez megy már kb. 3 éve. A másik probléma, hogy az egyébként remek védelmünk vagy csodakapusunk a kulcsmeccseken illetve kulcspillanatokban csődöt mondanak. Ez mondjuk kb. 9 éves probléma. De most már az sem mondhatjuk el hogy különösebb balszerencsénk lenne mint mondjuk anno 2005-től 2010-11-ig. Sokszor csak az ellenfél abszolút hibáiból hozzuk a meccset. Van úgy hogy félidőkig, 60-70 percekig egy értelmes kapura lövésünk sincs. Valami nagyon nincs itt rendben. Még egyszer sem mondtam nem is gondoltam rá, mert egyszerűen nevetségesnek tartom hogy a legtöbb klub azt hiszi hogy ha váltogatják az edzőket akkor majd jobb lesz, de talán Wenger felett már tényleg eljárt az idő.
2014-03-02 10:28
Kalocsapi: Ugye? De szeretnék én is azon őrjöngeni, megőrülni hogy szép játékkál jobban játszva mint az ellenfél nem nyerni semmit. Esküszöm, most már visszasírom azokat az időket.
2014-03-02 10:52
Habár nem ez a fő probléma, de Wenger átigazolási piacon végzett tevékenysége is megér egy misét. Nyáron utolsó napon igazolta le Özil-t ebből kifolyólag a real nem kevesebb mint 50 milliót legombolt rólunk, nem volt idő tárgyalni, ennek ellenére jó igazolásnak tartom. Viviano-t idehozza "kapusedzőnek", valamint jött Flamini(ő teljesen rendben van). Ja és persze a "csodagyerek" Sanogo INGYEN A FRANCIA 2-ből. Télen meg idehoz egy kiégett sérült Kallströmöt. Hát az öreg itt sem remekelt.
2014-03-02 13:52
Gratula a csapatnak! Nagyot küzdöttek ma. Miért nem lehet minden meccsen ilyen hozzáállással játszani?
2014-03-08 16:28
Ma továbbjutunk.
2014-03-11 20:19
Még így is oda kell tudni vergődni a 3. helyre és az FA kupát azt meg oszt főleg megnyerni.
2014-03-12 17:41
szasza86: egyetértek. A sajtó foglalkozik itt minden szarral. Valaki már megkérdezhetné már, vagy a végére járhatna hogy mi az oka ennek a sok éves sérüléshullámnak. Nem mintha erre kéne fogni a nyeretlenségünket, de érdekelne mert kurvára bosszantó. Az Arsenal nem egy klinika hanem egy labdarúgó klub.
2014-03-13 13:50
Hát ja. Egy jó szezon csak Bl selejtező nélkül, trófeával a zsebbe kezdődhet. Meg kell egy világklasszis támadó.
2014-03-15 16:14
A spurs szar volt, de még így is veszélyesebek voltak. Rosicky parádé, halvány játék, kétséges győzelem, de már hozzászokhattunk. Lényeg a 3 pont. Na Jó éjt!
2014-03-16 21:20
Készüljünk a legrosszabra, reméljük a legjobbat.
2014-03-18 18:43
Készüljünk a legrosszabra, reméljük a legjobbat.
2014-03-18 18:43
Készüljünk a legrosszabra, reméljük a legjobbat.
2014-03-18 18:44
Így van. Sagna helyére csak klasszist. Egyébként az állítólagos heti 120ezer fontos igénye nem éri meg vele a hosszabbítást. Mert ha egy ilyen nem igazán feltűnő játékosnak felnyomják a fizetését az hosszú távon nem tesz jót a klubnak. Akkor Koscielny mennyit kérhetne 180ezret, Walcott 220ezret?....
2014-03-18 21:05
Broner: Talán pont Daniel Alves, nyáron a barcánál tisztogatás lesz, állítólag.... Vagy Richards a city-ből. Ez a kettő van maximum aki képes pótolni Sagna-t az esetleg szóbajöhetőek közül.
2014-03-19 19:04
Az hogy 9 évig nem nyertünk semmit az nem azon múlott hogy a riválisok mennyit költhettek kedves Arséne. Ezt nem lehet ennyivel elintézni... A wigan még is megnyerte tavaly az FA kupát, vagy anno ugye a birmingham... Ilyen egyszerű, szóval nem kell a süket duma.
2014-03-20 20:31
@kiralysanyi: Lehet hogy végletekben gondolkodom és elfogult vagyok. Lehet hogy a játékoskeret ebben a 9 évben nem volt alkalmas egyetlen egy trófea megnyerésére sem.(?!) Nem akarok elkeseríteni senkit, de Wenger taktikailag és mentálisan már alkalmatlan arra, hogy egy új sikeres időszakot nyisson a klub történetében. Ugyan nyerhet trófeát a csapattal de már annyira meghatározó csapatot nem tud összekovácsolni mint 1997 és 2005 között, még akkor sem, ha most rendelkezésére állnak majd a pénzforrások. Én örülnék annak is ha csak hébe-hóba nyernénk trófeát. De csak abban reménykedni hogy majd a nagy igazolások gyökeres változásokat hoznak fölösleges. Haldoklik a játékunk, ez már nem a keret minőségének a hiánya.
2014-03-21 18:57
Ugye tele vagyunk állandó sérültekkel+ezek a fáradtságok kisebb húzódások, zsibbadások stb. Egy 100%-os csapatot lassan már ki sem tudunk küldeni. Nevetséges, komolyan mondom. Ilyen is csak nálunk van.
2014-04-14 21:52
Nem érdekel hogy Wenger vagy nem Wenger és hogy ő mennyire és miért. Itt fejeknek kell hullani. Az a baj hogy a vezetőség méltatlanul viselkedik Wengerrel szemben. Mindig meg van a 4. hely és akkor minden rendben van. Az már mellékes hogy a játékunk egyenlő a nullával megaláznak, kiröhögnek minket, kitörlik velünk a seggüket. Tisztelem, becsülöm Wengert, de ami régen jó volt az nem biztos hogy ma is működik. Ez méltatlan ő hozzá, hogy a vezetőség hamis illúziókban ringatja és ezáltal a klub valaha volt legjobb edzője annak negatív szereplőjévé válik. Ahogy kalocsapi is leírta itt korábban ennek a csapatnak már nem egy tanárra van szüksége, hanem egy szétrúgomasegged típúsú edzőre. És elmondom mégegyszer, ez a keret ha eredményekben trófeákban nem is annyira, de játékban sokkal többre képes.
2014-03-22 16:20
A mu elleni 8-2 nagyon fájt, zokogtam. De azóta... Most még különösebben csalódott sem vagyok. Ez már jelent valamit. Jóval régebben is voltak zakók, azokat még lehetett kisiklásnak nevezni, de ezt a 3 éve tartó nulla játékkal ötvözött látványos beszarásokat aligha. Már kb. 3 éve nem dühöngtem egy igazit. Már 3 éve azt sem mondhatom el hogy a kurva életbe jól, jobban játszottunk mégse nyertünk. Már 3 éve picsába se vagyunk.... lenéznek, kiröhögnek minket. A vezetőség itt tartja szegény Wengert aki a klub valaha volt legjobb edzője, de mára már alkalmatlan és ezért méltatlan megaláztatásokat szenved el a csapattal. Mert ugye az a fos 4. hely az mindennél fontosabb és akkor minden rendben van és maradhat a régiben. Talán majd jövőre rendelkezésre állnak majd a pénzforrások(ezt hallom már vagy 6 éve). de itt fejeknek kell hullani mert ez így akkor sem mehet tovább.
2014-03-22 20:48
sgd: "Szécsényi István" Hát ezen beszartam. :D :D
2014-04-17 21:18
Visszanéztem a hozzászólásokat és nagyjából van igazsága mindenkinek... A szezon kezdetén úgy nézett ki hogy akár 6-7 csapat is harcban lehet az első 4 helyért, ha ezt nézem és szigorúan a tényadatokat alapján ítélkezem akkor okés, de azért nem árt a dolgok mögé nézni.... A vezetőség be volt szarva, hogy ez a 4. hely veszélyben van, ezért jött Özil. De nekem az a véleményem hogy a vezetőségnek esze ágában sincs lényegesen megerősíteni a csapatot. A valószinűsíthető FA kupa győzelemről csak annyi a véleményem mintha megnyomorítanának fél szemre megvakítanának, tönkretennének... majd azt mondanák tessék itt van 1millió forint. Kicsit ilyen érzésem van. A hülyeséget félretéve persze hogy boldog lennék, már csak Wenger személye miatt is. De attól félek hogy ezzel még jobban bebetonozná helyét, holott a dolgok nagyon rossz irányba haladnak.
2014-03-23 10:00
Szerintem nem vagyok elfogult ha azt mondom Szczesny a világ legjobb kapusa. Ez a gyerek olyanokra képes amire egyik kapus sem. Igaz fiatal még és csinál csacsiságokat, de ki nem. Jelenleg három világklasszis van a keretben Szczesny, Koscielny, Özil ehhez kéne még egy hitman és meg van a csapat gerincvonala. Merte is nagyon jó de nem ártana rotálni. Fabianski is nagyon jó kapus, több lehetőséget kéne neki adni. Walcott meg Ramsey jövőre robbantani fognak. Egyben kell tartani ezt a csapatot és az egész edzői és orvosi stábot elzavarni a picsába. Talán kéne egy vkp is illetve ha lesznek távozók, helyükre minőségi pótlás.
2014-03-23 13:09
?!
2014-03-23 21:03
Az eredménytelenséget talán rá lehet fogni a pénzre, mondjuk 9 év távlatában ezt is aligha. De ezt a gyalázatos játékot ami itt évek óta folyik biztos hogy nem, mondom ezt akkor is ha általában rengeteg a sérült.
2014-03-24 16:50
bassethoumd: nincs sok helyzet
2014-03-24 16:52
Mondjuk azt Robin tényleg belőne.
2014-03-24 17:10
és azért jövünk ki mínuszra mert áron alul adtunk el sok játékost.
2014-03-24 21:40
1. Edzőváltás 2. Edzői és orvosi stáb és azok módszereinek átvilágítása. 3. Ha Fabi megy a fiatal Szszesny mellé egy jó kapus aki azért megkapja a lehetőséget. 4. Ha Verma megy, helyére egy igazán klasszis belső védőt hozni és rotálni őket mert kettővel nem lehet végigtolni egy szezont, már ha akarunk valamit. 5. Bassza isten Sagna-val hosszabítani kell! 6. Kell egy baszott jó vkp Flamini mellé a keretbe, mert Arteta nem az. 7. Kell egy klasszis balszélső mert Oxlade fiatal még Podo meg már jobb lenne előre cserének. 8. Kell hozni egy világklasszis támadót. 9. A valószínűleg távozók mellett Arteta-nak és Giroud-nak is megköszönni a munkáját és minden jót kívánni egymásnak, mehetnek ők is Isten hírével. Jövőre a keret az igazolásokon kívül: Szczesny, Merte, Kosi, Sagna, Jenkinson?, Gibbs, Monreal, Flamini, Diaby?, Ramsey, Wilshere, Rosicky, Özil, Cazorla, Walcott, Gnabry, Oxlade, Podolski, Campbell?, Sanogo? Én valahogy így képzelem el a dolgokat.
2014-03-26 15:28
Én még attól is félek, ha Wenger marad hozhat ide akárkiket is lefognak aljasodni erre a szintre. Wenger egyénileg nagyon jól kineveli a játékosokat, nagyon jó szeme van, ebben ő a legjobb, de azt csapatszinten már nem tudja megszervezni. Ezért, tudom nem a legeslegjobb de mégis többrehivatott játékosok csak pötyögnek a pályán és legszívesebben az összeset elzavarnánk a picsába... Ugyan az öreg összepakolt egy jó védelmet, de a középpályás védekezés és támadójáték szervezetlensége, az egész csapat mentális felkészületlensége égbekiáltó problémák.
2014-03-26 19:33
Roszko: Nagyrészt igazad van. De én még mindig azt vallom hogy ez a keret - még így sérültekkel együtt is - játékban ennél többre képes és nem kéne kiszopni 6-0-ra, sem 5-1-re, sem 6-3-ra. Ugyan nem tettem hozzá de egy kb. 3 éves problémáról írtam amiben persze voltak jó meccsek, periódusok is. Szezon elején én is meg voltam elégedve, de közben éreztem, hogy valami megint hiányzik és hogy az a valami nem valaki, hanem mentalitás. Ne értsetek félre, nem egy egész szezonon át tartó sziporkát meg triplázást várok, vártam ettől a kerettől, hanem egy elfogadható Arsenalhoz méltó tisztességes játékot, tartani egy elfogadható szintet. Ezzel együtt szükség lesz a keret lényeges megerősítésére, de ezt önmagában csak részmegoldásnak érzem. De lehet hogy nincs igazam. Adjunk még egy esélyt az új feltételek mellett az öregnek egy utolsó utáni lehetőséget, mert ő tényleg megérdemli.
2014-03-26 21:50
Kész kabaré ez a csapat. Komolyan mondom, már kezdem élvezni, :D Ha Wenger nem megy, akkor azt mondom maradjon minden a régiben mert ővele mondjuk amúgy sem fog változni sok minden, legyen itt bármennyi pénz a nyáron. De viszont szeretnék jókat szórakozni... A hülyeséget félretéve, ez a klub a vezetőedzőtől kezdve az edzői stábon át az orvosi stábig és a játékosok mentalitásával bezárólag a béka segge alatt van. Teljes körű átalakításra van szükség. Attól hogy még a nagyrakás szart leöntjük csokoládésziruppal attól az még ugyanúgy egy nagyrakás szar marad. Mondjuk látatlanban nem kéne ilyeneket mondanom. Majd jövőre meglátjuk. Én lennék a legboldogabb ha rámcáfolnának.
2014-03-27 19:13
És még annyit hozzátennék hogy jó pár liverpool meccset láttam az elmúlt évek során. Ők ugyan az utóbbi években sehol nem voltak, egy hasonló erősségű vagy még egy picit gyengébb kerettel mint mi, de a játékuk több mint kielégítő volt. Ha nem is nyerünk semmit ezt szeretném látni nálunk is. De nálunk a játék minősége a keret minősége alatt van már évek óta. De a 4. hely az mindennél fontosabb az már mellékes hogy kb. annyira vagyunk nagycsapat mint a bilbao Spanyolországban.
2014-03-27 19:41
local: maximálisan egyetértek.
2014-03-28 06:47
Nem kéne megint kiszopni mert az már tényleg alááshatja a klub hírnevét és befolyásolhatja a nyári igazolásokat is, bl indulás ide vagy oda akkor már nem hiszem hogy számítani fog. Itt már többről van szó mint hogy Wenger maradjon e vagy sem. Ebből már jól kijönni nem lehet, de mentsük ami menthető a szezon hátralevő részében.
2014-03-28 21:27
Owen Hargreaves 2 :D
2014-03-29 10:36
Simán megússzuk. Szar meccsen, szokás szerint szar játékkal kicsikarunk egy döntetlent. Ha azt tudnánk hozni mint münchenben akkor már elégedett lennék.
2014-03-29 13:03
Tippmix. 1. Számú szabály: Arsenal ellen soha nem fogadok. :D
2014-03-29 13:12
Gratulálok a csapatnak! Végre valami. Ezért érdemes szurkolónak lenni. Ha éppen nem úgy alakulnak a dolgok ezek az apró pozotívímuk is büszkeséggel töltenek el... El kéne hinniük és én biztos is vagyok benne hogy ez a csapat képes a jobb teljesítményre... Jelenleg örüljünk ennek is.
2014-03-29 21:31
Arsenal meccsre szökőévente egyszer ha szoktam rakni, de akkor csakis győzelemre, amikor tényleg jó szorzó van és minden statisztika mellettünk szól... Van egy barca szurkoló ismerősöm, amikor nagyon kicsi a szorzó a barcára(majdnem mindig kicsi) és amikor úgy érzi nem fognak győzni kiveszi hendikep azaz kétesélybe 1X, vagy X2-be hogy nem nyer a csapata. Ha minden másodikra vagy netán csak harmadikra bejön már megéri neki. Mert még így is 4-es 5-ös 6-os szorzó szokott lenni rajta.
2014-03-30 08:58
Egyértelmű hogy megérdemlik. Jó pár liverpool meccset láttam az elmúlt években. Várható volt hogy megszakad a balszerencsés, balfasz sorozatuk. A rengeteg helyzetükből idén rengeteget bevágnak. Skretén meg a többi védő sem bénázik most annyit.
2014-03-30 19:33
Persze könnyű Giroud gyengeségével takarózni, de amikor V. Persie itt volt, már akkor sem volt valami rózsás a támadójátékunk. Az hogy nem vagyunk még nagyobb szarban annak köszönhető hogy a kevés helyzetünkből viszonylag sokat értékesítünk. Az hogy Giroud egy nulla az már mellékes. A pool-nak mindig jó volt a támadójátéka, várható volt hogy fordul náluk a kocka. Nálunk ez már évek óta nincs meg. Jövőre össze kell kapnunk magunkat, mert úgy néz ki hogy ez már kevés lesz a TOP 4-be kerüléshez.
2014-03-30 20:59
Szasza: Nem szurkolok a poolnak. megérdemelnék, de egyáltalán nem fogok rágölcsölni a tv-re. Dicsérem de csak azért hogy példaként hozzam fel, hogy mit várnák el a mi hasonló erősségű csapatunktól.
2014-03-31 17:29
A Suarez-Giroud párhuzam és a sérülések közel sem magyarázzák meg teljesen azt a támadójátékbeli különbséget ami a két csapat között már évek óta megfigyelhető. Szükség van a csapat lényeges megerősítésére, de másra is szükség lenne szerintem.... Attól félek hogy Wenger a nyáron jön a kis tudálékos igazolásaival és ugyanezt a semmitmondó játékot fogja erőltetni.
2014-03-31 17:58
Hát ez a gazdaságosság is csak a marketing bevételeknek köszönhető az elmúlt 8 évben, mert ha csupán az eladott és vásárolt játékosok árának különbözetét nézem, nem sokkal ugyan de mínuszban vagyunk. Az FA és UEFA által eredményekért járó pénzjutalmat, vagy annak megfelelő összeget a részvényesek osztalék gyanánt nagyjából zsebre is vágják. Az a baj hogy profitorientált kezekben van a klub és annak valódi, szigorúan a labdrúgás szempontjából lévő problémáival nem foglalkoznak. Fonttízmilliárdok lapulnak zsebeikbem és egy 400 millós stadionnal takaróznak, illetve magyarázkodnak Wengeren keresztül a médiában. Egyszerűen nevetséges ami itt folyik.
2014-03-31 21:57
Sőt csodálkoznék ha nem így lenne. :D
2014-05-11 19:20
Scared24: Valamennyire igazad van, de tulajdonképpen óriási a különbség. Mi néhány perc focival áltunk közel a milan meg a bayern ellen, a dortmund meg óriási balszerencsével maradt le a továbbjutástól.
2014-04-09 15:39
Elősször ki kéne menni a pályára és a csapat többi tagjával együtt egy tisztességes teljesítményt, szezont produkálni. Nem hülyeségeket nyilatkozni. "Jó példa a mancity, mu stb." BADARSÁG! Átigazolási maszlag. Szerintem meg jó példa a dortmund, at. madrid, liverpool.
2014-04-10 16:37
beneszoltan: tulajdonképpen erre akartam kilyukadni. :D
2014-04-10 18:17
Hát még ő is jobb lenne úgylehet. :D
2014-04-11 20:56
Hendikep 2,21-es szorzó. Szerintem megéri kockáztatni. Én megraktam.
2014-04-12 10:20
Csak az nem fér a fejembe és máig feldolgozhatatlan trauma számomra, hogy ez a tényleg nagyszerű klub főleg a Wenger éra első felében hogy hogy nem tudtuk megnyerni a BL-t illetve BEK-et? Sőt az ezredfordulós években volt úgy a közelébe sem voltunk és olyan is volt hogy az első csoportkörben kihullottunk. Érdekesség hogy csak 2006-ban nyílt erre lehetőségünk(ami tragédiával végződött) és az azt követő években elég jól szerepeltünk... Én azt mondom ha Wenger-rel valamikor megnyertük volna a Bl-t jóval kevesebb negatív kommentár érkezne most vele kapcsolatban, és akkor tőlem akár maradhatna élete végéig is... Ettől függetlenül Wenger a klub valaha volt legjobb edzője és a labdarúgás nagy alakja.
2014-04-12 15:05
.........már megszokhattuk. Mindegy csak nyerjük meg ezt a kupát.
2014-04-12 21:27
Ja a sport tv-nek meg a k...a anyját. Hiteltelen, barcarealatletico seggnyaló, szaragyú banda. granada! Ó hogy oda ne szarjak!
2014-04-12 21:39
Wreckin89: Maximálisan igazad van, jövőre szerintem sem lesznek ilyen jók. De ez még mindig kevés magyarázat a csapatunk és a pool közti különbségre.
2014-04-13 19:33
Tisztességtelen dolog ha hagyják ezeknek a pénzes csapatoknak hogy cirkuszt csináljanak a labdarúgásból. Én már nem hiszek 100%-ban ennek a játéknak a tisztaságában. Szerintem más elég gyanús dolgok is zajlanak a háttérből irányítva. Pl. chelsea bl győzelem, mancity bajnoki cím, newcastle-arsenal 4-4, stb., De lehet csak képzelődöm.
2014-04-15 18:21
Mintha lenne most valami elképzelés a játékunkban.
2014-04-15 21:23
Grat
2014-04-15 21:26
Ez az! Tudunk mi azért.
2014-04-15 21:30
Hát azt nem tudom melyik mindenindők leggyengébb Arsenalja, de mióta szurkolok azóta ez a leggyengébb. Szasza a legpechesebb szerintem a 2005-06-07-08 as csapat... Egyébként nem olyan rossz ez a mai játék, legalább most van valami elképzelés.
2014-04-15 21:44
Csak magunkhoz térünk így a szezon végére.
2014-04-15 22:07
Na ez az ARSENAL szint.
2014-04-15 22:21
itt kezdődik
2014-04-15 22:22
Ez szép volt! Gratula a csapatnak! Jó éjt mindenkinek!
2014-04-15 22:48
De. Csak akkor nem egyből főtáblás.
2014-04-16 17:34
Az eddigi átigazolási pletykákból úgy néz ki minden marad a régiben. Jönnek Wenger kis tudálékos igazolásai
2014-04-18 18:07
Úgy legyen! Remélem igaza lesz az öregnek és nemcsak a levegőbe beszél. "Gyors és agilis játékos" Itt gondolom nem a futógyorsaságára gondolt. Agilisnek nem nevezném. Modric, Ribery, Suarez stb. az, Özil semiképp.
2014-04-18 20:45
Remélem nem ellenünk biztosítja be. Lesz még rá 4 meccse.... Simán nyerünk ma szerintem. Izgulni sem kell majd a 4 helyért, majd meglátjátok.
2014-04-19 12:50
vagyis holnap :D
2014-04-19 12:54
Sok minden szól a pool bajnoki cime mellett(ellen). 1.Nem indultak nemzetközi porondon. 2.Viszonylag hamar kiestek a kupaküzdelmekből. 3. Részben ebből kifolyólag kulcsjátékosaik, meg úgy általában a játékosaik nem dőltek ki hosszú időre, sőt elhanyagolhatóak ezek az időtartamok. 4. Van két olyan kaliberű játékosuk(Gerrard, Suarez) aki nekünk nincs(talán Ramsey közel Gerrard szint). De ez nem mentség az idei szereplésünkre, főleg a játékunkra... Ja és ennek a Bl indulásnak a jelentősége erősen megkérdőjelezhető, hiszen még a chelsea és a city sem bírja a két(három) frontos harcot és a liverpool sem ment csődbe és lett szegényebb azzal hogy évekig nem indulhatott.
2014-04-20 10:28
Azért ekkora szél nincs, szerintem :D
2014-04-20 15:12
Mi ez a bénázás?!
2014-04-20 15:21
geci! Szétverek valamit! Mi a lószar ez?!
2014-04-20 15:37
Ő lehetett volna a gólkirály komolyan mondom.
2014-04-20 15:38
még nem lehet megnyugodni. :D így meg oszt főleg nem
2014-04-20 15:43
Most elélveztem. Ahh! De nagy gól geci!
2014-04-20 15:52
Sima! Tudtam én. 4. hely megszerzése mi az nekünk.
2014-04-20 16:21
ne is rúgjunk ilyen gólokat szerintem. Nem szeretem. Játszuk ki inkább.
2014-04-20 16:31
mrkvcspl: Így van. Sérültek ide vagy oda, az a játék amit hónapokig nyújtottunk elfogadhatatlan. A fiatalokra vonatkozó résszel nem értek egyet, Wenger ebben még mindig a legjobb. Ehhez idő kell, lásd Ramsey.
2014-04-21 20:10
Azért néhány meccsen láthattuk mire képes igazából a csapat, én hiszek és mindig is hittem bennük. Nem vagyok az igazoljuk szét az agyunkat híve, én ezt a garnitúrát - nyáron egy kis vérfrissítéssel - alkalmasnak találom az igazán nagy eredmények elérésére. De Wengerben már nem bízom. Az utóbbi 3 év összességében gyenge játékszínvonala nálam kicsapta a biztosítékot.
2014-04-21 21:34
Valamivel jobb mint Giroud. Lehet hogy Wenger versenyhelyzetet akar teremteni. Ez is lehet egy jó megoldás.
2014-04-22 16:19
Egy majdnem tökéletes csapatunk van most, feltéve ha mindenki egészséges. De az a baj hogy a minőségi távozók(a múlt nyár kivétel) megint meglesznek. Elég nehéz lesz megoldani a pótlást és ezen felül az erősítést, hogy a keret minőségi létszáma gyarapodjon. Nincs annyi mozdítható minőségi játékos a számunkra amennyi ehhez kéne, márcsak a fizetési igényeket tekintve sem. Tegyük fel kibírunk csengetni mondjuk Costa-ért 38 milliót, mert simán kibírun, de ezt megteheti a chelsea is és ők kétszer annyi fizetést tudnak neki ajánlani.
2014-04-23 21:11
Minden tiszteletem és elismerésem Arteta-é. Idén sokat köszönhetünk neki, Wenger átképezte, kihozta belőle a maximumot. De meg kell valjam nem egy Arsenal szintű alapember, ahogy Giroud sem. Ha összejönnek az igazolások, cserének jók lesznek. Arteta nem véletlen hogy nem volt még spanyol válogatott.
2014-04-24 18:42
Justin Hoyte a Millwall-ból, Sagna helyére. Mit szóltok hozzá?
2014-04-25 17:38
Barzagli, Richards, Miguel Veloso, Reus, Jackson Martinez
2014-04-26 10:28
Az hogy nem vagyunk nagycsapat az túlzás. De a játékunk összességében évek óta nem üti meg azt a szintet, még ha a top4 meg a bl nyolcaddöntő meg is van. Mentális felkészületlenség jellemzi ezt a csapatot. Pénztelenség ide vagy oda... Egy szó mint száz jogosan várunk jobb teljesítményt ETTŐL a csapattól.
2014-04-26 13:00
Sérültek blablabla... egy ideig jó kifogás volt ez is, de kurvára nem ez meg a pénztelenség, meg rvp, Song, Fabregas stb. a fő probléma. Ezek is nagy problémák, de az a baj nem látjuk a fától az erdőt. Takarózgatunk, közben meg nevetség tárgya a csapat. 6- 0 meg ilyenek... Akárki ment, akárki sérült ez gyalázat és mélyen alulteljesítés.
2014-04-26 13:11
Na a 3. helynek lőttek. Leköptem a TV-t. Ez a mocsok ezredfordulós csapat Chelsea így nyert Bl-t két éve, a labdarúgás történetének legnagyobb szerencsesorozatával. Az atletico ellen is mit műveltek!?... És bejön nekik! Hát a hajam kihullik!
2014-04-27 17:15
Én azért reménykedtem benne. Már a tököm tele van a Bl selejtezővel. Ezzel már eleve hendikep-el kezdik meg a szezont a riválisok, nem beszélve arról, hogy már nem partizán belgrádok, dinamo zágrábok jöhetnek szóba a szabálymódosítás óta. Akár ki is szophatunk.
2014-04-27 17:44
newcastle, dettó chelsea
2014-04-28 21:19
Sima!
2014-04-28 21:27
Így akarta.
2014-04-28 21:35
A kapus utolsó embernek számít, a tizenhatoson belül.
2014-04-28 21:53
Ez nem a mi játszóterünk. Van hova fejlődni.
2014-04-29 21:34
Hiányoznak azok a legendás ritmusváltások.... Az orvosi/edzői stábban mióta vannak ezek akik most? Illetve 2006 óta onnan is folyamatosan távoztak a legjobbak? Mert azt hogy ennyire sérülékenyebbek a játékosok azt nem tudom elhinni.
2014-04-30 16:26
bassethound: Visszatérve. A látszat néha csal. Szerintem a spanyol bajnokság a legerősebb Az igaz hogy van három giga csapat és ez az izgalmaknak odabasz, de a középcsapataik is évek óta az EL-ben nagyon jól szerepelnek. Ha a nagy hármassal nem is tudják felvenni a versenyt, egymás között azért megvan a színvonal a középcsapatok esetében.
2014-05-01 19:01
A vkp felejtős, Wenger szerelmes Artetába meg ott van Flamini. Bízik a fiatal játékosaiban is, tehát az egész középpálya szélsőstül együtt marad ugyanaz. Talán csatár jöhet, de az se nagy durranás. De inkább valószínű hogy megoldja a Giroud, Sanogo kettőssel, és a többi gólerős játékossal elég lesz. Az is biztos hogy már két ilyen kimagaslóan jó kapusunk nem lesz. A védelembe Verma meg Sagna helyére valószínű hogy jönnek emberek, de inkább valahogy meg kéne hosszabbítani a szerződésüket, mert nem fogja ugyanolyan minőséggel pótolni.
2014-05-02 11:12
Giroud meg fogja oldani. Bízzunk benne(Wenger)
2014-05-02 18:51
Én vkp-nak Miguel Veloso-t hoznám a dinamo kijevből. Technikás, rutinos, szerintem jobb mint Arteta és fiatalabb is. Csatárnak Jackson Martinez-t, nem éppen fiatal, de az egyetlen reálisan megszerezhető támadó aki jobb mint Giroud. Sagna-val vagy Vermaelen-el mindenféleképpen hosszabbítani kellene, mert mindkettő pótolhatatlan. Jöhetne Richards, jobbhátvédet és belső védőt is tud játszani, akárcsak Sagna.
2014-05-02 21:04
Ha meg Fabregas jönne. Bele se merek gondolni. Olyan variációs lehetőségek nyílnának meg, hogy az valami félelmetes. Ő tud játszáni Pirlo féle vkp-t, Ramsey féle box to box, Özil féle irányítót, de akár hamis 9-est is. Egyedülálló, kimagasló játékinteligenciával és mentális tulajdonságokkal bíró játékos. Az alapcsapat így nézne ki: Szczesny, Sagna, Merte, Koscielny, Gibbs, Ramsey, Fabregas, Özil, Walcott, Podolski, Jackson Martinez. Szép álom mi? Esetleg még Podo helyére Reus esetleg? Mekkor a csapat lenne má?
2014-05-02 21:41
Szczesny-vel most kajak az a baj, hogy olyan meccseken nem ment neki a védés, ahol amúgy is nyilvánvaló vereség lett volna a vége(pool, chelsea)? Talán egy sorsdöntő hibája volt a Bayern ellen. Remek kapus úgy ahogy Fabi is. Felesbe kellett volna játszatni őket. Wenger valóban elbaszta. Két ilyen kapus... Ááá!
2014-05-03 08:49
Costa sérülékeny?! Valamelyik héten szétverte a térdét a kapufába, következő meccsen már ott volt a kezdőben. Ettől független én sem látnám annyira szívesen a csapatunkban.
2014-05-03 14:34
Costa vagy marad madridbbn vagy horribilis fizetésért aláír valószínűleg a chelsea-hez. Számunkra elérhetetlen. Giroud azért megüti azt a szintet hogy kurva nehéz tőle jobbat igazolni. Jackson Martinez az egyetlen elérhető azok közül szerintem
2014-05-03 16:13
Talán még Vela, ja. 4 millióért ajándék lenne. Szívesen látnám megint a csapatban.
2014-05-04 12:16
az fasza XD sokra megyünk vele
2014-05-04 14:00
Azért kezd halványan körvonalazódni a jövő évi csapat. Wenger megint takarékon próbálja megoldani, visszafelé tekintget. Sagna valószínűleg hosszabbít, mást nem tudok elképzelni, inter?! Rajtunk röhögne az egész világ, max. psg. Ennek a Fabregas témának mekkora a valószínűsége? Félelmetes középpálya lehetne... Vela nem rossz, legalább lenne alternatívája Giroudnak... Max egy Poldi-Draxler cserét tudok még elképzelni, meg Verma helyére valakit aki elücsörög a padon. Szóval a felét ha elfogja költeni Wenger a 120 milliónak.
2014-05-04 21:03
Fabregas annak idején még önrészt is vállalt, de az összeg még úgy is méltánytalan volt számunkra. Ezért megegyeztünk 29 milliós visszavásárlási árban. Fabregas mindenáron szerette volna kipróbálni magát a nagy barcelonában. Lehet így volt megbeszélve, hogy egy nagy kerülővel ugyan, de beváltja az ígéretét miszerint trófeát nyer az Arsenallal. De ez csak egy elmélet.
2014-05-05 16:19
bassethound: 1.Fabregas biztos nem kérne 200ezret, beérné 100-120-al. 2. A 29millió a mai viszonyokat tekintve bőven reális. 3. A világ egyik legjobbja, a középpálya közepén minden szerepkörben kiemelkedő teljesítményre képes.
2014-05-05 17:51
Basszus tényleg sok a kpk. Oxlade vissza balszélre. Jövőre én Diaby-val nem próbálkoznék mehetne kölcsönbe formába lendülni. Marad Flamini, Arteta, Wilshere, Rosicky, Ramsey, Cazorla, Özil. Ez 7, ebből kettő tuti sérült. De még akkor is marad 5, tehát vagyunk elegen, vkp sem kell ugye? Nem tudom mit vkp-zunk annyira, ennyi erővel jöhetne Fabregas, tud ő azt is játszani, vagy akkor maradjon Diaby vkp-nak. Ha idehozunk egy vkp-t vagy Fabregast, nem mindegy hogy mondjuk Flamini vagy éppen Rosicky ücsörög a lelálátón? Szóval akkor egy vkp-t idehozni pont olyan felesleg mint Fabregast. Nem?
2014-05-05 21:29
Így van! Az évek alatt feltorlódtak a középpályások a csapatban és Wenger bizodalma bennük gátat szabhat a minőségi igazolásoknak. Özilen kívül nincs világklasszis középpályásunk, csak sok többé kevésbé kiemelkedő játékos. Maradjon: Özil, Ramsey, Wilshere, Flamini, Cazorla Az Arteta, Rosicky, Diaby hármas közül lehetne elküldeni az érkezőktől függően. Ja és Oxlade vissza a balszélre. Az meg hogy sokszor egy Artetánák vagy Rosickynek kellett vinni a hátán a csapatot az, hogyis mondjam... érdekes. Ha van esély Fabregas leigazolására, mindent meg kell próbálni. Nem a csapat gyenge, hanem az ellenfelek erősödnek. A jövő év lesz talán az első - mióta Arsenal szurkoló vagyok - hogy rajtunk kívül 4 csapat fog valóban nagy eséllyel küzdeni az 1-4 helyért. Remélem a vezetőség és Wenger tisztában van ezzel és észhez térnek.
2014-05-06 15:51
Valóban világklasszisnak tűnik, de még nem mertem annak írni. Igen igazad van kell még melléjük egy Fabregas(Cesc) is, jól látod. :D
2014-05-06 19:28
Ez a hír már hónapokkal ezelőtt felröppent. Nem tudom menny igaz belőle, de kétlem hogy a Fabregas, Xavi, Iniesta hármasból a legfiatalabb Fabregas rajta lehet ezen a listán. Reménykedjünk.
2014-05-08 15:57
mrkvcspl: Mondasz valamit. Ez a tudálékos Barca stílus már kicsit sok neki. Meg van benne az az inteligencia mint xaviban vagy iniestában, de a lendület is ami a Pl-be ráragadt. Jó lenne ha megint nálunk játszana.
2014-05-08 19:10
Vagy jöjjön Fabregas és akkor alapjáraton egy Fabregas, Özil, Ramsey tengely+két szélsővel(Poldi, Walcott) ha kell Ramsey vagy Fabregas hátrébb húzódik, vagy néha Flamini-t beküldeni rombolni, vagy akár kezdőként is, attól függ..... Vagy jöjjön egy vkp(Song, Martinez stb) és akkor úgy szilárdítsuk meg a középpályát. Két középpállyást már fölösleges idehozni főleg ha Arteta-val meg Diaby-val komolyan számol Wenger, meg ugye Oxlade-el amit nem értek.
2014-05-08 20:50
Edzésmódszerek/orvosi stáb nagyon jó ötlet. Az utánpótlásba fektetett pénz viszont előre sejteti, hogy mik a vezetőség hosszú távú elképzelései. Pedig most az egyszer tényleg érdemes lenne igazán megerősíteni a keretet és visszarepíteni a klubot a legszűkebb elitbe, nem pedig Ajax Amsterdamot építeni.
2014-05-08 21:58
Én sem. :D Remélem Sagna hosszabbít és nem kell megtudnom.
2014-05-09 15:02
Wreckin: Valószínű azért mert mégsem lesz jobb a helyzet. Lehet hogy a vezetőség marad az eddigieknél és az utánpótlásba fekteti a pénzt mint ahogy azt leírták itt korábban és a 140 millának csak egy kis része marad igazolásokra. Maximum annyira számíthatunk, hogy Wenger közepes színtű játékosokkal betömködi a lyukakat.
2014-05-09 15:09
kalocsapi: Igazad van. Lehordjuk minden ganéjnak a távozókat az elmúlt években holott a vezetőség a hibás mindenért. Szasza: Ha csak a pénz ügyi részét nézzük a dolognak, valóban nem ér 120ezret hetente, de itt FŐLEG nem erről van szó. Sagna nyerni akar mint ahogy Rvp, Song, Fabregas stb. is nyerni akart. Ha látja hogy a vezetőség nem hajlandó változtatni a hozzáállásán akkor menni fog. Sagna szerződéshosszabbítása nagyban befolyásolhatja a klub jövőjét, hogy mik is a vezetőség tervei. Ha nem hosszabbít, akkor majdnem biztos hogy semmi nem fog változni, minden marad a régiben és kullogunk a 3-4 helyen és a Bl győzelemnek a közelébe sem leszünk. Nem akarok elkeseríteni senkit, de ez a valószínű. Ne higgye azt senki, hogy majd a vezetőség hirtelen a csapat és a szurkolók érdekeit fogja nézni. 8 év hosszú idő.... Pénzügyileg nagyon jól működik a klub, ők ezt fogják szem előtt tartani ez az elsődleges.
2014-05-09 21:24
Tény antifutbalista alkat a srác, de én is látom benne a lehetőséget. Csak az a baj hogy mi lettünk a nagy lehetőségek klubja. De sosem élnek vele. Mindenki aki számít előbb vagy utóbb itthagy minket. Dübörög a stadionbiznisz meg a marketing, a csapat le van szarva. A szurkolók meg csodálkoznak hogy menekülnek innen a játékosok.
2014-05-10 11:08
Ha ilyen "szürke kiséger" Sagna vagy Song is itthagy bennünket, akkor nyugodtan félhetünk.
2014-05-10 12:58
Jövő évi "kezdőm": Szczesny, Jenkinson, Mertesacker, Vermaelen, Gibbs, Arteta, Ramsey, Özil, Cazorla, Walcott, Giroud. Ha az orvosi stábot meg az edzésmódszereket rendbe kapják, ahogy arról szó volt, lehet esélyünk még így is jövőre a bajnoki címre meg a jó BL szereplésre. Középhátvédnek Djorou visszajön kölcsönből, cserének jó lesz. Jenkinson megfelelő Sagna helyén szerintem. Remélem Poldi marad. Szczesny mellé jó lesz egy ifikapus is a padra. Középpályára van egy rakat játékos, lehet forgatni az embereket, sok a variációs lehetőség. Sanogo is jobb lesz jövőre, szerintem tudja majd tehermentesíteni Giroud-t ha arról van szó. Valami ilyesmiben kell gondolkodnunk szerintem.
2014-05-11 11:34
Így van. Az állítólagos 120milliós igazolási terv, csak akkor hiteles és valós ha Sagna hosszabbít. Hogy miért? Leírták előttem.
2014-05-11 11:54
A saját bérrendszerünk csapdájában vergődünk, ami már kb.5-6 éve elavult. Habár Songért még így is sok a heti 150ezer.
2014-05-11 15:37
Az egyik szemem sír a másik nevet.
2014-05-12 16:46
Dennis89: Szépen sorban kilőhetjük a többit is
2014-05-13 14:30
Ha megnyerjük a kupát véget ér a 9 éves átok és ezzel óriási tehertől szabadul meg a csapat. Jövőre - ebből kifolyólag - le kéne szarni a két hazai kupasorozatot és csak a bajnokságra koncentrálni. A BL-t nem is írom mert attól kurva messze kerültünk az elmúlt években, főleg hogy érdemi erősítés idén sem várható. Talán egy új edzővel menne, ment volna az is, aki ki tudja hozni a maximumot ilyen körülmények között is(sérülések stb.), mint pl. Simeone az Atleticoból, vagy Klopp a Dortmundból. Én azt mondom maradjunk jövőre csak és kizárólag a bajnokságnál. Még a chelsea is csak akkor tudott BL-t nyerni(az egy másik kérdés, hogy azt is hogy a picsába) amikor a bajnokság már elúszott nekik. A mancity meg idén bajnokságot úgy hogy a BL-ből márciusba kihulottak.
2014-05-13 16:09
Három fő probléma van: 1. Edzésmódszerek/orvosi stáb, a sok sérült ugye. 2. Pénzügyi "problémák". A klub bérrendszere elavult, részben ezért nem tudjuk megtartani a legjobb játékosokat, és részben ezért nincsenek érdemi erősítések(Özil kivételével). 6-7 éves lemaradást kéne behozni ezen a téren. 3. Wenger személye. Vajon az 1.,2., megmagyarázza-e a 9 év nyeretlenséget és azt az összességében gyenge játékot ami az elmúlt években jellemző volt? Hogy van-e előrelépés? Van. 2012-höz képest. De mi 2005 óta nem nyertünk semmit. Mondjuk 2005-höz vagy 2009-hez képest van előrelépés? Megsúgom, nincs. 2010-hez? Ahhoz sincs, maximun stagnálás van. Persze ha megnyerjük az FA kupát, akkor az előrelépésnek tekinthető, de csak papíron. Ettől még nem lesz jobb a csapat. Sagna megy Vermaelen megy és Fabianski is. Wenger hoz 1-2 olcsójánost, ha hoz egyáltalán.... De le van szarva, nem is tudom miért foglalkozok ezekkel a problémákkal. Nyerjük meg a 11. FA kupánkat és legyünk büszkék a csapatra, a klubra és a dicső múltra.
2014-05-13 22:22
királysanyi: A tavalyi szezonhoz képest valóban van némi előrelépés, a szezon eleje meg a vége több mint elfogadható volt. Leegyszerűsítem a kérdést: Vajon tartható-e ez a fejlődés jelen körülmények között? Más: Egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy Wenger nélkül jobban menne, én ilyet nem állítottam - mondjuk nem is tőlem idézted - de 9 év távlatában elgondolkozik rajta az ember. A 2005-2010 közötti időszakot a pályán mutatott játék alapján értettem, nálam ez határozza meg a fejlődést, nem pedig az hogy: hány sérült volt, októberben vagy márciusban bukjuk el a bajnokságot, X vagy Y pontot szerzünk stb. Az meg hogy kb. november közepe és április eleje között szarabbnál szarabb játékkal rukkoltunk elő az minden körülmények között elfogadhatatlan. Aki magára húzza a címeres mezt legyen az bárki - és a jelenlegi keretet nézve egyik sem akárki - elvárom hogy elfogadható teljesítményt nyújtsanak minden meccsen.
2014-05-14 14:44
Én inkább hármat :D mert ha megnyerjük nem alszom vagy két napig az biztos.
2014-05-15 21:42
Kupát akarok látni, nem a sötétben járni. :D Go Gunners!
2014-05-17 17:54
ez valami rossz tréfa?
2014-05-17 18:07
Rosszul vagyok!
2014-05-17 18:09
Na elmennek ezek a jóbüdös picsába.
2014-05-17 18:13
Parádé!
2014-05-17 18:17
Köszönjed.
2014-05-17 18:20
Giroud XD. Nem hogy bent tartaná a labdát.
2014-05-17 18:29
Quinn a beépített ember? :D Vagy mi. Önerőből kéne.
2014-05-17 18:45
Ez így megért egy lefújást. Így elbaszni....
2014-05-17 18:49
Ja. Ez a lesétáljuk a meccset már nyílvánvaló csapatutasításnak tűnik.
2014-05-17 18:57
Az fasza baszdmeg!
2014-05-17 19:38
huh!
2014-05-17 20:05
Ááááááá! MEGVAN!
2014-05-17 20:33
Egy FA kupa megnyerése óriási dolog és hatalmas büszkeséggel tölt el, főleg ha csak azt nézem hogy ez már a 11. Ez nem akármilyen mezei kupa, kiemelkedik az összes nemzeti kupasorozat közül. Szóval bekaphatják azok akik szerint szart sem ér. Nem értem, ilyet még írígységből sem kéne mondani. Szerintem az ellendrukkerek bevannak szarva és ezzel próbálják tudatosítani magukban, hogy mi gyengék vagyunk.... Tegnap meccs közben többször is szorító mellkasi fájdalmaim voltak, remélem hogy csak a refluxom egy intenzív tünete volt csupán. Elmenjek orvoshoz szerintetek?
2014-05-18 14:12
Sagna úgy jött ide 2007-ben, hogy 24 éves volt, asszem nem volt up. válogatott sem, tehát nem volt egy sokra hivatott játékos. Itt lett belőle valaki, meghatározó tagja egy európai élcsapatnak, közönségkedvenc. Innen lett stabil válogatott. De ha a vezetőség gecizik, mindezek ellenére is meg tudom érteni, ha elmegy.
2014-05-18 16:09
Bocsesz. :D Utánanéztem 12-szeres u21-es válogatott. De a lényeget leírtam.
2014-05-18 16:14
:D
2014-05-18 16:14
Bajnoki címért kell harcolnunk jövőre végig. Lehet hogy a MU nem lesz olyan erős, de a top4 sanszos lehet nekik.
2014-05-19 18:24
Jöjjön akkor Benzema jó lesz az, válogatott szempont ide vagy oda. Annak idején Henry mellett itt játszott Sylvain Wiltord is, kb. 100-szoros válogatott. Mondjuk ő nem egy kimondottan középcsatár volt, mint Benzema.
2014-05-19 20:27
Viszont Anelkát akkor adta el Wenger mikor Henry-t leigazolta. Hát nem tudom mekkora a valószínűsége Benzema érkezésének.
2014-05-19 20:51
Meg is fog velük egyezni. A nagy pénzt tuti megkapja és a játéklehetőséget is. A city a védekezését akarja megerősíteni és Sagna ebben jobb mint Zabaleta. Az ellenfelet erősítsük ismét...
2014-05-20 19:05
Ha a szarcelona tényleg nem tart igényt Fabregas játékára és ha csak egy klub tesz érte ajánlatot és ha az a klub a united lesz akkor oda fog menni. Úgyhogy ebben az esetben Wengernek ideje lesz a pénztárcába nyúlnia ismét. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy Fabregas az ellenfelet erősítse.
2014-05-20 19:22
A xavi iniesta kettős+messi olyan játékinteligenciával rendelkezik hogyha akárkiket is teszel be melléjük az működni fog. Busqets, pedro, alexis stb., kik ezek? Hagyjuk már.... Fabregas is van olyan inteligens mint iniesta, de ne bassza el a pályafutását ilyen tili-toli szar játékkal. Bl-t, bajnokságot megnyerte ideje visszatérni.... Nem tudom hogy vagytok vele, de én Mascherano-t is szívesen látnám vkp-ba nálunk, mert azt ugye mindenki tudja hogy ő nem középhátvéd.
2014-05-20 20:28
Én amúgy nem tudom elképzelni, hogy itt nagy igazolások lesznek. Szerintem olyan 30M körül lehet reálisan erre a célra. Még ebből is meglehetne kielégítően oldani a szitut. Pl. 1. Sagnaval hosszabbítani, Fabregast leigazolni. 2. Sagna mégis elmegy ekkor Fabregasra nem marad pénz, mivel Sagnat pótolni kell és még hoz egy-két olcsójánost is a lyukakat betömködni.
2014-05-21 13:53
Ha jön Fabregas, nem kell klasszikus vkp-t hozni. Flamini beáll rombolni ha kell, vagy akár kezdőként is ha úgy van.
2014-05-21 18:00
Denilson jó volt szerintem.
2014-05-21 19:50
Fabianski-t bebuktuk. Két ilyen jó kapusunk még nem volt és nem is lesz.
2014-05-21 20:46
Én csak A. Cole-ra nehezteltem. Utána rájöttem mi folyik itt.
2014-05-22 17:11
Lesz. A tartalék keretbe. :D
2014-05-23 20:27
Az atleticora folyamatosan mondtam, hogy nem fogják bírni, lefognak ereszteni. Erre megnyerték a bajnokságot. Remélem megnyerik a Bl-t is és ezáltal mi is bizakodhatunk. Hogy lehet kihozni a maximumot egy csapatból? Lásd Atletico Madrid. Vagyunk olyan jó csapat mi is, csak be kéne bizonyítani. Én bízom benne.
2014-05-24 11:01
Jó van, ne játszátok má meg magatokat. :D
2014-05-24 13:34
Legalább nincs újabb Bl győztes.
2014-05-24 23:19
Szerintem Falcao nem az a típus akit egy nagyobb sérülés kibillentene. Azzal sincs különösebb baj hogy 28 éves. Viszont a kor/ár arányt nézve nem hinném hogy a potenciális érkezők közé tartozik a klub filozófiáját ismerve. Azért ekkorát nem fordul a világ.
2014-05-25 19:53
Vissza kell hozni, egyértelmű.
2014-05-26 13:50
Thierry14: Fabregas kell! A többi a bónusz. Viccet félretéve, ha jön, akkor védekező középpályás nem kell szerintem. Kapusnak valami nagyon alap, de mégis rutinos játékos. Jobbhátvédnek be van baszva, Sagna rövid távon pótolhatatlan, én inkább Jenkinson-nal próbálkoznék. Egy sokoldalú védőt kéne hozni főként középre, illeve egy csatárt.....
2014-05-26 14:58
Giroudnak a technikája megvan, ezt mindig is tudtuk. Viszont a jobb csapatok ellen meddő a játéka. Nem tud a labdával meglódulni csak fedezgeti, kezelgeti, csellel a védőket lerázni nem tudja. Nem csupán arról van szó, hogy nincs aki tehermentesítse. A gyengébb/erősebb csapatok ellen nyújtott teljesítménybeli kontraszt, egyértelmű hiányosságokat kell hogy mutasson Wenger és a vezetőség felé. Vela-nak örülnék, némiképp erősítést jelentene, de az átütő sikerekhez inkább egy topcsatárra lenne szükségünk. A középpálya azaz a kiszolgáló személyzet megvan, de azt mondom hogy még egy Fabregasra akkor is óriási szükségünk lenne. Ez a Sagna ügy meg már kezd az agyamra menni. Talán sikerül vele valahogy megegyezni. Nagy érvágás lenne számunkra ha elmegy. Véleményem szerint rövidtávon pótolhatatlan. Kapusnak egy rutinos, de képességei alapján valóban második számút hoznék. Nem tudtam megérteni, hogy ha két ilyen kapusunk van(volt), akkor Wenger miért nem rakta vagy merte többször berakni Fabianskit a kezdőbe?
2014-05-28 11:50
basset: Ennyi erővel szinte mindenki alibizik, elég csak az idei szezon sok-sok meccsére gondolnom. Ettől félek. Jöhetnek ide bármilyen nevek le fognak aljasodni erre a szintre és majd lézengenek a pályán, mint ahogy azt idén számtalanszor láthattuk. Remélem jövőre fordul a kocka.
2014-05-28 15:52
Khedira kiemelkedő játékos, de nem rá van szükségünk. Ez a vkp erőltetés mourinho hülyesége, főleg. Legfeljebb Fabregas kell ide(ha valóban mozdítható, nekünk kell lecsapni rá, ez nem kérdés szerintem, hatalmas erősítés lenne,) majd ő védekezik is ha kell. Flamini meg Arteta bőven elég ha fel kell küldeni a pályára egy vkp-t. Meg van nekünk még egy Diabynk is. Nem kell ezt a szerepkört mindenáron erőltetni és állandósítani... A balszélre kéne még valakit hozni. A csatárkérdést meg Podolski-val oldanám meg, ha nem tudunk topcsatárt hozni. A védelembe kéne egy, legfeljebb két játékos főleg középre. Szerintem Jenkinson jó lesz jobbhátvédbe, nem kell ide még egy Jenkinson (Sagna rövidtávon úgy is pótolhatatlan lesz) és nem is kellenek nekünk minden egyes posztra kiemelkedő játékosok, csak ideje lenne már valakinek fejben összekapni a játékosokat és a lehető legtöbbet kihozni a csapatból.
2014-05-29 14:41
Sokszor az egész csapat súlytalan volt. Volt úgy hogy a csapat játéka még a sérülteket beleszámítva sem ütötte meg az elfogadható szintet és akkor még finoman fogalmaztam. Ha már ennyire át tudnak rajtunk gázolni - mintahogy azt párszor láthattuk - az már nem lehet csak a középpályás védekezés hiánya, hiszen szezon elején tökéletesen működött. Nem a kv-t kell erőltetni, hanem olyan szellemben kimenni a pályára ahogy azt illik, ha meg a körülmények alapján nem mi vagyunk az esélyesek, egy tisztes helytállás azért elvárható lenne. Azért ez a klub még nem tart ott hogy megsemmisítő vereségeket kéne szenvednünk.
2014-05-29 18:06
Ez olyan mint a politika. Azt mondja amit hallani akarunk. Remélem, hogy a nagy szavakat végre nagy tettek is követik.
2014-05-31 16:11
Ez a Veszprém kiesés szívenütött. :(
2014-05-31 16:54
Wenger ki tudja hozni Remy-ből a maximumot, effelől kétség ne legyen. Csak az a kérdés hogy mennyi idő alatt és mennyi az a maximum, hogy van-e akkora potenciál benne ahhoz hogy klasszis váljon belőle.
2014-05-31 21:30
Én egy Fabregas, Ramsey, Özil tengelyt képzelek el alapjáraton. Ebből Ramsey és Fabregas kiválóan tudnak védekezni is. Persze lehetne bőven forgatni a csapatot. Számtalan variációs lehetőség főleg a középpályán... Amúgy Smalling a védelembe tökéletes igazolás lenne.
2014-06-01 08:23
Úgy kéne igazolgatni, hogy a felkészülési időszakra teljes legyen a keret.
2014-06-02 11:47
Az már biztosnak látszik, hogy a barca nem tart igényt Fabregasra, tehát elég valószínű, hogy nem lesz szükség hosszadalmas tárgyalásokra és még a vb előtt pont kerül az ügy végére.
2014-06-02 12:18
Akkor Verma marad, vagy még nem döntött? Ha már annyira akartok egy szűrőt én inkább Mascherano-t hoznám el mint Songot.
2014-06-02 14:02
Jimcer: Jó vicc!
2014-06-02 17:03
Márpedig azok a záradékok mellettünk kell hogy szóljanak és Fabregas sem a pénzre utazik szerintem.
2014-06-02 17:21
Nyugi. Valakik ilyen baromságból élnek meg hogy Fabregas a chelsea-hez igazol és hasonló hülyeségeket terjesztenek.
2014-06-02 19:22
Majd jönnek azzal, hogy a vb után igazolnak, mert... Tehetnek egy szívességet vb után... Ha tényleg akarunk valamit még most kéne intézni 1-2 gamert. Fabregas nem kell a barcának, ott a záradék, szezonnak vége. Mit kell itt szarakodni?
2014-06-02 23:02
selymes: ez tanári volt. :D
2014-06-03 08:54
:DDDDDDDDDDDD
2014-06-03 10:39
Legalább ő fizetett érte. Így is fel lehet fogni. Nem?
2014-06-03 11:08
Ha jön Fabregas minden szurkolónak igenis hogy kötelessége örömmel fogadni őt, ha meg közvetlen riválishoz megy a vezetőség Wengerrel az élen igenis hogy szégyelje el magát. Aki meg azt hiszi, hogy csak azért gázoltak át rajtunk mert nem megfelelő a középpályás védekezés az önmagát csapja be. Holott az egész csapat mélyen alulteljesített. Persze lehet jönni sérülések meg hasonló kifogásokkal, amikor még így is remek játékosok álltak rendelkezésre és csak szédelegtek a pályán. Remélem Wenger képes lesz felrázni a csapatot, hasonló esetekre.
2014-06-03 11:36
Fabregasnak valóban nincs meg a kellő tekintélye, de ettől függetlenül mentálisan nagyon erős felkészült személyiség. Én amúgy Ramsey-be látom leginkább a karizmát, de Wilshere is alkalmas lehet idővel.
2014-06-03 12:00
Az Utolsó cserkész az egyik kedvencem. Nagyon nagy alakítások, dumák vannak benne.
2014-06-03 19:31
"húzta a száját" talán. "nem érezte jól magát" nem hiszem. "lenézte a csapattársait a klubot" kétlem, ez már tényleg abszurd feltételezés... Inkább az a tehetetlenség jellemezte, mint ami számos meccsen az utóbbi években az egész csapatról elmondható volt. Kilátástalannak ítélte meg a helyzetet, ezért elment. Bennem is van némi összeférhetetlenség a visszatérésével kapcsolatban, de azért valaminyőt ha nem is sokat mégis letett itt az asztalra. Meg az a bizonyos záradék sem "vissza ne merd tolni a képed" alapon lett beépítve gondolom én.
2014-06-03 21:05
:D
2014-06-03 21:20
várjuk ki a végét
2014-06-03 21:21
Második számúnak tökéletes lesz.
2014-06-05 08:16
Az fasza b....meg! Akkor ki a geci kell! Még hogy minőségégre törekednek... Kíváncsi leszek.
2014-06-05 18:03
Lehet hogy csak provokáció, de akkor is felbasz.
2014-06-05 18:39
Papíron sok középpályásunk van, néhányan valóban papírlábakon mozognak.
2014-06-05 20:28
Ha Fabregas máshová igazol a záradékok alapján 60 millió körüli összegért érné meg a barcának eladni őt más klubnak. Wenger kivárásra játszik szerintem. A két olajos csapatnak mélyen a zsebébe kéne nyúlnia, de akkor mi is jól járunk. Viszont ha valami potom összegért fog elkelni valamelyik riválishoz én összecsikarom magam.
2014-06-06 10:29
Hulk-al szó szerint erősödne a csapat. Valóban kéne már egy kemény kötésű gyerek a sok csonthuszár mellé.
2014-06-06 15:04
Már majdnem minden topcsapatban van legalább egy topcsatár. Még a reál köphet bele a levesbe Suarez-el, csak attól félek hogy akkor a pool köphet bele a mi levesünkbe. Az eddig szóban forgó toptámadók közül egy ha mozdítható lesz számunkra véleményem szerint. Balotelli kockázatos, Benzema éppen, de nem topjátékos. Falcao vagy Hulk jöhetne még szóba esetleg Jackson Martinez. Figyelembe véve a kor/ár/fizetés tényezőt, hát... Egy Vela és/vagy Remy valószínűbbnek tűnik. Remélem azért Wenger megbolondul megint, csak lehetőleg ne az utolsó pillantban mint tavaly.
2014-06-06 20:06
Eddig leginkább Remy-vel hoztak szóba minket, valamint Sagna-val nem bírtunk hosszabbítani, ilyenkor az a 100milla erősen megkérdőjelezhető.
2014-06-06 20:28
Szczesny a világ legjobbja. Őrűltség ez a Casillas ügy.
2014-06-06 20:40
Azért az örmények ellen, ne vonjunk le túl sok következtetést.
2014-06-07 09:29
10 hét általában. Viszonylag olcsón még így is megérné.
2014-06-07 10:39
Oroszország az egy süllyesztő. Nem tud parádézni ott még az úristen se. Az a nemnormális Zenit 50 milliót fizetett érte, szerencsétlen ezért kötött ott ki. Brazil válogatott alapembere. Giroud-tól jobb tipikus centert nem tudunk hozni. Falcao fizetése eszméletlen, Balotteli... hagyjuk, Benzema erősítésnek elenyésző, Jackson Martinez zsákbamacska a többi nagyágyú meg elérhetetetlen. Szerintem van valóság alapja Hulk érkezésének.
2014-06-07 19:08
Hulk 28éves. Wenger ingerküszöbe olyan 30-35 milliónál kezdődhet(végződhet) a támadó esetében. Ha fizetünk érte ennyit és néhány további díjat beépítenek az átigazolásba, akkor a zenit pár milliót bukik rajta, de mivel voltak a múltban nézeteltéréseik a játékossal valószínű, hogy rábólintanának. 50 milliót fizettek annak idején a porto-nak, az elég soknak tűnik ahhoz, hogy egy esetleges következő eladásból járna valami a portugál klubnak. A fizetésével nem lenne probléma. Jelenlegi (5millió/év) bérét egy kevéssel meg is tudnánk fejelni.
2014-06-07 20:55
Csak addigra el fogják előlünk kapkodni azt a néhány mozdíthatót. Az atletico visszaforgatja Costa árát, a reálnak kell Suárez, akkor viszont a pool is költeni fog. Szóval mondasz valamit "bojan". Be lesz itt nekünk baszva. Esetleg marad nekünk az a tuskó Balotelli, de Wenger nem fog idehozni egy időzített bombát.
2014-06-07 22:02
"bassethound": Nem szeretek mezt égetni. :D
2014-06-08 11:27
Össze sem hasonlítható a többi problémás játékossal. Egy személyes példája annak, hogy még az elit futball sem tudta őt némiképp integrálni.
2014-06-08 17:36
Beszarnék ha nem.
2014-06-08 21:52
Szépen néznénk ki. Jönne egy kezelhetetlen játékos, egy Jenkinson2, egy noname kapus(mondjuk az mindegy). Sagna már a cityé, Fabre megy a chelseabe, ezenkívül a többiek is erősítenek még... Nincs mese el kell költeni az összes erre a célra fordítható x milliót, különben megint kínlódás lesz a vége.
2014-06-09 18:43
lac14 Nem vitatkozni akartam, sőt én is a te jóslatodat tartom valószínűbbnek. De Wenger is beláthatná már, hogy vége azoknak az időknek, amikor az ő kis felfedezetjei és zsenialitása megváltják a világot.
2014-06-09 19:12
Mondjuk én már annak is örülnék ha elkerülnénk a zakókat és minden meccsen kellő motiváltsággal és elfogadható játékkal rukkolnánk elő. Viszont ha bajnokságot és/vagy Bl-t akarunk nyerni, ahhoz viszont költeni kéne, de rendesen.
2014-06-10 09:44
Ilyenkor a nemzetközi együtható, pontszám dönt. Amiben a sehol nem indulók közül valószínűleg a mu a legjobb. Illetve a pontszámok alapján a két legerősebb bajnokság.
2014-06-10 13:10
Nevetséges. Elhiszitek hogy azon 1-1,5 millión fog múlni. Ugyan már! Úgy leigazolja a chelsea mint a huzat.
2014-06-10 16:11
Egyébként Fabregas kifizette már nekünk a tartozását?
2014-06-10 16:34
Bassethound: Ne akarjál már tévedni. :DDDDD
2014-06-10 16:36
"támadó középpályásunk van bőven." Fabregas védekező/középső/támadóközéppályás/hamis 9-es.
2014-06-10 19:23
Tény, sok a középpályásunk. Wengernek nincs szíve mellőzni egyiket sem(bevallom nekem se lenne).
2014-06-10 19:44
Vagy hozzunk egy direkt szűrőt vagy Fabregast. Ilyen tudok védekezni zsákbamacska félmegoldások szart sem érnek.
2014-06-10 20:22
Ha úgy költünk el 100-at mint a szpörsz, akkor összecsikarom magam.
2014-06-11 06:49
Pirlo-ról ránézésre nem mondtam volna meg.
2014-06-11 12:29
Döbbenetes...
2014-06-11 13:41
Az még inkább nevetséges, hogy tőlünk meg ingyen vagy szaré húgyé távoznak játékosok.
2014-06-11 13:43
Az is egy vicc, hogy 18 évesen többet kereshet mint nálunk bárki. Baromság ez a Shaw ügy, de ha igaz akkor gratula a mu-nak XD, aki hülye az nem normális.
2014-06-11 14:02
Reus 9-10 hét múlva felépül. Mire megkezdődik a kétfrontos terhelés bevethető lesz. Megérné szerintem.
2014-06-11 19:51
Lehet, hogy a probléma összetettebb, azért vártak vele ennyit. Lehet, hogy ez csak az első bizonytalan lépés.
2014-06-12 16:58
Grat...
2014-06-12 17:21
Ennek fölösleges a jó oldalát nézni, mert igazából nincs olyan. Ez egy 100%-os kudarc. Felháborító sőt vérlázító!
2014-06-12 18:20
Mindig mindenről a játékos tehet.
2014-06-12 20:22
Mivel pont a kékek tettek érte ajánlatot. A barca meg nem szarozott. Mégis mit vártunk? Majd a camp nou nézőterén fog csücsülni hónapokig a mi kedvünkért. Mondjuk a szerencsétlen még annyit csinálhatott volna, hogy visszautasítja a cseszka szerződésajánlatát és megvárja még mások tesznek érte ajánlatot
2014-06-12 20:50
Mert nem az...
2014-06-12 21:22
Ha ez igaz, akkor tényleg egy féreg.
2014-06-12 21:42
Leszarom az egészet. Az sem érdekel ha nem jön senki. Bízom a srácokban, csak egyszer végre össze kéne szedniük magukat. Wenger nem hülye nem véletlenül bízik bennük, csak mentálisan kéne feltüzelni őket.
2014-06-13 15:46
Nyílik a piac persze, csak nem nekünk. Ne számítsunk számottevő igazolásra.
2014-06-13 16:01
Én rvp-t nem utálom, a többi árulóval ellentétben. Miért van ez? Ugyanúgy szurkolok neki mint az Arsenalnak szoktam. Mindig azt hajtogatom "Wenger zsenialitása".
2014-06-14 10:39
Hát ez az.
2014-06-14 16:06
Tudok egy jobbat. A klubvezetés vezesse be hogy legfeljebb tizenöt 24 éven felüli játékos lehet a keretben. Előbb-utóbb úgyis mindenki szedi a sátorfáját, így legalább lenne mire fogni konkrétan.
2014-06-14 19:03
Egyáltalán hogy nem volt kezdő?
2014-06-14 20:57
Na eddig úgy néz ki Costa Rica-nak fogok szurkolni :D, de megvárom még lemennek az első meccsek.
2014-06-15 12:04
Na a férfi kézilabda válogatottunknak lőttek. :( Se vb se olimpia.
2014-06-15 19:48
Sakho... Vicc... Amúgy ki itt a francia? :D mondjuk ez már nem újdonság. Lloris meg talán Valbuena.
2014-06-15 21:01
meg debuchy
2014-06-15 21:02
cabaye is ott van. Na vannak azér. :D
2014-06-15 21:04
Hát ne számítson szerecsenmosdatásra, de azért Wengert is megkérdezném, hogy jól van ez így, ez kellett nekünk?!
2014-06-15 21:30
Hogyne. Például Thuram-ot is tartalékolták annak idején, azért volt csak kb. 120-szor válogatott. :D Sakho, Varane kettős a favorit a kapitánynál.
2014-06-15 22:03
Hát ez az! Mondjuk itt hogy nincs szükség Fabregasra. Akkor a chelsea-nek mi szüksége volt rá?
2014-06-16 12:09
Tulajdonképpen mindegy. Ha vége a szezonnak ugyanúgy dübörögnek már a tárgyalások mint júli 1-től. Mi meg sehol nem tartunk, sőt hátrafelé megyünk.
2014-06-16 14:47
Nem csak szerencse. Voltunk olyan jók a 9 év alatt, hogy szinte már törvényszerű volt nyerni valamit.
2014-06-16 16:09
C. Ronaldo ott van?! Szó nem volt róla.
2014-06-16 17:58
Büntető/potya/öngólok világbajnoksága ez eddig.
2014-06-16 18:13
Büntető/potya/öngólok világbajnoksága ez eddig.
2014-06-16 18:13
Egyértelmű hogy jobbak voltak a németek, de valahogy nem éreztem ekkora különbséget a két csapat között, mint ahogy a holland-spanyol meccsen sem. Nem voltak ezek igazán átütő győzelmek.
2014-06-16 20:11
Kettő maximum három gólt éreztem köztük. Érted? :D
2014-06-16 21:01
Ennyi erővel mehetne mindenki. Lehetne jelzőt találni, ha nagyon akarnánk be tudnánk magyarázni magunknak, miért jó hogy elmennek... Mindig kineveljük az új tehetségeket, de nincs állandóság és szezonról szezonra egy picit mindig veszítünk a játékerőnkből. Tartani kell a fizetési keretet, de már a kevésbé kiemelkedő játékosok is egyre többet és többet kérnek.
2014-06-17 13:20
Ha az Uefa nem vet véget ennek az őrületnek belátható időn belül, akkor előbb-utóbb megnézhetjük magunkat. Lehet, hogy kurva sok pénzünk van, de ezzel a tulajdonosi háttérrel a fizetési keretet nem tudjuk hozzáigazítani a többi nagycsapatéhoz. Közelíteni is fölösleges, mert évről évre növekedni fognak a költségek a többi klubnál is. Az uefának kéne radikális lépéseket hozni, vagy átpasszolni a klubot valami sejknek.
2014-06-17 13:45
Vicc ez a vb.
2014-06-17 18:25
Na az is csak a turkálóba vehette. Jó minőségű póló gondolhatta. :D Nincs tisztába dolgokkal.
2014-06-17 19:01
Az a baj nem így működik. Miért menekülnek innen a játékosok? Nemcsak a magasabb fizu miatt. Pl. Flamini bagóért írt alá a milanhoz anno. A motiváció a béka segge alatt van.
2014-06-18 10:23
Semmivel sem lesz erősebb a keretünk jövőre.
2014-06-18 14:24
Aztakurvamindenit!
2014-06-18 18:21
Ezzel egy évtizedes problémát foglaltál össze. Tanári volt. :D
2014-06-18 20:10
Csak szerencsétlen Costa-t sajnálom. "Jókor" lett válogatott...
2014-06-18 22:00
Nettó hülyeség szerintem is. Csak szokás mindenkire kígyót békát kiabálni aki elmegy.
2014-06-19 17:42
Illetve ürügyet kreálni.
2014-06-19 18:03
Ló..sz a milan-nak a seggébe. Campbell-t nem adjuk! Sőt, még nekik kéne fizetni hogy megszabadítsuk őket attól a baromtól. Azzal, hogy bevonnánk őt az üzletbe, semmivel nem lennénk előrébb, inkább jöjjön natúrba 30ért, ennyire zsugorik már nem lehetünk.
2014-06-19 21:22
Amúgy mikor kezdődik az alapozás?
2014-06-19 21:40
Ha az olaszok legyőzik Costa Rica-t meg Urugay-t, az angolok meg legyőzik Costa Rica-t akkor még továbbjuthat Anglia.
2014-06-20 09:33
Két forduló után Costa Rica biztos továbbjutó, hát ez nagyon nagy, még akkor is ha ők az arany kupa győztesek. Én amúgy nekik szurkolok.
2014-06-20 20:09
Azért egy-egy meccsből kiindulni butaság, de amúgy Balotelli-nek még egy olyan szezonja sem volt amire azt mondanám, hogy jobb mint Giroud idei teljesítménye. Ettől függetlenül jobb játékosnak tartom az olaszt.
2014-06-20 20:22
mix kapa
2014-06-20 21:18
1X-be
2014-06-20 21:28
Na! Giroud parádé!
2014-06-20 21:41
Trianon
2014-06-20 22:29
Szerintem meglepetés világbajnok lesz.
2014-06-21 09:25
Arra gondoltam, hogy nem az utóbbi néhány évtizedben megszokott szűk elitből(Brazília, Olaszország, Németország, Argentína, Anglia, Franciaország, Spanyolország, Hollandia, Portugália) fog kikerülni a végső győztes.
2014-06-21 11:44
hm
2014-06-21 15:11
Szerintem most jutott el az agyáig, hogy mit is tett.
2014-06-22 20:54
Pont a chelsea-be. Még mindig nem tudom elhinni. Nem hiszem el, hogy más klub nem tett érte ajánlatot. Wenger is tolhatna már valami nyilatkozatot ezügyben. Hazudjon, az sem érdekel, csak reagáljon valamit.
2014-06-22 20:54
Dehogy a két koreai védő mi a lófaszra várt? Közben 2-0 :D
2014-06-22 21:28
Én meg pont, akkor kapcsoltam oda egy pillanatra, jól elbaszta a passzt. :D
2014-06-23 18:33
Nekem az a nem tudom milyen... sötétkék tetszett a legjobban.
2014-06-23 19:06
Fekete keresztbecsíkozással.
2014-06-23 19:11
Most nézem, összekevertem valamelyikkel, a sötétkék alapon, vékony világoskék hosszanti csíkozásúval.
2014-06-23 19:39
Az szép szakma!
2014-06-24 11:51
Szerintem nem állunk olyan közel Balotellihez mint ahogy azt gondoljuk, de majd kiderül.
2014-06-24 19:04
mit?
2014-06-24 19:49
Nem vagyok ellene, de annyira mellette sem. Mindenesetre kíváncsi lennék.
2014-06-24 20:02
Én már annyira összezavarodtam, hogy fogalmam sincs ki az akinek örülnék, vagy jó lehetne.
2014-06-25 19:33
A csapatmorál és a motiváció általában a béka segge alatt van. Balotelli hülyeségei semmit sem befolyásolnának. Ettől függetlenül ablakon kidobott pénz. Kb. Annyit tudna hozzá tenni a csapat játékához amennyit el is venne az ökörségeivel. Se jobbak se rosszabbak nem lennénk vele.
2014-06-26 22:45
Én Podolskit is ide sorolnám.
2014-06-27 15:11
Hát ja. Viszont ha szűk értelemben vesszük, akkor Campbell és Walcott sem felel meg klasszikus éknek. Wengernek most azt kell mérlegelnie, hogy hoz egy sokoldalú támadót, vagy Giroud-nak vetélytársat. De Giroud is sokszor az előkészítésben jeleskedik és befejező játéka is hagy némi kívánni valót maga után.
2014-06-27 19:36
Csak az a probléma, hogy nem csak ganajozás volt. Meg bebasztuk az ajtót Fabregas előtt, de ebbe most ne menjünk bele megint. 2-3 játékos biztos jönni fog. Szokásos Wenger féle félig meddig csiszolatlan emberkék, de az is jól átgondolva, majd amikor már elkezdődött a szezon.
2014-06-27 20:33
Az csak válogatott meccsekre vonatkozik. Nem?
2014-06-28 14:24
Mármint a mostani eltiltása.
2014-06-28 14:25
Globálisan eltiltva. Értem. Köszönöm.
2014-06-28 14:36
Én sem értem amúgy. A régi időkben az az eset vont maga után eltiltást a pályán amit a játékvezetés jegyzőkönyvbe vett. Nevetséges ez a nagy médiafelhajtás.
2014-06-28 16:00
Nagyon lassú ez a chilei védelem.
2014-06-28 18:30
nocsik!
2014-06-28 18:34
Hát nem egy őstehetség, de azért jó kis játékosunk volt.
2014-06-29 12:03
Na mit szóltok a holland meccshez? Szerintem az nem volt tizegyenest érő szituáció.
2014-06-29 20:03
Sakho megsérült, nem?
2014-06-30 18:05
Akár még meg is nyerhetik a franciák a vb-t, a jelenlegi mezőnyt figyelembe véve. Valahogy egyik csapat sem győzött meg annyira. Mondjuk én Kolumbiára tennék. Fogadunk? :D
2014-06-30 20:49
Jöhetne már valami meglepetés.
2014-06-30 22:28
Legalább nem húzzák vissza mezüknél fogva a játékosainkat. :D
2014-07-01 11:42
ja
2014-07-01 17:19
Szóval Zelalem=Fabregas. Végülis meg tudom érteni.
2014-07-01 18:13
Hát remélem, hogy nem egy sarlatán! :D
2014-07-02 20:38
Ez már nyílvánvalónak tűnik. Fabregas eladták 30ért. Alexisért adunk 20at(+15). Az összesen 65millió. Ennyiért egy 4 hónapra eltiltott Suarez-t simán leigazolnak, ha valóban kell nekik még így is.
2014-07-03 10:17
Mi meg a játékoson sok pénzt keresni az két különböző dolog. Van egy táblázat miszerint mínuszba vagyunk eladott/vásárolt játékosok tekintetében. Tőlünk bagóért mennek az emberek. Inkább jöjjön Debuchy, egyébként semmivel nem kérne többet mint Aurier, szerintem... A barca meg tényleg bekapatja, de itt is mi vagyunk a hülyék. Nem elég, hogy bagóért adtunk el nekik játékosokat, még azt is évekig aprópénzzel törlesztik kamat nélkül, valószínűleg.
2014-07-03 12:34
:DDDDDDDDDDDDDDDD
2014-07-03 17:28
@Jonah a megelőző szerelések benne vannak a statisztikában? Mert láttam néhány real meccset és abba Khedira kurva jó volt.
2014-07-03 21:31
Ez a Khedira már kezd egy rejtély lenni számomra. Akkor a labda nélküli tevékenysége lehet a kulcs.(?) Szimplán a jó helyezkedés, vagy mi?
2014-07-03 21:59
Giroud-ot néha én is elzavartam volna, de be kell látni, hogy kurva nehéz tőle jobbat találni abban a szerepkörben.
2014-07-04 18:00
Na egy újabb fos meccsen vagyunk túl.
2014-07-04 19:57
:D
2014-07-04 20:02
Özil még mindig nem tette túl magát azon, hogy nélkülözhetővé vált madridban és nélküle nyertek bl-t. Nálunk meg csak kínlódott az egész csapattal együtt. Nem is tudom, hogy érdemes-e egyáltalán sztárokat idehozni.
2014-07-04 22:05
Micsoda totyorógól már megint.
2014-07-04 22:11
relax
2014-07-06 01:41
Valóban nagyobb arányban vannak jelen a problémás játékosok az afrikaiaknál, de ettől még nem kell megbélyegezni az összeset, nekem ez a véleményem. Ja, és nem vitatkozni akartam.
2014-07-06 09:50
Még mielőtt valaki nácit kiáltana, elmondom nem vagyok rasszista, de ezzel a multikulturalizmussal, ami mostanság európában van nagyon nem értek egyet. Mindenféle jött ment bevándorlótól ne várjuk el, hogy európai értékrend szerint fog viselkedni, persze rengeteg a kivétel, de ha ez így folytatódik előbb utóbb minden országnak meg lehet a saját trianonja valamilyen formában. Elnézést hogy elkalandoztam egy kicsit.
2014-07-06 10:06
Még mielőtt valaki nácit kiáltana, elmondom nem vagyok rasszista, de ezzel a multikulturalizmussal, ami mostanság európában van nagyon nem értek egyet. Mindenféle jött ment bevándorlótól ne várjuk el, hogy európai értékrend szerint fog viselkedni, persze rengeteg a kivétel, de ha ez így folytatódik előbb utóbb több országnak is meg lehet a saját trianonja valamilyen formában. Elnézést hogy elkalandoztam egy kicsit.
2014-07-06 10:07
Lehet hogy már fárasztó vagyok, de még valami. Ez az "emberi jogok" is egy álszent duma. A földön különböző népek, országok vannak. Tetszik nem tetszik, elősször az adott ország normáinak, életvitelének egy alapvető szinten meg kell felelni, na majd utána lehet emberi jogokért, meg kirekesztés miatt károgni.
2014-07-06 11:22
Eltöketlenkedjük majd ezt is úgylehet.
2014-07-06 11:53
Nagy spekulánsok ezek Wenger-el az élen.... Majd mi csak úgy igazolunk ááá hogyne, hát azt meg kell fontolni ám, nem úgy van az.
2014-07-06 12:55
Látod. Ezek addig spekulálgatnak amíg kifutunk az időből, vagy legalábbis ez a jellemző. A többi csapat meg nem szarakodik.
2014-07-06 13:58
Sanchez bejelentésével lehet hogy várnak a mezbemutatóig, ha lesz belőle valami egyáltalán, na de Debuchy... jó játékos, de nem egy reklámarc.
2014-07-06 20:08
Szasza: Valóban mindig beleesünk abba a hibába, hogy a játékosok egyéni képességeit vonjuk kérdőre. Van mit javítani a keret minőségén, de itt sokkal mélyebben gyökeredző problémák vannak, mint a keretminőség. Lehet, hogy az állandó bizonytalanság(nincs stabilitás, menekülnek innek a játékosok) vezet ehhez az egyre inkább gyenge teljesítményhez, de az is lehet, hogy ennél is mélyebbre kell ásni, hiszen ennek is okai vannak. Én még nem hallottam azt, hogy valaki azért ment el mert elege van a sérüléshullámokból és abba is biztos vagyok, hogy nem a magasabb fizetés jelentette a fordulópontot. Ezt a problémát legyen az bármi is csak pénzzel nem lehet tudni megoldani, megállítani.
2014-07-07 19:22
Szégyen ez a vb. A brazilok feltették az i-re a pontot. A németek csücsülnek a szemétdomb tetején.
2014-07-08 22:56
Miért csak éjfélkor?
2014-07-10 14:37
Vihar előtti csend.
2014-07-10 20:16
Sanchez egy sokoldalú támadó. Kellett már nagyon. Olyasmi mint Cazorla csak gólerősebb.
2014-07-10 22:13
Lényegében annyiban különbözik Cazorlától, hogy fel lehet tolni éknek.
2014-07-10 22:26
Wenger szerintem továbbra se nagyon fogja alkalmazni a klasszikus szélső játékot. Ha Debuchy is jön, akkor erre már következtethetünk, majd ő fog fellépni, Gibbs-el, Sanchez meg hol a jobb, hol a bal oldalon, hol középen fog feltűnni. Kell még egy vkp, középen Ramsey Wilshere irányítóba Özil, elöl Giroud.
2014-07-10 22:52
Szépek az új mezek, habár elég hülyén néznek ki benne egyszálbél játékosaink.
2014-07-11 11:47
Nem tudom a mu hogy engedheti meg magának félelmetes adóssága mellett jelentős pénzekért igazoljon.
2014-07-11 14:47
A ghána elleni mozdulat egy hőstett volt.
2014-07-12 10:36
Amúgy nem vb selejtező, hanem vb negyeddöntő volt az 4 éve.
2014-07-12 10:38
Na most akkor kit fogunk még igazolni? Vagy mire akartál kilyukadni?
2014-07-12 10:52
Hát végülis van benne logika. :)
2014-07-12 10:56
Annyi mint a Cofidis reklámba. :D
2014-07-12 10:57
Szóhoz sem jutok. :D
2014-07-12 11:14
A szezon végén megkapja a spanyol állampolgárságot és egyben eu állampolgár is lesz, tehát jövőre megkaphatja a brit munkavállalási engedélyt.
2014-07-12 23:42
Hát pedig Giroud többnyire kezdő lesz és az öreg továbbra sem fog klasszikus szélsőt játszatni, legalábbis nem ez lesz a jellemző, szerintem. Aztán majd kiderül.
2014-07-13 12:09
fifa11: Azt, hogy nem lesz állandó ember a támadószéleken, hanem a két szélsőhátvéd lép be a támadásba. Debuchy nagyon jó lehetne ilyen szempontból.
2014-07-13 12:42
Tavaly Cazorla és Özil lépett ki a szélekre. Mondjuk Theo meg Podo sokat volt sérült, de Gnabry-t az istenért se akarta betenni és Oxladet is középen játszatta az öreg. Ebből gondolom, hogy nem fogja előtérbe helyezni a szélsőjátékot.
2014-07-13 12:50
Gondoljunk csak vissza a Hleb, Rosicky féle "szélekre". Hát egyik sem volt egy villámszélső.
2014-07-13 12:55
Mondjuk ennyi gyors, technikás szélsővel meglepő lenne, ha továbbra is ez az idióta középre tömörülés szerencsétlenkedés lenne a jellemző.
2014-07-13 13:06
Ez a csatár kontra szélső érdekes fejtegetés. Nálam az univerzális befejező - fogalmazzunk úgy klasszikus - csatár fogalmát egyetlen egy játékos meríti ki: Thierry Henry.
2014-07-13 19:51
Sancheznek a fizikuma, meg a fejjátéka nem az igazi, de ettől még működhet majd a dolog, ha Wenger centernek akarja.
2014-07-13 20:09
2014-07-13 23:26
"Méltó" befejezése ennek a vb-nek. Őszintén szólva nem is vártam többet ettől a meccstől, de legalább egy nyomorult büntetőpárbajt megnéztem volna.
2014-07-13 23:36
Nem túlértékelt, viszont kibaszott drága.
2014-07-14 20:37
Hát a reálba nem kereshet valami hű de sokat, attól függ Ancelottinak mik a szándékai vele, mert a magasabb fizut meg tudjuk neki adni, ha arról van szó. 100-150 bőven jó neki, de még a 70-80 is szerintem.
2014-07-15 13:53
Bejelenthetnének már valakit, mert ideges leszek...
2014-07-15 19:21
A szaros 4. helyünket nem fogja veszélyeztetni senki. Vagy a mu megint, vagy a pool Suarez nélkül simán kiszorulnak szerintem. Inkább az utóbbi, mert a mu bombaerős lesz. Az eddigi legkeményebb Pl. szezon elé nézünk szerintem. Remélem a végsőkig versenyben leszünk majd a bajnoki címért.
2014-07-15 20:19
Cliftonville-Debrecen Bl selejtező az m2-őn, ha érdekel valakit.
2014-07-15 21:42
Nem idevág, de hát ez a női vizilabda válogatott... Tönkrementem idegileg.... úgy hogy bejelenthetnének már valakit, mert előbb-utóbb engem jelentenek be a sűrgősségire.
2014-07-16 18:44
Előbb még vedted.:D
2014-07-16 20:28
Vajon hány penny-ről mehet a vita?
2014-07-17 18:42
Ancelottinak nem fér bele az elképzeléseibe, ennyi az egész, mint ahogy Özil sem fért bele, de attól még Mourinhot meg Lőwöt nem kell hülyének nézni. A reál szurkolóknak meg a 90%-a divatdrukker, náluk az a jó játékos aki parádézik a labdával, nem kell őket komolyan venni.
2014-07-17 20:29
Nem feltétlenül ő kell nekünk, inkább egy fiatalabb olcsóbban jobban megérné.
2014-07-17 20:40
Hát jobban belegondolva tényleg nincs senki olyan a piacon, aki Khedira játékerőt képvisel. Már aki olcsóbb és fiatalabb is. Ne görcsöljünk rá, jó lesz az az Arteta :) és ezegyszer elfogom hinni Wengernek, hogy "gőzerővel dolgoztak a piacon, de nem találtak megfelelő embert" :D, mert konkrétan nincs, már ha nektek Khedira szar.
2014-07-17 21:01
Aki érdemi erősítés lehetne erre a posztra a mozdíthatóak közül, kb. ez a két játékos van. Szerintem nem fogunk licitháborút vívni egyikért sem.
2014-07-17 21:33
Bendtner amúgy nem kell a kutyának se? Vagy mi van vele?
2014-07-18 16:13
3 jó kapus... egyáltalán nem lenne fontos. Nézd meg, tavaly volt 2, az egyik le is lépett a francba. Jöjjön egy Szczesny mögé aki tűri a padot.
2014-07-19 14:53
XDxd
2014-07-20 13:25
Hát ha neked ebből ez jött le, akkor csak gratulálni tudok. :D
2014-07-20 14:08
Közben evra a juventusba igazolt. Kapaszkodjatok meg, mindössze 1,2 millió euróért.
2014-07-22 10:51
fontért elnézést :D
2014-07-22 10:53
A hülyének megéri.
2014-07-22 14:38
Én beépítenék egy záradékot a szerződésébe miszerint ha valami törvénybe ütközőt tesz azonnali hatállyal felbontható legyen a kontraktus kifizetés nélkül. Elég hülyén hangzik és lehet hogy nem is demokratikus, (főleg hogy az ultraliberalizmus demokráciáját éljük), de én csak ilyen feltételek mellett hoznám el az biztos.
2014-07-22 18:33
Mondjuk én sem azt gondoltam, hogy azonnal lépne hatályba, de egy bizonyos számú és/vagy mértékű kihágás esetén legyen felbontható, addig meg mehet a fizetés megvonás(1hét, 2hét stb). Azért egy profi sportolótól, sőt mondhatni közszereplőtől elvárható lenne a normálisabb viselkedés. A nagyobb tudás, úgymond tehetség nagyobb felelősséggel is jár. Én egységesen bevezetném.
2014-07-22 19:03
Az ilyen nagy kluboknak mint mi is vagyunk nem a jövő csapatát kell építeni (főleg nem a mai futballban ahol százmilliók röpködnek), de ha egy fiatal tehetségnek képességei és tudása alapján helye van a felnőttkeretben akkor semmi gond.
2014-07-23 13:09
Amúgy meg pont Wenger hozná ide Balotellit? Aki a legkörültekintőbben végzi az igazolásait, aki százszor is meggondolja kit hozzon ide? Hát ha az öreg szitáján átmegy, be is szarok. :D
2014-07-23 19:53
Semmi.
2014-07-24 21:56
Megszakad a szívem. 7 éve ment el tőlünk és még mindig nyomja. Érthetetlen....
2014-07-25 18:51
Na nézzük... Szélsők, vagy szélsőnek is mondható, bevethető. JOBB szél: Walcott, Alexis, Gnabry, Campbell, Oxlade, Cazorla, Debuchy. BAL szél: Podolski, Cazorla, Alexis, Oxlade. Összesen: 8. Ha azt nézzük, hogy középen Ramsey és Özil a legtöbb meccsen kezdő lesz+egy vkp+a védelem(akkor Debut kivehetjük)+center, akkor két szélső posztra jut 7 játékos. Tudom, furcsán hangzik, de ez sok. Valószínő hogy Campbell vagy Gnabry nem lesz tagja a keretnek.
2014-07-26 15:40
Na ezért nem kell barátságos meccseket nézni és levonni a felesleges következtetéseket. Kondició javítás, meg egy kis reklám, semmi több.
2014-07-27 10:55
8Arteta8: Amúgy miért reméled hogy Ospina kiszorítja Szczesny-t? Ha gyenge formában lesz rámehet a szezon, akkor már hiába szorítja ki őt Ospina. Elhiszem hogy vannak olyan játékosaink akiktől lehetne jobbat hozni, de Szczesny kurvára nem az a kategória.
2014-07-27 16:14
Konkrétan miért is?
2014-07-27 16:31
Szerintem meg az egész csapatot ki kéne cserélni, azért amit sok meccsen műveltek. Na erre varjatok gombot.
2014-07-27 20:50
Azt nézem. Le vagyok döbbenve, még csoda hogy ez a telefon épségben van a kezemben amiről írok.
2014-07-27 21:01
Áhhh! Nem is nézem tovább. Elegem van, hogy a szerbek 10-ből 9-szer levernek minket karónak. Ők a mumusok.
2014-07-27 21:16
fifa11: Iróniának szántam, mert itt már minden játékost betalálnak. Cazorla nem PL szint, Szczesny nem jó kapus és hasonló marhaságok... Amúgy egyetértek hozzászólásoddal.
2014-07-28 10:04
Még a bal oldalra, Monreal helyett jó lehetne.
2014-08-01 12:58
Na hogy verjem a sportklubnak a szájába, hogy nem látom az Emirates Cup-ot! A fasznak kell nekik közvetíteni, mikor a nyomorult adójuk szinte egyetlen szolgáltatónál sincsen.
2014-08-01 21:23
Sipoczky melyik csomagra fizettél elő? Nekem műholdas DIGI+ csomagom van 3000 Ft-ért. Minden említésre való sportcsatorna benne van kivéve a sportklub. Trükköznek egymással ezek a szolgáltatók, egyiknél hol ez másiknál hol az nincs. Ezért nem értem neked hogy van, mert a DIGI+ a legnagyobb csomag. Ezen felül még lehet DIGIFILMET +300-ért meg HBO pakkot tudja faszom mennyiért rendelni. Ez a plafon, sportklub nincs.
2014-08-02 21:51
Amúgy erről a tv-be kártya dologról nem nagyon van információm. Szoba, vagy tetőantennád van? Mert akkor kapizsgálom a dolgot...
2014-08-02 22:07
De ha parabola, akkor az kizárt dolog, hogy sportklub legyen.
2014-08-02 22:16
Már 8 éve van. Bekötés ingyenes, de 20ezer volt a beltéri egység, havi 2ezrével törlesztve 10 hónapig, addig az előfizetési díjat nem kellett fizetni. 10. hónap után havi 2700. Amikor a digisport bejött nem sokkal utána átraktak a DIGI+ csomagba 3ezerért, mert csak abba elérhető a digisport, meg még néhány csatorna. DS1, DS2, SP1, SP2, EUROSP, EUROSP2 jönnek rajta. A sportklub már egy néhány éve nincs. A többi sportadó meg fölösleges is lenne. Mi felénk(nógrád) nyáron zivatar környezetében akadozik a vétel, de még így is megéri. Összesen Kb. 70-75 csatorna.
2014-08-03 10:59
Digisek(műholdas) valaki meg tudná nekem nézni, mondani melyik frekvencián(GHz) van a sportklub (polarizáció vízszintes vagy függőleges illetve mennyi a szimbólum sebesség)? Köszönöm.
2014-08-03 11:15
Már akinek parabolán esetleg van sportklub.
2014-08-03 11:24
Utánanéztem, csak kábelen elérhető február 20-tól.
2014-08-03 11:58
sípcsontvédő?
2014-08-03 18:57
Hummelsért kb. 40-50 milliót kéne kínálni, hogy ne licitáljanak túl.
2014-08-04 21:02
Én Ramseyt tenném meg csk-nak, de Merte lesz az, Wenger nem fog variálni.
2014-08-08 19:20
Én Ramseyt tenném meg csk-nak, de Merte lesz az, Wenger nem fog variálni.
2014-08-08 19:21
Így egy kh kell mindenképpen. Azért ne egy 18 éves Chambers legyen az egyetlen csereember, Miquel-t meg inkább hagyjuk is.
2014-08-08 19:56
Kezdésnek jó volt ez. Egy újabb serleg a vitrinben, habár amit meg kellett nyerni azt már tavaly megnyertük. Kiemelném Chambers játékát, egyszerűen tanári volt, de senki nem lógott ki a sorból. Egységesnek tűnik a csapat még a hiányzók ellenére is, de ne kiabáljuk túl a dolgot. Elég jelentéktelen szaga volt ennek a meccsnek.
2014-08-10 18:48
Ők nem engedik, hogy engedjük nekik
2014-08-16 18:54
nevetséges
2014-08-16 19:06
Még egy ilyen gecimeccset mint ez... Ezt a harmatgyenge palacét - kicsit pontosabb játékka persze - simán ütni kéne.
2014-08-16 19:29
Tele vagyunk ma kerékkötőkkel.
2014-08-16 19:44
Végülis a lényeg a 3 pont. Hányszor kell még ezt elmondanunk? Hányszor?! A kurva életbe! Elegem van már belőle! Hallgatnom kell állandóan. Most erre a teljesítményre megint mit lehet mondani?
2014-08-16 20:39
Talán egy pár fordulóba beletelik míg összeáll a játékunk. Kéne még egy csatár meg egy védekező játékos, de legfőképpen nagyobb pontosság és több ötletesség.
2014-08-16 21:57
A félelmetes Thierry Henry ma 37 éves. Boldog születésnapot neki! :)
2014-08-17 20:08
Rossz kiképzést kaptak ezek a játékosok, az új erőnléti edző mint halottnak a beöntés.
2014-08-18 23:57
Sajnos nem láttam a meccset, de úgy látom nem nagyon maradtam le sok mindenről. Megúsztuk, kikínlódtuk? Már hozzászokhattunk. Többnyire ez van sajnos. Remélem egyszer fordul a kocka és a meggyőző teljesítményekből lesz a több...
2014-08-20 00:00
Még mindig ugyanaz a nóta. Sérülés sérülés hátán, körülményekhez képest is gyenge játék... Nyerjünk idén is valamit oszt csá, már fölösleges a mutatott játékon idegeskedni, többnyire úgy is csak a kínlódás lesz a pályán. Ez van, szokjunk hozzá.
2014-08-20 12:58
Milyen kényelmesen játszanak, van mit a tejbe aprítani. Én meg kapjak szívinfarktust rajtuk havi 80ezerért. Hát levannak ők szarva! Ezt a kínlódást nézem már évek óta... Na mindegy, hátha összekapjuk magunkat.
2014-08-23 19:29
ááááá!
2014-08-23 20:18
Legalább nem volt izzadtságszaga ennek az x-nek, valahogy az volt az érzésem, hogy megy ez mint a karikacsapás, holott mégsem erről van szó.... Átütő erejű játékot szeretnék már látni minél többet, de sajnos csak nagyon ritkán adatik meg. Ki vagyunk már éhezve már évek óta, ez az igazság. Néha néha előjön a vírtus, de ez kurva kevés.
2014-08-23 22:05
Na majd csak kinyögjük ezt a győzelmet is valahogy.
2014-08-31 17:20
F.O.S.
2014-08-31 18:53
Sajnos idén tovább romlik a helyzet úgy néz ki. Mekkorát fordult a világ. Sokáig mi voltunk az ellenálhatatlanok, aztán a remekül játszó balszerencsések, jó pár éve pedig a szarul játszó szerencsések már ami a játékot illeti, mert lesérülni azt viszont tudnak.
2014-08-31 19:06
Az utóbbi néhány évben többnyire gyenge játék, nem kevés szerencsés illetve ellentmondásos győzelem, az FA kupát meg amolyan kötelező jelleggel kikínlódtuk. Szörnyű, de az ellenszurkolónak van igaza: "Szarul játszó mázlista csapat, néha vannak fellángolások, ennyi." Játékerőben többel vagyunk elmaradva az európai elithez, mint "kéne". Csak az a kérdés meddig lesz még elég ez a játék az alapvető eredményekhez? Meddig?
2014-08-31 21:30
Jobbágy: Ezzel nem téged akartalak ellenszurkolónak mondani, hanem néhány ismerősömet.
2014-08-31 21:45
Itthon kikapni az északírektől egyenlő azzal, hogy még a pótselejtezőt érő harmadik hely sem lesz meg. Tudom, nem jó a magyar foci, de rendszeresen alulmúljuk magunkat. Semmi tartás nincs bennünk, nem tudunk kihúzni pár percet. Lásd közelmúltból pl. bate - Debrecen, román - magyar, svéd - magyar, u17magyar-u17svéd stb., Persze van sok ellenpélda is, de többnyire ez a jellemző. Ugyanez van más sportágakban is. Például kézilabdában jók vagyunk, de lehetnénk akár a legjobbak is, ha sok esetben sikerülne kihúzni az utolsó perceket.
2014-09-07 20:47
Nem láttam a meccset, de a kommenteket nézve azért bíztató volt. Összefoglalná valaki?
2014-09-13 17:08
Kösz Szasza. Jól összefoglaltad. Akkor legalább megmutattuk, hogy tudunk azért valamit. Az x a city ellen nem rossz még hazai pályán sem , főleg hogy a végén akár ki is kaphattunk volna.
2014-09-13 20:24
matafix. XD
2014-09-13 20:27
:DDDDDDD
2014-09-16 10:07
Nem megy na. Ennyi. Ismerjük el: nem vagyunk jók. A bajnokságot nézve lehetnénk akár 0 pontosak is, lássuk be nem múlott sokon a meccseinket elnézve, na ez a szomorú. Remélem azért bemákolunk ma legalább 1 pontot.
2014-09-16 21:46
A játékunk minősége mélyen a keret minősége alatt van. Így van ez idén is.
2014-09-16 22:08
Wreckin89: Szerinted a tavalyi szezon nagyon jó volt? Hát... fogalmazzunk úgy, hogy az Fa kupa megmentette, mert amúgy egy rémálom, de ez még mind nem elég. Úgy néz ki idén még rá is tudunk tenni egy lapáttal. Nagyszerű mondhatom, ez megy évről évre, Wenger pozíciója viszont egyre biztosabb. Érthetetlen ez a fordított arányosság.
2014-09-17 18:00
Wengerről nekem a kiöregedett úszók jutnak eszembe akik még mindig erőltetik, de már a saját legjobbjukat sem tudják hozni, nem hogy még felvenni a versenyt a világelittel. Nem tud már további értéket hozzátenni a csapat játékához, sőt elvesz. Tíz meccsenkét megmutatjuk, hogy tudunk futtbalozni és ez elég is ahhoz, hogy maradjon. Nem Özil-t, Szczesny-t stb. kell szidni, de még nem is Wengert, hanem azt az embert aki nem hajlandó őt elzavarni, aki szarik a csapatra, a klub valódi értékeire.
2014-09-18 17:26
Hát azért ne akard az én vagy sokmillió ember munkaviszonyával összehasonlítani, aki megdöglik havi 80ezerért... Jaj szegényt meg ne sajnáljam már a több millió eurós vagyonával, meg azt a szegény tulajt akinek az ellentételezésért ki kéne fizetni némi "aprópénzt". A pórnép meg fogja be a pofáját, miközben a kedvenc csapata hírnevéhez méltatlanul játszik évről évre. Nem mintha ha az én vagy bárki adójából menne, de akkor is. Áljon már meg a menet! Munkaviszonyról pofázol nekem a mai futballban.
2014-09-18 18:02
Ja és nem tudom milyen mocsok ömlik belőlem szerinted, de a pályáról még inkább az ömlik.
2014-09-18 18:13
Már én is úgy vagyok vele, hogy nyerjünk valamit, oszt jól van. Más csapatok úgy váltanak edzőt mint én alsógatyát, na nem mintha ez lenne a követendő példa. Én meg ezt a szutykot nézem vagy 3 éve néha azért focival fűszerezve, meg 10 év alatt egy FA kupával. Wenger nagy harcos, ő addig harcol amíg van megvívandó csata, csak nehogy a kiesés ellen legyen majd évek múlva.
2014-09-18 18:41
Én soha senki egyéni képességeit nem vontam kérdőre. Be kell látni a minőség mindig is meg volt. Most lehet jönni kifogásokkal: sérültek, olajmágnások stb... kevés, kurva kevés. Nem trófeákat várok, hanem a klub nevéhez méltó játékot, na ezt nem látom már évek óta, többnyire. Lehet hogy közel vagyunk, de ugyanakkor azt érzem nagyon messzire kerültünk az európai elittől(játékban) az elmúlt években. Ennyi. Na léptem dolgom van.
2014-09-20 14:11
Erre kell hazaérnem: kiestünk. Na mindegy, egy gonddal kevesebb. Ebben a ligakupában leginkább az a bosszantó hogy egyáltalán létezik.
2014-09-23 22:53
Sajnálom szegényt, de inkább az lenne a logikus döntés ha visszavonulna a saját érdekében még azelőtt hogy tolószékbe kerülne.
2014-09-25 22:57
Élethű játék, mondhatom. :DDD
2014-09-26 22:50
Komolyan mondom nem értem az angol szurkolókat. Egy szaros spurs ellen nagy hangulat van, a legtöbb meccsen, vagy akár egy BL rangadón meg olyan a stadion mint egy könyvtár. Értem én, hogy a legnagyobb múltal rendelkező párharc, de akkor is bosszantó. Furcsák az angolok na. Balkéz szabály, yard, jobbkormány stb.
2014-09-27 18:48
Nem értem.
2014-09-27 19:16
Nem értem.
2014-09-27 19:16
Cazorlának is az a másnapos fej istenem. Mi van ezekkel?
2014-09-27 19:17
Szánalmasak vagyunk
2014-09-27 19:45
Szánalmasak vagyunk
2014-09-27 19:46
phú b.zmeg
2014-09-27 20:02
Meg kell nyerni. Egyértelmű.
2014-09-27 20:04
A forduló talán leggyengébb csapatát nem sikerült megverni ráadásul hazai pályán. Amúgy nem volt ez olyan rossz, kicsit erőtlen. Ennyi sérülttel nehéz lesz felérni a dobogóra, habár a riválisok nincsenek lépéselőnyben. A 3. helyért mehetünk idén szerintem.
2014-09-27 20:31
Önként úgy sem fog lemondani, ezért nem hibáztatom, meg már úgy semmiért se. Ekéztem(tük) már eleget... Azért mégiscsak ő csinált itt topcsapatot... Amíg ezzel a gyenge, erőtlen játékkal(ismét) hozzuk az alapvető eredményeket addig a vezetőség is beleszarik a megítélésünkbe és a szurkolók pofájába.
2014-09-27 20:53
Ugyan nagy fölényben voltunk, de éppkézláb helyzetig nem nagyon jutottunk el. Távolról azért próbálkoztunk. A spurs viszonylag simán úszta meg.
2014-09-27 21:23
Amúgy be lehetne áldozni a Bl-t. Elegem van belőle, hogy a 16 között leiskoláznak minket. Valószínűleg most is mint mindig lemaradunk a csoportelsőségről, mert a dortmund kikaphat a bundesligában 10szer egymás után, de ellenünk akkor is felszívják magukat és leiskoláznak minket. Meg ezzel az erőtlen játékkal a galata ellen is fogunk pontot veszíteni két meccsen. Az lenne a logikus ha januárig csak a bajnokságra koncentrálnánk. Az FA kupa tavaly meg volt, idén azt is belehetne majd áldozni. Februárra némi frissítéssel helyre jönni és tavasszal lehetne az EL-re meg a PL-re koncentrálni.
2014-09-28 14:41
Utolsó cserkész megint? :D Nagy film, nem szabad elcsépelni. :D Inkább alszom, holnap korai kelés. :D
2014-10-02 20:39
Látom tombol a kúltúra. :D
2014-10-04 12:10
cukor :)
2014-10-05 15:31
De jó volt ezt látni. Mourinho milyen zavarba jött.
2014-10-05 15:41
Csinibaba. :)
2014-10-05 15:43
Fabregas leveszi az összes kápénkat. Öziltől már harmadszor veszi el. Nem játszunk rosszul, de azért ez már röhej.
2014-10-05 16:09
Azt utálom a legjobban amikor beskatujázzák az embert.
2014-10-05 16:26
Fogjátok a kapusra meg minden szarra. Ekkora baromságot...
2014-10-05 17:02
Gratulálok a csapatnak! Nehéz itt bármit is elérni. Nem volt jobb a chelsea, sőt..., de ez akkor is egy sima vereség, közünk nem volt a meccshez. Jelenleg itt tartunk, a körülményekhez képest jók voltunk. Lehet kifogásokat magyarázatokat keresni, mert van bőven, de fölösleges. Wenger? Hagyjuk, ő már nem tehet semmiről... Ez egy Arsenal szurkolói oldal, sajnálom hogy átment chelsea mocskolásba, mert ez nem magyaráz meg semmit. Össze kell majd kapni magunkat és legközelebb meg kell tudni verni őket, ennyi. Bevallom nekem is a legunszimpatikusabb csapat a chelsea mióta ez az orosz nép nyomorán meggazdagodott zsidó milliárdos átvette őket. Meg amikor megnyerték a BL-t(akkor valóban szar játékkal és a futtbaltörténelem legnagyobb mázlisorozatával) azt hittem felakasztom magam. De ami itt folyik az már túlzás. Nem játszanak szép focit, de kevésbé jó vagy szar játékkal is legtöbbször lenyomják az ellenfelet mint a bélyeget. Össze kell szedni magunkat, mert ez a "többi csapat öli a focit" ennek semmi értelme. Magunkat kell utólérni, mert mi sem játszunk igazi focit, sajnos.
2014-10-05 17:33
A BL helyezés nagyon is fontos, de a klubvezetés nem lát tovább ettől. Nem tudom kinek mi az értékrendje... Én elsősorban szép játékot és trófeákat szeretnék látni és ha ehhez be kéne áldozni a BL helyezést én leszarnám.
2014-10-05 18:35
Nem igaz!
2014-10-11 18:45
Pali bácsi nem viccelt. Le a kalappal a válogatott előtt! Nikolics miért nem passzoltál?! A fene enné meg!
2014-10-12 11:20
Szasza: Nem téveszme. Inkább az van, hogy annyira lepusztulnak nálunk a játékosok fizikálisan és mentálisan, hogy a legtöbb klub bottal sem piszkálná meg őket nemhogy még leigazolná. Na ez a gyászos. Tény, nem a legerősebb keretek egyike a miénk, de a minőség mindig meg volt és most is meg van. Egyszerűen el vagyunk átkozva. Erre, ami itt évek óta folyik ésszerű magyarázatot már nem lehet találni.
2014-10-12 21:24
Diaby 6 éve sérült. Általábán egy kezdőnyi játékosunk kisebb nagyobb sérülésekkel fél szezonokat hagynak ki, de majdnem mindenki kidől rövidebb időre is. Pozitívum - ha lehet annak nevezni - hogy az utóbbi években sokszor gyászos játékkal is sok fontos pontot szereztünk. Tehát a mutatott játékhoz viszonyítva nincs balszerencsénk. De a bajnokság végén a tabella nem hazudik. Remélem ott leszünk a dobogón és egy kupával kezünkben.
2014-10-12 21:55
A profi futball átka nálunk valamiért hatványozottan érződik. Mondjuk ennyi pénzért el is várják tőlük, hogy sanyargassák a testüket. Vissza kéne venni vagy menni egy kicsit, úgy 10-20 évet. A játék élvezete igencsak alacsony szinten van, szinte mindent az eredménynek rendelnek alá. Szar gépies játék, ez vetett véget a mi könnyed, légies játékunknak.
2014-10-13 20:47
Mi meg a jelentős erősítés az két különböző dolog. Pedig egyszer elkélne már, mert ez az állandó toldozgatás foltozgatás szart nem ér.
2014-10-19 20:34
Már többször megénekeltem, hogy az elmúlt 10 év alatt többet is ki lehetett volna hozni a rendelkezésre álló játékosállományokból sérülések ide vagy oda, de ha mindenki egészséges lenne, akkor is úgy jövünk ki egy-egy átigazolási időszakból hogy itt ott, néhány poszton mindig vékonyak maradunk. Egyszer oda kéne már baszni annak a kurva pénztárcának.
2014-10-19 21:15
Szárnyalunk a trágyalégyen! Hip-hip Hurrá!
2014-10-22 23:07
Amúgy meg vagyok elégedve a szezonunkal. Tegyük a szívünkre a kezünket..., állhatnánk szarabbul is. Úgy hogy örüljünk ennek is ami van. Ha még mostanság elkezdünk végre futtbalozni, még ki lehetne hozni valami szépet a szezon végén.
2014-10-22 23:35
Tavaly 12 ponttal majdnem kiestünk, idén meg az a gyanúm hogy 15 pont is csak a második helyhez lenne elég. Jó csoportba kerültünk, de valahogy mégse jó.
2014-10-23 09:36
Bemba ez jó hogy kijött belőled mert még kárt tett volna benned.
2014-10-23 12:55
A forduló leggyengébb csapatát sikerült legyűrni némi rásegítéssel. Pozitívum: 3 pont, Negatívum: hagyjuk. Télen kell egy KH, mert ha sok a sérült akkor se Monreal legyen az. Mondjuk tegnap nem volt jelentősége.
2014-10-26 07:12
Nyugi. Nincs több jelentkező a 4. helyre. A pool mu kettőssel kell majd megküzdeni a 3-4. helyért.
2014-10-26 09:22
Csak azt nem értem, hogy miért kell minden megnyitáskor újra és újra bejelentkezni, pedig a "jegyezzen meg" négyzetet kipipáltam.
2014-10-26 15:16
Amiatt még korai aggódni. :D
2014-10-26 16:36
Ez a szélmalomkergető is inkább menne vissza tulipánt ültetni. Talán túl van már a zeniten, pedig nagy kedvencem... Nekem csak az a bajom, hogy menetelnek a kékek, de jó ez így legalább ott vagyunk a 3. helyen ahogy scared mondja. Bajnoki címről ne nagyon álmodjuk. Nyerjék meg a gecik, csak ne veretlenül... Talán még a 2. helyért is mehetünk, de ahhoz több kell mint szerencse.
2014-10-26 18:52
Én meg elkapcsoltam a végéről, ráadásul a holland rúgta. :DDDDDD
2014-10-26 19:03
Hát nem tudom... Rosicky a labdával lefutott kilométerek világrekordere. Azt bírom amikor elindul és keresztbe kasul vezetgeti a labdát, de mikor elhagyja a lábát tud az jó helyre menni, egy pár jó lövés néhány kulcspassz még mindig benne van a játékában és labda nélkül is jól mozog, szóval hasznos játékos. Én több lehetőséget adnék neki. Mit veszíthetünk? Ettől szarabbul már úgy se lehet játszani.
2014-10-28 16:12
Ki az aki annak örülne legjobban ha Wenger maradna?
2014-10-30 15:22
Véleményem szerint az eddigi teljesítményt alúlmúlni már nemigen lehet. Innen már csak felfelé vezet az út.
2014-11-01 09:29
A newcastle nem semmi. 1 hét alatt spurs, city, pool. Lehet, hogy ez a gyengusz játék elég lesz nekünk a 3.helyhez? Legalábbis eddig a bajnokságot elnézve lehetségesnek tűnik.
2014-11-01 15:44
Ha gyengék is, de stabilak vagyunk és viszonylag eredményesen játszunk, de hosszú távon nem jó, hogy a szél hordja össze a dobogót. Pl. tavaly sem éreztem, hogy jobbak lennénk a 5., 6., 7., helyezettől, csak annyit stabilabbak vagyunk.
2014-11-01 15:56
Gratulálok a csapatnak, végre mutattunk valamit, akár jelentős gólkülönbségjavítás is lehetett volna. Csak azt nem értem hogy Szczesny-nek miért kell 60-ból 59 meccset játszania, illetve a többieket is szeretném többet látni... Remélem a mu meg a dortmund ellen már nem Monreál lesz a kh. Koscielny és Debuchy mikor térnek vissza?
2014-11-01 18:13
Hmmm... Már egy órája csend van.... :D
2014-11-01 19:32
Az eddigi 17 tétmeccsből véleményem szerint 7 alkalommal nyújtottunk értékelhető teljesítményt. Ebbe benne van az everton elleni utolsó 15 perc és a hull elleni balszerencsés meccs is. Ez az arány javítható lenne amennyiben a további sérüléshullámok elkerülnének, de jelentős javuláshoz több kéne szerintem.... Már ha feljebb akarunk lépni az állandó 3-4 helytől és a BL-be is szeretnénk valami komolyabbat elérni. Tessék fanyalogtam egyet. :D
2014-11-02 10:36
Gallas az egyik nagy kedvencem, függetlenül attól hogy a legnagyobb júdás, de hát a 10-es mezt én is soknak éreztem. Hogyhogy nem égett a háta? :D
2014-11-02 16:19
Na 3. helyen vagyunk
2014-11-02 16:26
Hacsak nem ők az új leeds united, akkor 3. helyen vagyunk.
2014-11-02 17:20
Hacsak nem ők az új leeds united, akkor 3. helyen vagyunk.
2014-11-02 17:21
A spurs-el nem kell foglalkozni. Viszont jó volna már egy erős mu-val és pool-al megküzdeni a 3-4 helyért és lenyomni őket, mert ez a mások gyengélkedéséből besétálás a top4-be a végén, már unalmas. Így nem lehet fejlődni, csak vergődünk a 3-4 hely fogságában, mert ez felső körökben valakiknek jó, de egy igazi szurkolónak soha.
2014-11-02 20:40
A finnekkel itthon játszunk amúgy? Egyébként két hét dögunalom mint mindig, már előre fogom a fejemet, nem beszélve a potenciális sérülésveszélyről.
2014-11-03 22:55
Nyugi... bunda... Le van szarva, továbbjutás így is meg van szerintem, csoportelsők meg amúgy se lettünk volna.
2014-11-04 22:57
Azért ne egy bundameccsen hordjuk már le Wengert és egymást minden hülyének.
2014-11-04 23:21
A lényeg, hogy a fogadóirodák nagyot kaszáltak...
2014-11-05 12:57
Ugyan ez figyelhető meg az EL-ben(uefa kupa) is igaz ott már régebb óta, vagy 10 éve. Nem tudom a szurkolóknak mennyi a szerepe... De amíg fontosabb az angol szurkolóknak és az angol közvéleménynek , hogy mit játszik pl. a swansea az evertonnal mint egy rangos nemzetközi kupameccs, addig ne várjunk csodát.
2014-11-06 23:02
Akkor ment jól az angol csapatoknak, mikor volt egy gyengélkedő bayern meg egy még gyenge német bajnokság, már egy hanyatló olasz foci, gyenge real.... Aztán az Henry féle barca kezdte ezt megszakítani. Még hozzá vesszük azt, hogy a Pl-be a legmagasabbak a prémiumok, meg az angolok különcségét(kevésbé érdeklik őket a nemzetközi kupák), akkor meg van a magyaráztat. Amikor nincs igazán ütőképes ellenfél, akkor jól megy az angol csapatoknak... Ehhez még hozzávehetjük a sűrű programot is...
2014-11-07 12:32
Ha egy pár évet várunk a stadionépítéssel... Bl győztesek lennénk.
2014-11-07 12:43
Na akkor ott tartottunk hogy az angol csapatok.... :D
2014-11-07 23:10
Szorgalom, kitartás, munkabírás, Ronaldo ebben a legjobb és ezért sok minden másban is.
2014-11-08 13:08
Akkor nem csak én vettem észre... Ez a gólvonal technológia meg egy baromság...
2014-11-08 14:15
Márpedig úgy néz ki, hogy év végéig azok is lesznek. Játszanak még talán a harmatgyenge spurs-el, talán a sotonnal aki már nemigen fog vitézkedni, esetleg newcastle, vagy a westham képes lehet, hacsak le nem tudták már őket is, a többi kiscsapatot meg lerázzák magukról mint a diót.
2014-11-08 15:28
A támadójátékkal már nem lehet gond... A Monreál-Mertesacker páros viszont nem egy életbiztosítás. Chambers-Merte kettős jobb lenne és inkább Bellerin a jobb oldalon. Szoros meccsen nyerünk 3-2re szerintem.
2014-11-09 09:56
Nem kell ezen idegeskedni. Top4 meglesz még ezzel a fos játékkal is, néha megrázzuk magunkat oszt csá... de bárcsak ne lenne meg(és most lehet óbegatni, nem érdekel leszarom, Bl helyezésekkel tele van a padlás, elegem van)... Szczesny azért védhetne jobban is idén, de szar az egész úgy ahogy van... Amúgy fölösleges a játékosokat meg egymást savazni, meg egyéb ostoba magyarázatokat keresni(igazolni kéne stb). Itt fejeknek kell hullani. Az egész rezsimet elzavarni a picsába.... Megoldja-e a problémát? Nem biztos, egyáltalán nem. De ez ami itt van?... leírhatatlan szar érzés. Olyan fapofával nézek ilyen meccsekeket, hogy magamra sem ismerek... Klopp? Dortmund? Komolyan mondom szeretnék én olyan szép játékkal kieső helyen lenni(és lehet óbégatni megint). Pedig már kezdtem azt hinni, hogy végre beindul a szekér, de neeeem mi konstans fos teljesítménnyel besétálunk a négy közé megint.
2014-11-09 19:39
Jimcer: meg lesz a top4 ebbe biztos vagyok. Bojan: 2009 egy dicsőseges korszak volt ehhez képest. Ha úgy játszanánk mint, akkor egy rossz szavam nem lenne, persze könnyű így utólag okoskodnom. Nekem úgy 2011-től kezdett el betelni a pohár, amikor a barca ellen úgy álltunk egy gólra a továbbjutástól, hogy egy kapuralövésünk nem volt. Amúgy nekem az még megalázóbb volt, mint pl. a tavalyi zakók.
2014-11-09 20:01
Jöjjenek most már az összeesküvés elméletek és higgyjünk benne, ez lesz a legjobb mindenkinek. Már fölösleges ésszerűnek tűnő magyarázatokon agyalni.
2014-11-10 19:00
Valami kéne az biztos, csak nem tudom mi az.
2014-11-10 20:16
Nem koncentrálni kéne, hanem el kéne kezdeni végre focizni. Ha ez meg van, akkor lehet majd koncentrálni. Elegem van ebből a sablonszövegből meg a közhelyekből. Koncentrál.... Hagyjuk már a hülyeséget.
2014-11-11 16:25
Jobban kell koncentrálni és megoldódik minden. Lehet én is, mi is(szurkolók) nem jól koncentrálunk. Legközelebb én is megpróbálok jobban koncentrálni. Ha nem megy, veszem a fáradtságot és elmegyek egy koncentrációs táborba. Nincs mese, koncentrálni kell. Koncentrálni!
2014-11-11 19:00
Koncentráljunk hátha összejön.
2014-11-11 19:09
Na most már itt az ideje megkezdeni a koncentrálást. Én most egy hosszú, tíznapos koncentrációs tréninget tartok. Koncentráljunk együtt. Hátha kikoncentráljuk az mu elleni győzelmet.
2014-11-11 20:41
Hát még mindig nem koncentráltok? Nem lesz ez így jó... Koncentrációs táborba akartok kerülni?
2014-11-12 15:52
Attól hogy még néhány klubot felfuttattak nem magyarázza meg hogy milyen gyengén játszunk a nálunk papíron gyengébb többség ellen úgy általában.... Talán Wenger nem koncentrál megfelelően.
2014-11-12 18:14
Attól hogy még néhány klubot felfuttattak nem magyarázza meg hogy milyen gyengén játszunk a nálunk papíron gyengébb többség ellen úgy általában.... Talán Wenger nem koncentrál megfelelően.
2014-11-12 18:14
Mi jó alapanyagból rossz technológiával, de még mindig piacképes terméket állítunk elő. Én azt mondom 4. hely és 4. hely között is van különbség. Jó minőségű 4. hely kéne ahhoz hogy hosszú távon is versenyképesek maradjunk és hogy lehessen később 3., 2., vagy akár 1. helyet is előállítani. Na most az alapanyag nagyon sok pénzbe kerül, de nekünk az egyik legjobb minőségű alapanyagunk van még így is. Tehát nem is kell már nekünk sok pénzt költeni drága alapanyagra, inkább egy kis összegű ráfordítással jobb és korszerűbb technológiákat alkalmazó szakembereket kéne idehozni.
2014-11-12 18:57
Mi már egy jó pár éve rajta vagyunk a süllyedő hajón. Az hogy most együtt süllyedünk néhány csapattal, az engem nem vigasztal. Süllyedtünk mi már eleget, süllyedjenek csak nélkülünk... Valamin mindenképpen változtatni kéne, vagy az is lehet hogy csak koncentrálni kéne, nem tudom...
2014-11-12 20:26
Most gondolj bele, úgy állunk viszonylag jól, hogy ennél rosszabb már nem lehet. Mit veszíthetünk? Mit kockáztatnánk? Ki kell használni ezt a lehetőséget egy váltásra.
2014-11-12 20:45
Én is annak örülnék a legjobban ha a papával kerülnénk ismét a csúcsra. Igazából mi legfejebb csak annyit tehetünk hogy szurkolunk, illetve koncentrálunk.
2014-11-12 21:39
Na koncentráljunk
2014-11-14 20:46
Pangás... Úgy látom mindenki koncentrál. Helyes.
2014-11-17 17:15
Akkor Fabianski-t miért mellőzte? :O Ha idehozza cech-t, akkor megkérdőjelezhető az öreg épelméjűsége. Amúgy még a pletyka kategóriát is csak alulról súrolja. Legalábbis remélem. Kapusra semmi szükség, egyébként is Szczesny a legjobb.... Nem mondtam még, de most elmondom: Koncentráljuk, már csak 3 nap... Félrekoncentrálni most már végzetes. Ezen múlik minden.
2014-11-19 23:28
Pedig lehetne tartani még így is a lépést. Tudom ez is probléma, de az igazi probléma az hogy erre még ráfejel azzal hogy haggyja ezt a túró játékot egyre és egyre jobban kibontakozni. Illetve nem mer kockáztatni, pedig lehetne még nagyobb a profit és még mi szurkolók is jól járnánk. Mit veszítene? Bukna rajta némi "aprópénzt" ha nem jönne be. Olyan lehetőségek vannak kihasználatlanul hogy az valami félelmetes. Mondjuk ez a pénzember képes lenne kizsigerelni a klubot, ha melléfogna egy kockáztatással.
2014-11-20 23:18
Koncentráljunk, az a lényeg. Csak nehogy túlkoncentráljuk.
2014-11-21 13:32
Attól félek én is, hogy elkoncentráljuk az egészet és csak egy nagy rakás koncentráció lesz belőle. :D
2014-11-21 16:44
Hát nem a jó védekezésről fog szólni ez a mérkőzés egyik oldalon sem.
2014-11-22 15:37
A kapu előtt eddig rendszerint összekoncentráljuk magunkat.
2014-11-22 19:32
Csak rúgtúnk egyet.
2014-11-22 19:43
Sokan nem látjátok a fától az erdőt....
2014-11-22 19:52
Tyúktolvaj is a kezébe lövi, nem igaz...
2014-11-22 19:56
Nagyon aránytalanul koncentrálunk az a baj.
2014-11-22 20:01
Becsapós, de szerintem nagyon hátra koncentráltunk, emiatt előre kevés jutott a koncentrátumból, ezért elől dekoncentráltak lettünk. Ennyi az egész. Legközelebb jobban kell elosztani a koncentrátumot.
2014-11-22 20:50
Nem látod a fától az erdőt.
2014-11-22 21:14
Wenger már évek óta koncentrátumhiányban szenved. Tudja ő is hogy koncentrálni kéne, csak nem látja be hogy öregszik és a koncentrátumszintje már határérték alatt van, ezért nem tud megfelelően koncentrálni, illetve azt a keveset sem jól osztja be, ebből kifolyólag a játékosok koncentrációja ingadozóvá válhat, aminek következtében túlkoncentrálhatnak, vagy koncentrációhiány léphet fel. Ha még tovább folytatódik ez az össze vissza való koncentrálás, olyan koncentrációs károk keletkeznek, hogy ember legyen a talpán aki majd vissza tudja koncentrálni a folyamatot.
2014-11-22 22:58
Még szép jól játszottunk a forduló leggyengébb csapata ellen. De továbbra is meddő a támadójátékunk. Lehet rosszul emlékszem, de csupán egy igazi ziccerünk volt egy rakás gyenge lövéssel meg egy jópár eltöketlenkedett szituáció. Ha annyira jó irányba haladnánk, akkor sokkal simábban kellett volna áthatolni ezen a szedett-vedett manchesteri védelmen.... Haggyjuk a kifogásokat, mert nem sokat nyomnak a latban. Alapvetően két probléma lehetséges: 1. Wenger és a stábja alkalmatlan, ezért a játékosok alulteljesítenek. 2. Akikről mi azt hisszük, hogy jó játékosok és többre hivatottak mégsem olyan jók ahogy gondoljuk és nemcsak alulteljesítésről van szó.
2014-11-23 10:18
Ezek az inteligens és modern futbalisták elfelejtették hogy kell spiccel elrúgni a labdát.
2014-11-23 14:15
Wilshere-nek ezt kellett volna tenni.
2014-11-23 14:20
De ja vu érzésem van...
2014-11-23 14:45
Atya világ... Szerintem hagyjuk. Inkább koncentráljunk a következő feladatra, mert kifutunk az időből.
2014-11-23 19:30
A lényeg az hogy jövőre több marad a magyar családok zsebében.
2014-11-23 21:40
Hidd el nem azon múlik. Én még soha nem írtam el szelvényt. Amikor azt hisszük hogy jót ikszelünk be, akkor nem koncentrálunk eléggé, ezért az esetek többségében bukó lesz belőle. Mondjuk ebben az esetben is van néhány kivétel. Amikor mi alapvetően jól koncentráltunk, csak a beikszelt csapat nem koncentrál megfelelően. Sőt olyan is van, hogy rosszul koncentrálunk, de mégis bejön, olyankor az ellenfél csapat nem koncentrál megfelelően.
2014-11-24 15:06
Viszont az esetek többségében szerintem rajtunk múlik. Ha sikerülne mindig jól értelmezni a különféle statisztikákat és az adott erőviszonyokat, akkor nyerőből lenne több, de ehhez magas szintű koncentrációra van szükség, hogy ne vesszítsük el a fonalat a statisztikák nagy útvesztőjében.
2014-11-24 15:35
A tippmixesek nagy része kisebb nagyobb mértékben szenvedélybeteg(én is) még ha sokan nem is hajlandóak beismerni. A szenvedélybetegek nem rendelkeznek azokkal a koncentrációs képességekkel, ami hosszú távon nyereménytöbblethez vezetne. Rövidebb periódusok előfordulhatnak és olyankor akár kiemelkedő nyereménytöbblethez is juthattunk, de összességében bőven mínuszban vagyunk, hiába vagyunk jártásak a sport világában. Szóval nem tudunk koncentrálni, mivel nincs a szervezetünkben az ehhez szükséges mennyiségű koncentrátum. Ezért alternatív megoldásokhoz kell folyamodnuk, ehhez viszont türelem kell.( ugye Wenger is hányszor mondta már hogy türelmesnek kell lennünk). Persze ez sem könnyű feladat, még nekem sem sikerült, de elsajátítható. Mivel nem tudunk koncentrálni, ezért már a kicsit nagyobb eredő oddsokat is türelmesen mellőzni kell. Aki nagyon csekély koncentrációval rendelkezik, annak még türelmesebb megoldások javasolhatók. Pl.: Kivárásra játszva duplázás, vagy tegyél félre erre a célra mondjuk 15 ft-ot és ott van a lépcsőzetes tétemelés.
2014-11-24 16:18
Szóval arra akartam kilyukadni, hogy türelmesnek kell lennünk Wengerrel szemben, hogy türelmesen tudja végezni a munkáját, mert ha nem vagyunk elég türelmesek akkor ő is türelmetlen lesz és türelmetlenül csak türelmetlenkedi fog, ami olyan türelmetlenkedéshez vezet, ami nem jó. Szóval türelem.
2014-11-24 16:38
A játékosok nem elég türelmesek. Annyira türelmetlenek, hogy nem várják meg még türelmesen felépülnek. Wenger is türelmetlenül beveti őket, ezért csak össze-vissza türelmetlenkednek és újból lesérülnek. Mindenki azt szajkózza a csapatnál hogy jobban kell koncentrálni meg türelmesnek kell lenni és akkor megoldódik minden, de valahogy nem akar működni. Én azt mondom legyünk türelmesek, mert úgy sem tehetünk semmit. Türelmeskedjük ki a Dortmund elleni győzelmet és ezzel együtt egy jó szezont, de nehogy eltürelmeskedjük. Ha nem működik, arra kérek mindekit hogy próbáljunk meg türelmesen türelmetlenkedni addig amíg olyan nagy türelmetlenkedés nem lesz, hogy mindenkinek elmegy a türelme és akkor hátha történik valami amitől újra türelmesek leszünk.
2014-11-25 21:13
Ez a city reklamál a kiemelés miatt, hogy kemény csoportba kerül, holott a keménynek nem mondható cszka-tól is kikaptak hazai pályán. Ha annyira nagyra vannak a jelenükkel, meg a szaros bajnoki címükkel, akkor kezdeményezzenek egy új sorozatot. Ez a Bajnokok Ligája(bár az elnevezést nem értem), itt sok csapat keményen megküzdött a pozíciójáért, mi is. Nem értek egyet az UEFA döntésével.
2014-11-25 22:02
Na ezt hívják úgy hogy bunda.
2014-11-25 22:39
türelem...
2014-11-26 19:36
Olyan brutális belépő volt, hogy én nem is tudom mi lett volna velem. Biztos kidőltem volna legalább 36 órára.
2014-11-26 19:47
Félelmetes...
2014-11-26 19:58
Ezt eltürelmetlenkedtük. Remélem nem lőttük el túl hamar a puskaport.
2014-11-26 20:51
Elősször is gratulálok a csapatnak. Még nincs jóvátéve semmi, de valahol el kell kezdeni és azt valahogy így kell. Remélem folytatjuk.
2014-11-27 15:35
Visszatérve: Hektor, valóban nem kéne gyalázni Sanogot, csak ne puffogtatnád itt a nagy szavakat meg az ócska közhelyeket. Nem lehet mindenkiből dúsgazdag és sikeres ember. A kommentedet csak néhány embernek szántad, de több milliót bántottál. Te sem vagy különb. Tudod a nagyra tartott sikeres embereid között ott vannak azok is akiknek a kezébeben van annak a sokmillió nyomorultnak a sorsa, akiknek a nagy része, ha akarna sem tudna kitörni, de azért nekik is lehetne jobb, ha a nagyobb tudás nagyobb felelősséggel járna, hogy én is jöjjek egy közhellyel, mert azzal kéne járnia. Na ez az ami nincs meg ebben az országban és a világban, többé kevésbé.
2014-11-27 16:16
Kezd összeállni a kép, Wenger miről beszél, amikor azt mondja türelem, koncentráció, kiegyensúlyozottság. Türelmesnek kell lenni, mert minél türelmesebbek vagyunk annál türelmesebb lesz és türelmesen jobban eltudja osztani a rendelkezésre álló koncentrátumot, amitől kiegyensúlyozottak leszünk és ha azok vagyunk akkor jönnek az eredmények is. A türelem, tehát a nyugodtabb környezet és az ezzel járó magasabb koncentrációs szint segíthet a sérülések leküzdésében valamint azok elkerülésében. Tehát viszonylag kevés koncentrátummal is lehet magas koncentrációs szintet elérni, amennyiben elég türelmesek vagyunk hozzá.
2014-11-28 22:19
Volt egy kis koncentrációs zavar a végén, de ennyi most belefért. Minél türelmesebbek vagyunk annál kiegyensúlyozottabbak leszünk. Így tovább!
2014-11-29 18:02
Sajátos helyzet. Már lassan tíz éve nem olyan erős a keret, hogy egyértelmű esélyesei legyünk bárminek is, viszont az elvárások megvannak és az ebből fakadó türelmetlenség is vezethet a sok sérüléshez és sajnos a szép játék rovására is talán ez megy. Úgy érzem Wengernek is "jó" ez a helyzet. Nem mer nekivágni jól megerősített kerettel egy szezonnak. Túlságosan büszke ahhoz, hogy azt mondják róla: "azért mert elköltött x millió fontot". Másrészről meg mi van akkor, ha úgy sem sikerül. Ő egy viszonylag gyengébb kerettel akarja megoldani, végülis ezt tudom értékelni, de más hasonló kaliberű edző már rég ultimátumot adott volna ilyen helyzetben a világ egyik leggazdagabb klubjánál. Szerintem ebben a pénzügyi környezetben fölösleges edzőt váltani.
2014-11-30 09:37
Sajátos helyzet. Már lassan tíz éve nem olyan erős a keret, hogy egyértelmű esélyesei legyünk bárminek is, viszont az elvárások megvannak és az ebből fakadó türelmetlenség is vezethet a sok sérüléshez és sajnos a szép játék rovására is talán ez megy. Úgy érzem Wengernek is "jó" ez a helyzet. Nem mer nekivágni jól megerősített kerettel egy szezonnak. Túlságosan büszke ahhoz, hogy azt mondják róla: "azért mert elköltött x millió fontot". Másrészről meg mi van akkor, ha úgy sem sikerül. Ő egy viszonylag gyengébb kerettel akarja megoldani, végülis ezt tudom értékelni, de más hasonló kaliberű edző már rég ultimátumot adott volna ilyen helyzetben a világ egyik leggazdagabb klubjánál. Szerintem ebben a pénzügyi környezetben fölösleges edzőt váltani.
2014-11-30 09:38
Ja és hagyjuk a stadiont. Tudjuk hány stadionnyi pénz van a részvényesek zsebében.
2014-11-30 09:43
Ebben a tíz évben eleinte meg volt a szép játék meg a játékerő, de kulcspillanatokban a viszonylag gyengébb keret nem bírta el a nyomást és a játékosok belefásultak az eredménytelenségbe és sokan közülük elmenekültek. Nincs állandósság és ez 3-4 éve már a mutatott játékra is rányomta a bélyegét Eddig más véleményen voltam, de kezd összeállni a kép, hogy sokan miért állnak ki Wenger mellett. Mostanság valamennyire javult a helyzet, de mindig ott vannak a lyukak a keretben. Talán ha az öreg félretenné a büszkeségét és ultimátumot adna, akkor megoldódhatna a helyzet. Szerintem van akkora tekintélye, hogy sikerrel járhatna.
2014-11-30 10:09
Mondjuk voltak olyan meccsek, eredmények az elmúlt években ami minden körülmények között elfogadhatatlan, de amíg a megfelelő körülmények nem teljesülnek addig Wengert tudását sem lehet igazán megkérdőjelezni.
2014-11-30 14:40
Hamburg, bremen, stuttgart. Most jön a dortmund. Állandó körforgás a bundesligában... Nemsokára jön a schalke összeomlása.
2014-11-30 21:54
Remélem Wenger nem gecizik, nem savanykodik, hanem visz egy kis show-t ebbe az élettelen produkcióba és még egy jó 1,5 évig láthatjuk Arsenal mezben a jó öreg Thierry-t. Nem mintha bármit megoldana, de akkor is. Egy laza bokamozdulat felér idei öt meccsünkel.
2014-12-01 22:55
De lehet hogy munkaerőhiány van futtatóból. :DDDD
2014-12-02 09:34
Miért ne akarna idejönni? Miről beszél ez az ember? Még képes lenne őt lebeszélni.
2014-12-02 22:56
Micsoda ajándék. De megint elveszik a kedvem. Itthon végig kellett hallgatnom az Arsenal gyűlölelet. "Soha nem nyertünk Bl-t, nem is fogunk, ezért Anglia szégyene...stb. Komolyan mondom megyek a kocsmába meccset nézni.
2014-12-06 15:52
Megaláztató
2014-12-06 16:35
Szégyen gyalázat. Felháborító, vérlázító. Mit mondjak még. Ennél már csak én érzem magam szánalamasabbnak. Ülök a kis rozoga fotelomban noname sörömet kortyolgotva és várva azt hogy a kedvenc csapatom újra a csúcson legyen, de még ez az öröm sem adatik meg.
2014-12-06 16:49
Mindenről az a Lappföldi szakállas tehet.
2014-12-06 17:17
Ez mind azért van mert a mikulás nem jól koncentrál.
2014-12-06 17:21
Ne örüljünk. Ettől is csak a pofámról ég a bőr.
2014-12-06 17:25
Kamu meg nem adott gól kamu 11-es. Ha nem tudunk legalább 1 pontot szerezni akkor gyalázat.
2014-12-06 17:32
Kompenzáció, de a lényegen nem változtat.
2014-12-06 17:35
Na most már... Az volt a probléma, hogy a Mikulás nem koncentrált megfelelően és kihagyott egy Arsenal győzelmet a zsákjából. Gondolom nézte a meccset, aztán rájött hogy valami nincs rendben. Varázserejét használva megbabonázta a játékvezetőt, de sajnos a sporttárs lelkiismerete még éppen időben felülkerekedett a varázslaton, ezért nem fújt be még egy kamu büntetőt. Mivel a mikulás varázsereje nem töltődött még vissza, ezért kifutott az időből és az eredmény már nem változott.
2014-12-06 18:10
Wenger csupán annyiról tehet, hogy talán túl későn üzent a Mikulásnak. Mivel Lappföld és Anglia között viszonylag nagy a távolság, ezért korán el kellett indulnia és a nagy kapkodásban kihagyta a zsákból az Arsenal győzelmet. Vagy az is lehet, hogy kommunikációs hiba történt és a Mikulásnak nincs is kirendeltsége Angliába. Ott lehet hogy csak a Télapónak van megrendelése karácsony környékén.
2014-12-06 18:25
Ez a bajnokság elúszott. 4.helyet le kéne szarni. Egy kísérleti szezon jól jönne szerintem. Minimálisra kéne csökkenteni az elvárásokat. Cél a biztos bennmaradás. Időt kell hagyni Wengernek hogy fel tudja építeni a csapatjátékot. A rotációs lehetőségeket maximálisan kihasználni. BL-be esetleg valami meglepetést okozni. Fa kupára sem rágörcsölni, lezártuk már a 9 éves nyeretlenséget.
2014-12-07 12:25
Senki nem képes képes felfogni, hogy 2006-ban egy korszak lezárult. Viszont az elvárások megmaradtak. Ez a csapat már rég nem az a csapat és nem bírja a nyomást. Egyszerűen nincs megállás, csak megy az állandó kínlódás. Wenger is léphetne már valamit. Adjanak neki több időt és/vagy pénzt, vagy ha nem képes akkor húzzon el a ..csába. Meddig kell még ezt az állandó nyögést, vergődést nézni a Bl helyezésért? Meddig?!
2014-12-07 13:12
A lényeg az utolsó előtti bekezdés.
2014-12-07 20:26
Még jó hogy csak 2-0 ra vertük a dortmundot, mert most foghatnánk a fejünket a csoportelsőséget illetően az anderlecht elleni meccs miatt. Wenger helyében meg inkább azon törném a fejem, hogy mikor adjak ultimátumot.
2014-12-08 17:06
Nekem is van egy olyan gyanúm, hogy előre le vannak osztva a lapok és ha esetleg nem úgy alakul, akkor belenyúlnak a dolgokba és csak ilyenkor merül fel néhány emberben, hogy bundázás van. Lehet, hogy csak jónéhány háttérember megrendezett színjátéka az egész ami a pénzről szól.
2014-12-09 15:15
Néhány játékosunknak már a nevezését elfogadnák a paralimpiára úgylehet.
2014-12-12 21:45
Szép volt fiúk! Ilyen és ehhez hasonló meccseket szeretnék látni minél többet. Sok a sérült, de a minőség meg van. A meccsek nagyobbik részét így is hozni kell. Amúgy mintha egy teniszmérkőzést láttam volna, mondjuk ilyen jegyárak mellett nem is csodálom, ezek az úriemberek nem fognak visítani.
2014-12-13 20:28
Hát ja. Ma legfeljebb azon kellett izgulni, hogy ne kelljen izgulnom.
2014-12-13 20:31
Végülis a kívánságom teljesült, nem a Bayern, nem a Barca, szóval örülök. Kötelező a továbbjutás, de nem számítok könnyű párharcra. Nem vagyunk azon a szinten, hogy akárki ellen is sima legyen. Aki 3 ellenfelét, 6 meccsen, 1 gólon tudja tartani, az kemény ellenfél.
2014-12-15 13:03
Ahogy nézem elég jó a sorsolásunk a szezon hátralévő részére. Csak az a baj az FA kupa meg fogja ezt kavarni.
2014-12-16 10:12
Szasza: Az még kevés, ha kizúgunk. Az újrajátszások, meg az 5. fordulótól kezdve a hétvégi bajnoki fordulókkal párhuzamos lebonyolítás teljesen megkavarhatja, besűrítheti a menetrendet. Az angol szövetség már igazán megreformálhatná a sorozatok lebonyolítását, mert kész káosz az egész.
2014-12-16 12:36
Így van! Ronaldók jöhetnek mehetnek. Az a magas színtű játékelegancia/inteligencia egyikben sincs meg. Kiemelkedik mind közül. Ha azt kell mondanom hogy minden ami támadófuttbal, azt csak egy embernél lehet mindet megtalálni: Thierry Henry.
2014-12-16 23:19
Sajátos helyzet. Évekig ő volt a világ legjobb játékosa, a világ legjobb csapatában, de sajnos a BL-t nem sikerült megnyernünk. A vb és eb címeknél még nem volt annyira kiemelkedő. A barcával ugyan megnyerte a BL-t, de akkor már nem volt a csúcson. Az aranylabda nem mindig tükrözi a valódi tehetséget. Van úgy hogy a csapat teljesítmény elnyomja az egyéni teljesítményt meg az egyéni képességeket.
2014-12-17 11:01
Szabotálók tevénykednek a háttérben. Ez már biztos. Más magyarázat nincs.
2014-12-18 23:01
A szezon legrosszabb mérkőzése eddig.
2014-12-21 17:21
Komolyan, mindjárt elkapcsolom. Ilyet még nem láttam.....
2014-12-21 17:31
Igazságos döntetlen eddig.
2014-12-21 17:48
Az elmúlt két évtized leggyengébb liverpoolját nem sikerült legyőzni. Már nem az első eset, hogy harmatgyenge csapatokat nem tudunk megverni... Ha azt nézem mennyi volt hátra, vesztettünk 2 pontot, de tulajdonképpen örülhetünk az 1-nek is.
2014-12-21 19:14
Néhány játékosunkat le kéne százalékolni és egy jelképes összegért eladni őket a felcsútnak. Részidős szerződéssel havi 47ezerért elfocizgatnának és orbán viktor is elmondhatná hogy nőtt a foglalkoztatottság.
2014-12-21 20:06
Wenger teljesen tanácstalannak tűnik úgy érzem. Valakinek segíteni kéne rajta.
2014-12-22 08:26
Sima 4.hely lesz simán szar játékkal, amilyen mázlink van.
2014-12-22 11:31
Flamininek volt egy jó szezonja a Milan előtt, meg még néhány jó mérkőzése ennyi. A keretbe befér, mert eltökélt nagy küzdő, remek kiegészítő ember, de semmi több. Kezdőként súlytalan a pályán, nem beszélve arról hogy kiállításra érzékeny. Merte egy különleges játékos. Világklasszis feltéve ha van mellette egy másik klasszis. Ilyenkor nagy munkabírása révén jól meg tudja érteni magát a társával és hiányosságai elenyésznek. Ezt tudja Wenger is. Kell egy klasszis kh, mert kettővel nem fog menni, főleg ha Koscielny sérült.
2014-12-23 12:54
Jó lett. Az előző mezőt nem tudtam értelmezni.
2014-12-24 08:53
Én ezeket a Sissoko-kat nem bírom követni. Mennyi van belőle? A Mohameddel, a mali-val, azzal mi van? Az vkp.
2014-12-24 08:58
Kellemes Húsvéti Ünnepeket mindekinek!
2014-12-24 13:28
Mi kaphatnánk már egyszer vérszemet.
2014-12-26 18:52
Ilyen arányban megérdemelt vezetés, eddig
2014-12-26 19:18
Annyi üres hely van mostanában, hogy már célszerű lenne lejjebb vinni a jegyárakat.
2014-12-26 19:36
Szerintem nem volt jogos a kiállítás, mert a szándék az volt hogy egy olyan mozdulatot tegyen a fejével ami nem ütközik a másikéval, tehát nem volt szándékában lefejelni. A szándékot akkor kell büntetni, ha a szabálytalan játékos úgy tesz veszélyes mozdulatot, hogy csak a véletlennek köszönheti, hogy nem lett belőle ütközés.
2014-12-26 19:58
Jogtalan volt a kiállítás! Szándékos nem lefejelésért, hogy lehet piros lapot adni? Ha én le akarok fejelni valakit, akkor lefejelem. Méltányosnak is csak akkor lehetne nevezni, ha az ellenfél védőjét is büntette volna a látványos hanyatteséséért.
2014-12-26 20:34
Nem Giroud-on ment volna el, ha nem azért mert jelenleg olyan gyengék vagyunk mint a harmat.
2014-12-26 20:44
A pofám leszakad.
2014-12-28 16:43
Bár a fele még hátra van, de a soton ellen szerintem sok minden ki fog derülni a végkifejletet illetően.
2014-12-28 22:06
Az angol játékvezetés meg egy nulla, de szokjunk hozzá. Le kell győzni a bírókat is, ennyi... nem pedig kifogásokat keresni. Hozni kell a szintet és eldönteni a meccseket, akkor már hiába jön a játékvezető az ökörségeivel. Majd ha tényleg keresztbe tesz a játékunknak(ami jelenleg nincs), akkor majd óbégatok én is, de mostanság szánalmasnak érzem.
2014-12-28 22:24
Egy rakás szar a csapat. Abban reménykedni mindig, hogy egy csodakapus megmenti a szezonunkat már szánalmas. Idén talán eljön az igazság pillanata és nem érünk oda a szaros 4. helyre. Idén már csak a Bl szereplés érdekel igazán... Hátha... Aki akar vergődjön, izguljon a 4. helyért... Én leszarom.
2015-01-02 13:03
Átalakulóban van a bajnokság. Ha így folytatódik, rövid időn belül 3 valódi nagycsapatról beszélhetünk majd. A city a chelsea és az újabban szintén nagy összegeket mozgósító united. A 4. helyért küzdünk mi és a velünk kb. egy szinten lévő csapatok, szinte egyenlő eséllyel. Minél jobban költekeznek az európai topcsapatok, annál jobban elenyésznek a mögöttünk elhelyezkedő csapatok közti különbségek. Wenger meg nem alkalmas arra, hogy dortmund vagy atletico mintára kiemelje a középszerből a csapatot. Volt ideje rá, hogy megvalósítsa... nem tudta. Se pénz se edzőváltás. Kilátástalan a helyzet.
2015-01-03 15:51
Holnap nincs mese ki kell esni... Szükséges rossz... A döntetlen meg a lehető legrosszabb. Nem vagyunk abban a passzban, hogy címvédés legyen belőle. Sok a sérült, a játékunk még gyengébb mint tavaj. Egy tavaszi BL menetelésre kéne valahogy összekaparni a gárdát.
2015-01-03 22:03
18:30-as időpontban csak egy meccs szokott lenni nem?
2015-01-04 10:37
Hát az NFL az létfontosságú egy európai ember számára. Nem tudnék létezni nélküle.
2015-01-04 10:52
Perrin tipukus Wenger féle igazolás lenne. Csak éppen annyira jó, hogy már éppen, hogy nem kell senki másnak. Közgazdász igazolás.
2015-01-05 17:17
A közvélemény leszarja a körülményeket. Én is hiába magyarázkodom ismerőseimnek, hogy sérülések stb. nem értik, nem érdekli őket én meg szétrobbanok az idegtől. Akad 1-2 aki érti, de azt mondják: " Akkor is, nézd má meg a kezdő 11-et, mit sír a szád."
2015-01-14 23:09
Lehet hogy bekevert az aranylabda, vagy csak szerény a srác.
2015-01-15 10:30
Kroenke out.
2015-01-15 23:17
Én jövök!
2015-01-16 10:19
Mi ez a fos eddig? Pedig olyan jó meccseket szoktunk játszani a city ellen.
2015-01-18 17:17
Megfojtsuk őket. így tovább!
2015-01-18 17:35
Coqulein megőrült.
2015-01-18 17:46
sima
2015-01-18 18:24
A Brighton ellen jó lenne egy felzárkóztató meccs.
2015-01-18 18:44
Grat a csapatnak. Védekezés remélem most már összeállt egy jó időre
2015-01-18 20:22
Kellett mint egy falat kenyér.
2015-01-21 17:16
Már 25. Szépen nézünk ki........ Denilson kezdetben egész jó volt szerintem. Arteta szint, aztán összezuhant a srác.
2015-01-25 09:31
Egy játékosért érdeklődünk igazán, ráadásul akinek még úgylehet munkavállalásit sem adnak. Vicc...
2015-01-25 09:34
Ó papaleg
2015-01-25 12:35
Gratulálok a csapatnak! Jó volt ez. Most már nincs mese, meg kell nyerni. Túl messzire mentünk és nagy az esély.
2015-01-25 18:59
Nem írnám még le....
2015-01-26 09:57
Dobogóra fel kell kapaszkodnunk mindenféleképpen.
2015-02-01 19:30
Nyugi.... Nyerünk
2015-02-04 17:58
" de túlságosan a védekezésre koncentráltunk" "Koncentrálnunk kell, mert sok csapat szeretne bekerülni a legjobb négybe.” Tehát elkoncentráltuk magunkat. Egyébként érthetetlenül gyengék voltunk tegnap..... Remélem ez a harry kén meg eltűnik a süllyesztőben.
2015-02-08 18:18
Na ilyenkor ad élőbe két meccset is a digisport. Mondom mikor majd hazaérek megnézem ismétlésbe az elejétől. Ló..szt.......
2015-02-10 12:59
Nem volt ez rossz.... Leicester jobb csapat annál mint ahogy azt a tabella mutatja. Valahol még nagy meglepetést fognak okozni. Szerencsére nem nálunk tették, de jó lenne ha végre összekapnánk magunkat. Most jön az az időszak ahol általában kukába dobjuk a szezont. Nem kéne... Egyébként nem számítok könnyű meccsre a hétvégén, van egy olyan rossz előérzetem.
2015-02-11 10:45
Szégyen gyalázat. Fölösleges elindulni a BL-ben. "nem volt szerencsénk" Nem. A szerencse az volt hogy tegnap nem tettem kárt semmiben.
2015-02-26 11:26
Gyalázat ami itt évek óta folyik. Komolyan mondom szánalmasak vagyunk. Monaco ellen hazai pályán.... Pfff.... év vicce. Ezért érdemes elindulni a BL-ben. Azért szurkoljak hogy meg legyen a megint a BL indulás meg a zsíros profit ennek a zsidó kroenkének meg a többinek. Közben a játék meg haldoklik. Reméljük azért FA kupában lesz címvédés. Mert hogy engem a BL indulás nem érdekel az szinte biztos. Wenger remek végrehajtó. Ő a Wimbledon-nal is bejutna a legjobb 4-be aztán a BL-be ugyanúgy kiesne a 16 között
2015-02-28 15:51
Kaptam a fülest. Szabotálók tevékenykednek a háttérben
2015-03-03 15:34
Ha kedden úgy játszunk mint tegnap, akkor a monaconak annyi.
2015-03-15 09:02
Csak helyre jöttünk így szezon végére.
2015-04-19 08:55
Mi vagyunk a rekordgyőztesek. Milyen jó ezt kimondani.
2015-05-31 09:11
vicc b..zmeg
2015-06-30 10:28
jó kapus meg minden de......
2015-06-30 10:29
Jól van az
2015-07-18 19:32
Pedig jobban játszottunk. Igaz nem jól, de kár érte. Nem a mai teljesítménye miatt, de mi a pöcsömnek kellett ide Petr Cech? Mintha akkora fene nagy kapusgondok lettek volna itt az elmúlt években. Két remek lengyel kapusból már egyik sincs itt. Ospina se elég jó az öregnek, pedig tavaly bizonyította hogy helye van a kezdőben. A keret összességében jó, de igazán ütőképes játékos csak szökőévente érkezik. Ezt a meccset meg jól elbasztuk. De sebaj, jövőre leigazoljuk Iker Casillast és megoldódik minden.
2015-08-09 19:42
gyalázat
2015-08-29 15:45
Gyalázat! Hát mindjárt idegrohamot kapok geci!
2015-09-29 22:42
Ez a genya csapat olimpiakosz is beleszarik itt a fos góljaival a levesbe ba...meg.
2015-09-29 22:51
Ezért oszt érdemes volt továbbjutni a csoportból. Nevetséges
2015-12-14 13:02
Minket sajnos néha el lehet tiporni. Nem értem miért történik ez meg velünk. Minden szezonra jut 3-4 ilyen megalázó vereség. A legmegalázóbb az egészben hogy most valóban bajnokesélyes csapatunk van.
2015-12-26 23:00
Sajnos nagyon rosszul fogtuk ki ezt a meccset. A soton egy jó csapat meg rájuk is fért már a győzelem föleg hazai pályán. Nem vagyunk mi olyan jók hogy éljünk az ilyen eséllyel. Le kellett volna sétálni a meccset. Nem erőlködni. Könnyebb meccsek jönnek most. Következőt kell hozni.
2015-12-26 23:18
Alkalmazkodva az adott mezőnyhöz 3-4. hely ismét. Ettől félek. Mint valami átok.
2016-02-03 18:21
Ez nem a leicester dicsősége, hanem a mezőny kritikája. De ránk nézve szégyen ha nem leszünk bajnokok, illetve Wenger abszolút alkalmatlansága.
2016-02-06 15:36
Ugyan sok lehetőségünk volt a soton ellen, de szinte egyik se volt egy épkézláb helyzet.
2016-02-07 10:04
Welbeck gólja fantasztikus, ahogy szinte fölrobbant a stadion. De egyébként Sanchez mi a túrót művelt?! Még jó hogy a cserék most kivételesen beváltak. Bár tegyük hozzá a játékvezető rendesen szórta a lapokat a leicesternek. A büntető szépen el lett játszva. Egyszerűen belerohant vardi Monreálba úgy hogy akasztásnak tűnjön, pedig simán kikerülhette volna. Előtte meg Koscielny úgy rontott ki mint Zrínyi b..meg. Azt hittem agyvérzést kapok. De szerencsére bajnoki reményeink még életben vannak. A leicesternek már egyszerűen nem lehetett ekkora szerencséje.
2016-02-14 15:30
Szerintem Wenger nagyon mérges lehetett Koscielnyre. Én is lehoztam volna
2016-02-14 17:41
Úgy kellett az újrajátszás mint sárgaláz a lepratelepen.
2016-02-20 16:20
:D
2016-02-20 16:28
Nem jól koncentráltunk.
2016-02-28 17:21
Még szerencse hogy rúgtunk két gólt a semmiből, a united lelkesedését visszafogandó.
2016-02-28 20:49
F.O.S.
2016-03-02 23:02
Megmentjük az állását.
2016-03-04 18:42
Habár tök mindegy. Top 4 meg lesz és nemér véget ez a sok éves rémálom.
2016-03-04 18:45
Inkább a 98%
2016-03-04 20:02
Ennél azért szorosabb lesz a vége, de ezt már bebuktuk.
2016-03-05 20:49
Nem akarok "elkeseríteni" senkit, de van egy olyan érzésem hogy baromi szoros befutó lesz számunkra a bajnoki a címért. Az nem létezik hogy megússzuk idegeskedés nélkül.
2016-03-06 10:37
Amennyiben nem mi leszünk a bajnokok(ami elég valószínű), remélem személyesen Wenger fogja átadni a győztesnek járó bajnoki trófeát.
2016-03-06 21:26
Nem voltunk elég türelmesek, legközelebb jobban kell koncentrálni.
2016-03-13 16:24
Már 5 éve nincs itt a helye. Mikor szintén a barcelona ellen úgy álltunk egy gólra a továbbjutástól hogy egyetlen egy kapura tartó lövésünk nem volt. Számomra a legfeldolgozhatatlanabb szar élmény a mai napig és véleményem szerint mindmáig a legnagyobb fordulópont Wenger munkáját illetőleg. Mert egy-egy nagy pofonba bármelyik csapat belefuthat, mint azóta mi is megtettük párszor, sőt még a sikerérában is előfordult. De annyira még nem égett a pofámról a bőr mint akkor. Ettől már csak az idén(elég valószínűleg)elveszített bajnoki cím lesz arcpirítóbb. Ha így lesz, akkor a napnál is világosabbnak kell válni az öreg számára hogy ezt nem lehet tovább folytatni.
2016-03-14 16:53
Ez már rég nem Wenger átigazolási lehetőségeinek a kérdése. Amire néhány hét múlva sok év után egyértelmű választ kaphatunk. De ne legyen igazam...
2016-03-14 17:21
Negyedik hely vagy mi?
2016-04-17 20:56
Szurkolok az ötödik helyért. Kövezettek meg érte.
2016-04-17 21:07
Welbeck kidőlt 9 hónapra...........
2016-05-11 18:42
Ha szezon előtt azt mondják hogy másodikok leszünk, alá is írtam volna. Na de így azért utólag egy kicsit savanyú a szőlő.
2016-05-16 08:42
Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Boreham Wood vs Arsenal
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése.
2016-12-06 19:02 | pIeTRo

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Arsenal
0
0-0
0
2.
Bournemouth
0
0-0
0
3.
Brighton and Hove Albion
0
0-0
0
4.
Burnley
0
0-0
0
5.
Chelsea
0
0-0
0
6.
Crystal Palace
0
0-0
0
7.
Everton
0
0-0
0

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
:: Előző mérkőzések
Huddersfield
PL / Smith's. S / 0:1
Leicester
PL / King Power / 3:1
Burnley
PL / Emirates / 5:0
Alt.Madrid
EL / Metropolitano / 1:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét)
Rúgott gól - 0   Kapott gól - 0
0 0' - 15' 0
0 15' - 30' 0
0 30' - 45' 0
0 45' - 60' 0
0 60' - 75' 0
0 75' - 90' 0
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
-
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 5897
Hirek száma: 10827
Blog írások: 185
Összes hozzászólás: 353692
Top kommentelő: szasza86 ( 6606 )
Online Regisztrált: 0
Vendég: 28
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2015 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design