| |
|
|
|
|
|
2010-02-03 09:33 | Írta: Ernestoo
|
|
Elveszítettük a Manchester United elleni vasárnapi rangadót, amely a bajnokság végkimenetelét illetően minden valószínűséggel mérvadó lesz.
De miért vesztettünk?
Ez a meccs véleményem szerint, tudását tekintve két tökéletesen egyenlő csapat küzdelme volt. Én ugyanis most sem látom, érzem azt, hogy a ManU kerete erősebb lenne a miénknél. Ezt a mérkőzést az Arsenal fiatal játékosai fejben veszítették el. Mindaddig meccsben voltunk amíg a Vörös Ördögök nem vették észre a vívódást és a kételkedést a játékosainkban. Hiszen emlékezhetünk mind, a mérkőz eleje maximális Arsenal dominanciáról, és kihagyott helyzetek tömkelegéről szólt. Itt ez sajnos a kulcsszó : Kihagyott. Ha egy picit magabiztosabban, kicsit több őnbizalommal állunk oda a Vörösök elé valószínűleg más eredmény születik. A kicsit is nevesebb, vagy több eredményt elérő klubbok ellen, sajnos ez az Arsenal háza táján tendencia, ahogy az is, hogyha nem a mi akaratunk érvényesül, akkor kétségbe esünk és elveszítjük a játékunkat.
De mi lehet ennek az oka?
Ezt biztosan én sem tudom. Nem is tudhatom, innen Borsodból szörnyen kevés vagyok ehhez, de megpróbálhatom. Én nem Wengerben látom a hibát, hiszen volt már rá példa nem is egyszer, hogy a lelketlen és játéktalan első félidőt követően a másodikra csapatunk megtáltosodott és kiharcolta a győzelmet. Tehát Wenger ért az ilyen dolgokhoz, jó pszichológus. Túlzás lenne az mondanom, hogy a játékosainkkal van baj. Mert jó játékosok, csak éppen fiatalok. Ez látszik amikor kiállnak a MU ellen, csoda, hogy a lábuk nem remeg. Wenger pedig meccs közben nem rohanhat oda hozzájuk, hogy elmondja nekik, hogy szépek meg ügyesek.
Akkor mi a megoldás?
Egyszerűnek fog hangzani, nyerni kell valamit. Mindaddig amíg erre nem leszünk képesek nem fognak hinni magukban, és amíg nem hisznek csak egy picikét is magukban nem nyernek semmit. Ez egy ilyen ördögi kör. De ez az "átok" csakis így törhető meg. Legyen az Liga-Kupa, vagy akár BL valamit mindenképpen le kell tenni az asztalra! Saját maguk érdekében is, és a szurkolóik érdekében is. Arséne Wengernek pedig egyetlen dolgot kell szem előtt tartania, hogy olyan játékosokat igazoljon, akik azonnal bevethetőek, nem kell rájuk 4-5-6-7 évet várni. Hiszen ez is hamar megtérülhetne!
Köszönöm, hogy ismét végig olvastátok mondandómat! Várom a reakcióitokat!
|
|
|
|
|
|
| |
|
|
|
cset
véleménye: |
2010-02-03 20:26
|
|
|
|
igazad van, nem Wengerben kell keresni a hibát.ért az emberekhez elég jól
|
|
|
|
|
| |
|
|
|
RvP 19
véleménye: |
2010-02-03 20:24
|
|
|
|
A tapsztalat sokkal fontosabb mint azt bárki hinné eldöntet meccseket mivel nyugodtabb az ember ha nem olyan fiatal mint egyesek... az MU jobb volt mivel a helyzeteit kihasználta!!
Kétség kívül ha Arsavin egy helyzetet is gólra vált az első félidő elején akkor nyerünk de ez a kulcs szó a helyzetkihasználás ami a nagyok ellen nem megy és amíg ez így lesz nem nyerünk semmit és ez addig fog menni míg nem nyerünk semmit ez tényleg ördögi kör amit klasszis tapsztalt játékos igazolásával talán meg lehetne oldani de akkor is Go Gunners örökre!!!!!!!!!!
|
|
|
|
|
| |
|
|
|
edem14
véleménye: |
2010-02-03 17:42
|
|
|
|
hát ez az izomzati dolog ez tényleg érdekes és télleg mérvado lehet.am sztem nem kéne sok sztárt igazolni csuzpán 1-2 nevesebb érettbeb játékost pl egy védekezőközéppályást aki bevethető cbként és egy vérbeli vefejező embert!.
|
|
|
|
|
| |
|
|
|
Chimera
véleménye: |
2010-02-03 17:41
|
|
|
|
én teljesen egyetértek, mindenben, ahogy leírtad, szóról szóra így gondolom én is, már nem egyszer megírtam kommentekben, hogy nyerni kell vmit és akkor elindul a szekér, nem egyszer írtam azt is, hogy fejben kapunk ki a nagy ellenfelekkel szemben mert szinte gyerekek lépnek pályára, ez pár év múlva jó lehet de addig mi lesz?!
|
|
|
|
|
| |
|
|
|
loui008
véleménye: |
2010-02-03 16:28
|
|
|
|
A szerencse úgytűnik mellénk állt azzal, h a Chelsea nem tudott meglépni előlűnk.Ezt a szalmaszálat megragadva-értem ezalatt a kékek gyengélkedését-kellene erőt meritenűnk és nekirontani teljes gázzal a chelsea-nek.De megjegyezném itt h igazi csatár nélkűl úgy festűnk mint a kiherélt bika.
|
|
|
|
|
| |
|
|
|
Vieira
véleménye: |
2010-02-03 13:27
|
|
|
|
Egyet értek Ernestooval, Theoval és GM-el is. A MU elleni taktikával viszont nem. Egy felállt MU védelem ellen kell egy csatár aki képes akkor is gólt lőni ha nem került tiszta helyzetbe. Nekünk most nem volt ilyen bevethető játékosunk. Természetesen messze nincs annyi fogalmam a fociról mint Wengernek, ezért kérdezném meg legszívesebben Tőle, hogy ilyen esetben miért nem játszunk kontrákra?
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
:: Előző mérkőzés
| |
 |
 |
 |
|
| Arsenal vs Blackburn Rovers |
| Emirates Stadium, 2012/02/04, 14:00, Premier League |
| Gól: 2' 38' 62' van Persie, 40' 54' Oxlade-Chamberlain, 51' Arteta, 90' Henry ill. 32' Pedersen |
|
:: Következő meccs
:: Streamek
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az FC-Arsenal kötelékében ez az első blogírásom, amelyben néhány aktuális dologról értekezem. |
|
|
2012-02-07 15:48 | Matthew7 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1. |
|
Manchester City |
24 |
63-19 |
57 |
|
2. |
|
Manchester United |
24 |
59-24 |
55 |
|
4. |
|
Chelsea |
24 |
44-29 |
43 |
5. |
 |
Newcastle United |
24 |
36-31 |
42 |
|
6. |
|
Arsenal |
24 |
46-34 |
40 |
|
|
|
|
|
| Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 24. hét) |
|
|
|
|
|
| Rúgott gól - 46 |
|
Kapott gól - 34 |
5  |
0' - 15' |
1 |
7  |
15' - 30' |
5 |
7  |
30' - 45' |
8 |
8  |
45' - 60' |
5 |
8  |
60' - 75' |
7 |
10  |
75' - 90' |
8 |
|
Rúgott gólátlag : 1.91 Kapott gólátlag: 1.41 / 3.33 gól / meccs
|
|
|
|
|
|
|
|
|