Élményeim Londonban teljes történet
2010-02-07 14:38 | Írta: Wilshere666

Üdv mindenkinek...

Kicsit megkésve írom le a velem történteket, ugyanis nem voltam gépközelben az elmúlt 2 hónapban. Átestem egy elég durva malacnáthán (H1N1-sertésinfluenza a gyengébbek kedvéért). De most végre meg tudom írni Londoni kalandjaimat.

Az egész Dublinban kezdődött, ahova egy igen kalandos repülőút után jutottunk ki... Erre nem térek ki, csak annyit mondok MALÉV! Ez egy rokonlátogatás volt, ahol is megismerkedtem haverom nagybátyával aki egy informatikai cég igazgatóhelyettese. Elég befolyásos ember. Elmélyültünk a beszélgetésben, a téma terészetesen a foci volt. Ő is szereti az Angol focit, a kedvenc csapata a Bolton. Amikor kiderült, hogy én Arsenal vonalon mozgok, mosolyba fordult az arca és közölte, hogy megismerkedésünk alkalmából kapok egy karácsonyi ajándékot, majd elment telefonálni. Mintegy 10 perc után visszajött és megkérdezte:"Tudsz-fényképezni?" Mivel ez a hobbim így azt feleltem: igen. Mint kiderült ez az elvetemült állat felhívta az újságíró ismerősét, aki egy kisebb Londoni lapnak a szerkeztője, és megkérdezte nem-e tudna minket haverommal bevinni. Mivel csak így volt megoldható, mint fotósok juthattunk be a Fly Emirates stadionba.

December 27-én délelőtt 1/2 10 kor érkeztünk meg Londonba. Elmentünk a szerkesztőség irodájába, ahol már várt minket a főnök, Jonathan Mc'Ride. Szívélyesen köszöntött minket majd elmondta, h mi lesz a feladatunk: minél jobb és minél több fényképet készíteni a meccsről, és kiosztotta a kitűzőket(gyarkornok) és mindketten kaptunk egy-egy Nikon D300s fényképezőgépet, és egy optikát. Nem volt nagy... Csak mint a Hubble. Hát aki ért a fényképezéshez az tudja h egy ilyen masinát megérinteni is félve kell... Többet ért a gép mint a teljes itthoni számítógépes felszerelésem Laptoppal Pc vel mindennel együtt. Az Arsenal-Aston villa mérkőzés 13:30 kor kezdődött a mérkőzés, de mi 1/2 12 kor már a sajtóirodában dekkoltunk. Délben megjött valami fontos személy, és kiosztotta h ki merre hány méter (mi megkaptuk azon kapu mögötti pozíciót ahol az első félidőben Almunia állt). Ezután megkaptuk a mi főnökünk álltal hozott fekete dzsekiket, intett John, hogy mennyünk utána, bolyongtunk egy kicsit folyosókonmajd egy gyönyöű faajtón kiértünk egy kisebb előtérbe ahonnan a játékoskijáró nyílt. Szépen a többi fotóssal kimentünk a pályavégére, fogtuk az állványt és az instrukcók szerint szépen betérdeltünk a reklámtáblák mögé annak rendje és módja szerint.

Hát a hangulat leírhatatlan volt. Tényleg arra nem lehet szavakat találni. Végre értettem a dalokat amik olyan hangerővel szóltak tényleg fergeteges... Voltam én itthon már Fradi-Újpest meg Fradi-MTK meccsen is. Hát ehhez képest megye kettő. Gyerekek én úgy elérzékenyültem majdnem elbőgtem magam. Kivonultak a csapatok, és megkezdődött a meccs. az ott történteket nem írnám le hisz azt gondolom láttátok.

Mára ennyit szántam leírni, jövő héten folytatom a történetet, amiben lesz egy kis censura, egy kis ivászat egy kis verekedés a Villásokkal, és egy helyszíni tudósítás egy plexicellából...

Mivel holnap vissza kell utaznom Londonba pár napra hivatolos ügyben, úgy gondoltam befejezem az írásomat.

Tehát megvolt a meccs. Az élő közvetítés nem csinált annyi képkockát mint én a géppel... Az utolsó 3 sípszó elhangzása után nekünk az utasítás szerint ott kelet térdelni a táblák mögött. Majd intetteknekünk hogy "Tipli!" Egy nagyon szép öltönybe öltöztetett vásári majom/valami sajtós fa**omtuggyakicsoda, de tipikusan az az ember akit úgy levernél/ odajött hozzánk és hibátlan oxforti angolsággal megkért minket hogy adjuk át neki a memkártyákat... Én egy értelmes ámbár hiányos szerkezetű magyar mondattal válaszoltam neki:"Anyád!" Nézett rám bambán, erre megkérdeztem mit akar vele... Tömören Censura-zták a képeket, nehogy valami olyat is lekaphassak amiből valami sajtóbotrány lehetne/emléxünk még a Fabre köpködésre meg satöbbi/. Visszakaptam a memkarit, és elvonultunk szépen vissza az irodába és leszortíroztuk a képeket. a 900 fényképünkből 2 meg is jelent a lapban./a fazon megígérte hogy elküldi a képeket nekem amikor megkapom töltöm fel őket és adom mindenkinek a linket/ Rőzsedlokkal a lelkemben és Arsenalos sállal a nyakamban valamint egy Rosicky feliratú mezben megindultunk megünnepelni a győzelmet. Ezt sikerült is megtenni egy igazi vérbeli angol Pubban. Hát mi Viktor cimbimmel szentségtörők voltunk, és Heinekent + Jack Daniels-t ittunk. Nah ez az iszogatás tartott ugy este 6 magasságig, és ekkor odajött hozzánk két fickó, hogy bunyó lesz és hogy benne vagyunk e? Mondom neki: Naná! (És itt mindenki figyeljen egy kicsit h mien kultúra van a bunyóra Londonban) Mondta h LEBESZÉLTÉK a Villásokkal h 50 VS 50 és nem voltak meg ezért hívott! Mondtuk h nem idevalósiak vagyunk, mik a szabályok? Kikötötte h semmijen eszköz nincs se boxer se sörösüveg se semmi. Elmentünk valami kisebb térre, ott vártak minket a Villások./mintha mindegyik dokkmunkás lett volna csak akkorák voltak/ és szépen fölálltunk egymással szemben PÁROKBAN. Nem az hogy 40 rárontanak 10 re és szanaszét verik a fejüket. Elkezdtük a bunyót, és haver mondja h itt vannak a zsaruk. Jó magyar szokás szerint, iszkiri. Majd rámordítnak h ne mennyek sehova nem végeztünk. Ekkor nézem a rendőrök várnak. Lerendeztük az ügyet a Villával/hehe ezt a meccset is lehoztuk, igaz egy bordám bánta:D/

Vágtatnék ki a parkból erre elkap két hústorony rendőr és belecsavart a betonba mint egy cigicsikket. Levittek békába már rottyant is a kezemen a gyorskötöző. Mire magamhoz tértem már a rendőrautó hátsóülésén voltam két Arsenalos kollégával/A rendőrök tutti Villa drukkerek voltak:D/ Szépen előállítottak az örsön, levetkőztettek megvizsgáltak, majd minden olyan ezközt amivel kárt tehetek magamban elvettek... Lógó gatyában cipőfűző nélkül minden nélkül bedugtak egy üvegcellába. Másnap jött egy ügyvédnéni, és szépen elmagyarázta hogy maradjak a picsámon hallgassak, és két nap múlva kiengednek. És lám igaza lett. Könnyes búcsút vettünk egymástól a gyönyörű rendőrnénivel/megvan a száma heheheeee és Ágyú drukker:D/ kialudtam magam és hazajöttem, ahol 3 napon belül influenzával feküdtem a honvédkórházban...

Ez volt az én történetem Londonból... Remélem élveztétek...

Mert én nagyon...

Üdv Wilshere666

HOZZÁSZÓLÁSOK:

 
Profil
Üzenet
bendáj17 véleménye:
2010-02-11 15:36
érdekes írás.
 
Profil
Üzenet
Feri véleménye:
2010-02-10 20:22
hát tényleg van benne pár dolog ami nehezen hihető és hát magyarországon vagyunk, kiben lehet itt bízni?:D Amúgy, ha igaz a történet akkor jó poén lehetett, ha meg nem az, akkor is jó poén:D
 
Profil
Üzenet
balogunner véleménye:
2010-02-10 19:08
hát ezt énse nagyon hiszem el de amugy jó:D
 
Profil
Üzenet
Garcia véleménye:
2010-02-10 18:59
kicsit mintha sántítana a történeted:)
 
Profil
Üzenet
JGallas véleménye:
2010-02-10 17:49
Ezt a storyt ugye ti sem hiszitek el?:D
 
Profil
Üzenet
tomigunner véleménye:
2010-02-10 16:37
Fociláz!! Mindenkinek ajánlom azt a könyvet, egy kissrác történetét írja le hogyan nő fel Arsenal Szurkolóként!! ÓRIÁSI az a könyv!!


Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (36 felhasználó már megtette)
Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Arsenal vs FC Porto
Emirates Stadium, 2010/03/09, 20:45, Bajnokok Ligája
Gól: 10', 25', 90' (11es) Bendtner, 63' Nasri, 66' Eboue
:: Következő meccs
  - -  
Hull City vs Arsenal
KC Stadium, 2010/03/13, 18:30, Premier League
:: Streamek
Streamek később...

Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Hogy érezzétek a törődést és ne unatkozzak :D
2010-03-12 19:15 | Rosicky7

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Manchester United
29
67-24
63
2.
Chelsea
28
65-26
61
3.
Arsenal
29
69-32
61
4.
Tottenham Hotspur
28
50-27
49
5.
Manchester City
27
52-35
49
6.
Liverpool
29
45-29
48
7.
Aston Villa
26
37-21
45

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
West Ham
2010.03.20. / 18:30
Birmingham
2010.03.27. / 16:00
BL
2010.03.30. / 20:45
Wolverhampton
2010.04.03. / 16:0
:: Előző mérkőzések
FC Porto
BL / Dragao / 1:2
Sunderland
PL / Emirates / 2:0
Stoke City
PL / Britannia / 3:1
Burnley
PL / Emirates / 3:1

Házi Góllövolista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 29. hét)
Rúgott gól - 69   Kapott gól - 32
1 0' - 15' 5
14 15' - 30' 4
15 30' - 45' 8
10 45' - 60' 3
10 60' - 75' 5
19 75' - 90' 7
Rúgott gólátlag : 2.37 Kapott gólátlag: 1.1 / 3.48 gól / meccs

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
 
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 2381
Hirek száma: 1944
Blog írások: 61
Összes hozzászólás: 79530
Top kommentelő: babe ( 4127 )
Online Regisztrált: 2
Vendég: 42
Eddigi rekord: 1298
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2010 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Galéria - Fórum - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design