Meccs utáni reakció
2010-02-03 09:33 | Írta: Ernestoo

Elveszítettük a Manchester United elleni vasárnapi rangadót, amely a bajnokság végkimenetelét illetően minden valószínűséggel mérvadó lesz.

De miért vesztettünk?

Ez a meccs véleményem szerint, tudását tekintve két tökéletesen egyenlő csapat küzdelme volt. Én ugyanis most sem látom, érzem azt, hogy a ManU kerete erősebb lenne a miénknél. Ezt a mérkőzést az Arsenal fiatal játékosai fejben veszítették el. Mindaddig meccsben voltunk amíg a Vörös Ördögök nem vették észre a vívódást és a kételkedést a játékosainkban. Hiszen emlékezhetünk mind, a mérkőz eleje maximális Arsenal dominanciáról, és kihagyott helyzetek tömkelegéről szólt. Itt ez sajnos a kulcsszó : Kihagyott. Ha egy picit magabiztosabban, kicsit több őnbizalommal állunk oda a Vörösök elé valószínűleg más eredmény születik. A kicsit is nevesebb, vagy több eredményt elérő klubbok ellen, sajnos ez az Arsenal háza táján tendencia, ahogy az is, hogyha nem a mi akaratunk érvényesül, akkor kétségbe esünk és elveszítjük a játékunkat.

De mi lehet ennek az oka?

Ezt biztosan én sem tudom. Nem is tudhatom, innen Borsodból szörnyen kevés vagyok ehhez, de megpróbálhatom. Én nem Wengerben látom a hibát, hiszen volt már rá példa nem is egyszer, hogy a lelketlen és játéktalan első félidőt követően a másodikra csapatunk megtáltosodott és kiharcolta a győzelmet. Tehát Wenger ért az ilyen dolgokhoz, jó pszichológus. Túlzás lenne az mondanom, hogy a játékosainkkal van baj. Mert jó játékosok, csak éppen fiatalok. Ez látszik amikor kiállnak a MU ellen, csoda, hogy a lábuk nem remeg. Wenger pedig meccs közben nem rohanhat oda hozzájuk, hogy elmondja nekik, hogy szépek meg ügyesek.

Akkor mi a megoldás?

Egyszerűnek fog hangzani, nyerni kell valamit. Mindaddig amíg erre nem leszünk képesek nem fognak hinni magukban, és amíg nem hisznek csak egy picikét is magukban nem nyernek semmit. Ez egy ilyen ördögi kör. De ez az "átok" csakis így törhető meg. Legyen az Liga-Kupa, vagy akár  BL valamit mindenképpen le kell tenni az asztalra! Saját maguk érdekében is, és a szurkolóik érdekében is. Arséne Wengernek pedig egyetlen dolgot kell szem előtt tartania, hogy olyan játékosokat igazoljon, akik azonnal bevethetőek, nem kell rájuk 4-5-6-7 évet várni. Hiszen ez is hamar megtérülhetne!

Köszönöm, hogy ismét végig olvastátok mondandómat! Várom a reakcióitokat!

HOZZÁSZÓLÁSOK:

 
Profil
Üzenet
GM véleménye:
2010-02-03 11:57
igen, de a mentális hiányosságok mellett ott van a fizikai. utánanéztem, a hétvégi meccsen a United játékosok 44 kilóval voltak összesen nehezebbek, tehát átlagban mindegyik MU játékoson 4 és fél kilóval több izom volt... és ugye ha az alap hátvédsor szerepelne akkor +11 kiló, azaz 55 kiló a külömbség, majdnem egy (pontosan 3/4ed) játékossal "több lenne a pályán. még egy érdekes adat: a hétvégi manchesteri védelem 310 kilós, míg az arsenal támadósora (Arsha, Rosicky, Nasri,+ Fabregas hogy 4-4 játékost mérhessünk össze) 274 kilót nyom, 36 kiló van közte. eléggé mutatós statisztika ez azthiszem.
 
Profil
Üzenet
Theo véleménye:
2010-02-03 10:14
Tetszik, jó írás és igazad van, és akármennyire is temetik itt egyesek a csapatot, a BL-ben ne felejtsük el, hogy a portot kaptuk, miközben van 1 milan-mu és 1 inter-cselzi párosítás a lyon-real ról el se feledkezve, ráadásul kiesett a pool, nincs atletico madrid stb, gyengébb ott is a mezőny, és jó a sorsolásunk, ha van 1 kis szerencsénk kiesik a cselzi és a mu aztán megkapjuk a verhető csapatok egyikét... a pl-ben is csak 6 pont...14 forduló alatt 42 szerezhető még... mindenhol nagyon jók az esélyeink, csupán hinnünk kell benne:))


Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (8 felhasználó már megtette)
Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
West Bromwich Albion vs Arsenal
The Hawthorns, 2012/05/13, 16:00, Premier League
Gól: 10' Long, 15' Dorrans ill. 4' Benayoun, 28' Santos, 54' Koscielny
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...



Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Értékeljük röviden, pontszámokkal a csapat, és játékosok idei teljesítményét! Vitatkozni ér!
2012-05-13 19:05 | wengerpapa

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Manchester United
34
82-28
82
2.
Manchester City
34
85-27
77
3.
Arsenal
34
67-43
64
4.
Tottenham
33
57-38
59
5.
Newcastle United
33
50-42
59
6.
Chelsea
33
56-38
57
7.
Everton
33
38-34
47

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
Stoke City
2012.04.28. / 16:00
Norwich
2012.05.05. / 13:45
W.B.A.
2012.05.13. / 16:00
Arsenal
2012.XX.XX. / XX:XX
:: Előző mérkőzések
Wolves
PL / Molineux / 3:0
Man. City
PL / Emirates / 1:0
QPR
PL / Loftus Road / 1:2
Aston Villa
PL / Emirates / 3:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 34. hét)
Rúgott gól - 67   Kapott gól - 43
9 0' - 15' 4
10 15' - 30' 7
11 30' - 45' 9
9 45' - 60' 5
12 60' - 75' 9
15 75' - 90' 8
Rúgott gólátlag : 1.55 Kapott gólátlag: 1.26 / 3.23 gól / meccs

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
 
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 2381
Hirek száma: 1944
Blog írások: 61
Összes hozzászólás: 79530
Top kommentelő: babe ( 4127 )
Online Regisztrált: 1
Vendég: 22
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2010 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Focilabdák - Focicipők - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design