| |
|
Kárörömben gazdag boldog új évet! |
|
|
|
|
2012-01-02 12:42 | Írta: syddy1
|
|
Egy olyan hónap után, amely leginkább a rasszizmusról való dumával telt, jó volt végre ismét a futball miatt izgalomba jönni.
Az újévi hétvége a legnagyobb halak számára fuldoklást jelentett Premier League-ben, amikor egy favágó pózolt velük egy fotólehetőség érdekében.
Minden bizonnyal visszadobják majd őket a tengerbe, és folytatják a lubickolást, de hála az égnek, olyan jó volt nézni, ahogy tehetetlenül vergődnek, nem?
***Vége a szörnyű metaforának***
Öt éve először fordult elő, hogy mindkét manchesteri klub és a Chelsea is egy és ugyanazon hétvégén kapjon ki, ennek köszönhetően az Early Doors „blog” a Schadenfreude – azaz Káröröm rovatot kapta elő, de nem ez volt az egyetlen dolog, aminek örülni lehetett.
Csak néhány klub reménykedhet a bajnoki címben, és ha ezt meg akarja változtatni az ember, milliónyi bagóért sem kapsz sokat.
Szóval minden nemű apró egyetértő bólintást örömmel fogadunk. Ha Steve Kean Blackburnje minden valószínűség ellenére nyerni tud az Old Traffordon a Manchester United ellen, ebben a bajnokságban tényleg bárki bárkit megverhet. Hurrá!
Manchester United 2-3 Blackburn Rovers
Ami remekké tette: Minden normális várakozás cáfolása
A United sok gödörből kimászott már az elmúlt évek során, mind tudjuk, mi szokott következni, amikor egy gyengébb ellenfél ellen hátrányba kerülnek.
Még 2-0-nál is simán lehetett számítani rá, hogy a United hozza a meccset, és gyorsan ki is egyenlítettek, ezzel 28 egész percet biztosítva maguknak a győztes találat megszerzésére.
Senki sem számított Grant Hanley győztes góljára, és a United szenvedését a debütáns Will Keane beállítása az elcsépelt kispadról édesítette meg igazán.
Nem Keane ellen beszélünk, aki egy nap minden valószínűség szerint remek játékos lesz- De a Manchester Unitedről van szó. Normális esetben a „végszükség esetén”-játékosuk Michael Owen egy ilyen helyzetre.
Chelsea 1-3 Aston Villa
Ami remekké tette: Megerősítése annak, amit mindenki tud, kivéve a Chelsea menedzserét
David Luiz nem tud védekezni. Egyszerűen nem tud. Ezt mind tudjuk. Legalábbis majdnem mind.
Andre Villas-Boas csökönyösen ragaszkodik az ostromolt brazil játékoshoz, és nem hajlandó a sokkal egységesebb teljesítményre képes Alexet beállítani, továbbá őrjöngve reagált Gary Neville szórakoztató feltételezésére, miszerint David Luizt egy 10 éves irányítja Playstationről.
A Chelsea védője még csak meg sem próbált úgy tenni, mint aki fogja Sztilian Petrovot, amely a meccs végzetes pillanatát jelentette, ezzel szerezték ugyanis meg a vezetést a vendégek.
AVB-nek talán igaza van, amikor azt mondja, Luiz a PL egyik legjobb védője lesz néhány éven belül – a hajban is hasolnó Fabricio Coloccini is rettenetes első évet zárt az angol futballban, de most kiemelkedően teljesít.
De jelenleg Luizon meccsek mennek el a Chelseanek heti szinten, és ez Villas-Boas állásába is kerülhet.
Sunderland 1-0 Manchester City
Ami remekké tette: A kisember mázlija
Amikor az Early Doors kisembernek titulálja a Sunderlandet, utólag azért felfogja, hogy ez a kisember egy 100m font értékű kerettel rendelkezik. Azért tudjuk, miről van szó.
Egy lassú első félidő után Roberto Mancininek megadatik a luxus, hogy Sergio Agüerot és David Silvát is beállítja a padról, és a City ennek megfelelően ostromolni is kezdi a hazaiak kapuját, jó fél óráig a tizenhatosuknál folyik a játék.
A briliáns védekezésnek és az pazarló befejezéseknek köszönhetően (igen, te, Dzeko…) a Sunderland úgy tűnt, hogy híres egy pontot tartanak otthon, aztán megtörtént az elképzelhetetlen.
A Sunderland kitört, és ahelyett, hogy a szögletre mentek volna, gólt akartak szerezni. A meccs utolsó rúgásából Dzsi Dong-Won hatalmas pofont adott a City bajnoki ambícióinak, és felemelő érzés volt.
A tény, hogy a játékos fél lábbal lesen volt, egyértelműen csak még jobbá tette. Egy bajnokságban, ahol ahhoz vagyunk szokva, hogy a nagy klubok javára döntik el a kérdéses helyzeteket, jó volt látni, hogy pénzért nem vásárolhatsz szerencsét.
- - -
A gól egyébként hihetetlen kitörést idézett elő Martin Tylerből is, aki teljesen megőrült, amikor a labda a hálóban kötött ki.
Tyler védjegye, hogy amikor igazán izgatottá válik, a hangja elcsuklik.
Nem kellene, hogy jól hangozzon, de mégis így van. Minőségi példa erre Emile Heskey gólja a németek ellen, vagy Federico Macheda gólja az Aston Villa ellen.
Tegnap újabb gyöngyszemet hozott össze. A felvételek az interneten megtekinthetőek. Linket ugyan nem tudunk hozzá szolgáltatni, de nem kell géniusznak lenni hozzá, hogy megtaláljuk a világhálón.
„20 másodperc a hosszabbításból. Martin O’Neill mondja a játékosoknak: előre, még megszerezhetjük! Dzsi. Sessegnon. DZSIHEEEEEZ!!! ELFEKTETTE A KAPUST, MEGCSINÁLTAAAAAAAAAA!!! HIHETETLEN!!”
Tyler egyetlen hibája az volt, hogy tovább beszélt ez után is, amikor hagyhatta volna, hogy a nézők csak élvezzék a Stadium Of Light közönségének őrjöngését, de most eltekintünk ettől.
A Twitter korában, amikor mindenki kritikusnak érzi magát, nehéz dicséretet kiharcolni, különlegesen ha te vagy a futball hangja, amiért az emberek fizetnek.
De Tyler a legkiválóbb futball-kommentátor a világon, egyedül az isteni szintű Barry Davies előzhette meg, akit életében hallhatott a szerkesztőség, szóval jó volt látni, hogy elismerően nyilatkoztak róla.
- - -
A hétvége idézete: „…”
A Manchester United és Wayne Rooney egyaránt hallgattak a pletykákról, miszerint a játékos pénzbírságot kapott, és nem nevezték a karácsonyi meccsre Jonny Evans és Darron Gibson társaságában.
Rooney 170,000 fontos büntetésének köszönhetően övé lett az ünnepi időszak legdrágább vacsorája, lepipálva Mario Balotelli 150,000 fontos curry-vacsoráját a múlt hónapban.
Azonban arról nem szólnak hírek, hogy Rooney sodrófával kardozott volna.
//By EuroSport.Yahoo.com, Early Doors
|
|
|
|
|
|
| |
|
|
|
fegyelem fiuk
véleménye: |
2012-01-07 14:10
|
|
|
|
jo fordulo
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
:: Előző mérkőzés
| |
 |
 |
 |
|
| West Bromwich Albion vs Arsenal |
| The Hawthorns, 2012/05/13, 16:00, Premier League |
| Gól: 10' Long, 15' Dorrans ill. 4' Benayoun, 28' Santos, 54' Koscielny |
|
:: Következő meccs
:: Streamek
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Értékeljük röviden, pontszámokkal a csapat, és játékosok idei teljesítményét! Vitatkozni ér! |
|
|
2012-05-13 19:05 | wengerpapa |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1. |
|
Manchester United |
34 |
82-28 |
82 |
|
2. |
|
Manchester City |
34 |
85-27 |
77 |
|
4. |
|
Tottenham |
33 |
57-38 |
59 |
5. |
 |
Newcastle United |
33 |
50-42 |
59 |
|
6. |
|
Chelsea |
33 |
56-38 |
57 |
|
|
|
|
|
| Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 34. hét) |
|
|
|
|
|
| Rúgott gól - 67 |
|
Kapott gól - 43 |
9  |
0' - 15' |
4 |
10  |
15' - 30' |
7 |
11  |
30' - 45' |
9 |
9  |
45' - 60' |
5 |
12  |
60' - 75' |
9 |
15  |
75' - 90' |
8 |
|
Rúgott gólátlag : 1.55 Kapott gólátlag: 1.26 / 3.23 gól / meccs
|
|
|
|
|
|
|
|
|