stranger hozzászólásai
na úgylátom működik minden:)
2008-07-06 19:40
sztem azokra a linkekre gondol amit csak úgy beilleszt vki a hszébe, mert azok nem lesznek aktívak, hanem copyzni kell őket
2008-07-07 13:43
köszi a dícsérő szavakat. Veláról korábban már írtam. lassan másfél hónapja. Nem árt figyelni:).. Ramseyről sajnos nem érzem posztomnak hogy nyilatkozzak, mivel eddig soha nem láttam játszani, és egy épkézláb video sincs a neten róla. Legalábbis én nem találtam.
2008-07-13 18:32
én hegyalján voltam eddig most jöttem.. hihi. jót borultunk:)
2008-07-13 19:12
nincs semmi hivatalos bischoffról
2008-07-17 20:46
igen egyszer volt bent kb 10 percig aztán törölték az egész oldalt:D szal még zimi mondta korábban h tegyem fel. még elfánt de fejlődhet. 19 éves összesen
2008-07-19 13:53
sanyi ne beszélj már butaságokat. szépen megvezettek mindenkit a szervezők. ez pedig több mint undorító. neked pedig nem posztod eldönteni, hogy ki arsnealos és ki nem
2008-07-23 16:56
álljon már meg a menet. nem értem hogy mit öjsz ilyenekkel, hogy a klub az örök.. mert szót nem szóltam arról, hogy nem szívesen nézem a fiatalok játékát, ugyanakkor pofátlanság behirdetni úgy egy meccset, hogy a "nagycsapat" jön aztán mégsem. Az pedig mégnagyobb pofátlanság, hogy egy ilyen hazugságért csengetek ki 5 rugót csak a jegyre, úgy hogy a seggemben hozzávetőlegesen 3 ember foglalt helyet a meccs időtartama alatt. Nembeszélve arról hogy édesapámmal oda és vissza felváltva vezettünk össszesen 800 km-t és kétszer kellett telit tankolni. Ne süllyedjünk már le arra a szintre hogy bizonygassuk hogy ki a nagyobb arsenalos.. nagyon intelligensen kijelentő módban írod nekem a válogatott sértéseket ezért megkérnélek, hogy fogd vissza magad! köszi!
2008-07-23 18:07
utólag könnyű okosnak lenni. sztem a legtöbben elhitték, mivel azt mondták, hogy a szerződésben benne van..
2008-07-23 22:26
így is élmény volt élőben látni őket, de egy jelentős szálka, mondhatni bazi nagy gerenda van bennem a vetítés miatt amit eszközöltek a szervezők. cesc azért nem jött mert még nyaralt.. ezt tudta mindenki
2008-07-23 22:45
ez a burgenland hanyadosztályú?
2008-07-28 19:18
40.
2008-07-28 19:18
nézzétek mediaplayeren. durván jó minőség
2008-07-28 19:20
[link] ottvan alul h arsenal tv. 3 stream is van. nekem a legjobb minőséget nem töltötte be. úgyhogy a középsőn nézem sokkal jobb mint bármeik kaki sopcast tvu tvants akármi,
2008-07-28 19:23
lesz 15 perc szabadidőd
2008-07-28 19:25
asse tom mi az a proxy:D.. rúterem van szal a hátrányos helyzetűek közt vagyok, mégis megy. ügyeskedjetek. most éppen stúdióban dumáznak az arcok
2008-07-28 19:28
olyan kb mintha vmi lónyugtatóval belőtték volna az összes burgenland játékost
2008-07-28 19:32
simpson jó gyerek lesz. ügyesen fordult le
2008-07-28 19:46
mert fiatal és nagy gólt akart
2008-07-28 19:49
ez bizony lepke volt
2008-07-28 20:05
elég alacsony a színvonal alig van helyzet
2008-08-03 18:12
feketeS sorold mrá fel a félidő helyzeteit kérlek:D
2008-08-03 18:18
bendi akkor ezzel egyenes arányban meginog a beléd vetett hitünk is:) ....kiestél
2008-08-03 18:20
ez csak egy edzőmeccs.. szemmel láthatóan sehol nem vagyunk formát illetően, viszont már most ég és föld a különbség a haladás meccshez mérten. .. hiányzik cesc kreativitása NASRIT KÖZÉPRE!!! :)
2008-08-03 18:22
akkor számold össze hányszor lőttünk kapura:D ezekből a "helyzetekből", nem kell sokáig számolni hiszen a megoldás 2 azaz kettő... az elfutások és a keresztezések nem helyzetek. Enyni erővel megye 2ben is parádéznak a csapatok.
2008-08-03 18:24
bendi az edzőmeccseket mindenki magasról tossza le.Szimplán arra szolgálnak, hogy javítsák a formát.. semmi következtetést nem lehet levonni belőle. Azt a kupát szinte csak a szekrény aljára rakják. Csupán egy kedves gesztus az egész.
2008-08-03 18:27
hátha elkapják a fonalat a srácok ..ade csókolgatja a címert. most ezt mire véljük? megkapta a fizut?:)
2008-08-03 18:30
rvp semmit nem csinált ma sem sajnos. teó meg úgy tűnik elfáradt:( diarra nagyon jól játszik
2008-08-03 18:45
alwayscesc. nincs más megoldás. Ha globálisan nézzük budapest a legjobb megoldás. Oda a legegyszerűbb eljutni. Egyébként van vonat meg busz is:)
2008-08-05 22:46
ezaz vezet szept 13:D striker hogyhogy nem? 1 egész hónapig nem érsz rá hétvégénként?
2008-08-05 23:36
Ernestoo. Én pl egri vagyok, pesten tanulok. Tököm akar hétvégén is a fővárosban rohadni. De sajnos az országunk eléggé vízfejű ahhoz, hogy szinte bárhonnan max 1 átszállással megközelíthető legyen a főváros. Ha zalaegerszegre tennénk, az jó lenne a nyugatiaknak. Ja nyíregyházára akkor kelet járna pompásan, ha szeged akkor dél, és akkor már balassagyarmat se maradjon ki északkal. Ez van sajnos... pest az ország közepe. Bergi is itt lesz kapuvárról, pedig neki aztán tényleg kell majd vonatozni.:( adams asszem lesz csapat. zimi nyammogott vmit.. de kb ugyanannyit tud mindenki mint te jelenleg..:) sztem közös csapatra készüljünk:)
2008-08-06 20:53
ernestoo. továbba sem értem, hogy mi a probléma:( fly_arsenal. jelenleg azt kell eldönteni, hogy mikor legyen. Ha valaki jelentkezne és nem lenne jó neki a végső időpont akkor bombáznának minket emailekkel, hogy ennek meg annak sem jó a végső cucc, így felgyűlne kicsit a munkat. A jövőhét folyamán meg lesz adva egy email-cím ahol lehet jelentkezni.:)
2008-08-07 19:14
chavez. azért lenne fölösleges régióválogatót tartani, mert pl ha níyregyházi megismert egy sopronit az oldlaon és szeretnének egy csapatban focizni akkor nem tehetnék meg. meg egyáltalán régiónként nem tuti h elegen lesznek. Először egyszerűen meg kéne csinálni ezt. EGy jó felmérő tulajdonképpen, hogy hány százaléka mozgósítható az olvasóknak. Persze ha bejön alap hogy lesznek majd régiók:)
2008-08-08 20:15
ernestoo mint korábban leírtam egri vagyok. de kapuvárról bergi sem dobálózik olyan könnyen pesttel viszont belátja hogy ez a lehető legjobb megoldás jelen pillanatban:( nem értem mért problémázol egy kis vonatozáson
2008-08-08 20:17
gyerekek ha innen meglesz a dobogó az egy isteni csoda. Nincs labdaszerzőnk... ez a denilson gyerek bujdokolhat messzire. egylabdát nem kapart ki egy egész félidő alatt
2008-08-08 22:05
én is remélem.... ..:)
2008-08-09 21:11
arsenal 1. ezzel nyertél egy törölt hsz.-t. legközelebb kultúráltabban légyszi, máskülönben a következő szint jön.. és lehetsz arsenal 2..
2008-08-09 22:46
arsenon. Pár éve a real madrid járt ugyan így mikor egyszerre szabadultak meg cambiassotol és makelelétől. Rajtad kívül pedig úgylátom mindenki érti.. Az Ajax már magában ifi csapat hiszen úgy él meg hogy eladja a játékosait nagy kluboknak 23-24 évesen jó pénzért.. szval az ifi-ifije jött ki a 2. félidőben, azaz 17-19 éves játékosok. Ez a te sarad ha nem tudod. Látom szerinted wenger tökéletes. Akkor mi volt nyifinyafi reyessel? Vagy bentley eladásával? Wenger a világ talán legjobb edzője, de mindneki hibázhat...
2008-08-10 09:47
chimaera mondj egy olyan idei igazolást akinek nincs szüksége időre hogy alapember legyen a kezdőben. sajnos 2 masszív kezdőt adtunk el, ami akárhogy is nézem minőségemelkedést nem von magával. nasri is padozni fog először. Az edzőmeccseken látszódott, hogy egyre jobban megy neki, de félek lesz pár hónap mire komolyan bejátsza magát. Addig ok h tehetségeket vettünk, mert az sosem árt, de csak tehetségekre nem lehet alapozni egy csapatot.:(
2008-08-10 16:45
zsírhúr. kiváncsi lennék mennyibe fájhat:)
2008-08-10 16:46
namex ez már szinte filozófiai mélység:).. de jó pont:) ..szerintem a hasonlat azért egyértelmű én is meg tudok állni egy lábon, csak hülyén nézek ki mert nem vagyok szimmetrikus:D
2008-08-12 11:31
football manager:D:D
2008-08-13 13:45
ez jó cikk lett grat sadist
2008-08-18 23:39
volt már olyan h denilson jó helyre passzolt?
2008-08-23 19:53
fabregas 4 irigyellek
2008-08-23 19:54
vkp kell vkp kell ... egy-kettő
2008-08-23 20:03
song jjöhet de denilson helyére. turé megbízható volt egész meccsen
2008-08-23 20:11
songnak középpályára kellett volna mennie
2008-08-23 20:13
song 15 perc alatt jobban teljesített mint denilson felkészülési meccsekkel együtt a szezonban
2008-08-23 20:28
yaya turé hmhm?:)
2008-08-23 21:04
a meccs végén már DM volt. és nagyon is jól játszott. ha nem igazolunk ő kell cesc mellé
2008-08-23 21:06
makoun mbami yaya touré
2008-08-23 21:13
ha nem lesz vkp akkor középmezőny és ennyi. 6 éve mitörtént a reállal miután nem vettek vkp-t? Pedig ott a világ legjobbjai játszottak..
2008-08-23 21:23
steven tényleg állati jó lenne, viszont akkor nem egy nap kéne hanem egy hét. mert annyi ideig játszanánk csoportmeccseket.
2008-08-24 02:01
de a pénzt pályánként kell kifizetni sajnos így akkor sokkal több lenne. ádám ha csapattal jösz és egyfomra saját mezetek van akkor az ok. ha egyedül akkor fekete és fehér hogy mindig tudj ugyanolyat használni a társaiddal
2008-08-24 13:01
de próübálunk valamit szervezni. lehet hogy még változik
2008-08-24 13:04
Elég középpályásunk van? Akkor mért kell ilyen szedett vedett kp-val kiállni? Eboué középre holott ő védő, nasri szélre holott ő belső stb.stb.. Butaság amit írtál. Denilson és eboué már tavaj is szarul teljesített, főleg a felkészülés során. RvP egy gólt nem rúgott az edzpmeccseken összesen. Kiről beszélsz a támadósorban? Adebayor mellett kit küldenél pályára? Vagy máshogy kérdezem. jelenleg ki képes a támadó szekcióból egy váratlan egyéni húzássaé találkozót eldönteni? Mert persie hetek óta nem mutat semmit, eduardo sérült és még az is leszu egy darabig, bendtner és vela pedig még tapasztalatlan.. vess már egy pillantást más bajnok aspiránsok kispadjára... Egyébként meg milyen figyelemre méltó esemény történt a meccsen? Mert 3at nem tudtak egymás után passzolni, szóval vagy elaldutam majdnem az unalomtól, vagy pedig téptem a hajam az idegtől. Jogtalannak érzem amit írsz..
2008-08-24 22:00
wenger elküldését kivéve szinte mindennel egyetértek. tőlem kikaphatnak, de nem ÍGY!
2008-08-24 22:34
23évesen nem lehet valaki stabil középső védő, csak nagyon ritkán. Turé sem volt az. A kölcsön az OK de ha elengedjük akkor nagyon ideges leszek.
2008-08-25 15:48
MINDENKI KÜLDJE ÚJRA A JELENTKEZÉST, SAJNA ROSSZ CÍM VOLT MEGADVA. ELNÉZÉST MINDENKITŐL A KELLEMETLENSÉGÉRT
2008-08-25 18:22
nagyon remélem h valami megbízható és már bizonyított LABDASZERZŐ érkezik..
2008-08-25 18:33
Persze hogy nem lehet, csak az a probléma, hogy 2-3 éve is ugyanezt mondtuk amikor még flamó meg Hleb "kicsi" volt. És meg lett az eredmény tényleg beért a csapat. Egy kis szerencsével tavaly megnyerjük a PL-t. Viszont amint látod beértek a játékosok, és jön a "gyerünk, adjunk túl rajtuk" elv. Csapatépítés idénre? Semmi. 2-3 évvel ezelőtt legalább célzottan igazoltunk. Teljes votl a csapat, és ha nem is nyertünk semmit boldog voltam mert szépen játszottunk. Most mivan? Ezer sebből vérzünk, sehol egy labdaszerző, potom ?pénzekért? adjuk el kinevelt játékosainkat. (hleb 12m euró nevetséges, flamó meg..).., a formán kívüli támadóalakzatunkatb "megerősítettük" egy 19 éves tehetséggel akire ismét nem lehet rábízni a gólszerzés terhét. Igen Bendtner valóban a levegő ura, walcott olyanokat fírol néha, hogy leesik az állam, vela is minden kétséget kizáróan szupertehetség, és ha mélyen a szívembe nézek denilson másfél évvel ezelőtti önmagára is emlékszem, ahol valóban úgy küzdött mint egy oroszlán, viszont rájuk MÉG nem lehet MEGHATÁROZÓ csapatot építeni. És komolyan én persienek is szurkolok, mert igen ő az egyik kedvenc játékosom a csapatból, viszont nem nagyon látok pozitívumot jelenleg a klub háza táján. Ráadásul elkezdtük ezt a szánalom ívelgetős játékot.. ..idén minden edzőmeccset idevéve nem láttam jól játszani ezt a csapatot. És szerintem igen, most szükség lenne egy komoly igazolásra, mert vkp poszton jelenleg nincs olyan játékosunk aki "felnő" 2-3 éven belül. Ja és köszi h értelmesen válaszoltál. kellemeset csalódtam:)
2008-08-25 23:18
elmondtam egy imát hogy igazoljunk labdaszerzőt.. kettőt.
2008-08-25 23:53
pesezzetek. fifa kukába való. én is fifáztam régen
2008-08-26 00:00
a szó natúr fordítása idegen. de nem úgy mint a predator vagy az alien, hanem az ember akit nem ismersz, de nem árulom el miért ez a nickem az oldalon:).. na jóéjt mindenkinek én elteszem magam holnapra. azért igyekezzetek a cikről is szótejteni:)
2008-08-26 00:05
ja igen asszem az én voltam. de hasonbló utat diogo is bejárt. lényeg h attól vki nem noname h nem ismered:). Egyébként nem csak te lettél törölve, hanem mindenki, mert új motort kapott az oldal közben, ezért egytől-egyíig újra kellett regisztrálni az arcoknak.
2008-08-26 10:12
denilson ma sem alkotott maradandót, jó helyen volt jókor, de sokkal jobban hajtott mint az előző meccsen
2008-08-30 22:34
jajaj. mitörtént a sráccal? én ithon betegeskedem csütörtök óta:(
2008-09-06 19:45
ajaj szegény. majd írjatok h mien volt olya szívesen mentem volna
2008-09-06 20:39
terem a legjobb.. :)
2008-09-07 13:18
sztem nem kéne flaminivel foglalkozni ennyit. lassan úgy tűnhet nekünk savanyú a szőlő
2008-09-09 21:34
szerintem kifejezetten jól megy a csapatnak, járatjuk a lasztit. Turé és galas gyengélkedik, no meg ade, viszont őt fejbe rúgták a bőrrel így bocsánatos bűn. Meg amúgyis megérdemelt már egy gólt, annyit dolgozott az előző meccseken. Robin poraiból újjáéledt!
2008-09-13 16:57
itt van stream: [link]
2008-09-13 17:06
budaörsön hol?
2008-09-13 19:21
sagna, clichy, persie 1el walcott másféllel érdemelne többet sztem
2008-09-13 20:36
egyetértek füligjimi:)
2008-09-13 20:37
ade az első félidőben semmit nem csinált a gólján kívül
2008-09-13 20:45
beckhamet régen utáltam. azt hittem h valami óriás arc a körülötte kialakuló hájp miatt. aztán eligazolt a reálba, ott figyelgettem. Azt az alázatot amit ő tanusít a sport iránt, kevesen tudják. Óriási játékos volt és egy rendkívül szimpatikus emberré vált a szememben. (nem csak emiatt a nyilatkozat miatt)
2008-09-13 21:43
ja amúgy sztem 3 gól után nem kéne senkit gólkirálynak kikiáltani:)
2008-09-13 21:47
savage valóban favágó volt, de azért sztem a roverst össze sem lehet hasonlítani a boltonnal pölö timi köszi:)
2008-09-14 13:41
vki streamet plíz nekem nemjó egyiksem
2008-09-20 18:45
bejött vmi fos fless és csodás 1-0:(
2008-09-20 18:47
henry 3 az labda volt először sajnos. így tulajdonképpen fájó szívvel mondom de nem volt piros:S reméljük nincs baj. hihetetlen hogy mindig háborúba megy a csapat amikor túra van valahova.. köszi a streameket:)
2008-09-20 19:24
a bolton talán a legszemetebb csapat a pl-ben. Ezen kell túllenni..
2008-09-20 19:30
szíved joga. egyébként pedig thx:)
2008-09-20 23:29
jaja klisinek csak zúzódott a lábszára és ennyi. mák. maradonának nem így ment tönkre a pályafutása:). volt egy nagy sérülése, amikor szilánkosra tört a lába, de abból visszatért, játszott még éveket a napoliban, bajnok is lett stb. inkább a drogok meg a dopping utána:). Egyébként az FA helyében felhívnám a bírók figyelmét, hogy óvják a játékosokat, és ha kell néha-néha igenis állítsanak ki több embert. Lenne 1-2 hónap átfutási idő, de jóval kevésbé durvulnának a favágók..
2008-09-20 23:33
én pont multkor láttam egy filmet róla, de már énsem emlékszem sajnos. a lényeg viszont hogy ez így nem mehet tovább. Néha tényleg életveszélyes a "játék". Valamit lépnie kéne az FA nek!
2008-09-20 23:47
Wright. Minket is nagyon zavar. Ha meglátok vmi fölösleges káromkodást akor általában törlöm a hsz-t, de sajna nem tudunk mindenhol ott lenni:). Ígyhát moderátor kerestetik. Nem olyan bonyolult az.
2008-09-21 20:40
FabregasSsS annyi lett leírva, hogy ha folytatod bannolunk. ergó ha lehet ne folytasd. Semmi fölényeskedés nincs. Egy egyszerű kérés hangzott el az egyik admintól.
2008-09-21 20:43
Fabregas1996 ilyen régebben sokszor előfordult. Drága török barátaink tettek róla éveken keresztül, hogy folyton eltűnjön valami az oldalról. ne vedd magadra
2008-09-21 20:51
Fabregas 1996: [link]
2008-09-27 15:23
ezekből a meccsekből nem lehet levonni sok mindent. Nem vagyok benne biztos, hogy fel tudunk nőni a "nagy 4eshez" idén. De az igazi erőpróba majd 1 rangadó lesz. Eddig minden meccset hozni kellettt volna. Igazán erős csapattal még nem is találkoztunk és már 6 pontot vesztett csapatunk...
2008-09-27 22:13
Tj Terenc. Ne floodolj. Ha hozzáfűznél valamit korábbi hszedhez, akkor használd a módosítás funkciót!
2008-09-27 22:39
szerintem nem egy meccs alapján fog elpártolni valaki. Sőt a legtöbben soha nem pártolnak el a választott csapattól, legyen az akármilyen ratyi. Férfiember egyszer választ csapatot életében:)
2008-09-27 22:42
egyetértek az értékeléssel:)
2008-10-01 21:33
ehe-ehe.:) köszi az elismerő szavakat Fun Persie. ne floodolj
2008-10-03 16:39
antimu hagyd abba a floodolást. ott a m ódosítás gomb.
2008-10-04 16:01
nasrival mivan?
2008-10-04 16:28
köszönöm a szép szavakat, de kérlek használjátok a módosítás gombot:) lfc vegyél magadra egy kis kultúrát!
2008-10-04 18:55
füligjimy. vki odatehetné a csatárok elé a lasztit. Nem henry egyikük sem, hogy magának csináljon meg rengeteg helyzetet. Nem kapnak lasztit nincs gól. :(
2008-10-04 19:04
Gabregas. töröltem a hszed. Káromkodás nincs. Légyszíves ne veszd el a fejed máskor. ELmondhatod ezeket kultúráltan is. babe módosítsd a hszed! pofon egyszerű. amit a 2.ba írtál azt kicopyzod, aztán az előtte lévőt megnyitod módosításra beilleszted a 2. hszedet és elküld. kész. ja és kitörlöd a 2.at.
2008-10-04 19:12
a bíró sztem korrektül fújt. talán annyi, hogy túl sokat akart szerepelni.. clichy sárgája meg test-test ellen ment.
2008-10-04 19:27
a szomorú az, hogy ennél szerencsésebb sorsolást nem is kaphattunk volna. Nem játszottunk még komoly csapat ellen. És így van 2 vereség és 1 x rögtön az idény elején. Jimmy hleb kreativitás és kiszámíthatatlan passzai nagyon hiányoznak. Az elenfeleink könnyen olvassák a játékunkat így. wright: tradicionálisan lesz 1-2 sérültünk:)
2008-10-04 19:58
wright: sztem diaby a nagy sérülése előtt nagyon jól vkp volt, de azóta mindig egyel több cselt csinál így sok lasztit veszt, meg wenger is szélen játszatta.
2008-10-04 20:12
hleb nem padozik a barcában, hanem lesérült a 2. meccsén hetekre. Igen eredménytelen játékos, azonban olyan zsugái voltak és vannak ami párját ritkítja.
2008-10-04 20:22
Ezzel teljes mértékben egyetértek, a Nasri és Walcottos részt kivéve. Nasri ahányszor játszott midnig jó volt, ma is az ő bejövetele után lendült meg a csapat. Walcott néha több cselt csinál mint kéne de 19éves és rengeteget küzd. Sok benne az alázat a foci iránt ami nagy játékossá teheti. Ma ő volt az egyik legjobb a csapatból.
2008-10-04 20:31
szerintem fura hogy pont most és pont ide írjátok, mert egész kellemesen elbeszélgettünk a meccsről:)
2008-10-04 21:10
ettől nem lesz szimpatikusabb ember. Sőt.. Hazája válogatottját hagyja cserben. szééép..:S <--hehe most látom h walcott ugyanezt írta. mind1. egyetértünk ez a lényeg:)
2008-10-05 15:18
zimzum. én is sokat tanakodtam. h clichy vagy nasri, de clichynek votlak periódusai amikor teljesen eltűnt. ez döntött végül:) fabregas akart de nem játszott annyira jól. gunnerboy betettem a videot a cikkbe. köszi a linket
2008-10-18 19:43
inkább nasrié tűnt komolynak. egy ártalmatlan mozdulatnál. izomszakadás szokott ilyen lenni jobb esetben húzódás.
2008-10-18 20:55
én nagyon bírom bekemet. óriási focista és emberként is kivételes tulajdonságokkal bír. tapasztalat meg nem ártana. igazi vezér lehetne. mondjuk kb semmi nem igaz ebből a hírből sztem:D
2008-10-18 21:49
FabregasSsS, emeld már ki hogy melyik mondatommal szidtam cescet?:D. Azon szenvedtem egész este h ő vagy diaby legyen a mom. am thx:) kondics kultúráltabban fejtsd ki a kritikát lécci!
2008-10-22 11:15
gallas jó ideje nem nyújt szinte asemmit. róla kapjuk a gólokat.. ez pedig még rátesz egyí lapáttal. csapatkapitányhoz méltatlan cselekedet. én itt venném el tőle a karszalagot!
2008-10-25 00:02
FabregasSsS. nekem a régi gallas hiányzott a védelemből, nem a mostani akinek a teljesítménye a 0val egyenlő az esetek 60%ban. Egy ilyen dolog magánügye lehet egy péknek vagy egy kétkezi munkásnak. Egy sportolónak viszont a teste a munkaeszköze, amit csak az aberráltak tesznek tönkre. A sportoló azért van megfizetve mer sportoló életet él, és igen igaza van füligjimmynek, hogy az már rohadtul nem magánügy amikor a 80.ban lemarad berbatovról, mert nem lesz tüdeje. HA igaz a hír akkor gallast félre kéne tenni kicsit.
2008-10-25 18:31
thx:) jól esik a dicséret. persze kritikát is fogadok
2008-10-25 18:57
ha vki linkel videot, beteszem a cikkbe!
2008-10-26 20:23
cescfabregas4. thx, de jútúbról törlik pillanatokon, belül.. jogvédő szervezetek miatt, így vhonnan máshonnan kéne
2008-10-26 20:34
thx bendner
2008-10-26 20:55
hát ez csodálatos. Makelele 2 évvele ezelőttig a világ egyik legjobb vkpja volt, akkor kezdett nyikorogni kicsit. A chelsea nem véletlen hagyta menni, az utolsó szezonjában már alig játszott.. így akarjuk felvenni a versenyt a többi 3al? Pompás ötlet....:(
2008-10-28 11:40
cescfabregas. ne floodolj. módosítsd a hozzászólásaid. ha ígymarad törölni fogjuk az utolsó kettőt hamarosan. ja és diaby MÁR nem vkp.
2008-10-28 12:02
pásztor ne floodolj!! ki lesz törölve a hszed ha nem módosítod
2008-10-28 14:19
atya... úr... isten..
2008-10-29 21:21
nemhiába hasonlítják bekemhez a srácot. ő is lőtt ilyen gólokat. wenger mé nem tartotta meg.....
2008-10-29 21:26
2008-10-29 21:28
persie jobbal semmit nem vállal
2008-10-29 21:39
silvestre:D
2008-10-29 21:40
[link] itt van kép
2008-10-29 21:42
bendáj mindjárt sírok:D.. eddig 2szer linkeltem be.. keresd vissza lécci
2008-10-29 21:44
hát a teamspeakkel annyi a baj, hogy lennénk vagy 40en, és így elég meghatározó káosz alakulna ki:D
2008-10-29 22:00
hát ericesc sztem pont rosz példát hoztál fel, mert a félpályán azért még nem szokás eszetlenül támadni az ellenfél támadóit:) almmunia 2-t potyázott ez egyértelmű. de nem kell padoztatni. kapust és csatárt nem basztatni. első szuámú szabály. 2 idegi pont a csapatban. érezniük kell a bizalmat. Inkább egy klasszis kapus kell télen;)
2008-10-30 00:07
ha linkeltek összefoiglalót beteszem
2008-10-30 00:25
ericesc. letámadásnál az a feladata valóban. egyébként a védekező harmadban szokás.
2008-10-30 00:30
semmi para:), szimpla eszmecsere. almunia sajna nem klassziskapus, ritkán hoz pontot vagy meccset. de legalább magabiztos az esetek döntő részében
2008-10-30 00:37
almunia valóban jó kapus de nincs a legjobbak közt. (pásztr addig fogjuk törölgetni a postjaidat amíg meg nem tanulod szerekeszteni a hszeket, mások tudják te mért nem?) na jóccakát:)
2008-10-30 01:14
nézz körül a kishírek közt a főoldalon
2008-10-30 01:20
én is csak az Almuniás résszel kötöszködnék. Kapust meg csatárt nem szabad rugdosni, mert a teljesítményük rovására megy. 2 idegi poszt vagy mi. Sajna ALmuniánál jelenleg nincs jobb kapusunk, Fabianskinak minden esélye megvan h sokkal jobb legyen. Sajnálnál manuelt kivenni a kapuból, mert tényleg hűséges volt mindig és kitartóan edzett, de vannak nála sokkal jobb kapusok is. Egy nagycsapatnak pedig illik egy klasszis kapus. Nézzetek csak körül. Melyik nagycsapat kapusát tennétek Almunia mögé a rangsorban?
2008-10-30 15:45
szerinted: kérd már meg anyukádat hogy fenekeljen el. még egy ilyen és törölve leszel
2008-10-30 15:57
inkább a lába járt volna ilyen fürgén mint a szája
2008-10-30 16:19
én is abból az időkből vagyok:D. vettem egy gombfocit még anno az egri centrumban mikor még nem is adtak ithon arsenal meccset.:) sztem a csapat nagy része jól teljesít, és adét is lehet szidni, de az igazság az h henryval nagyon el voltunk kényeztetve(csatárzseni, megcsinálja, berúgja a helyzetet hihetetlen), ade pedig as tipikus center és befejező. mindig bennevan egy gól és kész. most is ha nincs ott akkor 10 centiről nem be hanem kifele pattan a labda. pl inzaghit ki kritizálja a milanban. adére nem lehet csapatot építeni, ahogy azt lehetett henryra, de egy nagyon fontos láncszem a gépezetben és igen ritka is. bennevan a jelenlegi 10 legjobban(csatároknál) az tuti. Inkább posztokon lukas a csapatunk, pl vkp poszt. denilson és song is hatalmas tehetség, de menjenek el még 2-3 évig középcsapatokba hibázgatni, aztán jöhetnek. ez nagyon fontos. másik hogy nincs nagycsapathoz méltó kapusunk. én így látom!
2008-10-30 19:36
gól ér 1 pontot assziszt ér 1 pontot és összeadják tehát rvp 1 gólja és 2 gólpassza 3 pontot ér a kanadai táblázaton
2008-10-30 19:40
szerinted. ha majd lesz szőr a kukidon, akkor esetleg átgondoljuk mondataid jelentését.(az adams által említett személyiugazolvány sem haszontalan dolog) addig is részedről ennyi volt. pápá
2008-10-30 19:51
hogy lenne erős? még egy nagy csapattal sem játszottunk. számolj már:D
2008-11-01 18:19
Mike:D
2008-11-01 18:39
wright abban igazad van, hogy ha ügyesen igazolunk még helyre állhat a rend. de ha már most 9 pont hátrányban vagyunk, akkor mi lesz a szezon felénél. innen szinte lehetetlen felállni. És egyébként meg mikor igazoltunk utoljára ügyesen?
2008-11-01 18:41
ernestoo azon kívül h "messze van" mondj már egy használható érvet..
2008-11-01 18:45
wright. jó megfogtál. nasri télleg brilliáns elme. silvestrenél legalább 100 jobb védő van a világon:).
2008-11-01 18:54
2meccs 6 kapott gól?. sztem nem túl jó mérleg. persze vannak jó megmozdulásai
2008-11-01 18:58
az tuti de silvestre is elfejelhette volna. nem azt mondom h az ő hibája, de ferdinand vagy egy skrtel lehet odaért volna
2008-11-01 19:04
hát sztem a Ferdinand Silvestre párbajból egyértelműen az előző jönne ki győztesen.
2008-11-01 19:09
én igazából mindig is leszartam, hogy nyerünk-e vmit vagy nem, mert szépen játszottunk, ha nem játszottunk szépen küzdöttünk. Most ezek a dolgok hiányoznak. Hidd el a klubhűségem kitart a végtelenségig, és énis akkor fogom feladni, de ha reálisan nézzük akkor...
2008-11-01 19:13
és akkorha egy szinten van akkro silvestre is ficsúr és nem túl jó igazolás nem?:)
2008-11-01 19:14
wright:D:D
2008-11-01 19:20
ki beszélt feladásról
2008-11-03 16:25
whu-t meg a villát keverem fejben sokszor. kb mintha vki nem tudja megjegyezni melyik a jobb és a bal oldal:)
2008-11-04 15:22
imádtuk wengert 2004ben? igen! Sajnos az univerzum nem úgy működik ahogy azt mi szeretnénk, semmi sem tart örökké, minden múlandó, ellőhetnék ide mgé sok száz közhelyt, de fölösleges. Ahogy mi is, úgy wenger is sokat változott 2004 óta. Nem túlzottan értem miért hoztad fel a múltat, sztem mindewnki tisztában van vele, hogy miket ért el a csapat. Wengert midnig is zseniális edzőnek tartottam, de amit az utbbi pár átigazolási szezonban művelt az katasztrófa. Talán megöregedett... nem tudom, mindenesetre az az ember aki mindig kínosan ügyelt a részletekre, egy böszme nagy lyukat hagyott csapata védelmében. Nem arról van szó, hogy holnap kell mennie, senem holnapután. Ahogy sokszor, most is igaza van füligjimmynek, meg kell újulnia, mert igencsak csikorognak a fogaskerekek. Schumachernek is ki kellett szállnia egyszer abból a piros autóból...
2008-11-04 19:38
babe. a bíró ide és odai is tévedett, sztem egész korrekt volt emiatt a bíráskodás. Rosciky7 nem egy meccsen múlik h mivan wengerrel meg a játékosokkal. Ebből most erőt lehet meríteni, kihúzni télig, betömni a lyukakat és akkor ott lehetünk. Ez legalábbis kedvemre való forgatókönyív lenne.:) am köszi a dicséreteket:)
2008-11-08 17:21
füligjimmy ne felejtsd el h bendtner 20éves csak még midnig. adénak 23-24 évesen volt az első értelmes megmozdulása.. kölcsönbe ki középcsapatba. és majd jólesz ő
2008-11-08 18:25
multkor is írtam.. mérkőzésbeszámolót ahogy mindig. Egyáltalán nem tértünk vissza:D ez egy meccs volt, ahol télleg összeszedte magát a csapat, de ne felejtsük már el az eddigi sorozatos szenvedést. A sokpasszos játék is csak néhány akciónál volt meg, volt egy rakás védelmi megingás, főleg az elewjén(hazaadott labda stb) Értem az örömöd, de sztem nem ez a realitás.
2008-11-08 18:38
az arroganciával kapcsolatban igazad van, de továbbra is csak azt mondahtom h 20 éves:). kinövi remélhetőleg. Túl nagyok az elvárások vele szemben. felelőtlenséág lenne elküldeni. Nem kéne játszania még, vagy ha játszik is akkor ligakupában csereként, vagy kölc,sönbe valahol, de megkell tartani. Babe azért Carew elég nagy klasszis. Tipikus higgadt pimasz csatár aminek születni lehet csak. Yakubut nem tartom olyan sokra.. de ízlések és pofonok
2008-11-08 18:42
Adebayor25 clichynek meg a kezére pattant a labda a 16oson belül.:)
2008-11-08 18:45
kedves Arsenalboy. az oké hogy nem értesz velem egyet de a mondatok amiket utána írtál hogy kapcsolódnak ehhez a kijelentéshez?
2008-11-08 19:08
yakubu a keretbe tényleg beférne. Igazából Adéval az a baj mostanában, hogy olyan mint egy jóllakott óvodás. Minden-mindegy alapon ellabdázgat a pályán, ücsörög egy kicsit néha.. elvan.. motiválatlan.
2008-11-08 19:11
tudom. épp ezért siránkoztam nyáron egy új csatárért is. Nincs túl nagy verseny a csapatba kerülésért. Egyébként amit írsz h 5ből 2 megmozdulás rosz.. ez régen igaz volt, mert télleg sok lasztit adott el, de azért tavaly 2. felére a szezonnak meg főleg idén, Ade rendesen megtanult passzolni, meg résztvenni a csapatjátékban, ha lenne kis motivációja akkor a legjobbak közt lenne mostis.
2008-11-08 19:39
igaz én most nem látom a meccset, de tavaly jónéhány barca meccset láttam és yaya ott klasszisként játszotta be az egész pályát. Egész évben. Ha nem tudott gólt lőni csapata, ő tette, védekezésben pedig egy állat. Olyan hosszú lábai vannak, hogy szinte mindent elér. Felszántja a pályát. Amióta guardiola az edző, kegyvesztetté vált ezért meccshiánya van egyértelműen, sztem ezért van a mostani formája. Higyjétek el nagyon jó játékos, és ha igaz amit írtok olcsón le lehetne csapni rá.
2008-11-08 23:07
gyerekek. ez már nevetséges. egy ilyen szaros sérüléssel ennyit szívni. komoly gondok vannak sztem az orvosi stábban. még 5-6 éve volt h gilbertonak mebgrepedt a gerince. azt sem vették észre:D... és úgy játszott meccseket és midnig panaszkodott h fáj a háta, aztán pár meccsre rá: "jéé meg van repedve".. nincs még regy klub ahol ekkora szerencsétlen orvosok dolgoznak.
2008-11-12 18:22
vagy inkább tedd meg, mert ilyen szurkerekre úgy sincs szükség..
2008-11-15 17:55
wright készül
2008-11-15 18:14
sztem az a vicces, hogy itt néhányan fordulónként bajnoki serleget raknak a vitrinbe aztán meg kiesést emlegetnek. szálljunk már le kicsit a földre.
2008-11-15 18:59
wright: lassan télleg ez lesz terítéken. ma az tette fel a koronát a teljesítményére amikor a 88. percben elbambult a saját térfelén hátulról odament hozzá young és elvette a labdát...
2008-11-15 19:13
abból, hogy kiből milesz, arra max tippelni lehet. Bendtner tehetséges, lehet látni felkészülési, ligakupa meccseken, ahol nem túl nagy a tét. A kezdőcsapat közeléből viszont tegyük minél messzebb, egy jó időre. Egyébként az hogy ottvan az Wenger felelőssége. Amúgy Fabregast teljesen megértem hogy ki van a töke. Nyáron ezer meg ezer kérője volt, ő mégis maradt, erre csak gyengült a csapat, ráadásul mivel nincs vkp nem is a saját posztján játszik.
2008-11-15 19:30
babe. ha nekem szólt én nem védem. ez csupán egy megjegyzés volt. attól még szánalamasan teljesít, de meg lehet érteni miért.
2008-11-15 19:34
dede: a westbrom is játszik jó meccseket, de a reac is.. egy nagycsapatnál ez nem elég.
2008-11-15 23:52
Ez a meccs nem a bírón ment el. Ha minden lentmaradó játékosnál megállítanák a meccset akkor nem lenne folyamatos játék. Simán eljátszhatja vki a nagyhalált ha nem akarja h az ellenfél a kapujáéra törjön. Szinte soha nem állítják meg azonnnal, csak ha rögtön lehet látni h komoly gond van. Nyertünk már meccset sokkal szarabb bírói ténykedés mellett. Persze akkor nem csak lötyögni, hanem nyerni is akart a csapat..
2008-11-16 01:32
ja és köszi balogunner:D
2008-11-16 12:15
jó ötlet ez a statisztika dolog. Nekem is tervbe volt véve egy ilyen, csak hát a lustaság:). A plusz 9 gól egyértelműen a dm hiány miatt van. Egyszerűen átrohannak a középpályán. Az 51 gólnak meg sajnos azért nem tudok örülni, mert nem egyenletesen rúgjuk őket, hanem egyszer 4et meg 5öt, utána két meccsen semmi. Ez a nagy hiba. Jó ötlet volt felpakolni, grat Máténak meg Ernestoonak is.
2008-11-17 18:42
ha eladjuk akkor nincs több erőcsatár a keretben...
2008-11-19 11:33
fabregas1996. gilberto tényleg pontatlan volt és tetűlassú az utolsó évében és engem előtte sem győzött meg, de legalább vkp volt. Ezen a poszton pedig erős a hiány jelenleg:)
2008-11-21 18:53
hááát. a Wigan ellen nem manu védett. Szóval a végét nem értem. Nekem Almunia mindig is szimpatikus volt emberileg. Sokat küzdött hogy a csapatba kerüljön, jó kapus. DE! Nem tartozik a legnagyobbak közé. Hogy igazi nagycsapat legyünk, bravúrkapus kell.. elég csak körbenézni a riválisoknál.
2008-11-21 19:03
sajna nem tudoik beszámolót írni, mert egyszerre adta meg magát minden gépem. most is csökkentett módban szenvedek. ha tud vki akkor tegyen fel vmit. köszi
2008-11-22 18:35
T. Dede. A cikkeim első pár sorát mindig felvezetőnek szánom(kis körítésnek). Szerintem így érdekesebb olvasni, eddig senki nem panaszkodott. Ez egy szurkolói oldal. Igyekszem ésszerű keretek közt maradni, objektivitás szempontjából, de az egyszeri cikkíró jóval többet megengedhet magának, mint egyéb sportra szakosodott felületen. Ha száraz tárgyilagos írást akarsz olvasni akkor javaslom pl az ns. percről-percre írását vagy a sporthirado.hu élő közvetítését. Ezeki egy-egy mondatban írják le hogy éppen mi történt a meccsen. Bátran olvasgasd, nem fogok megsértődni. A "szlenges valóvilágos" kifejezésekkel pedig színesíteni próbálom az egyébként száraz leírást, emiatt eddig csak dícséretet kaptam. "A stílus maga az ember." Ez a legérdekesebb mondatod, hiszen ha így gondolkodnál, akkor értékelnéd, hogy nem egy átlagos, szárazul megfogalmazott cikkel próbálnék leerőltetni a torkodon. Ezentúl kérlek ne olvasd írásaim, mert ezen a felületen ,ebből, nem engedek. A Song-os kritikát természetesen elfogadom. Hamarosan kijavítom. Nehéz hézá időszak mellett suli és meló után késő este cikket írni. Másrészt, el kell , hogy keserítselek, ugyanis gyakornok vagyok az egyik legnagyobb magyar sportlapnál, így vélhetőleg a közeljövőbern nem kevés cikkemmel fogsz találkozni, természetesen a kicsit moderált köntösben. Mint mondtam más egy szurkolói lap és egy álatlános sportlap. Úgy tűnik hozzáértésemről több információd van mint főnökeimnek. Külön köszönöm, hogy szted nem érem el az átlagos műveltséget. Nem zártalak a szívembe, de legalább kultúra ragadt beléd. "Szábusz"
2008-11-26 13:16
Song játékát én is kedvelem, de a tegnapi nem az ő napja volt. Látta vki szűrni?:). A mentalitással kapcsban igazad van. Na leléptem zéházni... jeeee
2008-11-26 13:53
zsinórban 2. győzlem:D:D:D
2008-12-06 19:19
herko. sok kb azonos teljesítmény volt. pl touré is jóvolt clichy is, fabregas sem volt rosz, de magához képest még mindig sokat szór el. azért van persiet választottam, mert ügyesen mozgott, szinte minden akció rajta ment keresztül. az hogy nem szerzett gólt az csak a szerencsétlenségén múlott.
2008-12-06 19:35
ehe-ehe. áh fifa:D.. ..pesezni jöhettek velem:) pc-n eredetivel. tavaly megnyertem a peshungary 7es ligáját:)
2008-12-12 22:30
na ne vicceljünk már. ha akarja át is veszi. ha akarja kitekeredve rálövi...
2008-12-13 22:50
arsenaldani, ha nem fejezed be sürgősen, előbb törlünk, aztán kalodába zárunk, majd egyenként lereszeljük a végtagjaidat... ..az első rész komoly.
2008-12-22 22:56
Diaby a gólját kivéve hihetetlen szar volt. Ebben az évben egyenlő egy zsák szarral amit művel. Mindig egyel többet húz a labdán. Túl szépen akarja megoldani. Kéne neki egy verbális szájbarúgás.
2008-12-26 21:39
babe. látni benne a potenciált, de soha nem passzol, egyedül akar mindent. Ma sem volt értelmes építő jellegű megmozdulása, a gólja szép volt mert éppen bejött minden. (bőr félpályán) stb.. de ezek 100ból 99szer nem jönnek be leglalábbis neki nem és ennek ellenére erőlteti.
2008-12-26 21:44
jimmy ramseyval még várjunk.:). azért nem könnyű neki.Hirtelen csöppent ide.
2008-12-26 21:49
kölcsönbe kéne mennie neki is ja, ahogy a keret felének:D.. am song egyre jobb. denilsonnak meg mákja volt a góljánál.
2008-12-26 21:54
hát a fulhamhez közelebb vagyunk pontban mint a poolhoz:D. lefelé 10 .. 12-14. hely. felfelé 10 első. mindenesetre érdekes így a számokkal játszadozni. és igen ez azt jelenti hogy inkább vagyunk középcsapat mint bajnokesélyes, bármilyen hülyeség is..
2008-12-26 23:53
gabika láttad az első félidőt? ha a villának szerencséje van akkor akár 5-0 is állhatott volna az eredményjelzőn... ...egyébként az "erőszak" tényleg hiányzik. Tavaly ezt képviselte flamini. Brutálisan de szabályosan. Ahogy a cselziben essien, a milánban gáttuzó stbstb.. egy nagy békés család kakit sem ér, ha a kifiú kimegy az utcára és meglincselik a kisebbségiek.. ezért kéne romboló-labdaszerző játékos..
2008-12-27 12:34
na ez már kezd nevetségessé válni. semmi baj nem volt a bíróval, szimplán szarok voltunk. Lassan Wenger magában is elkezdhetné keresni a hibát..
2008-12-27 15:35
olyan vagy mint egy mesefigura:D:D
2008-12-27 18:28
hát ez a cikk elég agy túlzás. Épp a chelsea ellen engedtek el egy orbitális lesgólt, de tavalyról is eszembe jut egy. Adebayor kezezős gólja assszem a manchester ellen. Magunkban kell keresni a hibát nem pedig a bíróban. Sokszor elfújnak sokmindent nekünk, nekik, többeknek.. mindenkinek.
2008-12-28 11:38
distin megint csak tipikus "nem erősítés". Ahogy silvestre is, legjobb esetben szinten tartás... Legjobb esetben... véleményem szerint visszalépés
2008-12-28 13:39
diaby végre bekerült középre. Talán wnger így már látja hogy ott kéne játszatni. Sagna is jól teljesít. Denilson óriásit alibizik megint. Érdmees megfigyelni a mozgását ha elviszik mellette a labdát. Megfordul és elkezd hátrafelé KOCOGNI és bambul a labdát vezető játékosra. Kijárna neki egy pofánverés.... Adebayort sajnálom, mert a visszajátszás alapján kiderült hogy szabálytalanul "szerelték" és egyértelmű piros lett volna.. ..ja igen és Wright igazad van. Én apummal nézem a meccset(ő is nagy arsenalos) és éppen arról beszélgettünk, hogy vajon mikor kezdett ilyen szánalom focit játszani szeretett csapatunk.
2008-12-28 15:55
erisesc a rákembereknek üzenek, hogy megindíthatják az átfogó föld elleni offenzívát. Egyébként wordből ha beszúrsz egy cikket az oldal amin felületére van egy gomb ami törli a formázást így nem csúszik szét a cikk. Ha ezt megnyomod egyszer akkor minden ok lesz. De sajnos generál eghy ilyet a cikk elejére. Nem tudom miért. Ezért mégegyszer be kell lépni az admin részbe és rákattintani a formázás törlése gombra ami ekkor már kitörli. Remélem kielégítő választ kaptál:)
2008-12-28 18:07
babe az király ha denilson jól ad be, most már csak a foci többi részét kell megtanulnia. Luxus őt játszatni. Menjen el kölcsönbe vagy 2 évre, aztán ha megtanulta pl hogy ha labdát veszt akkor ne csak kocogjon a támadó mögött meg hasonlók akkor visszatérhet..
2008-12-28 20:42
rosi igazad van thx. pontrúgást akartam írni, de úgynézki reflexből odarajzoltm egy "szinonímát". mindenesetre köszi ja és az arshavinost hol olvastad???
2008-12-28 23:32
kétségbeejtően szarok vagyunk. eddig szinte helyzetet sem alakítottunk ki...
2009-01-10 16:47
[link] ... mivan elvették a játékodat? morcosak leszünk
2009-01-10 17:23
jeee megvolt az első helyzetünk:D:D:D... szánalom..
2009-01-10 17:24
gratulálok adebayornak. ezt még nagyanyám is belőtte volna
2009-01-10 17:26
akikre semmi panasz nem lehet az sagna meg clichy
2009-01-10 17:29
baze...
2009-01-10 17:32
e tök fura. játszunk... ..szokatlan érzés
2009-01-10 17:34
jó kis cikk lett. Robintól mostmár csak gólok terén várok többet. Sokszor akar túl nagyot akasztani és végül ezért lesz semmilyen. ..reálisan a plben (ha nem sérül le) szezononként 16-18 gól elvárható tőle. bergkamptól azért még sztem messzevan:)
2009-01-18 23:38
minidg filléreskedünk, ezért rontjuk el az igazolásokat. Most, hogy a citynek nemet mondott kaka majd jön Arshavinért és kifizeti a 20at.. ennyi.. lépni kell.
2009-01-21 17:26
valaki adjon már egy streamet plíz
2009-01-21 21:18
linketléci vki:)
2009-01-21 21:20
hol nézitek?
2009-01-21 21:23
köszi...
2009-01-21 21:26
szerintem eduardo jól játszott. mondjuk nem láttam sok mindent a meccsből, de az összefoglaló alapján elég jól nyomta. Voltak helyzetei, igaz kimaradtak, de azért érthető hogy "be kell lőnie a kaput", kiosztott egy bőrt, előkészített pár lövést, a végén pedig gólt is lőtt, igaz nem adták meg. (nem játszották vissza nemtom jogos volt-e?) Szóval szerintem készen áll az első csapatra. Hétvégén szívem szerint nevezném a mérkőzésre, s ha esetleg vezetünk 20-30 perccel a vége előtt bedobnám... Jól mozgott, okos volt, talán a sebessége kopott kicsit, de ha visszaszedi az izmot a bokájára akkor minden jó lehet újra. állati jó volt látni, a góljánál pedig ordítottam meg ugráltam igaz csak pár másodpercig sajnos. hétvégére a keretbe edut:)!!
2009-01-21 22:06
gyerekek ha ez igaz akkor nagyon nagy hír!! tettünk egy nagy lépést a serlegek felé. Még kéne egy megbízható vkp és akkor elégedett lennék:).
2009-01-27 12:47
köszönöm a véleményeket, meg a hszeket:)
2009-01-27 13:10
wright gilberto nem tudott passzolni. A megszerzett labdáinak a felét eladta. Igaz, hogy nicns vkp-nk de nem rá van szükségünk. Abban hogy elhivatott alázatos és tisztaszívű teljesen igazad van...
2009-01-29 21:41
ha jön akkor visszajöhetünk a partiba. Bár kéne még vkp.
2009-02-02 20:47
Jgallas vegyél fel msnen! profilomban
2009-02-02 21:29
:D:D
2009-02-02 21:58
szerintem Arshavinnak már a töke kivan. Országokat meg időzónákat repkedett heteken keresztül.. valószínűleg alig aludt mert fingja nem volt hogy hova mehet haza a februárban.. szal véleményem szerint karikás szemekkel, rezignáltan kapaszkodik valahol egy piros-fehér bársony szék karfájába... közben pedig hallgatja az ügynökök véget nem érő szócsatáját..
2009-02-02 22:22
henry3... látod ezért (is) kell pesezni
2009-02-03 18:28
reakció Arshavin megvételére: [link]
2009-02-03 18:36
pesezzetek inkább. arshavin is ezt tenné:)
2009-02-03 18:46
tomigunner sztem tuti nem lesz kezdő. Taktikát formációkat betnaulni nem két perc. Úgy vélem hogy ha megkapja a vízumot amiről beszélt a videoban akkor beáll csereként:)
2009-02-03 20:10
perszehogy őt mutatja:)... viszont most esik le h én vasárnap egész nap paintballozok.. ajaj.
2009-02-03 20:13
focizni is megtnault.. mostanában mégis úgy tűnik elfelejtette
2009-02-04 16:14
eto pont hogy lesipuskás. neki is ki kell alakítani a helyzetet. Ade is jó befejező, csak sajna személyiségbeli hiányosságai vannak. A tavalyi formája óta úgy hiszi a neve rúgja a gólokat. jól is jön ez a pofon, visszavesz az arcából és utána megint jó lesz, mert küzdeni fog..
2009-02-04 16:24
na ő egy igazi tapasztalt vadállat. Rombolni kitűnő. Ha ő is jönne tökéletesen elégedett lennék az igazolásokkal:)
2009-02-04 16:44
van hírértéke:D
2009-02-04 16:44
krisss. neharagudj fogalmam sincs:) update: megkérdeztem bergit.. ő sem tudja:) ..tölts fel egy másikat ami kicseréli
2009-02-04 17:48
guci. vannak szabadon igazolható játékosok, akik nem rendelkeznek szerződéssel, ők bármikor aláírhatnak bárhova. jó lenne appiah
2009-02-04 17:53
legjobb tudomásom szerint nem
2009-02-04 17:54
nem nevezhető mert már részt vett a zenittel a bl küzdelmekben és ki is esett. Teljesen érthető szabály, mert így egyes játékosoknak dupla esélye lenne bl-t nyerni mint másoknak..
2009-02-04 18:03
huntelaar sem játszi ka blben:).. de am jókérdés. volt vmi mizéria. hátha
2009-02-04 18:05
ráadásul henry szélsőt játszik a barcában
2009-02-04 21:32
ez a fülöp mekkora egy sportszerűtlen fasz tud lenni
2009-02-21 17:30
2009-02-21 17:32
explorerben nyisd meg
2009-02-21 17:38
arshavin jó volt. kapura lőtt, nem volt szerencséje, majdnem adott gólpasszt is. elfáradt a végére, többiek szarok. mindneki totyog, semmi küdelem nincs, tisztára mint egy edzőmeccs...
2009-02-21 17:42
zoli 15 te hány helyzetet láttál a 2. félidőben?:) vela te atya úr isten
2009-02-21 17:43
szánalom amit csinálunk. labda nélküli mozgás 0. csomószor van olyan h almunia gyorsan kidobja h clichy menjen vagy sagna... a többiek meg állnak egyhelyben.. csodálatos, így se győzelem se bl nem lesz ebből. a vicces az, h pont az a bendtner futja ki magát a legjobban aki pont hogy álldogálni szokott.
2009-02-21 17:46
nevetséges volt ahogy sétálgattak az utolsó percekben. denilson aki elvileg labdaszerző középpályás egyhelyben állva nézi végig ahogy elsétállnak mellette a labdával. van persie nem hiába integetett végig a kezével, h gyerekek mi a fasz van, labdát kéne szerezni. mondjuk neki meg nem kéne mindig bombagólról álmodnia, hanem kis fifikával belőhette volna az összes helyzetét. am arshavin volt a legjobb
2009-02-28 18:05
egyébként meg nincs szellemi vezére a csapatnak, aki példát mutatna. Aki véreres szemekkel ordítva rohan a győzelembe. pl vieira volt legutóbb. minden csapatban van ilyen.. nálunk meg tanácstalan gyerekek
2009-02-28 18:09
fabregas 10 töröltem a hszed neharagudj, de akkora baromságot írtál olyan hangnemben hogy muszáj voltam megtenni. Sztem te sem gondolod komolyan hogy valaki azért szar alak mert lesérül. Rosickynek biztos az volt élete álma hogy ne focizhasson több mint egy évig.. Ez kb olyan mintha azt mondanád, hogy azért nem nyertük meg a háborút mert a szemét katonáink lelövették magukat...
2009-02-28 18:23
cygan:D.. ..hát elég kapufa vót ez most:)
2009-03-07 15:09
miez? szánalom. kreativitás, bátorság 0... semmi játék mintha vmi angol kiscsapat játszana. ezt a romát 2-3 góllal simán verni kéne ilyen erősségű kerettel. eduardo meg walcott a padon.. széép.. wenger meg ül mintha lefagyott volna. ébredj már fel!!
2009-03-11 22:14
[link] de eduardo9, ezt ne akard nézni. szánalom..
2009-03-11 22:15
matthew.. mi a fenét taktikázik wenger a hosszabbításra?
2009-03-11 22:18
eduardo9, azért firssítik 10 percenként, mert semmi nem történik a meccsen. végre walcott
2009-03-11 22:18
mi a tökömért akarunk beívelni.. fantáziadús.. ha véletlen elérünk a 16os magasságába akkor következik egy rosz beadás sagnától vagy clichytől. éljen.. semmi.. ez egyszerűen semmi. a roma is egy rakás nagy kakival egyenlő, de még ígyis ők érdemlik meg jobbvan a tovébbjutást
2009-03-11 22:23
vajon tudunk még ma 3at passzolni egymás után? eddigi számításaim során csak kettőig jutottam.. ne adj isten 4????? az már a szakma csúcsa
2009-03-11 22:48
én már fél órája játszok egy játékot. 5 volt a max amennyit egy támadás alatt passzotluink. ilyen egyszer volt. volt egy 4es is. a többi 0 és 1:D:D... nevetésgesen gyengék vagyunk..
2009-03-11 22:58
idén nagy szarencsénk van a bl sorsolással. a csoport sem volt túl nehéz és a kiütéses szakaszban is átléphető ellenfeleket kapunk. Így lehet besélyünk a végén. A sérültek térjenek szépen vissza és akkor ott lehetünk.
2009-03-20 15:03
csúnya ez az ember... nagyonn.. épp ezért a tudásáról nem tudok nyilatkozni. amiko hozzá kerül a labda midnig elfordítom a fejem:)..
2009-03-29 20:48
tömörítve van. pedig érdekes. akkor ne olvasd:D
2009-04-06 19:45
én írtam
2009-04-06 19:48
felrakhatom külön hírekben is.:D.. úgy elolvasnád?:)
2009-04-06 19:50
egyáltalán nem kiegyenlített a játék. mi kapura sem lőttünk, a villareal szinte azt csinál amit akar
2009-04-07 21:40
pires miért lenne már majom fasz?... óriási játékos volt, gyönyörű gólokat szerzett arsenal mezben. maximum megköszönhetjük neki (szép volt ade)
2009-04-07 22:16
ez biza wengeren múlt. én nemtom olyan volt mintha másnapos lenne. én akkor hozok ilyen szar döntéseket. először a felállás... nasri, arshavin, song padon <--- alapemberek, bizonyítottak. hereverő denilson aki nagyon ritkán csinál valamit is egyáltalán meg ott virgonckodik a kezdőben. Diaby is most tért vissza sérüléséből, meccshiány. grat. legyen kezdő rögtön. Sagnának vírusfertőzése van? akkor tökjó hogy ott ült a többiekkel egy légtérben. remélem ők is megfertőződnek. denilson ha szerzett 5 labdát akkor sokat mondok, ellentétben olyan szinten indiszponált volt hogy egy jó megoldása nem akadt. "élmény" volt figyelni amikro támad a cselzi denilson reakciója: hátrál-hátrál-hátrál-megáll. szánalmas. és akkor még ő akarja fellökni a bírót. simán piros lett volna. diaby is egy nagy 0 volt padoztatni kellett volna. song vkp létére lövi a gólokat meg szerzi a labdákat. könyörgöm miért nem volt pályán? szinte kapura lövésünk sem volt? arshavint a bl-re tartogatjuk? ja hogy ott nem játszhat. hát hiddink biztos kurvára meglepődött wenger nagy húzásán hogy kitette a kezdőből. ez olyan kb minthogy van egy atombopmbán amit ledobhatok rád de nem mert én megleplek azzal, hogy fejbeverlek a banánommal. arsha mikor feltünt megkönynebbültem, végre lejön denilson vagy diaby, de nem áááá nem. az egész meccsen állati jól mozgó rvp kocog lefelé. mondom mivan? eltelik pár perc erre már ade sincs a pályán. aki bármikor belebotolhat egy lasztiba. a védelmet ezenkívül ne szidjuk, mert soha nem játszottak még ilyen felállásban. silvestre viszont nem nagycsapat szintű játékos. nem vélteltnül koptatta a mú padját. nagyon ideg vagyok. ezt a meccset wenger vesztette el. nagyon csúnyán. theot pedig nme szidni mert ő ment előre végig. rá nem lehet panasz, csak éppen baromi kevés társa volt. egész meccsen 2ember minuszban voltunk. szívesen olvasnék vmi statisztikát diaby meg denilson teljesítményéről. adéhoz kb 1 használható labda jutott el.... ...ennyi.. holnap majd blogozok egyet sztem..
2009-04-18 20:32
gabesz azért kicsit luxus fa kupa elődöntőn tesztelni embereket nem gondolod?:D
2009-04-18 20:38
nem értem miért bántjátok a poolt. Kifejezetten látványosan játszottak. A végén felvállalták a totális focit is. Az meg butaság hogy találtak 4 gólt. 4 gólt hogy lehet találni?:) Egyébként torres rontott sokat az elején, fabianski bravúrok, gólvonalról kifejelt labda. A másik oldalon Bendtner érvénytelenített de szabályos gólja. Mindent összevetve teljesen igazságos az eredmény és én csak köszönömöt tudok kinyögni, ami ebben az esetben mindkét csapatnak szól, mert erre a mérkőzésre még biztos hogy évekig fogok emlékezni. Totális foci, látványos támadások. Ez kell! Arshavinnak gratuláció és persze GOOO GUNNERS!!:)
2009-04-21 23:39
mennyi az állás kik rúgták?
2009-04-26 15:26
owen79. Kösz a kérdést, nincsenek részvényeim. Én csupán azt szeretném, hogy az Arsenal sikeres legyen. Ne csak üres pusztába kiáltott szó legyen az hogy "bajnokok leszünk". Nem tudom te mit láttál idén, de szerintem katasztrófa volt. A Roma ellen égtünk! A Roma ellen!! Korábban lehetett azzal takarózni, hogy "dehát szép játék". Idén az sem volt. Kinyögött, keserves győzelmek, és tegyük hozzá rengeteg szerencse. Nem azt mondom, hogy 50-100 millát fizessünk egy játéákosért, de az oly mindegy hogy 15 vagy 17 milliótz ajánlunk, ha épp emiatt a 2 milla miatt nem lesz a mienk a delikvens. Baptista, azért azon gondolkodj már el, hogy hleb és fabregas akkor hány éves volt, meg mennyire volt megbízható játékos. Hleb csak az utolsó szezonra ért be, Fabregas Henry után teljesedett ki, Gilberto kiégőben volt. Tavaly jó csapatunk lett volna, tényleg összeért minden, az ígérgetések, erre a fél csapatnak huss.. tényleg voltak bírói tévedések, de a szezon alapvetően nem ezen múlt. Ahhoz viszont tartom magam, ha Wenger betartja az ígéretét és nem engedi el flamót és Hlebet akkor idén bajnokaspiráns csapatként vághattunk volna neki a küzdelmeknek. Javaslom olvasd végig a cikket, én is megtiszteltelek azzal, hogy végigolvastam a hozzászólásod, pedig nem értek veled egyet. Persze van ilyen... A bulvár cikkre inkább nem reagálok. Az utolsó kérdésedre pedig: igen kicsit el vagyok keseredve, mert a csapatom a tavalyi esztendőig kárpótolt a gyönyörű játékkal, az előtt pedig amellett hogy páratlanul játszottak még ráadásul eredményesek is voltak. Idénre viszont csak egy görcsösen előremenő több poszton lyukas csapatot láttam... Wenger ígérgetéseivel nyakonöntve. Nektek is és a többieknek is köszönöm a hozzászólást és az észrevételeket:)
2009-07-06 21:28
Szerintem teljesen igazad van Adams. Sajnos lassan 3 éve tart a csapat szétbarmolása. Én is nagyjából '97 óta szurkolok a csapatnak és valóban fájó nézni a lassú agóniát. Nem attól lesz valaki drukker, hogy minden lépéshez bárgyú fejjel tapsol. Igenis kell kritizálni. Nem azért emeljük fel a hangunkat/tollunkat/billentyűzetünket az egyes események/játékosok stb. ellen mert jaj de szeretnénk a reálnak szurkolni, hanem mert az üres ígéretek puffogtatása (is) kezd eléfajulni a klubnál. Ettől függetlenül Arsenal szurkoló maradok amíg élek!
2009-07-31 18:05
Ilyenkor azért rendesen kinyílik a bicska a zsebemben. Ne te mond már meg hogy kinek szurkoljunk, főleg nem 15 évesen(ha az a születési dátumod). Másfél éve a piros a kedvenc szined, nyugodtan tapsolj minden baromsághoz amit esetlegesen elkövet a vezetőség. gratulálok, de mégegyszer mondom neked nem posztod eldönteni, hogy ki kinek és miért szurkol. jónapot
2009-08-01 13:16
én vagyok vak, vagy tényleg nincs megemlítve az időpont?
2009-08-15 10:21
Én is szívesen mennék, akár szerkesztőkkel, akár külön csapattal, de ez így elég érdekes szervezés.. Kéne egy időpont... Vagy több.. ahogy tavaly csináltam:D
2009-08-15 14:31
[link] semmi nem kell hozzá csupán flash player
2009-09-19 16:02
hátul sajnos tényleg alacsony néha.. a súlypontemelkedése viszont világklasszis védővé teszi. csak az a fránya pár centi:(
2009-09-19 16:53
van persie annyi ziccert ront mint életében eddig összesen
2009-09-19 17:00
rvp ma élen járt a helyzetek elrontásában.. mind1. legalább küzdött.
2009-09-19 17:58
rvp hol volt 9es? küzdött, de semmi nem jött össze neki. egy valag ziccert elrontott.
2009-09-21 15:03
Azért mókás, hogy a blog/vélemény rész létezését én találtam ki, valamint Bergivel ketten indítottuk el és meg sem vagyok említve. Szia Zimi, örülök, hogy dede előtt nem volt értékelés az oldalon, végülis csak fél évig csináltam:). A tavalyi tornát Persievel ketten szerveztük, valamint számos tagfelvételt is én intéztem. stb..stb.. Melldöngetés vége. Mindenesetre elég elkeserítő és felelőtlen egy ilyen cikk megjelentetése. További szép napot.
2009-12-26 16:20
na etz egy nagyon jó ötlet
2009-12-30 21:35
Ne vicceljük már:D... Saha mindig is kiváló játékos volt, de éppen az üveglába akadályozta meg, hogy klasszis legyen. Wenger miért pont egy őrülten sérülékeny játékost vásárolna rvp pótlására?:D
2010-01-03 14:24
Én meg azt remélem hogy lefelezték a fizetését, merthogy az utóbbi 2 évben semmi hasznára nem votl a csapatnak az biztos. Bármennyire is szeretem a jó Rosicky játékát, ha tényleg ennyire szétment a térde akkor kalap-kabát. 2 éve jótékonykodunk vele és soha nem egészséges, "átsérülte" a legjobb éveit.
2010-01-05 13:37
Hát hajrá. Bíztam senderosban, de ez így nem megy. tehetségéhez kétség sem fér, 24 éves védő még bőven fejlődik, de amikor elment milánóba, azok a hírek..... Imádom milánót, milánóban akarok játszani blablabla... Hát vajon miért padozik sendi azóta is? Nem erőszak a disznótor. Szevasz...
2010-01-19 14:38
Huntelar épphogy nem erőcsatár,
2010-01-21 23:43
A mestitől???............................. :(
2010-02-20 10:46
Kicsit kirázott a hideg, aztán levert a víz amikor elolvastam a címet, egyébként semmi.:)
2010-02-20 14:00
Eduardo és Arsavin tényleg katasztrófa. Arsavin ráadásul még lusta is. Egyik sem találja a helyét a pályán, folyamatosan rosszul mozognak. Bendtnert kölcsön kéne adni, és kellett volna igazolni egy befejezőt. vagy kettőt...
2010-03-07 13:37
Amatőr.
2010-04-12 13:07
Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
West Bromwich Albion vs Arsenal
The Hawthorns, 2012/05/13, 16:00, Premier League
Gól: 10' Long, 15' Dorrans ill. 4' Benayoun, 28' Santos, 54' Koscielny
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...



Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Véleményem a 2011/12-es szezonról.
2012-05-20 18:45 | GoldHand

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Manchester United
34
82-28
82
2.
Manchester City
34
85-27
77
3.
Arsenal
34
67-43
64
4.
Tottenham
33
57-38
59
5.
Newcastle United
33
50-42
59
6.
Chelsea
33
56-38
57
7.
Everton
33
38-34
47

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
Stoke City
2012.04.28. / 16:00
Norwich
2012.05.05. / 13:45
W.B.A.
2012.05.13. / 16:00
Arsenal
2012.XX.XX. / XX:XX
:: Előző mérkőzések
Wolves
PL / Molineux / 3:0
Man. City
PL / Emirates / 1:0
QPR
PL / Loftus Road / 1:2
Aston Villa
PL / Emirates / 3:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 34. hét)
Rúgott gól - 67   Kapott gól - 43
9 0' - 15' 4
10 15' - 30' 7
11 30' - 45' 9
9 45' - 60' 5
12 60' - 75' 9
15 75' - 90' 8
Rúgott gólátlag : 1.55 Kapott gólátlag: 1.26 / 3.23 gól / meccs

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
 
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 2381
Hirek száma: 1944
Blog írások: 61
Összes hozzászólás: 79530
Top kommentelő: babe ( 4127 )
Online Regisztrált: 2
Vendég: 54
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2010 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Focilabdák - Focicipők - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design