| |
|
|
|
|
|
2010-07-22 10:58 | Írta: almunia
|
|
Egészen addig nem akartam elhinni, amíg tegnap hivatalossá nem vált: Eduardo da Silva az ukrán Sahtar Doneckhez szerződött.
Emlékezhetünk: Eduardo 2007 nyarán érkezett a klubhoz. Szinte egész ősszel sziporkázott, szebbnél szebb gólok, emlékezetes megmozdulások fűzödtek a nevéhez, beépült a csapatba. Újra meggyőződhettünk arról, hogy Wengernek rendkívül jó szeme van a tehetségek felkutatásához.
Aztán jött 2008 februárjában a horrorisztikus lábtörés. Sokak meglepetésére Eduardo teljesen felépült, és több, mint 1 év kihagyás után visszatért a pályára. Azonban nem találta régi önmagát. Néhány remek gólt így is szerzett, adott 1-2 gólpasszt, de mégsem azt nyújtotta, amit igazán tud.
Ennek okát sokáig lehetne elemezgetni. Meggyőződésem, hogy Eduardo semmivel sem lett rosszabb játékos lábtörése után. Egyértelműen lelki okok húzodhattak meg a gyengébb teljesítménye mögött, ezt jól lehetett látni, érzékelni egyes meccshelyzetekben, főleg az ütközéseknél. Wenger is hibás, mert szerintem több lehetőséget kellett volna adni neki, nem pedig mindig Bendtnert erőltetni például.
Ha valaki, akkor Eduardo igenis megérdemelt volna még egy esélyt! Etikátlan volt Wengertől, hogy eladta. Persze nem tudhatjuk a döntés hátterét. Lehet, hogy Eduardo akart távozni, de ez esetben marasztalni kellett volna. Sajnálhatjuk, hogy távozott, hiszen egy minőségi játékossal lettünk szegényebbek.
Végezetül hadd kívánjak Eduardonak sok sikert mindannyiunk nevében, remélem visszanyeri régi formáját.
|
|
|
|
|
|
| |
|
|
|
buckey10
véleménye: |
2010-07-29 19:13
|
|
|
|
karmollaknak igaza van!!! bendtner egyszerűen nem arsenal szintű csatár...
|
|
|
|
|
| |
|
|
|
karmollak
véleménye: |
2010-07-28 19:05
|
|
|
|
Kedves zsoltiii4!
Milyen alapon becsmérled te az én képességeimet?
Ez egy fórum ami arra való , hogy szabadon ki nyilvánítsuk a saját véleményünket.
Nekem az a véleményem , hogy Bendtner egy nem elég jó csatár és sokkal jobb lehetett volna a játékunk ha mondjuk Eduardo ( ha épp nem sérült), Vela vagy esetleg Walcottal játszunk csatárként játszatva őket. Ha már az észnél tartunk te megmutattad mennyi van neked az alábbi komenteddel.
|
|
|
|
|
| |
|
|
|
zsoltiii4
véleménye: |
2010-07-27 20:03
|
|
|
|
karmollak neked sincs sokkal több eszed annál mint amennyit mutatsz... :) keress a szobádban egy sötét sarkot ülj oda és gondolkozz el egy kicsikét :) aztán olvasd el mit írtál... hogy Bendő lófaszt nem ér? Ember mutass a csapatban még egy olyan embert akinek ha felívelnek egy labdát addig tartja amíg azt ő akarja... az odáig rendben van hogy nem az a gólvágó típus de gondolkozz már ember. RvP sérült volt majdnem a teljes szezonban és ilyenkor mikor Bendtner a pályán volt milyen játékot erőltettünk? Túlnyomó többségben a beívelgetést (még akkor is ha Bendő még a félpályánál volt egy labdaszerzést követően).Nem próbálták meg kis passzokkal játékba hozni, hanem mindig a fejét keresték, mikor RvP visszakerült a pályára, a csapatban megindult a kreatív gyors passzos játék a támadó szekcióban is. És itt igen mondhatnád, hogy hány helyzetet hagyott ki meg stb stb, de mondjad hiszen te ilyen megrögzött hülyeségeket beszélő ember lehetsz, de hisz mit várok ha eszed nincs az egészhez...:) És hogy Eduardo fél lábbal jobb ? :) Annyira vicces vagy ember:) Elhiheted rettentően örültem anno., h leigazoltuk Dudut, és rettentően sajnáltam amikor megtörtént vele az a szörnyűség. Ha lenne szemed és látnád a fától az erdőt te is láthatnád, hogy a felépülését követően meg sem tudta közelíteni előző formáját!(Reméljük Aaronnal ez nem történik meg) további szép napot neked... Üdvözletem mindenkinek!
|
|
|
|
|
| |
|
|
|
karmollak
véleménye: |
2010-07-26 13:40
|
|
|
|
Sztem bendtner továbbra is szar voltak egy két szerencsés gólja fontos meccseken a BL mesterhármast nasri és arshavin hozta neki össze azokat gólókat bármelyikünk belövi...
Eduardo féllábbal és jobb mint Bendner akinek már most akkor arca van hogy hárman kéne hogy tartsák pedig edig nem sok mindent mutatott . Sztem ebben a csapatba nem is igazán férne be ha lenne van Persie mellé még egy klasszis csatárunk . De még Vela sokkal jobb Bendtnernél aki csak a lóbaszó termete miatt játszik .
|
|
|
|
|
| |
|
|
|
Gunn3rheart
véleménye: |
2010-07-26 11:57
|
|
|
|
Sztem jó hír hogy eladtuk, Bendtnerban sokkal több potenciál van. Sajnos az a bizonyos sérülés rányomta a bélyegét a pályafutására, nagy kár érte...
|
|
|
|
|
| |
|
|
|
Garcia
véleménye: |
2010-07-23 16:25
|
|
|
|
kb 2004...h miért?mert hülyeség lett vna dudut erőltetni.sajnálom ,h rossz formában volt felépölése után, de ha van egy BigNickünk aki rugdossa a gólokat és nyugottan lehet ráívelgetni akkor miértne ő játszon??????hmmm?többit elmondta syddy barátunk!
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
:: Előző mérkőzés
| |
 |
 |
 |
|
| Arsenal vs Blackburn Rovers |
| Emirates Stadium, 2012/02/04, 14:00, Premier League |
| Gól: 2' 38' 62' van Persie, 40' 54' Oxlade-Chamberlain, 51' Arteta, 90' Henry ill. 32' Pedersen |
|
:: Következő meccs
:: Streamek
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az FC-Arsenal kötelékében ez az első blogírásom, amelyben néhány aktuális dologról értekezem. |
|
|
2012-02-07 15:48 | Matthew7 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1. |
|
Manchester City |
24 |
63-19 |
57 |
|
2. |
|
Manchester United |
24 |
59-24 |
55 |
|
4. |
|
Chelsea |
24 |
44-29 |
43 |
5. |
 |
Newcastle United |
24 |
36-31 |
42 |
|
6. |
|
Arsenal |
24 |
46-34 |
40 |
|
|
|
|
|
| Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 24. hét) |
|
|
|
|
|
| Rúgott gól - 46 |
|
Kapott gól - 34 |
5  |
0' - 15' |
1 |
7  |
15' - 30' |
5 |
7  |
30' - 45' |
8 |
8  |
45' - 60' |
5 |
8  |
60' - 75' |
7 |
10  |
75' - 90' |
8 |
|
Rúgott gólátlag : 1.91 Kapott gólátlag: 1.41 / 3.33 gól / meccs
|
|
|
|
|
|
|
|
|